Lucien átlépett a kapun, de teljesen más fogadta, mint amit eddig tapasztalt, amikor a macska jóvoltából utaztak ezen a síkon. Felmerült benne Sha'tac szándékosan rossz helyre küldte. Talán arra számít, hogy meghal és így végre megszabadulhat tőle. De nem eszik olyan forrón a kását.

Eddig annyit tapasztalt az Árnyék síkból az utazások során, hogy egy kietlen sík terep, ahol félhomály dereng. És nem lehet messzire látni tőle, mert falként tornyosult fel a horizonton.

De most egy zord vidéken állt, ahol élesen csipkézett sziklák meredeztek felfelé, a távolban pedig hegyekké nőtték ki magukat. A talaj a lába alatt kőnek tűnt, ugyanakkor repedezettnek, mint a kiszáradt föld. Félhomály uralkodott és ha távolabbra nézett olyannak tűnt, mint egy szürke köd.

Nem tudta merre induljon, így úgy döntött a hegyek felé veszi az irányt. Hátha talál a lábához vagy szirtre építve várost, vagy ha követi a vonulatát, akkor elér egy völgyhöz, ami lakható. Kételkedett abban, hogy netán az apja, vagy akármelyik Árnyékúr csak úgy a semmi közepén élné a napjait.

Megpróbált Árnnyá válni, de döbbenten tapasztalta nem megy. Ráncolta a homlokát és újrapróbálta. Képesnek kellett volna rá lennie, mert félhomály uralkodott, de akkor mi akadályozta meg?

Aztán valami mintha elsuhant volna mögötte és arra fordult, majd még egy kissé oldalról, de mire odanézett csak a tájat látta. A gomolygó szürkeségtől még a sziklák alakja is homályosnak és nem jól kivehetőnek látta. Olyannak tűntek, mintha a felszínük folyamatosan változna, de Lucien tudta csupán a köd keltette illúzió az egész. De az a valami, vagy valamik amik elsuhantak nagyon is valódiak, ő pedig pont most nem képes használni az Árnnyá válást.

Átváltotta a látását és a szürkeség helyét a vörös különböző árnyalatai vették át, attól függően milyen hőmérsékletű tartományba esett. Körbenézett és megpillantotta azt, ami elsuhant mögötte. Furcsa mód jóval hidegebbnek tűnt, mint a környezete, pedig ami él az mindig nagyobb hőt bocsát ki. Mégis milyen lénnyel került szembe?

A sötét erejéhez nyúlt és remélte legalább ez nem fogja cserben hagyni, ha már az egyik vámpír képessége igen. A sötétség megjelent és kard formájában testet öltött a kezében. Ez legalább működött, de valahogy másnak érezte, mint eddig. Meleg energiaként simult eddig a tenyerébe, de most kifejezetten hideg érzetet keltett, mintha acélkardot markolna.

Körbefordult harcra készen és három lényt számolt, akik egyelőre csupán köröztek körülötte, mintha felmérték volna őt és a terepet. Az egyik támadott és Lucien védekezésre emelte a pengéjét készen arra, ha tud visszatámad. A lény változott, ő pedig meglepetten szökkent hátra, hogy elkerülje a csapást. Pislognia kellett, mert az az érzése lett nem lát jól.

Argo állt előtte teljes életnagyságban és vicsorgott. Épp elég dolgot tapasztalt már, hogy tudja ez mágia, mert a hím nem lehet itt. Aztán két oldalról megjelent a másik két lény, az egyikük Zina alakját vette fel a másikuk Liaét.

Hiába tudta, hogy nem ők, akkor sem akart harcolni. Persze Argoval már épp elégszer összecsapott éjszakánként, de nem azzal a szándékkal, hogy megölje a másikat. Amikor pedig Liara támadt nemrég, akkor nem volt önmaga.

