Eltelt a negyedik nap és a lány örült, hogy Khan még csak a közelében sem ment, így is zavarban érezte magát, pedig biztosra vette a hím senkinek nem mondta el mire vetemedett. A délutánt és az este egy részét a városban töltötte néhány árnyfarkassal, akik még nem néztek körbe jobban.

Ez miatt is át volt fagyva, és még a szobájában is dermesztő hideg uralkodott. A fiúk közül senkinek sem jutott eszébe, hogy nála is be kéne fűteni éjszakára. Az árnyfarkasok részéről semmi ilyesmire nem számíthatott, mert nekik láthatóan nem számított, hogy milyen idő uralkodott kint.

Persze próbálkozott legalább kicsi meleget összehozni, de álmos volt és tudta néhány órát tud még fennmaradni, de ennyi idő kevés lesz hozzá. Ha még itt lett volna a boszorkány lehet megkéri valahogyan melegítse fel a levegőt a szobában, de a délelőtt folyamán elmentek a Védelmezőjével együtt.

Az árnyfarkasok örültek neki, annak ellenére is, hogy úgy látta azért megkedvelték Angelicat, legalább egy kicsit. A Védelmezője, Zoár már más lapra tartozott. Ő valahogy nem tudott felengedni, így leginkább csak elviselték, mint szükséges rosszat.

A fekete bundás hímnek biztos megvolt az oka a bizalmatlanságra, de azért egy esélyt adhatott volna nekik. Nem számított. Legalábbis ezt látta az árnyfarkasokon, akik kezdtek belerázódni az itteni életbe és levetkőzni eddigi zárkózott és bizalmatlan viselkedésüket.

Még a fiúk által hallgatott banda zenéjére is rákaptak, amiről Katja úgy gondolta Argo nem fog örülni, ha megtudja. Márpedig előbb-utóbb visszatér ide, hisz azt tervezték edzeni fog Khannal. Valahogy már a lehetőség sem tetszett neki, hogy ezek ketten harcolni fognak egymással, mégha nem is életre-halálra.

Elképzelte a jelenetet és elhúzta a száját, majd még inkább összehúzta magát a takaró alatt. Hiába a két zokni, a melegítő és a pulcsi, még így is szabályosan vacogott.

Khannak még korán volt, hogy lefeküdjön, ahogy a társainak is. Sokáig ébren maradtak. Néhányan kimentek vadászni, mások bent beszélgettek, esetleg birkózással ütötték el az időt, mint most ő is. Naxon ugyan mindig húzta a száját, ha hívta, de leginkább ő tudta vele erőben felvenni a versenyt és így legalább nyújtott némi kihívást.

Általában hajnalban és kora reggel aludt, ahogyan a többség, de mára elege volt a társaiból. Ruháit felfogva indult a szobája felé. Nem változott vissza, jobban érezte magát farkas alakban és nyugodtabban is pihent.

Útja Katja ajtaja előtt vezetett el és megállt. Aztán azon kapta magát, hogy lenyomja a kilincset és résnyire nyitja az ajtót, pedig ehhez aztán tényleg semmi joga nem volt. A lány nem tartozott a rokonságába és semmi nem fűzte hozzá. Kopognia kellett volna és engedélyt kérni a belépéshez, ahogyan illik.

Alig nyílt résnyire az ajtó ő már összeráncolta a homlokát. Nem érezte azt, hogy melegebb levegő jönne ki, mint ami ennek a lakásnak a többi részén uralkodott. Nem kellett farkasnak lenni ahhoz, hogy meghallja a vacogó hangot. Ösztönösen lépett be, hisz nem hagyhatja, hogy a lány fázzon.

Azzal magyarázta a tettét, hogy alvezérként rá vannak bízva a kölykök és ha valami bajuk lesz, az az ő felelőssége lesz. Márpedig, ha Katja megbetegszik, akkor Argo biztos kiborul és felelősségre vonja miért nem figyelt rá.

Katja háttal az ajtónak feküdt és figyelte a pislákoló lángokat a kis kályhában. Ki kellett volna bújnia a takaró alól és tenni a tűzre, de sem kedvet, sem erőt nem érzett magában hozzá. Egy érzés kerítette hatalmába és nekiállt fülelni.

Kinyílt volna az ajtó? Vagy csak képzelődik? Nekiállt bizseregni a tarkója pont úgy, mint mikor tudja valaki figyeli. Nem mert megmozdulni, nagyon még levegőt se venni. Kiril jött volna be? De ő nem tud ilyen csendben közlekedni. És mi van, ha valamelyik árnyfarkas hím az? Mit kéne csinálnia? Kiabálni, hátha valaki meghallja? Foglalkoznának vele egyáltalán?

− Azok az ostoba kölykök nálad nem fűtöttek be?

Bár inkább kijelentésként, mint kérdésként hangzott el, a hangban pedig Khant vélte felismerni. A szíve hatalmasat dobbant, de nem félelmében. A hím törődik vele, azért van itt?

