− Diar elindult! − szólalt meg Lilith hirtelen, Lucien pedig elégedetten bólintott.

Lancelothot bízta meg azzal figyelje a vezért, ugyanis biztosra akart menni, és hogy Argo fog győzni. Ehhez be kell segítenie neki, amire alaposan felkészült. Az az árnyfarkas is részét képezte a tervének, akit a két Vadász és Lilith segítségével nem sokkal korábban elkapott.

A boszorkány kevert egy főzetet, ami elhomályosította az elméjét és nem volt képes a teleportációt használni, így megszökni sem abból az alsó szinten elhelyezkedő cellából, amibe Luc bezárta.

Az elmúlt időszakban pedig már ismerkedett az elméjével, hogy uralma alá tudja hajtani, amikor már nem lesz elbódítva. A pillanat pedig eljött és bólintott Lilithnek csinálja, a lány pedig nekiállt a szert semlegesíteni a szervezetében.

Lucnak azért volt szüksége az árnyfarkasra, mert így anélkül tudta elhagyni az Árnyak síkját, hogy az apjának feltűnne. Időt szánt arra kitapasztalja képes-e érzékelni a másik ilyen szintű energiahasználatát és arra jött rá, igen.

Ezek után állt neki az árnyfarkasokat figyelni, de náluk nem érzékelte a dolgot, talán azért, mert képesség volt számukra és nem varázslat, mint nála vagy az apjának. Ezt pedig ki tudta használni az észrevétlen távozáshoz.

A hím egyből morogni kezdett, amint tisztult a tudata, de Lucien nem várta meg, hogy teljesen újra ura legyen magának, hanem használta vámpír képességét, és uralma alá hajtotta az elméjét.

Nem bizonyult könnyűnek, és már értette a fejedelmek miért nem próbálkoztak eddig ilyennel, de hát ő nem akárki, hanem a vámpírok hercege. Ráadásul nem is ostoba és egy gyengébb példányt választott ki a terveihez. Mivel már ismerte a gyenge pontjait hamarosan meg is törte az ellenállást és utasította nyisson átjárót az emberi világba és még a célt is megadta neki.

Egy kis erdőben léptek ki, nem messze tőlük egy tó vize csillogott, arrébb lepukkant emeletes tömbházak látszódtak. Tudta, sokat kockáztat, de kénytelen volt. Ránézett a két Vadászra, az egyikük úgy vigyorgott mintha alig várná ő irányíthassa az árnyfarkast, de Luc tudta egyedül kevés hozzá, így mikor bólintott mind a két testőre azon volt, hogy kellően lefoglalják a hímet és ne tudjon meglépni, és elmondani senkinek mit is csinál most ő éppen. Persze innen megtehette volna Luc, hogy megöli és a saját teleportját használja, de a visszatérésre is gondolnia kellett. Ettől függetlenül az árnyfarkasnak a legvégén halnia kell.

Behunyta a szemét és az előtte lévő tömbházra koncentrált, meg kell találnia, akit keres. Az egész érzés olyan volt, mintha kilépett volna a testéből és tudatként siklott volna a többi között, mégis másabb kicsit. Inkább csak érzékelte az ott lévőket, hozzá nem ért egyhez sem, mert azzal egyből elárulja magát. Végül megtalálta, akit keresett.

Öreg épp befelé igyekezett, vihar közeledett és az idő hűvösre változott, amit az ő csontjai már nem szerettek. Aztán azon kapta magát másfelé próbál menni, mint akart. Először azt gondolta már az elméje sem működik úgy ahogyan kéne, aztán egyértelműen megérezte a próbálkozást.

Valaki az uralma alá akarta vonni, de a vérfarkasoknál ez nem ment olyan könnyen, mint egy embernél. És még ha sikerült is egy vérszívónak ez, akkor is folyamatos ellenállásra számíthatott, mert a farkasokhoz hasonlóan az ő elméjük sem volt szelídíthető.

Még egy omega vagy kölyök sem hagyta magát és ellenállt az ilyen kísérletnek. De mégis milyen ostoba vámpír nézte ki magának pont őt? Végül rájött. Csupán egy vámpír van, akinek ez érdekében állt.

