A próba után két héttel

Lilith már két hete megszállottan kutatott a Boszorkánytorony könyvtárában. Tudta, amit ott látott az nem normális. Nem beszélt róla senkinek, mert már azt is épp elég szégyennek érezte, hogy egy olyantól szenvedett vereséget, aki mindig is gyengébbnek bizonyult nála. Nem akarta tetézni azzal, hogy kiderül nem tud valamit, ami lehet normális a boszorkányoknál csak épp még senkinél nem látta.

Lia Védelmezőjéről már kiderítette nem hétköznapi vámpír. Az a kard. Ahogyan bezárta Lancelothot. Egyik sem olyan képesség amivel egy vérszívó rendelkezhet, még az első generációhoz tartozó fejedelmek sem.

Az Árnyékurakról nem sok feljegyzést készítettek, mert évszázadok óta egy sem mutatta meg magát. De ezeket a dolgokat tapasztalták tőlük már korábban a boszorkányok. Fegyver és pajzs, amit magából az Árnyéksíkból hoznak létre.

Lehetetlennek tűnt, hogy egy vámpír Árnyékúrrá váljon. Hacsak nem született már eleve annak és később lett belőle vérszívó. De lehetséges egyáltalán ez?

Már az első pillanatban is azt gondolta Lia áruló. Pedig akkor még csak sima vámpírnak gondolta Lucient. De ennek fényében a másik lány nem lehet más, csak az. Különben hogyan tehetett volna szert hirtelen ekkora erőre?

Ugyan az elméletével a fehér színű aura nem fért össze, de biztos van arra is magyarázat. Ha nem ez, és Lia nem áruló, akkor más. Abban sem volt biztos, hogy a kis szőkeség vajon tisztában van azzal kit vett maga mellé. Az is lehet, hogy a tudta nélkül irányítja a vámpíron keresztül egy Árnyékúr.

Ki kell derítenie az igazságot és ha már minden részlet a helyén lesz akkor lebuktatja őt és a Védelmezőjét az összes boszorkány előtt. Akkor majd végre elismerik.

Fáradtnak érezte magát és úgy döntött tart egy kis pihenőt és visszatér a szobájába. Már épp a kilincsre tette a kezét, amikor halk beszélgetés hangja szűrődött be hozzá, így megállt a mozdulatban. Két boszorkány beszélgetett az ajtó előtt és nagyon kellett fülelnie, hogy halljon minden szót.

- Megint a könyvtárban van?

- Igen, már második hete. Nagyon megszállott lett, amióta az a lány legyőzte. Biztos tanul, hogy még jobb, még erősebb legyen.

- Hatalommániás. Képtelen elviselni, ha valaki jobb nála. Előbb-utóbb megtalálja a módját, hogy átgázoljon rajta és megalázza. Mindezt csak azért, hogy bizonyítsa ő a jobb.

- Igen, le sem tagadhatná ki is valójában. Ugyanúgy el kellett volna zárni az erejét kislányként, mint a férfiakét.

~ Hogy ki vagyok én valójában? Miről beszélnek? És el akarták zárni az erőm? Miért? - meredt Lilith döbbenten maga elé.

- A főwiccák úgy döntöttek meg kell adni neki az esélyt, ha már újjászületett. De szerintem hibát követtek el. Hiába próbáltuk visszafogni, letörni a szarvát, csak olaj volt a tűzre.

~ Szóval én valaki újjászületése vagyok? - vonta le a következtetést.

- Ők is engedtek volna a többség nyomásának, ha nincs az a szellem, aki megígérte vigyázz rá és nem fog bajt okozni.

~ Lanceloth?

- Eddig nem is okozott bajt. De ezek után, minden erőfeszítés ellenére felszínre kerül Morgan le Faye.

~ Morgan le Faye? - és Lilith megremegett.

A valaha élt leghatalmasabb árnyboszorkány reinkarnációja lenne? És ezt mindenki tudta? Ezért bántak vele úgy? Mert eleve el és megítélték az miatt, aki volt előző életében?