Azért jött, hogy megtanulja uralni az erejét, de ehhez életben kell maradnia. Meg kell ölnie ezeket a lényeket, akik a barátai alakját vette fel. Nem akarta, mert mi van ha újabb ilyenek jönnek, akik újra és újra felveszik a hozzá legközelebb állok alakját. Aztán, ha egyszer mégis ők jönnek, akkor már ő fog támadni, hisz nem fogja tudni őket megkülönböztetni ezektől az alakváltóktól.

Argo hasonmás nekiugrott és egy pillanattal később a nőstény alakját felvevő is. Nem tudott Árnnyá válni, így csupán a gyorsaságában bízhatott és kitért. Hárítani kellett és az éles karmok fülbántóan karistolták végig a pengéjét, amit pedig nem is fém alkotott. Nem kergetett hiú ábrándokat. Egy pengével kevés két vérfarkas ellen, szüksége lesz egy pajzsra is. Csak épp nehezen ment a koncentrálás úgy, hogy közben folyamatosan mozognia kellett.

A szeme sarkából döbbenten vette észre a felé száguldó energia gömböt. El kellett ugrania, de ezt csak úgy tudta kivitelezni, ha nagyon közel megy el az ál Zina mellett. De sikerült és a támadás a helyére csapódott be, elvakítva a két vérfarkas alakot és felvert némi szürke port, ami még sötétebbé tette a gomolygó ködöt.

Az oldala vérzett a karmoktól, amiket nem tudott vetődés közben elkerülni, de még így is nyert egy kis időt. Nem nézett hátra, hanem megpróbált eltávolodni. Most, hogy csak a futásra kellett összpontosítania módosított a kardján és sikerült végre a pajzsot is létrehoznia. Tisztában volt vele utol fogják érni, mert futásban nem olyan gyors, mint egy vérfarkas.

A semmiből a Lia utánzat termett előtte, ami lehetetlennek tűnt, de rájött, hogy ez a lény nem csupán az alakját másolta le a boszorkánynak, hanem ismeri a képességeit is, amiket ő. Olyan volt, mintha az elméjéből kiszedtek volna mindent ezek a lények. És fel is használták ellene.

Mégis, hogy merészelték ezt tenni? És egyáltalán hogyan voltak képesek rá? A mentális védelme egyáltalán nem elhanyagolható, ők mégis könnyedén fértek az emlékeihez, a tudásához a többiekről. Dühítette a tettük, és leginkább az, hogy a saját barátait használják fel ellene. Egyre inkább meg akarta őket ölni.

Támadt, de egy erő mellbe vágta és fájdalmasan egy élesen csipkézett sziklának vágódott, ami több sebet is ejtett rajta. Nem nagyon adtak neki időt összeszedni magát, mert Argo hasonmás már támadt is.

A karja belesajdult, amikor a pajzson csattant az erőteljes ütés. Szinte vakon támadt ki, és érezte talál, amit a vinnyogó hang is megerősített, aztán mintha anyagtalanná vált volna a támadója.

Lehet ennyi is elég, hogy megszabaduljon tőlük? Csupán meg kell sebeznie őket, és nem kell megölnie? Ki kell deríteni és kapóra jött a nőstény alak támadása. Megtámasztotta az egyik lábát a mögötte lévő sziklán, és ellökte magát tőle, amint az ál Zina kellően közel ért hozzá.

Fel akarta dönteni, de legalábbis kibillenteni az egyensúlyából, mert akkor könnyebben megsebezheti. Az előbbi sikerült, de nem maradt ideje a kardját használni, mert egy erő körbefogta és moccanni sem tudott. Nekiállt elemelkedni a földtől.

A Lia alakját viselő lény lehetett az egyetlen, aki erre képes. Megfeszítette az izmait, hátha sikerül elszakítani a láthatatlan erőköteleket, de csak annyit ért el, hogy leizzadt az erőfeszítéstől.