Nem adta meg magát, de elindult arra, amerre az érzés vezérelni akarta. Az árnyfarkasok többsége még edzett, akik nem, azok élték az életüket és jól érezték magukat. Nem figyeltek rá, főleg mivel mondta is nekik, hogy bemegy. Megkerülte a háztömböt és elindult a tó mögött húzódó kiserdő felé, ahol Luc már várta.

− Siethettél volna kicsit jobban − jegyezte meg a szürke szemű férfi.

− Öreg vagyok én már a sietéshez − dörmögte oda, majd összehúzott szemmel nézte meg magának a vámpír társait.

Főleg a két Vadász láttán szaladt fel a szemöldöke, amikor rájött, hogy egyben vámpírok is. Lilith jelenléte annyira nem lepte meg, még annak tudatában sem valószínű árnyboszorkány. Ha a fogoly árnyfarkas jelenléte érdekesnek is hatott, annyira nem  meglepőnek. Annyira kiismerte a vámpírt tudja felhasznál mindent és mindenkit a célja elérése érdekében. Még őt is.

− Mit akarsz? − tért a tárgyra.

− Argot győzelemre segíteni.

− Már elment.

− Tudom − és Öreg ráncolta a homlokát.

− Oda akarsz menni? Mégis hogyan?

− Azért van velem az árnyfarkas, Lilith pedig el tud minket rejteni a vérfarkasok szeme, orra és füle elől. Már csak rád van szükségem.

− Rám? − nézett gyanakodva a vámpírra.

− Egy falkában vagy Argoval, összeköt titeket a falka tudat. Én alaposan megfigyeltettem Diart, tudom mikor és hogyan fogja használni az árnyteleportot, ami elől a te segítségeddel Argo ki fog tudni térni. Megússza a nagyobb sérüléseket, és győz. Ennyi.

− Ez csalás, amit Argo sosem fogadna el! − morogta, de Luc csak mosolygott.

És bár jobb szerette ő is a fair küzdelmet, a vámpír én, a sötét én és az Árnyék síkon töltött idő azért megváltoztatta és már nem hezitált azon, ha ilyen eszközhöz kellett nyúlnia. Különben is a mondás úgy tartja, a cél szentesíti az eszközt.

− Talán jobban szeretnéd, ha Argo veszítene és Diar uralma alá vonná az összes falkát? − tette fel a kérdést.

− Nem.

A szót alig lehetett érteni a morgástól, Luc pedig csak elégedetten bólintott, majd újra az árnyfarkas felé fordult, aki a két Vadászt rendesen megizzasztotta. Hát igen, a különbség közte és közöttük itt megmutatkozott.

Hamarosan a hím újra engedelmessé vált a nála erősebb akarat nyomása alatt és újabb kaput nyitott annak a tisztásnak a szélére, ahol a gyűlés zajlott. Egyikük sem vette észre a tó túloldalán remegve lapuló vérfarkast, aki döbbenten figyelte az eseményeket. Aztán még mindig félve állt neki keresni egy személyt a falka tudatban.

~ Khan? − és a sebhelyes hímnek a kapcsolaton keresztül is átjött a másik félelme és egyből a legrosszabbra készült.

~ Mi történt Gadr? − követelt azonnali választ.

~ Öreg.

~ Mi van vele? − és Khan attól félt talán meghalt és ezzel elbukták a létszámot, ha pedig az egyik vezér ragaszkodik az ellenőrzéshez, akkor végük, az egész terv befuccsol. ~ Gadr szedd már össze magad!

~ E-e-elment − a sebhelyes hím úgy érezte kihagy egy ütemet a szíve és a legrosszabb félelme látszódott beigazolódni. − E-egy fekete hajú, acélszürke szemű férfival, egy fekete hajú nővel, két Vadásznak tűnő alakkal és egy árnyfarkassal.

Khan próbálta felfogni aztán a gyorsan közölt információkat, és nem volt benne biztos Gadr tényleg ezt akarta-e tudatni vele.

~ Ismételd meg! − követelte.

~ Öreg kisétált a tó mögötti erdőbe, találkozott egy fekete hajú, acélszürke szemű férfival, aki nagyon ijesztőnek tűnt. Volt vele egy fekete hajú nő...