- Alyttanak sosem lett volna szabad őt küldeni párbajozni Lia ellen. Már régóta utálja szegény lányt, most pedig biztos egyenesen gyűlöli őt.

- Szerintem azért tette, hogy még a harc előtt kibújjon a szög a zsákból.

~ Milyen harc? - tért magához döbbenetéből Lilith.

- Igen, igazad van. Jobb még előtte szembesülni azzal, hogy a mi oldalunkon áll vagy sem, minthogy ott kapjon hátba minket. De menjünk! Még a végén nem marad nekünk az uzsonnára készített szendvicsekből.

Lilith hallotta távolodni őket, mert másról, de folytatták a beszélgetést.

Ott állt és próbálta megemészteni, feldolgozni a hallottakat. Eddig eszébe sem jutott a lovagot megkérdezni arról mit tud a látottakról, pedig tudta nem mostanában halt meg, és láthatott már egysmást szellemi léte alatt.

Lilith ismerte az Arthur körüli mondakört, még ha felületesen is, annak ellenére, hogy akkor élt az egyik legnagyobb hatalmú varázsló, Merlin. Róla minden információt megjegyzett, de a többi különösebben nem érdekelte.

Azt ugyan tudta, hogy volt egy Lanceloth nevű lovagja, de ő eddig úgy gondolta a Védelmezője jóval későbbi korból származik, úgy a keresztes hadjáratok idejéből. Ezt könnyebben el tudta eddig képzelni, hisz az idő alatt számos harcot lebonyolítottak a boszorkányok a sötétség teremtményei ellen kihasználva a háborút.

Úgy gondolta Lanceloth egy ilyen harcban halt hősi halált és ezért érdemelte ki, hogy szellemként közlekedhessen a két világ között, esetlegesen boszorkányok Védelmezőjeként tevékenykedjen az újjászületés helyett.

De tévedett és ideje kideríteni ki is a Védelmezője valójában. Eddig nem nagyon érdekelte a férfi története, leginkább csak felhasználta őt, hogy sikereket érjen el. De most nagyon is kíváncsi lett a történetére.

Határozottan lépett ki a könyvtárból és talán kicsit hangosabban is csukta be maga mögött az ajtót és a szobájába ment. Először leült a székére, és mint valami királynő trónolva akarta hívni a Védelmezőjét, de túl sok érzelem kavargott benne és nem volt képes egy-két pillanatnál tovább ott maradni.

- Lanceloth! - hívta a lovagot.

Nem kellett kimondania hangosan a nevet, jobb szerette így maga mellé rendelni. A szellem pedig nem sokkal később megérkezett a Szellem síkról, ahol általában tartózkodott.

- Lilith? - és kérdőn nézett rá, mert egyből feltűnt neki a boszorkánya feszültsége és idegessége.

- Mondanám, hogy ülj le, csak értelme nincs.

És nem örült neki, mert jobb szeretett volna fölé magasodni, ami ment volna, ha a férfit le tudja ültetni egy székre. Eddig három lépésben oda-vissza járkált, de most megállt és keményen a Védelmezőjére nézett, aki ekkor már tudta nagy a baj.

- Mi dühített fel? - és már előre félt a választól, pedig neki szellemként nem sok mindentől kellett tartania.

- Miért nem mondtad el? - esett neki sértetten a lány, de nem tudta megkérdezni mit, mert Lilith egyből folytatta. - Te voltál az egyetlen, aki tudta mennyire rosszul esik az, hogy nem ismernek el csak ímmel-ámmal. Míg más egy kis sikerért is dicséretet kapott én egy nagy dologért épphogy egy jó szót. Te tudtad miért van, és mégsem mondtad el! Miért?

Lanceloth a föld felé nézett és már tudta mi borította ki a boszorkányt. Nem tudta kitől és hogyan tudta meg előző életének személyiségét, de nem jött ki jól a dolog. Jó szellemként nem tudott hazudni, így nem tudta olyan dologgal megnyugtatni, ami netán nem igaz.

- Csak nem akartam, hogy befolyásoljon - válaszolta végül.

