Lia lassan ébredezett. Valami nagyon puhán és kényelmesen  feküdt. Megpróbálta megfogni, de mintha elillant volna az ujjai között. Kissé vonakodva, de kinyitotta a szemét és egyből ráncolni kezdte a homlokát.

Felhőszerű valami gomolygott körülötte, ezen feküdt, betakarta. Mégis megfoghatatlanul, mint a füst tekergett az ujjai között. Nem értette hogyan lehet és nem tudta hol van, ezért igyekezett a gondolatait összeszedni.

Rémlett, hogy harcolt egy banshee ellen. Aztán eszébe jutott Zina, aki megsérült, de nem érzett aggodalmat miatta, mert mintha valaki azt mondta volna jól van. Meg Argo is. A fülébe visszacsengett egy megnyugtató férfi hang.

Kérdezte tőle Lucient, de most egyáltalán nem rémlett, hogy mit válaszolt vele kapcsolatban. Élt a Védelmezője ezt biztosra tudta, mert érezte őt, mint egy apró pontot. Biztos jól van ő is, ha a két vérfarkas is. Ha róluk gondoskodott az angyal, akkor...

~ Egy angyal! - tudatosult hirtelen benne, hogy ki hozta ide és már azt is tudta hol van.

Hihetetlennek tűnt, és az is megfordult a fejében talán csak álmodta az egészet. Tekintete megint az ujjai közt gomolygó fehérségre vetült, amin feküdt is. Mély levegőt vett és nekiállt felülni, hogy alaposabban körbenézzen.

Egy fehér márványra emlékeztető falat pillantott meg először. A következő, ami magára vonta a figyelmét az mozgott. Ahogy odafordult szembesült vele, hogy két gyermeki kinézetű angyal állt ott.

Apró fehér szárnyaik ezt kétségbevonhatatlanul megerősítették. Fehér ruhácskát viseltek és most összedugták a fejüket és kacarásztak. Feltehetően rajta. Nem szóltak hozzá, ő pedig nem tudta mit is mondhatna. Egyáltalán szóba állhat velük? Szabad egy halandónak angyalokkal társalogni, mégha azok csak kerubok is?

- Szia Lia! - figyelt fel egy hangra, ami a másik oldalról jött.

Odafordult és megnézte magának a szőke férfit. A hangot egyértelműen felismerte. Az arcot is alaposan megnézte magának, mert az nem rémlett. De minél tovább tanulmányozta annál több vonást talált ismerősnek.

~ Ő az apám - állapította meg.

- Így van - jött oda hozzá Natan és leült tőle nem messze, intésére pedig a két kis kerub arrébb röppent, de nem mentek túlságosa messze és még mindig őt nézték.

- Mit akarsz tőlem? - kérdezett rá.

Még, ha mondta is neki mikor idehozta, akkor sem emlékezett rá. Bizonyára sokkolta néhány információ a szervezetét és inkább elfelejtette vele.

- Megtanítom neked az erődet használni, hogy aztán megmenthesd a világot.

- Én...

- Csak te vagy rá képes - vágott a kifogások elé Natan.

- Miért pont én? - és Lia elkeserítőnek találta a helyzetét.

Miért pont őt választották? Ő csak egy kis senki. Soha nem tudott kimagasló teljesítményt nyújtani semmiben. Hiába igyekezett a lehető legtöbbet kihozni magából a többiekhez képest mindig úgy érezte kevés.

- Mert benned megvan az, ami a többiekben nincs.

- Az erősebb angyalvér? - kérdezett rá szarkasztikusan.

- Az is különlegessé tesz téged, de ez kevés lenne. Te is tudod az igazságot. Másabb vagy, mint a többiek. Mindig is úgy érezted kilógsz a sorból és nem véletlenül. Másképp gondolkodsz és más szemmel nézel a világra, mint mások, akik épphogy csak a felszínt látják.

Lia pedig nem tudta tagadni a hallottakat. Valahogy soha nem sikerült úgy beilleszkednie a vele egykorúak közé, mint másoknak. És ez már az előtt is így volt, hogy felébredt volna a boszorkány ereje és a Torony átvette az oktatását.

- Lia - vonta magára a figyelmét az apja. - Én hiszek benned. A barátaid is hisznek benned. Higgy te is magadban! Képes vagy rá! Tudom!