~ Lehetetlen! − szakította félbe a beszámolót Khan.

A leírás pontosan a vámpírra illet, és Zargon nagyúr árnyboszorkányára Lilithre. Ugyan fogalma sem volt hogyan került még a képbe két Vadász meg egy árnyfarkas, de nem is tűnt lényegesnek.

Azon járt az agya, vajon Öreg áruló, vagy épp ellenkezőleg a vámpír azért szervezte be őt, hogy ha kell segítsen Argonak. Mivel képtelen elérni az ezüstbundás hímet, és megosztani vele ezt, így csak reménykedhetett abban az utóbbiról van szó.

Lucien és társai, egy rövidebb séta után már úgy léptek ki közvetlen a tisztás szélére, hogy Lilith korábban elmondott varázslatának köszönhetően nem voltak érzékelhetőek. Zargon nagyúr is csak akkor szúrhatta volna őket ki, ha itt van, de távolról figyelve ő sem láthatta a csalásra készülőket.

A harc már egy ideje tarthatott, mert Argo ezüst bundáját több helyen vér szennyezte, de láthatóan a súlyosabb sérülést eddig megúszta. Diar bundáján a vér nem látszott, de az igen, hogy a pofáján ott viselte az ezüst bundás karmainak a nyomát.

− Hm... − komorodott el Luc, mert abból amit látott úgy tűnt számára Argo nem áll jól.

− Szóval vámpír mit akarsz pontosan? − a nevezett pedig akaratlanul elmosolyodott, mert Öreg sem mondta ki még soha a nevét, pedig bemutatkozott neki, és ez nagyon is ismerős volt számára.

− Egyelőre csak vedd fel vele a kapcsolatot, aztán, ha jelét látom annak, hogy használja a képességét azt az irány mondom meg neked ahonnan fel fog bukkanni. Te pedig azonnal továbbítsd!

Öregnek ugyan nem tetszett a stílus, de emlékeztette magát túl öreg ahhoz, hogy egy ilyen erős vámpírral kötekedjen ez miatt, így csak bólintott, majd az ezüstbundásra koncentrált.

~ Argo! − szólította meg és pillanatnyi döbbenetet érzett az ifjú hím felől, ami miatt majdnem találatot kapott, de még időben hajolt el.

~ Öreg? − válaszolt neki.

Közben Diar nekiugrott és földre döntve birkózás alakult ki, amiből Argonak szabadulnia kellett, mert az árnyfarkas vezér termetben és súlyban is előnyt élvezett vele szemben.

~ Segítek legyőzni Diart, csak csináld, amit mondok! − tért a lényegre egyből.

~ Ez csalás! − ellenkezett és végre sikerült a másikat lerúgnia magáról, szerencsére ebben mindig jó volt, és egyből fordult négykézlábra.

~ Komolyan ez a legnagyobb problémád? Csak csináld, amit mondok! Jelzem melyik oldalról fog Diar árnyteleporttal felbukkanni.

~ Mégis hogyan? - akarta tudni, de közben ütést kapott a pofájára, amit egyből viszonzott a sajátjával.

~ Mondjuk azt van egy közös ismerősünk, akinek szintén érdeke a te győzelmed, és nagyon jól ismeri Diart.

Argo pár pillanatig azon gondolkodott mégis kiről lehet szó, de csak egy személyt tudott, aki a másik oldalról valóban segítene neki. Megint eszébe jutott az, talán a szellemet is ő küldte a burkolt figyelmeztetéssel?

~ A vámpír! − és közben érezte a csapása nem talál, pedig Diar még az előbb ott állt.

− Jobbról! − és Lucien már egy pillanattal előbb tudta milyen, minthogy az árnyfarkas vezér használta volna a képességét.

~ Jobb! − továbbította öreg.

Argo pedig már fordult is arra, hogy védekezzen, ami sikeresen megtörtént az árnyfarkas vezér legnagyobb döbbenetére. Az ezüstbundás pedig kihasználta, mert áthelyezte a súlyát és vállal taszított egyet ellenfelén, aki ha nem akart kibillenni az egyensúlyából hátrálnia kellett néhány lépést.

