− Áh, de jól laktam! − dőlt hátra Lia egy órával később.

Khan csak csodálkozva emelte meg a szemöldökét. Egy nagy krumpli, egy halas szendvics, egy almás pite, egy epres shake és ezzel jól lakott a boszorkány? Ennél sokkal éhesebbnek írta le magát mikor beléptek a mekibe. Ennyi nála alapozásnak jó, de messze nem elég ahhoz, hogy jól lakjon.

− Ismerem ezt a pillantást − szegezte neki az ujját a lány. − De nézz már rám! Látod mekkora vagyok? Szerinted fér belém ennél több kaja? He?

− Egy szót sem szóltam − próbált meg védekezni, mivel nem ismerte a lányt így óvatosan és tartózkodón viselkedett.

− De gondoltad! − kissé riadtan nézett rá a sebhelyes férfi mire felnevetett, majd halkan szólalt meg. − Nem, nem olvastam a gondolataidban, de az arckifejezésed elég beszédesre sikerült.

− Nyugi Khan! − fogta meg Katja a férfi asztalon pihenő kezét. − Lia nem harap.

− Nem is − mosolygott hamiskásan a boszorkány. − Én csak falhoz szoktam csapdosni a pasikat. Luc tudna mesélni.

Kijelentésére a sebhelyes árnyfarkas meglepett arcot vágott, még Katja is egy pillanatig, aztán felnevetett, amihez Lia csatlakozott, majd felállt. Visszaindultak, bár a fiatal lány tett egy megjegyzést nem feltétlenül adtak elég időt a turbékoló párnak, de a boszorkány hajthatatlan maradt.

Nagyon sok dolgot meg akart még tenni, és vérhold a nyakukon, alig három nap maradt. Talán jobb is, hogy előbb kellett eljönnie. Legalább tájékozódhat arról mi történt míg távol volt.

Khan azon gondolkodott, amikor elérték a kórház bejáratát merjen-e szólni Argonak vagy Zinanak, végül úgy döntött csinálja a boszorkány, ha már ő ragaszkodott ahhoz jöjjenek is vissza. Meglepetésére az ajtó már enyhén nyitva állt  jelezve bemehetnek. Ezek szerint Lia gondolt erre.

Argo az ágy szélén ült és épp a nyakát ropogtatta, Zina a másik oldalon a bundáját szedte épp rendbe. Az ezüstbundás hím szaga csak úgy terjengett a szobában, ami elég sokat elárult Khannak. Kicsit még féltékeny is lett mikor Katja szó szerint rávetette magát Argora örömében.

− Jól van − próbált a nagydarab hím szabadulni az ölelésből. − Jól vagyok, tényleg.

− Te látsz! − bukott ki a felismerés a sebhelyesből, mire a vezér ránézett, majd megeresztett egy farkasvigyort.

− Mehetünk? − tudakolta Lia.

− Illúzió mögé tudsz minket rejteni? − kérdezte Zina.

− Semmi szükség rá. A Toronyba teleportálunk − tájékoztatta a boszorkány.

− Tudsz teleportálni? − lepődött meg a nőstény. − Úgy rémlik...

− Az a múlt. Nagyon sok dolgot tanultam meg az elmúlt időszakban. Szóval mehetünk?

− Felőlem − állt fel Argo és a boszorkány felé indult, mindannyian köré csoportosultak.

Lia végignézett rajtuk, majd lehunyta a szemét, érezni lehetett körülötte az erőt, majd eltűntek a kórházból és nem sokkal később a boszorkányok tornyának aulájában jelentek meg. Némi meglepetést és riadalmat okozva az épp ott tartózkodóknak.

− Hello! − intett nekik a lány könnyedén.

Majd nyomában a többiekkel úgy indult el felfelé, mintha csak otthon lenne. Részben ez igaz is volt. A főwiccak irodája felé tartott, de a híre megelőzte, mert mire az emeltre értek Alytta már a folyóson jött velük szembe.

A nő szeme hitetlenkedést, örömöt sugárzott és némi bizonytalanságot is. Lia tudta miért van mindez, az apja elmondta neki. Ott, akkor kicsit haragudott az anyjára, amiért nem mondta el, nem segítette neki annak ellenére látta nem igazán boldogul. De mostanra már elmúlt és megbocsátotta neki.

− Lia! − kezdett bele a főwicca.

− Tudom, apa elmondta − mosolyodott el.

− Sajnálom, de − elhallgatott, amikor Lia odalépett és átölelte.

− Semmi baj − engedte el valamivel később. − De ezen a rendszeren változtatni kell.

