Lucien nem tudta mennyi idő telt el mikor magához tért. Először csak a tudata, ami felfogta, hogy egy ágyon fekszik és be van takarva. Aztán rávette magát és kinyitotta a szemét.

Egy kőszínű plafont látott meg elsőnek, a következő az a tény volt, hogy nem az eddigi szürkeség veszi körül. Elfordította a fejét és egy gömböt látott, ami halvány és sápadt fényt árasztott.

Nem tudta hol van, és hogyan került ide. Aztán lassan derengeni kezdtek az események, így már sejtette, hogy valószínű az a nő és a férfi hozta ide. Lehet az apja érezte meg a jelenlétét és indult el érte? Ez pedig az ő háza lenne? De ki lehetett a nő?

Felült, megtapogatta és megnézte a mellkasát, de nem maradt nyoma a sérülésének. A bőr ugyan kicsit érzékeny volt, de ez természetesnek tűnt. A ruháját valaki levette róla és csupán az alsónadrág maradt rajta.

Amikor körbenézett, akkor pillantott meg egy széket, rajta kikészítve egy új öltözék várta. Felállt és kicsit meglepte, hogy amit kapott leginkább arra hasonlított, amit még a vámpír léte előtt hordott. Furcsa, mégis jó érzés volt belebújni, mert arra emlékeztette, hogy ki is ő. Pontosabban ki volt ő. Felhúzta a csizmát, majd az ajtó felé indult.

Fekete márvánnyal borított folyosón haladt, ami nem csak a talpa alatt, hanem a falakat és a plafont is burkolta. Helyenként látott egy-egy apró ablakszerűséget, amin a levegő cserélődni tudott.

Egy kétszárnyú ajtó felé közeledett, aminek az egyik oldal nyitva állt. Lelassított és halkabbra vette lépteit. Úgy oldalazott, hogy belásson még mielőtt odaér.

Egy férfi állt ott, aki lehetett olyan magas, mint ő. Fekete ruhát és mellpáncélt viselt, a kardját a hátára szíjazta. Haja katonásan rövidre vágva. Szemben helyezkedett el valakivel, akiből Lucien csupán egy kinyújtott lábat látott, ami azt sejtette, hogy az illető ül.

- Már kettőt megölt mire odaértünk - hallotta meg ugyanazt a hangot.

Ezek szerint ez a férfi mentette meg és úgy hangzott a mondata, mintha jelentést tenne. Az apja már nem lehet ezek alapján. Talán a másik lesz az.

- Miért mire számítottál, hogy rettegve kuporogva vagy menekülés közben találsz rá?

A másik férfi jóval mélyebb tónusban beszélt, amiből arra következtetett idősebb. Lucien úgy érezte, hogy kissé gúnyosan tette fel a fiatalabbnak a kérdést, akinek a testtartása zavarról árulkodott egy pillanatig.

- A Rémálmok a legbelső félelmének formáját veszik fel - mondta aztán és Lucnak feltűnt, hogy nem válaszolt a kérdésre. - Az egyik pedig az a boszorkány volt.

~ Lia - és nem tetszett, hogy a másik szinte köpte a szót, ami a lányra utalt.

- A másik kettő az a két vérfarkas lehetett - folytatta tovább a fekete ruhás. - Őket megölte, viszont a boszorkánnyal nem volt képes végezni. Nem...

Aztán megakadt a mondatban, mintha belefojtották volna a szót. Ha nem tartott volna attól, hogy észreveszik, akkor bekukucskál. Látni akarta mi történik és ez miatt szinte viszketett a tenyere.

- Gyere be Lucien! - utasította a mélyebb hang.

Meglepődött egy pillanatra még az is megfordult a fejében, hogy elhátrál és eltűnik, de nem lett volna értelme.

A fekete ruhás az ajtó és felé fordult és látta az arcán a hitetlenkedést, de gyorsan rendezte a vonásait. Lucien úgy érzékelte ez az alak nem kedveli őt. Kíváncsi lett volna miért. És talán pont ez miatt reménykedett abban, hogy ő meghal és nem tudja az a nő megmenteni?

Nemeshez méltón, egyenes háttal és rezzenéstelen arccal lépett be. Egy pillanatig szemezett a vörös szempár tulajdonosával, majd a másik alakra nézett. Azon már meg sem döbbent, hogy ő is feketét viselt.

Bőrnadrágba bújtatta a lábát és térdig érő csizmába. Fekete ingének ujját feltűrte és lazán hagyta, így részben engedni látta a mellkast is . Hanyagul hátradőlve ült egy trónusnak is beillő fotelban, kezében pedig borospoharat tartott, amiből már hiányzott.