Diar pillanatnyi szünetet tartott és gyanakodva méregette Argot, mert eddig nem volt képes elkerülni az így érkező támadásait, most mégis hogyan csinálta akkor? Az jutott eszébe talán az alvezére, vagy a többi vezér segíti, de végül elvetette, ezek ahhoz túl becsületesek. Azt pedig biztosra vette az ezüstbundás nem képes érzékelni azt mikor használja a képességét. Végül arra a következtetésre jutott, hogy az újdonsült vezérnek talán szerencséje volt.

Az ezüst bundásnak legalább annyira jól jött a pillanatnyi szünet, mint ellenfelének. Abban már most biztos volt  Diar ütéseit védve néhány bordája és csontja megrepedt, de harcosként megtanult nem tudomást venni az ilyen fájdalomról. Védekező alapállást vett fel, és ellenfele nem sokáig váratta, mert újra támadt.

Lucien figyelte a harcot, és egyáltalán nem tetszett neki, amit látott. Ismerte Argot, talán jobban is, mint az ezüstbundás szerette volna. Éppen ezért látta már a mozdulataiban a fáradtságot. Nem tudta volna megsaccolni mikor estek egymásnak Diarral, de azt igen, az árnyfarkas vezérhez képest időhátrányban volt, mert még el kellett mennie Öregért, majd idehozni. Ez pedig a két sík másfajta időérzékelése miatt akár órás különbségeket is jelenthetett.

− Lilith? − szólt oda a boszorkánynak, aki kérdőn fordult felé. − Ki tudod kapcsolni Argo fájdalomérzékelését?

− Egy ilyen varázslat az életébe kerülhet! − bennakadt a levegő, amikor az acélszürke szempár haragosan felé fordult, így inkább kinyögte a választ. - Igen.

− Akkor csináld! − utasította, bosszantotta a helyzet, mert nem gondolta, hogy Diar ennyivel jobb Argonál, talán ezért is szólt rá keményebben, mint szokott. − Ti is szedjétek össze magatokat, ketten vagytok egy nyomorult árnyfarkasra!

Argo érezte, kezdi a határait elérni. Egy dolog, akár napokon át különösebb pihenés nélkül futni, de itt sérüléseket szerzett, amit a szervezete igyekezett minél előbb rendbe hozni és ez rengeteg erejét felemésztette.

A legrosszabb viszont az, hogy Diaron nem érzékelte a fáradás jeleit. A csapásai nem lettek gyengébbek vagy lassabbak, így arra gyanakodott talán mielőtt idejött valami sötét varázslatot alkalmaztak rajta, mert nem lehet ennyivel jobb és erősebb nála. Kizárt!

Érkezett egy újabb ütés és felemelte a karját védőn. Érezte a találatot mégsem fájt, és ettől összezavarodott. Mégis mi a fene történt? Ösztönösen támadt vissza, a karmai tépték a másik bundáját, húsát, amit viszonzott, de ez miatt fájdalmat megint nem érzett. Már tudta a választ. Wintmoor csinálhatott vele valamit, amit ki kell használnia, még ha Diar legyőzése után bele is hal.

Diart ugyan úgy meglepte az, hogy Argo szinte fel se vette az ütéseit, vagy azt éppen a húsába mar. Ettől megint az az érzése támadt valaki segíti az ezüstbundást. Hihetetlennek tűnt, de ez a fiatal hím tényleg ennyire győzni akar? Képes volt feladni a büszkeségét és lepaktálni egy boszorkánnyal, aki segít neki győzni? Akkor viszont gyorsan pontot kell tennie a harc végére.

Zargon Nagyúr egyértelműen megmondta neki,  amíg teljes sötétség van, addig előnyben lesz, mert az Árnyék sík energiájával van töltődve, amit míg éjszaka van hatékonyabban tud használni. Ettől úgy fog tűnni az ellenfele számára jóval erősebb nála.

De amint nekiáll szürkülni elveszti ezt, sőt ha elér a világosság egy pontot akkor még hátrányává is fog válni. Márpedig a hajnal első jelei mutatkozni kezdtek, megszólaltak az erdő énekesmadarai, és az árnyteleportját is már csak kétszer tudja majd használni.