− Hát, fiúkból vannak − bukott ki belőle

Magán érezte Khan pillantását, talán mérlegelte, hogy magára vegye-e a megjegyzést vagy sem. Mégis hogyan mondhatott ilyet? A hím is a másik nemhez tartozott, bár rá nem lehetett fiúként nézni, sokkal inkább férfiként.

− A hím feladata gondoskodni arról, hogy a nősténynek mindene meglegyen, de ezek szerint az embereknél nem így van. Gondoskodom az átnevelésükről.

Katja megborzongott, a hím nagyon is közel járt hozzá, szinte érezte a testének a hőjét, ami azt jelentette négykézláb érkezett. Hamarosan meg is látta a sziluettjét, megkerülte őt és rakott a tűzre.

Ott állt tőle karnyújtásnyira és még emlékezett arra milyen a hím bundájának tapintása. Még mielőtt észbe kaphatott volna már végig is simított az oldalán, mire Khan ránézett. Ő pedig ijedten és szégyenkezve húzta a takarót a feje búbjáig.

Már megint ostobaságot csinált és nem tudja miért, ráadásul olyan gondolatok jutottak eszébe, hogy vajon milyen lehet, ha hozzábújik? Ami pedig ebből jött attól még inkább zavarba jött. Hogyan gondolhat ilyesmire? Olyan félelmetesnek tűnik. Ennek ellenére utána ment és védelmébe vette. Ott is hagyhatta volna, hogy mentse a saját bundáját, de nem tette. Lehet nem is olyan a hím, mint amilyennek mutatja magát?

− Ezt miért csináltad? − hallotta meg a kérdést.

− Mert olyan meleg − bökte ki.

Mi? Hogy mondhatott ekkora ostobaságot? Ráadásul értelme se nagyon volt a mondatnak. És megint előkerültek azok a gondolatok. Ki kell vernie a fejéből őket! Vajon mennyi időre van levegője a takaró alatt? És mikor fog Khan elmenni? Mi lenne, ha elküldené? De igazából nem akarta elküldeni.

Khan félre billentett fejjel próbálta megfejteni a választ, hogy mire gondolhatott a lány. Lehet azt akarja bújjon hozzá? Miért? Pusztán, mert fázik, vagy más miatt? Ha egy nőstényről lett volna szó, akkor az utóbbi mellett teszi le a voksát, de Katja ember, és nem tudta vajon ő mire gondolhat. Aztán felemelte a takarót.

− Azt akarod, hogy melegítselek fel? − nézett a lány szemébe, aki kicsit riadtan pislogott vissza.

A szagába félelem és vágy keveredett, ami hihetetlennek tűnt számára. Tényleg azt akarná? Miért? De a legrosszabb az egészben, hogy lereagálta a szagokat a teste, és ő is akarta.

~ A pokolba mindennel! − átkozódott magában.

Nem érdekelte, hogy a lány csupán félvér, vagy az, még emberi mércével sem felnőtt, a maga tizenhét évével. Akarta őt. De még mennyire.

Közel hajolt, Katja érezte magán leheletének melegét, aztán a karmokban végződő kéz végigsimított rajta a nyakától indulva a hasáig. A vörösen világító szempár végigpásztázta az alakját.

− Mond azt, hogy nem akarod és elmegyek − és Katja alig értette az elmormogott szavakat, ugyanakkor hitt neki.

− Nem akarom − Khanban a csalódás fájdalmas tőrdöfésként vágott −, hogy elmenj.

A mondat befejezése meglepte, és az előbbi érzés nyomtalanul eltűnt. Behunyta a szemét és nekiállt emberi alakot ölteni, itt-ott megroppantak a csontjai. Miután kinyitotta újra nekiállt a lány alakját végigpásztázni.

− Túl sok ruha van rajtad − jegyezte meg, ő jelenleg semmit sem viselt.

− Hideg van − jegyezte meg kicsit sután Katja.

Örült annak, hogy ő nem lát a sötétben, mert akkor biztos kíváncsian csak azt bámulná. Így is megpróbálkozott vele, de semmit nem látott. Khan alakja sötét foltként terült el előtte, egyedül az arcát tudta nagyjából kivenni, azt is azért, mert a tűz fénye megvilágította.

− Garantálom, hogy rövid időn belül nem fogsz fázni − és a hangjában olyan ígéret lapult, amibe a lány beleborzongott. − Ideje levenni ezeket.

Katja fázott, hisz a férfi felhajtotta a takarót teljesen és az a kevés meleg is, amit eddig sikerült beszorítania alá, elillant. Khan nekiállt levetkőztetni, amitől kicsit zavarba is jött. Vajon mit fog hozzá szólni ruha nélkül?

− Ti szoktatok csókolózni? − kérdezte meg, hogy elterelje saját gondolatait a zavaráról.

− Csókolózni? − kérdezett vissza a hím és kérdőn nézett rá.

− Hát − és nem tudta hogyan magyarázza meg mire gondol, bár a válaszból sejtette, nem szoktak, vagy csak nem így hívják.

− Megmondod mit jelent az embereknél és megmondom szoktuk-e csinálni.