Nem viselt páncélt, és fegyvert sem látott nála. Ennek ellenére sugárzott belőle az erő, a magabiztosság. Olyannak tűnt, aki akkor sem védtelen, ha épp nincs nála semmi.

A haja fekete, akárcsak az övé. A bőre kissé szürkés, de a legfeltűnőbb és legijesztőbb a szeme. Pupilla és írisz nélküli, obszidián fekete, amibe ha valaki belenézett csak sötétséget látott. Ráadásul azt az érzést keltette, hogy az illető mindent tud róla. Még azt is mire gondol éppen.

Lucien tisztában volt vele, hogy félnie kellene tőle, de nem ment. Hidegen és nyugodtan viszonozta a pillantását, amivel mosolygásra késztette a férfit.

- Te vagy Zargon, az apám? - tette fel a kérdést nyílegyenesen.

- Hogy mersz! - csattant fel a fiatalabb férfi, de elég volt egy felemelt ujj és beleszorult a mondat további része.

~ Szóval fél tőle, ami azt jelenti jóval erősebb nála. Pedig neki is csupán egy csapás volt elintézni azt a valamit. Mennyivel lehet erősebb nálam?

- Igen - válaszolta meg a kérdését és nem tűnt úgy, hogy a hangnemet sértésnek vette volna. - Már nagyon régóta vártam a találkozásunk napját, amikor megismerhetlek személyesen.

- Gondolom.

Érezte ez kissé ellenségesre sikeredett, de az Árnyékúr csak felnevetett, majd felállt és a poharat a másik férfi kezébe nyomta. Luc remélte nem azért indult meg felé, hogy apai ölelésben részesítse, mert ne számítson arra engedi vagy netán viszonozza. De aztán megállt tisztes három lépésre tőle.

- Mondanám légy üdvözölve itthon fiam, de nem értékelnéd, főleg, hogy nem szívesen jöttél ide - és ebben milyen igaza volt. - De a muszáj nagy úr, igaz? Bizonyára nem akarod, hogy a saját erőd maga alá gyűrjön. Az irányítás megtanulásához viszont rám van szükséged, és ezért vagy itt.

Lucien arcán csak egy pillanatig látszódott a meglepettség, aztán újra felvette nemesi arcát, ami nem árult el semmit. Azon gondolkodott mit mondjon. Talán hazudnia kéne, hogy ráunt Lia csicskásának lenni és valójában nagyon is ide akar tartozni? Végül úgy döntött, hogy egy egyszerű igennel elismeri a dolgot, és az mögé azt gondol a másik, amit akar.

- Igen.

- Most még - közölte az apja.

Meglepte ez a két szó. Mégis miből veszi, hogy később ez változni fog? Elhatározta miért jön ide, és ezen semmi nem változtat. Nem fogja hagyni, mert akkor inkább meghal.

- Idővel rá fogsz jönni, hogy ide tartozol és itt a legjobb neked.

- Meglátjuk - adott egy kitérő választ, hisz csak kinevettetné magát, ha erőteljes tiltakozásba kezd.

Az Árnyékúr csak elmosolyodott, majd a háta mögé nézett és kérdőn felhúzta a szemöldökét. Kíváncsian fordult hátra, hisz valaki érkezett, mégpedig úgy, hogy ő nem vette észre. Talán az a nő, aki meggyógyította?

- Te? - bukott ki belőle meglepetten, mire az apja kérdőn nézett rá, majd a nőre.

- Ismeritek egymást? - tudakolta kérdőn, ezek szerint ő sem tud mindenről.

- Nem - válaszolta Lilith és átkozta a vámpírt magában, amiért ilyen hamar magához tért. Először beszélni akart vele mielőtt az apjával találkozik, de erről lekésett.

- Igen - és Lucien szinte morogta a választ ugyan abban a pillanatban.

Miért lepődött meg azon, hogy itt találkozik a fekete hajú boszorkánnyal? Annyira idevaló. Ráadásul gyűlöli Liat, és ha bosszút akart állni rajta, akkor egyenes út vezetett egy Árnyékúrhoz.

- Most igen, vagy nem? - és Zargon egyértelműen Lilithtől várt választ, hisz ő tagadott.

A boszorkány tudta igen ingatag a helyzete még és nem engedheti meg magának, hogy rossz pontot szerezzen az Árnyékúrnál.

- Találkoztunk néhányszor, de nem mondanám, hogy ettől ismerjük egymást.

- Értem - és a nagyúr elmosolyodott.

Ez egyáltalán nem tetszett a boszorkánynak. Abból ahogyan a vámpír válaszolt egyértelművé vált nem kedveli őt. És ezt most már az Árnyékúr is tudta.