- Inkább végignézted a szenvedésemet, az értetlenségemet, amiért nem tudom az okát, miért kezelnek másképp?

- Lilith - kezdte, de közbevágtak.

- Miért nem azt mondod nekem Morgan le Faye?

- Mert egy ilyen helyzetben Morgan le Faye már rég felperzselt volna és csak miután kidühöngte magát kérdez, de te nem ilyen vagy.

- De én ő vagyok!

- Nem - és Lanceloth továbbra is nyugodt maradt. - Nagyon sokban hasonlítasz rá, de nem vagy ő.

- Ezt csak azért mondod, hogy meggyőzz arról jó is lehetek.

- Nem lehetsz - ez mellbe vágta a boszorkányt, de a lovag zavartalanul folytatta. - Az vagy Lilith.

- Ők nem így gondolják! - és az ajtó fel mutatott és roppantul fájt neki, amiért elítélik.

- Nem tudok hazudni, így azt kell mondanom a hírneved alapján jogosan feltételezik rólad ezt. Te is ismered a történetet.

- Igazából leginkább csak a Merlinhez kapcsolódó dolgokkal vagyok tisztában. Mi történt valójában? Miért döntöttél úgy, hogy megvárod míg újjászületek és a Védelmezőm leszel? - és annak ellenére, hogy Lanceloth anyagtalan alakot öltött hallotta a sóhaját, amit megeresztett.

- Arthur úgy döntött, hogy rendet teremt és létrehoz egy igazságos birodalmat...

- Igen-igen, a kerekasztal lovagjai, és te voltál a jobb keze - majd halkabban dünnyögve hozzátette. - Én meg azt hittem eddig keresztes lovag voltál.

- Az is voltam egy boszorkány Védelmezőjeként, de ez egy másik történet. A lényeg, hogy Arthur és én csatába vonultunk egy Guinevere nevű hölgy védelmében, akit aztán ő feleségül vett. De nem igazán foglalkozott vele és inkább elment csatázni. És ha jobban belegondolok nem is bánt vele túl jól.

- Nem lehetne csak a lényeget?

- A türelem most se az erényed - jegyezte meg kissé lesújtóan Lanceloth, mire a lány csúnyán és sértetten nézett rá, de végül nem szólt csak karba fonta a kezét. - Szóval, a lényeg hogy ő és én... Összemelegedtünk.

És, ha lett volna borostája most biztos megvakarja zavarában, mert ez egy olyan részlet a múltjából, amit ugyan nem bánt, de büszke se volt rá. Lilith eltátotta a száját neki pedig el kellett nyomnia feltörni készülő mosolyát az arckifejezés láttán.

- Te lefeküdtél a királyod és a barátod feleségével? - nyögte ki végül a lány.

- Igen.

- Ezt nem gondoltam volna rólad, hisz mindig olyan erényesnek tűntél.

- Igen. Arthur se gondolta és mikor megtudta haragra gerjedt és menekülnünk kellett. Guineveret elkapták és máglyahalálra ítélték - Lilith a gondolatba is beleborzongott -, de nekem sikerült megszöknöm. Mikor megtudtam, hogy Guinevere meghalt, bosszút fogadtam és segítségért Morgan le Faye-hez folyamodtam.

- És ő. Én. Segítettem neked?

- Morgan, Merlin legtehetségesebb tanítványa volt, de aztán száműzték, mert a varázsló úgy ítélte meg, hogy a hatalom elvakította.

- És így került a másik oldalra.

- Igen. Megfogadta, hogy letaszítja Arthurt a trónjáról és ő fog uralkodni.

- És te, aki mindent tudott a birodalom hadseregéről, a vár védelméről kapóra jöttél neki. De mi történt? Hogy-hogy te a mennybe jutottál, én meg nem?

- A két sereg összecsapott, és Merlin legyőzte volna Morgant, ha nem kap váratlan démoni segítséget, akik lefoglalták a varázslót, ő pedig Arthur megölésére indulhatott. Akkor szembesültem vele mi fog a birodalomra és a világra várni, ha Morgan győz, ezért úgy döntöttem megállítom, mert nem helyes, amit tesz. Rá akartam ébreszteni, hogy rossz, amit tesz, de nem hallgatott rám - itt a lovag elhallgatott.