Luciennek feltűnt, mintha Argot kicserélték volna, ami azt jelentette Lilith alkalmazta a varázslatot. Ő pedig csak reménykedhetett nem fog rosszul elsülni ez a húzása, és Zina készült arra az esetre, ha az ezüstbundás súlyosabban megsérülne, amire nagy esélyt látott, mert mintha Diar is úgy döntött volna pontot tesz a harc végére. Félelmetes volt nézni ahogyan a két hím egymásnak esik feltéve mindent egy lapra. Nem szívesen került volna most közéjük, még a jelenlegi ereje birtokában sem.

− Hátulról! − csattant fel hirtelen és Öreg megugrott mellette, ennek ellenére azonnal továbbította, de már későn.

Argo mozdult egyből, de tudta nem lesz elég ideje egy teljes forduláshoz és még a védekezésre is. Diar karmai az oldalába mélyedtek, súlyos sebet okozva. A fájdalomnak le kellett volna őt taglóznia, de nem történt meg, és ezt kihasználta.

Ráfogott a támadó kézre, csapdába ejtve a tulajdonosát. Befejezte a fordulást és másik kezét csapásra emelte. Diar hasát vette célba, ami védtelen maradt. A karmai felhasították a húst, bár messze nem olyan mélyen, mint az árnyfarkas vezér tette nála. De itt nem állt meg, hatalmasra nyitotta az állkapcsát és a meglepett ellenfele nyakát vette célba.

Diar nem értette, Argonak a csapás nyomán össze kellett volna esnie a fájdalomtól, de helyette csapdába ejtette és visszatámadt. Megfeszítette a nyakizmait, hogy a fiatal hímnek ne legyen könnyű dolga, szabad kezével pedig a másik nyaka felé kapott, de ráfogtak a csuklójára. Szorult helyzetbe került, mert hasi részen erősen vérzett, és egy rossz mozdulat akár azt is jelentheti a belei a földön kötnek ki. Egy választása maradt, ha nem akart meghalni. Használta az árnyteleportot és az alvezére mellett jelent meg, görnyedten a hasát fogva.

− Megyünk! − morogta oda, mire az túllépve meglepettségén azonnal nyitotta a portált és már el is tűntek, hiába ugrott szinte azonnal utánuk a többi vezér és alvezér.

− Mennünk kell! − mondta Lucien is, majd az Öregre nézett. − Jössz vagy maradsz?

− Maradok − a vámpír bólintott és azonnal visszavette az árnyfarkas elméjének irányítását a testőreitől és egy-két pillanattal később már ők is eltűntek, az öreg vérfarkas pedig ott maradt.

Argo szinte orra bukott, amikor Diar eltűnt előle. Tett pár bizonytalan lépést és végül csak azért nem esett el, mert Zina elé állt és megtartotta. Érezte a nőstény kezét az oldalán, a szagában az aggódást. Most először érezte a vérveszteség miatti gyengeséget és az elméje is eltompult.

− Zina! −  a nőstény a földre ültette és továbbra is megtámasztotta.

~ Zod szükségem van a táskámra!

~ Viszem! − jött azonnal a válasz, ami elárulta Zinanak a hím és talán a többiek is látótávolságban lehetnek.

Zod sötétszürke árnyként lőtt ki egy bozótosból, néhány másodperccel később pedig több helyen is a tisztás széléről újabb vérfarkasok lendültek mozgásba, amiknek ő lett a célpontja. A fehér bundás vezér és alvezére is felé fordult és megpróbálták az útját állni.

~ Cöh! − sajnálta le őket, majd a rávetődő Serg elől egyszerűen árnyteleportált, alig két méterre Argo előtt bukkant fel és fékezett, ledobta a táskát Zina mellé, majd fordult és harci állást vett fel, ha netán megtámadnák.

Mostanra már szinte az összes vérfarkas, aki kísérőként a közelben lapult ide tartott. Talán egyedül Mord maradt az, aki csupán összehúzott szemmel nézett, de nem akart támadni.

A tisztás visszhangzott a morgástól, és bántotta Argo fülét. Rájuk akart szólni, de nem érzett magában hozzá erőt. Szédült és azon a határon volt elveszti az eszméletét, ami nem vette volna ki magát túl jól, most hogy ő győzött és Diar elmenekült.