Alatta Zina hasonmás lassan állt fel, mintha nem lenne sietős, hisz egyértelműen ők győztek. Aztán a harmadik újra materializálódni kezdett és felvette ismételten Argo alakját.

Szóval nem elég megsebezni, mert újra és újra le fogja másolni a hímet. De mégis, hogy öljön meg valamit, ami alapjáraton anyagtalan, úgy hogy ő maga közben nem képes azzá válni?

Következőnek felmerült benne a gondolat, hogy mi van, ha ezek a lények az ő halála után is ebben az alakban maradnak? Ha pedig egy Árnyékúr segítségével el tudják hagyni a síkot, akkor megölhetik a barátaikat és átvehetik a helyüket. Az katasztrófa lenne! Ezt nem engedheti meg! Egyáltalán nem örült neki, de muszáj kiszabadulnia és elbánnia ezekkel a lényekkel.

Hagyta, hogy a dühe egyre nagyobb fokban égjen és közben a belső sötét erejéhez nyúlt, ami eddig türelmetlenül fortyogott benne és most erőteljesen tört ki belőle, amint utat engedett neki. Fekete aura vette körbe a testét és minden irányba nekiállt az energiáját sugároznia. 

Az ereje hatására az őt fogva tartó mágikus béklyó ripityára tört, ő pedig a föld felé zuhant. Félig térdelve ért földet és dühödten nézett fel a két meglepett vérfarkas alakra. A harmadik társuk is értetlenül állt, majd megpróbálta újra fogságba ejteni, de Luc jelen állapotában látta az energiát. A kardját bevonta az aurájával és úgy csapta félre a másik támadását, mintha csak valami vékony szövetet vágott volna el.

Felállt és megindult, de mostanra már a két vérfarkas alak is magához tért. Argo hasonmás támadott Luc pedig felemelte a pajzsot. Olyan hatalmas erő töltötte el jelenleg, hogy meg se érezte a csapást.

Az acélszürke szemek halált ígérve villantak a hatalmas hímre. Támadásra emelte fegyveres karját, de ekkor a Zina alak érkezett, de csak a vámpír hűlt helyét szelték a karmai.

Lucien semmivé lett és a nőstény alak háta mögött jelent meg. Nem Árnnyá vált, hanem valami más volt ez. Az érzés hasonlított ahhoz, amit a tisztáson művelt mikor kezdett nagyon belemelegedni a harcba és élvezni azt, de mégis más.

Anélkül támadta hátba Zinat, hogy a szeme rebbent volna. Nem érzett kétséget, sajnálatot vagy bűntudatot. A lény alakja szertefoszlott és azzá vált, ami eredetileg, ő pedig újra lesújtott a pengével. Még ő is beleborzongott a hangba, amit a lény adott ki miközben nekiállt örvényszerűen összetekeredni egyre kisebbre és kisebbre aztán semmivé lett.

Argo- lény dühödten vetette rá magát, de eltáncolt előle miközben gúnyosan mosolygott. Belső sötét énje átvette az irányítást és hagyta. Megérdemelték.

Felvették a barátai alakját és ezért fizetniük kell. Az érzés ellen, hogy elégedett és még élvezi is a gyilkolást megpróbált küzdeni, mert ez nem a sajátja. Ezt tudta.

Lia alak is támadt. Egy tűzgolyó szelte át a levegőt, és a szürkeségben a fénye szinte vakított. Be kellett csuknia a szemét, mert a magas hő bántotta. Kiterjesztette a pajzsát, hogy eloszoljon rajta a támadást és ne égesse meg.

Alig foszlott szét, a vérfarkas alak már ott állt előtte, de jelen állapotában nem lehetett ellenfél számára. Untatta sötét énjét és az árnypenge először felhasította a jelenés oldalát, majd a hátát. Alig kezdett anyagtalanná válni máris lecsapott rá újra és az előbbi hátborzongató jelenség megint lejátszódott.