− Évszázadok óta így megy. Nem lesz az olyan könnyű, mint gondolod − nézett kissé szomorkásan rá.

− Muszáj lesz, ez az érdekünk. De ezzel majd foglalkozunk a harc után. Beszélhetnénk valahol? Vera és Aisa főwicca itt vannak? − tette fel a kérdéseit.

− Aisa visszavitte azokat a vérfarkas táborba, akik ott voltak a támadásnál, illetve beszél a vezérekkel is a helyzetről − Argo káromkodott egy kört, de aztán nem vett tudomást a főwicca rosszalló pillantásáról. − Vera pedig napok óta azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb Vadászt összeszedje.

− Értem. Mindegy. Akkor első körben beszámoltok nekem arról mi történt, míg nem voltam. Ezen a téren apa nagyon zárkózott maradt − vágott sértett képet.

Alytta bevezette őket a fogadó szobájába, ahol ugyan csak Katjanak és Liának tudott széket felajánlani, de a két vérfarkas és Khan is intett semmi baj. A két hím megtámasztotta a falat, Zina pedig nehezen tudta megállni ne dörgölőzzön oda Argohoz. Csak a tényleges pároknál volt szokás, hogy nyilvánosan is kimutatták a ragaszkodásukat a párjuk felé. Ők pedig még nem minősültek annak. És a fekete bundás nőstény a még szóra helyezte a hangsúlyt.

− Szóval Lucien sebzett meg? − nézett a lány hátra Argora a beszámoló végén, amit eddig csendben hallgatott a többiektől, a hangja szomorkásan csengett.

− Nem hiszem, hogy szándékában állt − dörmögte az ezüstbundás hím.

− Na persze! − horkant fel mellette Khan és Zina is egyetértően bólintott.

− Argo én láttam a mosolyt az arcán mikor megjelentetek. Nehéz kimondani Lia, de azt hiszem elnyelte őt a sötétség − és együtt érzőn nézett a fiatal boszorkányra.

− Nem! − ellenkezett tovább Argo. − Lucien igazi vezéralkat, aki tudja hogyan kell a hatalmi játékokat játszani. Biztos vagyok benne a mosolya annak szólt, hogy az események a tervei szerint alakultak. Csak épp itt valamiért hiba csúszott a számításába.

− Nem értem miért bízol benne! − csattant fel Khan idegesen, pedig ő még mindig az ember alakját viselte. − Otthagyott titeket a tisztáson! Fogadni mernék rá az is az ő ötlete volt, hogy Kirilt megkörnyékezzék, mert addig szerintem nem is tudtak arról milyen kölyök ő. Argo ő egy vámpír! Sőt több! Árnyékúr! Megsebzett, ami majdnem az életedbe került! Mégis hogyan védheted?

A másik hím nyugodt maradt a hangnem ellenére, és az sem zavarta, hogy minden pillantás, leginkább Lia reménykedő tekintete rá szegeződik. Nem foglalkozott a háborgó Khannal, hanem a fiatal boszorkányra nézett.

− Luc megváltozott, de a mi oldalunkon áll Lia. Ne kételkedj benne! Mindent érted tesz, még ha úgy is tűnik ellenünk van.

− Argo? − adott hangot Zina is a kétkedésének, a sebhelyes alvezére pedig szóhoz sem jutott döbbenetében.

− Khan! − kezdett neki Argo és a másik hímre nézett. − Emlékszel rá, mikor visszatértem hozzátok Gadrral megkérdeztem beszéltél-e a kölyköknek arról milyenek is az Árnyékurak és mi mindenre képesek, hogy elérjék a céljaikat? Hogy képesek olyat is megígérni, amit nem feltétlen, vagy épp nem úgy teljesítenek?

− Igen. Mi van vele? − morogta a sebhelyes.

− Az odafele úton az utunkat állta egy férfi szellem, aki elég rejtélyes üzenetet adott át. Az gondolkoztatott el, és annak hatására tettem fel neked a kérdést.

− Ez semmit nem jelent! − fonta mogorván karba a kezét Khan. − Azt küldhette egy segítő szándékú boszorkány vagy épp egy angyal is.

− Az angyalok biztos nem − csóválta a fejét Lia. − Semmilyen módon nem avatkozhatnak bele az eseményekbe. Az én esetem más, mielőtt felhoznád példának.

− Lilithnek szellem Védelmezője van, de a próba alatti események fényében nehéz elképzelni, hogy ők ketten szövetséget kötöttek volna. Bár Lanceloth más, ő jóval megfontoltabb, mint Lilith − jegyezte meg Alytta.