- Én viszont nem érzem ezt - válaszolt elkeseredve.

- Majd fogod, csak ne úgy állj hozzá, hogy nem vagy rá képes. A vén árnyékmacska elvárásainak is sikerült megfelelned, nem igaz?

- De - motyogta.

- Akkor ennek is meg fogsz tudni felelni.

- De akkor nem az egész világ sorsáról volt szó - ellenkezett, mert belegondolni is rossz volt, ha ő elbukik, akkor a világra szörnyű sors vár az Árnyékurak uralma alatt.

- Már akkor arról volt szó, amikor úgy döntöttél a Védelmeződdé teszel egy vámpírt. Meg is ölhetted volna, de nem tetted.

- Lucien - meredt maga elé és bevillant egy-két foszlány arról, amit az apja akkor mondott mikor idehozta. - Az apjához ment!

- Igen - és Natan nem tagadta. - Ő bízik benned, hogy megtanulod uralni az erődet. Te bízol benne, hogy ő képes ugyanerre?

- Nem akarom őt megölni - és Lia torka összeszorult, a következő szavakat csak suttogta. - Képtelennek vagyok rá.

- Nem ezt kérdeztem. Szerinted meg tudja tanulni uralni az erejét?

- Igen. Lucien rettentő erős akaratú, és elszánt. Makacs. Ő nem olyan, mint én.

Natan közbe akart szólni, de úgy döntött nem teszi. Talán Lia magától is eljut oda, ahova terelni próbálja, ezért csendben maradt és várt.

- Néha csak miatta nem adtam fel a tanulást mikor Sha'tac felügyelt minket. Mindig erőt adott az ő kitartása és elszántsága. Hozzám képest elképesztő hátrányból indult tanulás terén mégse hátrált meg. Nem tehettem meg vele, hogy én viszont feladom a harcot, mert úgy érzem képtelen vagyok rá.

Lia felnézett, bele Natan szemébe, az angyal pedig elmosolyodott. Igen. Eljutott oda a lány, ahova akarta eljusson. A rá szegeződő tekintet megváltozott, határozottá vált.

- Megmentem Lucient a sötétségtől! Még akkor is, ha netán elveszti önmagát odaát. Meg fogom találni a módját, hogy visszahozzam őt!

- Ehhez meg kell tanulnod használni és uralni az erődet - mosolygott továbbra is Natan.

- Akkor álljunk neki! - húzta ki magát Lia, majd magára nézett. - De attól tartok a ruhám nem éppen idevaló.

Kabátját a banshee elleni harcban valamikor levettette. Alatta pedig fekete pulcsit viselt, amin a rock banda neve és az aktuális albumuk, nem éppen Mennyekbe való borítóképe díszelgett. Bocsánatkérőn felnézett Natanra, aki csak felnevetett.

- A keruboknak nagyon tetszik a pulóvered. Maradhatsz ebben is nyugodtan, de ha mást szeretnél, akkor biztos szereznek neked valamit, ezért cserébe - nézett el a két gyermeki angyal felé, akik továbbra is fejüket összedugva sutyorogtak és figyelték őt.

- Rendben. Ha tudnak valami hasonlót, csak más színben - kezdett bele, aztán a két kerub már el is tűnt, mire elkerekedtek a szemei.

- Majd megszokod őket. Cserfes, csíntalan és kíváncsi népség, de nagyon szerethetők.

- Aha - hagyta rá Lia, majd maga alá nézett. - Mi ez az izé?

Kérdezett rá a ködszerűségre, amin ültek. Továbbra is megfoghatatlannak tűnt, mégis szilárdan érezte maga alatt és a lábán is, amit betakart.

- Merlin angyalködnek nevezte el, azóta mindenki így hívja, de ténylegesen neve a földi nyelveken nincs.

- Merlin? - kerekedett el Lia szeme.

- Igen, az a Merlin. Most ugyan feladatot teljesít, de biztos lesz alkalmad találkozni vele.

- De hát ő, vagy ezerhatszáz évvel ezelőtt élt! - saccolt Lia, mert igazából nem tudta mikorra is esik Artúr király mondaköre.

- Valahogy úgy - hagyta rá Natan, mert nem számított pontosan mikor történt, a lényeg, hogy régen.