A harmadik felé fordult, aki miután egyedül maradt úgy döntött, menekül. Ez már felkeltette az érdeklődését és utána vetette magát. Luc legbelül furcsállta, hogy nem válik anyagtalanná, pedig úgy sokkal gyorsabbnak tűntek az elején.

Aztán beszorította egy patkó alakú sziklához és a lány alak riadtan tapadt a falhoz. Szemében halálfélelmet látott. Lassan sétált felé, hisz már nem tudott előle hova futni. Alig maradt közöttük három méter mikor kilőtte magát, a penge fentről halálos csapásra indult, de aztán alig pár centire megtorpant és dermedten bámult rá.

Abban a pillanatban mikor megkezdte a mozdulatot, mint éles kés úgy villant be elméjébe a tisztáson lejátszódó jelent, ami kísértetiesen hasonlított erre.

~ Nem! - ordított rá saját magára belül és sötét énje megtorpant. ~ Liat nem! Nem bánthatom, mér akkor sem, ha ez csak egy hasonmás! Ha most megteszem, akkor később is meg fogom.

A lény viszont kihasználta, hogy önmagával vív csatát és mire észbe kapott már késő volt. Az energiatámadás közvetlen a mellkasának csapódott és hátravetette. Csúszva ért földet. Égett bőr és hús szaga csapta meg az orrát, és tőle származott.

A fájdalom miatt épphogy tudatánál maradt. Az aurája ugyan nagyrészt hatástalanította a támadást, de nem teljesen, mert ahhoz túl közelről kapta. A harc lefárasztotta és tudta, ha nem tudja regenerálni, akkor bele fog halni. A hasfala felnyílt, a tüdeje sérült, így levegőt is alig kapott.

A Lia hasonmás mellé sétált és felemelt tenyerében újabb energiagömb formálódott. Még lehet esélye nyerni. A pajzsa szétfoszlott, de a kardja nem. Csak fel kéne emelnie és ledöfni, de képtelennek érezte magát rá.

Mennyit ölthetett magára a lény a boszorkányból. Érdemes megpróbálnia hatni rá, hátha? Tudta, Lia nem ölné meg, még az ígérete fényében sem. Kitalálna mást. Nagyobb levegőt vett a mondandójához, de meg is bánta és szavak helyett csak köhögésre futotta. Erről annyit, hogy megpróbál beszélni vele.

Elkeserítette és dühítette, hogy pont annak a nőnek az alakját viseli a lény, akit ha lassan is, de megszeretett. Inkább nem akarta látni. Becsukta a szemét és még jól is esett, mert kezdett a levegőhiány miatt az ájulás határára jutni.

Aztán valami elsuhant felette és a lény felkiáltott. Kényszerítette magát és kinyitotta a szemét. A nő alak a falnak csapódott és megperzselődött, mint akibe villám csapott. Aztán anyagtalanná kezdett válni és megpróbált elszökni, de Luc látóterébe egy fekete páncélos férfi került, aki hanyagul vágta ketté a kardjával.

- Gyógyítsd meg! - hallotta meg a hangját és próbált fókuszálni, mert minden elmosódottan látott maga körül, és leginkább csak a vörösen világító szempárt tudta kivenni. Újabb alak lépett be a látóterébe. Alacsonyabb és vékonyabb, így arra következtetett egy nő lehet.

- Elég gyenge - és Luciennek ismerősen csengett a hangja, de nem tudta beazonosítani.

- Szóval nem tudod megmenteni az életét?

Tényleg reménykedést hallott ki a férfiéból? Minek mentette meg, ha jobban szeretné őt holtan látni?

- Nem ezt mondtam. 

A nő letérdelt mellé. Lucien érezte az energiát, ami belé áramlott. Bizsergett tőle a bőre. Teljesen másnak tűnt, mint ami Liaét jellemezte. Melegség járta át a mellkasát, amikor nekiállt a seb gyógyulni, ő pedig egyre fáradtabbnak érezte magát, aztán elvesztette az eszméletét.