− Aztán ott van Öreg − folytatta Argo. − Elintézte, hogy Zina találkozzon vele, és a segítségünkre legyen. Ő hozta el a nagygyűlésre is segíteni, rémlik?

− Nekem úgy rémlik azért vitte oda, ha kell segítsen a többi vezért az oldaladra állítani, ha Diar legyőzése után még valakinek lennének kétségei − morogta Khan és Argo vett egy nagy levegőt.

− Ennél azért jóval több történt. Öreg felvette velem a falka tudaton keresztül a kapcsolatot és továbbította Lucien figyelmeztetését, akinek volt alkalma kiismerni Diar harcstílusát. Általa jelzett nekem hol fog az apád felbukkanni − érezte a döbbenetet a hím és a nőstény felől is. − Sőt a boszorkány is csinált velem valamit, mert elmúlt egy időre a fáradtságom, és a fájdalmat sem éreztem. Csak ezért győztem le Diart, nem másért. Igen, nekem sem tetszik ez, de néha le kell mondani a becsületről és a büszkeségről, ha egy cél megkívánja. És én megtettem! Ő is megtette mikor átállt. Feladta önmaga egy részét, hogy segíthessen nekünk.

− Vagy ez csak ámítás volt és az egész az utolsó mozzanatra ment ki − maradt Khan továbbra is szkeptikus.

− Ha meghalok, sem fognak a falkák szétszéledni ennyivel a harc előtt. Öreg semmiképp sem engedte volna meg nekik. Nem nyert volna most a halálommal semmit. Nekik az lett volna nagy nyereség, ha Diar győz és minden vérfarkas kénytelen az ő oldalukon harcolni. Hiába morogsz Khan! Ez az igazság.

− Akkor sem bízom benne! − fonta karba a kezét, de Argo már nem foglalkozott vele.

Liat nézte, aki hálásan mosolygott és bólintott neki, amit halványan viszonzott. Argo minden morgás és kétkedés ellenére bízott a vámpírban, pedig tudta, ha valaki, akkor Khan nagyon jól ismeri az Árnyékurakat.

− Talán vissza kéne mennetek, még mielőtt a vérfarkasok nem kezdenek el háborogni az miatt miért nem teszünk, tettünk meg érted mindent − törte meg a csendet Alytta. − Elviszlek titeket.

− Ne! − meglepetten nézett a lányára. − Majd én. Talán kevésbé fognak fogfájósan harcolni az oldalunkon, ha megismernek. Biztos sokan kételkednek abban létezem-e egyáltalán és valódi az erőm.

− Megtámadhatnak! − próbált az anyja érvelni.

− Már nem fognak. Nincs elég idejük kivitelezni és nekik is meg kell szervezni a harcot és rendezetten áthozni az erőiket. Különben is, ha kicsit több, mint hatezer vérfarkas társaságában veszélyben vagyok, akkor itt is, ahol alig háromszáz boszorkány van. Ne félts! Néhány óra és visszajövök.

− Sokat változtál − mosolyodott el halványan Alytta.

− Csak egy kicsit magabiztosabb lettem − hárított Lia.

− Az épp eléggé meg tud változtatni valakit − átölelte az anyja, amit most már kevésbé feszélyezetten viszonzott.

Pár perccel később pedig már újra teleportálta is magukat, miután bemérte a vérfarkasok táborát. És, ha a Toronyban meglepetést okozott az érkezésük, itt kisebb felfordulást és pillanatok alatt a fél falka harckészültségben állt.

Aztán lassan megnyugodtak a kedélyek. Argonak az édesanyja örült a legjobban és el sem akarta engedni. Aztán terjedni kezdett a hír, Lia nem csak meggyógyította, de még a látását is visszaadta, és ezzel hatalmas tiszteletet vívott ki magának.

Most már senki nem vonhatta kétségbe Argo alkalmasságát, és a lány hatalmát sem. Ráadásul az árnyfarkasok által elsuttogott divwicca megszólítás is elterjedt és képtelen volt meggyőzni még a vezéreket is arról ne tegyék a neve után az égi boszorkány titulust.

Sok mindenre felkészítette az apja, de arra azért nem, hogy mindenki hajbókolni fog neki. Persze a vérfarkasok még visszafogottak voltak ahhoz képest, amit utána a Toronyban tapasztalt. Rövid idő alatt eljutott arra a pontra, hogy ki fog akadni, ezért inkább visszavonult a szobájába.