- Lanceloth mi történt?

- Megakadályoztam az utolsó pillanatban, hogy megölje Arthurt, úgy hogy megöltem. Megöltelek - lehajtotta a fejét és nem mert a boszorkányra nézni. - Az a támadás, ami Arthurral végzett volna engem talált el, így nem sokkal később én is meghaltam. De az önfeláldozásommal megváltottam magam.

- Értem - és Lilith sem tudott a Védelmezőjére nézni.

- Bűntudatom volt, amiért csak így tudtam megállítani Morgant, mert én láttam benne a jót is. Ezért megfogadtam legközelebb nem hagyom, hogy a sötét oldal elcsábítsa. Ezért lettem a Védelmeződ Lilith, mert én tudom, hogy van benned jó. Senki más nem tudja, de én amíg szolgáltam őt, láttam azt az oldalát is, amit nem igazán mutatott meg, mert félt kihasználják és ellene fordítják.

- De ők nem hisznek ebben! - mondta ki keserűen és a sírás marta a torkát.

- De te vagy olyan makacs, hogy ne add fel és bebizonyítsd nekik! - és Lanceloth anyagi alakot öltött és kezét a lány vállára tette.

- És, ha nekik van igazuk? - nézett fel rá Lilith, mire a lovag először döbbent, majd dühös arcot vágott.

- Nincs igazuk! Ezt verd ki a fejedből!

Megnyugodott mikor látta a lány arca meglágyul és hálásan néz fel rá. Ritkán mutatta ki ezt az oldalát, de a lovag tudta azért, mert nem akarta, hogy bárki visszaéljen vele és megbántsa. Inkább felhúzott maga köré egy érdes kérget, ami mögött biztonságban érezte magát. De a kemény felszín alatt nagyon is sebezhető volt és ezt Lancelothnál jobban senki nem tudta. Aztán a sötét szemekbe újra komorság vegyült.

- Van még itt egy-két dolog, amiről te többet tudhatsz, mint én.

- Éspedig? - Lanceloth nem akarta vele közölni elég sok dolog van, amiről ő többet tud, mint a lány.

- Lia! Mit tudsz róla? Miért világított a szeme?

Ez egyike volt azon kérdéseknek, amire nem szívesen felelt, mert maga sem tudta a pontos választ. Megvakarta a tarkóját, mire Lilith várakozó pózt vett fel, és örült volna neki, ha tud hazudni. Nem akarta, hogy a lány esetlegesen még rosszabbul érezze magát.

- A pontos választ a kérdésedre nem tudom - vallotta be. - Emlékszem Merlinnél láttam ezt azon a napon, amikor megjelent az a démon.  Illetve egyszer egy angyalnál, amikor elképesztő mennyiségű energiát szabadított fel.

- Merlin angyal volt és Lia is az? - kerekedett el Lilith szeme.

- Én inkább arra tippelek, hogy csak félig az.

- Szóval ezért bántak vele mindig úgy, mint a hímes tojással, mert tudták.

- Kétlem - rázta meg a fejét, mire a fekete hajú lány kétkedve nézett rá. - Akkor sokkal keményebben fogják, és a lehető legtöbbet hozzák ki belőle.

- Akkor miért pátyolgatták? - Lanceloth megint elhúzta a száját, és nem akart válaszolni.

- Hát. Kicsinyes dolog, de talán azért, mert látták mennyire nem kedveled és csak azért is - és majdnem felnevetett amikor Lilith durcás arcot vágott, pedig tudta ez miatt lehet most még jobban utálja a másik lányt.

- Aha! Mindig annyira gyenge és szerencsétlen volt, nem fair, hogy pont ő született félig angyalnak! Kíváncsi lennék ki az anyja. Kit választhatott ki egy angyal, hogy kihordja a gyermekét? Talán valamelyik főwicca?

- Egyik jelenlegi főwicca se tölti be olyan régóta a posztot, mint amilyen idős Lia. Az előttük lévők pedig már túl idősek voltak ahhoz, hogy bármelyikük az édesanyja legyen.