- Ő már nem élhet! - mutatott rá Lia, miért is akadt ki a tényen.

- Merlin olyan félig angyal boszorkány, mint te. Azaz ő varázsló, de érted a lényeget. Neki is megvolt a maga idejében a feladata, amit sikeresen végig vitt. Bár az ő oda vezető útja is eléggé döcögősre sikeredett, azóta nekünk segít be - aztán a lány döbbent tekintetére megköszörülte a torkát. - Tudod a helyzet az, hogy egy bizonyos kor után a ti öregedésetek leáll és onnantól halhatatlanok vagytok, hacsak nem öl meg téged valaki.

- Akkor ne egy szakállas öregurat képzeljek el Merlinnek, ugye? - tudott néhány perccel később megszólalni Lia.

- Az már csak illúzió volt részéről, hogy ne nézzenek rá furcsán az emberek.

- Aha.

- Nézd a jó oldalát a dolognak - és Lia újra belenézett azokba a szemekbe, amik nagyon emlékeztették a sajátjára. - Lucien nem fog téged elveszíteni, mert megöregszel.

Ezzel nem vitatkozhatott. Bár eddig nagyon nem is jutott eszébe, hogy ő egy nap öreg lesz és meghal, míg vámpír Védelmezője örökké kortalan marad, hacsak nem öli meg valaki. Bár utóbbiban kezdett kételkedni, hisz Lucien egy Árnyékúr erejét is birtokolja már. Ha pedig megtanulja irányítani, akkor majdnem csak megállíthatatlan lesz.

Azaz nem. Mert itt van ő, akire hallgat. És neki megadatott az, hogy a férfiéval ellentétes erőt birtokolja, amivel kordában tarthatja azt a sötét erőt, ami a Védelmezőjében tombol. Lehet nem érzi most magát képesnek rá, de muszáj lesz megtanulnia! Nincs választása, ha meg akarja menteni Lucient.

A látóterébe hirtelen egy fehér ruha jelent meg, amit szó szerint az orra alá toltak. Ez miatt kicsit meg is ijedt és hátrahőkölt. Nagyon a gondolataiba mélyedt, ezért sem vette észre a visszatérő két kerubot, akik most nagy szemekkel néztek rá.

Natan pedig kacagott a reakcióján. Igazán figyelmeztethette volna. Mi van, ha annyira meglepődik, vagy megijed, hogy szívrohamot kap? Meghalhat ezen a helyen egyáltalán? Hagynák vagy megmentenék? Gyanította az utóbbi, mert szükségük van rá.

Ránézett az apjára, aki felállt, mintha olvasott volna a gondolataiban és talán így is volt. Távozott a szobából ő pedig egyszerűen kibújtatta a lábait az angyalköd alól. Elvette a ruhát, a két kis kerub csak elfordult és megvárták míg átöltözik.

Alig nyújtotta át nekik a fekete pulcsit és az alatta lévő fekete toppot már el is illantak nevetve, láthatóan boldogan. Kicsit furcsának érezte a vajszínű felső anyagát. Puhának tűnt, mint a pamut, de sikamlósnak, mint a selyem.

Kissé bizonytalanul indult meg abba az irányba amerre az apját látta távozni, mert tényleges ajtót nem látott. Aztán átlépett egy pontot és a falak eltűntek. Hatalmas tér vette körül, amiben leginkább a fehér és a világos kék dominált.

Látott felhőket, oszlopos épületeket. De mindegyik olyannak tűnt, mintha nem lenne befejezve. Mint a régi ókori görög romok. Legalábbis arra emlékeztették őt.

Bizonytalanul körbenézett, felette néhány angyal szállt el, mások arrébb beszélgettek. De látott áttetsző alakokat, akikről tudta szellemek. Ez valóban a Menny? A jó lelkek idekerülnek és itt élnek, míg újjá nem születnek?

- Sok kérdésed van, és majd válaszolok is néhányra - szólalt meg Natan. - De először inkább a saját erődről beszélnék. Hátha könnyebben megtanulod irányítani, ha jobban érted a működését.

- Jó - motyogta Lia és akaratlanul a felsőjének hosszú ujját gyűrögette.

- Sétáljunk közbe! - hívta Natan, a lány pedig rábólintott, így elindultak.