- Miért is jöttél Lilith?

- Vade nagyúr közeledik és hamarosan itt lesz - tájékoztatta érkezése okáról.

- Remek!

Megint mosolygott, ami Luciennek nem tetszett. Az, hogy egy másik Árnyékúr idejön azt jelenti szervezkedik az apja. Valószínű a boszorkányok ellen.

- Akkor illendően fogadjuk őt és a kíséretét. Mile te velem jössz! Gondoskodj a megfelelő kíséretünkről.

- Igen apám! - és a páncélos férfi vetett még Lucra egy pillantást, majd egy másik ajtón távozott.

- Lilith, te addig gondoskodj Lucienről, hogy a lehető leghamarabb erőre kapjon és neki tudjon állni a tanulásnak.

- Ahogy kívánod! - és a vámpír látta fejet hajtani, de nem teljesen, mert a pillantását nem vette le az Árnyékúrról, de az nem foglalkozott már vele, így nem vette észre. Vagy nem érdekelte.

Figyelte az apja távozását a folyosó irányába ahonnan ő is érkezett. Ezek szerint, ha a másik irányba indul, akkor kijut a várból, vagy erődből. Pontosan még nem tudta felmérni minek minősül új lakhelye.

- Gyere! - hallotta meg Lilith türelmetlen hangját és egy másik oldal ajtónál várt rá. Nem tudta hova akarja vinni, így inkább állt az eddigi helyén. - Akarsz enni vagy sem?

Nemet akart mondani, de a gyomra jelezte neki igenis menjen, így mogorva arcot vágva indult a boszorkány felé, majd felzárkózott mellé. Nem akart társalogni, de a szellem megjelent mellette mire kérdőn nézett rá.

- Nem is vagy kíváncsi hogyan kerültünk ide? - tette fel a kérdését Lanceloth.

- Nem, de különösebben nem is lepett meg, hogy itt találkoztunk - válaszolt ellenségesen.

- Kár - vont vállat a lovag nemtörődöm módon. - Pedig lehet meggondolnád magad és nem ellenséget, hanem szövetségest látnál bennünk.

- Hallgass Lanceloth! - szólt rá dühösen a boszorkány, mert a legkevésbé se volt kedve pont a vámpírral szövetkezni. Meg tudja oldani a helyzetet egyedül is.

Lucien nézte a lovagot és próbált olvasni a vonásaiból és a szeméből, ami nem bizonyult könnyűnek, mert anyagtalan és áttetsző állapotban mutatkozott. De nem véletlenül ért el sikereket a nemesek között. A titka pedig az volt, hogy tudott olvasni a mondatok mögötti rejtett tartalomban is. Lancelothról pedig feltételezhette, hogy míg élt talán hasonló körben mozgott, mint ő. Ha nem is nemesként, de attól még ismerhette a játékukat.

- Hmmm... Tudnál olyan ajánlatot tenni, ami érdekelhet? - a szellem elmosolyodott.

- Igen.

Lilith megtorpant és megpördült, Lucien pedig majdnem nekiment. A boszorkány dühösnek tűnt és nagyon veszélyesnek, de ez most nem felé irányult, hanem a lovag felé.

- Ha el mered neki mondani... - sziszegte, de nem fejezte be a mondatot. Lanceloth viszont nyugodtan nézett rá.

- A védelmed a feladatom Lilith. És, ha ehhez alkut kell kötnöm a vámpírral, akkor megteszem. És durcáskodhatsz amennyit csak akarsz, te is tudod szükséged van rá. Több okból is - a szellem nyugodt maradt és higgadtan beszélt nem kioktatóan.

- Egyre jobban kezd érdekelni a dolog - vallotta be.

Most már kíváncsian pillantgatott a boszorkányra majd a lovagra. Látta Lilith megfeszíti az állkapcsát, és belülről vívódik. Sőt talán vitát folytat épp telepatikusan a Védelmezőjével, de aztán megereszkedett a válla.

- Jól van - adta meg magát a fekete hajú nő. - De majd csak akkor, ha itt a követség és tárgyalnak. Téged még úgy sem fog bemutatni a többi Nagyúrnak. Te vagy az adu a kezében, amit nem fog még kijátszani.

Lucien kezdte úgy érezni valóban nem fog rosszul járni, ha leáll egyezkedni a lovaggal és a boszorkánnyal. Régebb óta itt lehetnek, mint ő és megoszthatják vele, amit tudnak. Az információ pedig nagyon értékes dolog. Ezt már évszázadokkal ezelőtt megtanulta.