- Akárki is, most biztos repes az örömtől, amiért a lányából lesz valaki, mert félig angyal.

- Már, ha tudja, hogy annak adott életet - vetett ellen Lanceloth.

- Miért ne tudná?

- Nem feltétlen kellett annak az angyalnak a tudtára adni, hogy milyen gyermeket fog kihordani, és szerintem nem is tudja. Lia így még nagyobb biztonságban lehetett, hogy senki még csak nem is sejtette.

- Nos, az én anyám biztos nem örült mikor rájött kinek adott életet. Csoda, hogy nem fojtott meg helyben - Lanceloth torokköszörülésére ránézett. - Mi az?

- Az igazság az Lilith, hogy te nem boszorkány vérvonalból születtél, hanem sima ember lányaként.

- Akkor, hogy lettem boszorkány? - kerekedett el a lány szeme.

- Az akkori főwiccak azzal magyarázták, hogy a lelkeddel együtt örökölted az erőd - Lilith nem tudott mit mondani. - Szóval nem csak Lia, hanem te is különleges vagy, és talán nem véletlen kerültetek egymás mellé.

- A jó kislány és a rossz kislány! Hurrá még az égiek is éreztetni akarták velem tudjam hol a helyem! - a lovag égnek emelte a tekintetét, de nem foglalkozott vele.

- Ne légy már ennyire pesszimista. Szerintem pont az miatt, hátha meglágyít téged az ő kedvessége. Csak mivel a boszorkányok nem bántak veletek egyformán így ez nem jött össze.

- Persze-persze! Inkább térjünk rá a másik dologra.

- Milyen másik dologra?

- Tudsz valami kitörni készülő háborúról?

- Nem - aztán elgondolkodott a lovag. - Bár, ha azt nézem, hogy a vámpír milyen képességgel rendelkezik, és valószínű Lia sem véletlen született, hanem mind a ketten egy nagyobb terv részei, akkor esélyes, hogy kibontakozóban van egy nagyobb összecsapás. Elég rég volt, szóval lehetséges, hogy lesz mostanában.

A fekete hajú lány elgondolkodva állt, majd karba fonta a kezét. Egy biztos, neki senki nem fog mondani semmit. Sőt lehet megpróbálják kihagyni az egészből. De nem akart kimaradni, mert ott tényleg bizonyíthatna. De akár más módon is megteheti.

- Nem tetszik az, amilyen arcot vágsz. Mi jár a fejedben?

- Az, hogy kihasználom azt, aki voltam. Azaz a tényt, hogy én vagyok Morgan le Fay reinkarnációja és látszólag átállok a másik oldalra. Úgyis mindenki erre számít. Szóval akkor hozzájuthatok olyan információkhoz, amivel a boszorkányok nyerhetnek.

- Nem! - vágott közbe a lovag. - A másik oldal nem játék, és ha átállsz úgy se hinnének el neked semmit sem, mindegy mit mondsz. Csak a csapdát látnák benne.

- Csak addig, amíg rá nem jönnek, hogy az átadott információk igazak! - ellenkezett hevesen, de Lanceloth rázta a fejét.

- A feléd irányuló előítélet ennél jóval erősebb. Csaléteknek fogják gondolni, hogy elaltasd a kételyeiket. Ráadásul, ha a sötét oldal egy terve se jönne be ez miatt, akkor tudni fogják árulót kell keresniük. Nem akarom, hogy meghalj!

- De nincs más mód, hogy bizonyítsak, mint ez! - makacskodott a lány.

- De van, csak légy türelmes és kitartó.

- Lanceloth! Háború van a nyakunkon te meg azt akarod, hogy üljek ölbe tett kézzel és ne csináljak semmit, amikor nagyon is tehetnék valamit? Talán egész a háborúig kételkedni fognak bennem, de a harcban mellettük leszek és akár egy Árnyékurat is hátba támadhatok! Utána pedig semmi kétségük sem lehet!