− Elég! − hasított végig a tisztáson egy mély hang, és mindenki megmerevedett, majd a fejek lassan a vérfarkas felé fordultak, akihez a hang tartozott.

Az ordas bundával rendelkező hím bicegve közeledett. Pofáján a szőr teljesen őszbe fordult, alkata izmos, bár tartása már messze nem a régi. Ennek ellenére egész lényéből sugárzott az alfák ereje. Minden porcikájában vezér volt, akit jobb tisztelni és engedelmeskedni neki.

Minden vezér döbbenten figyelte a közeledését, de legjobban talán Mord volt az, aki nem akart hinni a szemének. Az apját már több, mint száz éve halottnak gondolta és most teljes nagyságában közeledett és úgy nézett rá, hogy legszívesebben meghunyászkodott volna előtte, mint néhányszor kölyökként kénytelen volt, amikor rossz fát tett a tűzre.

− Argo? − találta meg Shion a hangját, mire az öreg hím ránézett.

− Majd később Shion. Zina, hogy van Argo?

− Rengeteg vért vesztett, igyekszem elállítani, de jó lenne, ha valaki segítene szorítókötést tenni rá − válaszolt felnézés nélkül a nőstény.

− Segítek, csak senki ne támadjon addig hátba − hátrált a páros felé Zod.

− Senki nem fog! − biztosította Öreg, mire bólintott és már csinálta is, amire Zina utasította telepatikusan. − Nos, akkor mint a rangidős kijelenthetem Argo nyerte meg a harcot, ezzel kivívta magának a vezérek vezére címet.

− Csak akkor, ha Mord nem él a kihívás jogával, amiről még nem nyilatkozott − tájékoztatta Shion mire Öreg kérdő arcot vágott, majd elkomorodva a fiára nézett.

− Jobban teszed, ha meg sem próbálod, hacsak nem akarsz a saját fiadtól vereséget szenvedni.

− lyen állapotban? − nézett rá.

− Kel fel a Nap − tájékoztatta Öreg. − Ma már nem küzdhetnél meg vele, holnap estére pedig kellően rendbe jön annyira ne tudj neki problémát okozni.

− Túlbecsülöd Argot, ismer...

− Fenéket ismered! − mordult rá az apja és bennakadt a szó a fiában. − Az elmúlt hónapokba Diar fiával készült erre a harcra, aki közel olyan erős, mint az apja. Szóval szerinted mennyi esélyed van? Nyeld le a büszkeséged Mord! Ez most nem azaz idő, amikor fafejű lehetsz!

Válaszként csak morgást kapott, és az Ezüst klán vezére a földet nézte, majd felnézett az apjára. Egyértelműen látszott utálja, amit mondani készült, de még ennyi év után sem volt képes szembe menni az akaratával.

− Nem élek a kihívás jogával.

− Akkor mától a rendkívüli állapot végéig Argo a vezérek vezére, és minden vérfarkas engedelmességgel tartozik neki − jelentette ki Öreg.

− Hallod Argo! − szólt hozzá halkan Zina. − Megcsináltad!

− Csak maradjak addig is életben! − motyogta az ezüstbundás.

Nem tudta a nőstény mit adott be neki, de kicsit kitisztult a feje. Viszont jobban örült volna neki, ha a tompaságba maradhat, mert újra érezte a fájdalmat, és legszívesebben vinnyogott volna miatta.

− Amíg én élek, te életben maradsz! − ígérte meg neki Zina és annyira szeretett volna a szemébe nézni hálásan.

− Azért némi magyarázatot azt hiszem érdemlünk a részéről − szólalt meg Han. − Mégha engedelmeskednünk is kell.

− Fogtok kapni, csak hadd szedje össze magát! - szólalt meg Zina határozottan.

Késznek érezte magát akár az összes vezérrel szembe menni, ha érvényesítenie kell az akaratát. Különben is itt ő az orvos, ha azt akarják Argo életben maradjon, akkor adniuk kell neki időt, hogy kicsit rendbe jöjjön a harc után. Ugyan kicsit vonakodva, de mindenki bólintott. Zod segítségével talpra állították az ezüstbundást, akinek a vállára olyan teher és felelősség került, amire előtte csak néhány másik vérfarkasnak.