Lanceloth legszívesebben a fogát csikorgatta volna. A lány mondandójában bőven akadt igazságtartalom, de akkor sem tetszett neki a terve. Sosem volt jó dolog üzletelni a sötét oldallal. Arra már rájött, hogy Lilith-et lebeszélni nem fogja tudni.

- Nem tetszik ez nekem akkor se. Az Árnyékurak okosak, ravaszak és nagyon rosszul jöhetsz ki, ha velük kezdesz.

- Meg fogok tenni minden óvintézkedést! Nem vagyok hülye, hogy csak úgy terv nélkül odaállítsak! Először mindent előkészítek - nézett a Védelmezőjére aki komor arcot vágva állt. - Nem kell velem jönnöd, elég ha én teszem kockára magam.

Lanceloth felhorkant az abszurditás hallatán. Még, hogy nem kell a lánnyal mennie? Akkor mégis hogyan a pokolba védje meg? Az pedig eszébe se jusson Lilith-nek, hogy feloldja a köteléket közöttük.

- Tettem egy ígéretet, hogy nem hagylak megint odaveszni. Úgyhogy, ha tetszik, ha nem, megyek veled! - a lány pedig még sosem hallotta ennyire határozottnak, így még csak eszébe sem jutott lebeszélje arról, hogy vele tartson.

Jelen

- Értem - nyelte le a falatot Lucien. - Szóval ez volt a tervetek, mi sült el rosszul?

Lilith fintort vágott, amiért ennyire egyértelmű a helyzete. Ráadásul magára is haragudott, amiért nem tudta sehogyan sem elkerülni.

- Nem volt elég a Morgan le Fay név, hogy megbízzanak benne. Pedig Lilith tényleg alaposan kidolgozta az érveit miért állt át, és hitelesen elő is adta. Nem volt benne hiba, de ettől függetlenül Zargon ragaszkodott a szerződéskötéshez - és Lanceloth keze ökölbe szorult és a düh egyértelműen kiült az arcára.

- Jól gondolom, hogy ez azt jelenti eladtad a lelked a gonosznak és így is, úgy is megint a pokolra kerülsz, ha meghalsz?

Lilith nem válaszolt neki, elkeseredetten és kissé dühösen fordította el a fejét.

- Megválthatja a lelkét, ahogyan én is tettem annak idején - válaszolta a lovag, mert ez az egy reménysugár maradt nekik.

- Képes lenne mondjuk az életét adni, hogy netán Liaét megmentse? - és Lucien továbbra sem vette le a szemét Lilith-ről és Lanceloth is a boszorkánya felé fordult.

A lány már a feltételezésre is megmerevedett. Lehet, hogy tényleg ez az egy lehetősége maradt megmenekülni a pokoltól? Leeresztette a vállát és nem érezte úgy, hogy képes lenne rá. Ahhoz túlontúl utálta és haragudott a másik lányra. És egy adag féltékenység is munkálkodott benne.

- És mi van a te lelkeddel? - váltott témát Lucien és a lovagra nézett.

- Lilith elérte, hogy én csak neki engedelmeskedhetek, így engem nem köt semmilyen szerződés, nem parancsolhatnak nekem meg semmit.

- Kivéve az, hogy a Védelmezőjeként neki tartozol engedelmességgel. Vagy ha ez miatt teszel meg valami rosszat, az nem számít?

- Őszintén szólva nem tudom, de nem is érdekel.

- Hmm - dőlt hátra a széken Lucien és most, hogy tele volt a gyomra jól érezte magát. A lovag kérdőn nézett rá.

- Mi jár a fejedben vámpír? - az acélszürke számpár felé fordult, majd a tulajdonosa elmosolyodott.

- Idővel úgyis megtudjátok - válaszolta aztán sejtelmesen.

Alakult egy terve arra hogyan vitelezze ki azt, ami Lilith-nek nem sikerült a szerződés miatt. De ehhez először el kell nyernie az apja bizalmát, és közben persze nem veszítheti szem elől az eredeti célját sem. Szóval első feladatként meg kell tanulnia uralnia az erejét. Utána jöhet a többi.