− Hát - és a zavar miatt nem talált más szót hirtelen, ráadásul Khan egyértelműen őt nézte.

− Igen?

− A csókolózás az, amikor a férfi és a nő szája... − látta a férfi ráncolja a homlokát. − Inkább megmutatom.

− Jó. Szóval tegyem a számat a szádra.

− Igen − Khan így is közel volt és most még közelebb hajolt.

Katja mindkét kezét az arcára tette majd a szájuk lassan összeért és ő finoman beleharapott a férfiéba. Elnyíltak az ajkai és igyekezett rávenni az árnyfarkast is, hogy tegyen így, aztán összeért a nyelvük és Khan hamar ráérzett a dologra. Mikor elválltak egymástól az élménytől levegő után kapott.

− Hmm − nézett rá Khan. − Ha ezt először körülírod mi  is ez pontosan, azt mondom undorító, de van benne valami, izgató.

A lány elmosolyodott és az ajkába harapott, mire a férfi felmordult.

− Ne csináld ezt!

− Ne? − kérdezte ártatlanul és megnyalta épphogy az ajkait.

− Ne! Az előbbi után, nagyon is izgató egy mozdulat, és már így is eléggé rád vagyok állva.

− Állva? − és mosolygott.

− Katja!

Szinte morogta a nevét figyelmeztetőn. Az előbb már a melegítőjétől megszabadította a hím, most pedig azon ügyeskedett, hogy kibújtassa őt a felsőjéből is. A hideg levegő megborzongatta, és remélte Khan azért magukra hajtja a takarót, mert egyelőre fázott.

Aztán a férfi fölé hajolt, alig pár centi választotta el őket, a teste pedig csak úgy sugározta a hőt. Hogy lehet ilyen meleg, miközben ő fázik? Végigpillantott az alakján, de a sötétben csak a sziluettjét látta, így inkább a keze indult útnak, hogy azokkal fedezze fel a kemény izmokat. Végigsimított a vállán, le a felkarján, majd az oldalán, lefelé. Aztán egy kéz állta az útját.

− A-a-a! - intett nemet Khan. − Akkor biztosnem fogok tudni felelősséget vállalni magamért, és semmi szükség arra, hogy átváltozzak.

Katja szeme elkerekedett. Az eszébe sem jutott, hogy talán a férfi átváltozik, ha elveszti az önkontrollját. Lesütötte a szemét.

− Sajnálom, nem − de ekkor két ujj fojtotta belé a szót.

− Te se tudhattad és én sem tudom meddig mehetsz el − aztán lehajolt és megcsókolta.

Megtámaszkodott mellette a bal alkarján, a másik kezét pedig finoman lecsúsztatta az oldalán a hasán, és Katja megérezte a lába között. Felsóhajtott és megemelte a csípőjét. Aztán Khan a popsija alá nyúlt és felemelte. Érezte, hogy ott van és türelmetlenül várta, de a férfi hirtelen megállt. Csalódottan nyitotta ki a szemét.

− Volt már dolgod? − de nem tudta befejezni a mondatot.

− Férfival? Igen.

− De nem vérfarkassal − és Khan mintha elbizonytalanodott volna, hogy ez mennyire is jó ötlet.

− Hát − Katja nem tudott ránézni. − Ahogy vesszük.

− Kiril! − és a lányt meglepte a férfi milyen ellenségesen morgott hozzá.

Azt már észrevette, hogy nem jönnek ki jól, de remélte a fiúnak nem lesz baja ez miatt. Nem erőszakosodott vele. Nyomult és egyértelművé tette mit akar, ugyanakkor hagyott neki időt is, hogy megismerkedjenek.

− Khan! − nézett rá kérőn.

Amikor ma bejött a férfi tudatosult benne, hogy bár félelmetesnek találta, de valamiért a kezdetektől vonzódott hozzá. Együtt akart vele lenni és nagyon is érezte ez kölcsönös és nem csupán arról van szó, hogy egyszerűen kanos és él a lehetőséggel, amit felkínált neki.

Khan pedig engedett a kérésének és befejezte az előbb megkezdett mozdulatot. Katja felsóhajtott és fel is nyögött. Annyival nagyobb és vastagabb volt, mint Kiril. Nem egy fiatal fiú, hanem ízig-vérig férfi, és vérfarkas.

Katja átölelte a lábával és megkapaszkodott a vállában. Még messze nem töltötte ki őt, de a teste nem bírta elsőre teljesen befogadni, és Khan nem is erőltette. Kihúzódott, majd újra próbálkozott. Lassan teljesen belé csusszant, és Katja minden mozdulatát élvezte.

A férfi megcsókolta újra ő pedig végigsimított arcának sérült felén, majd felcsúsztatta kezét a tarkóján, miközben felvették egymás ritmusát. Khan pontosan tudta hogyan tud neki örömet okozni. Nem egyszer érezte úgy, hogy elérte azt a pontot, de olyankor a férfi visszavett, majd kezdte elölről, szinte kínozva őt.

Aztán Khan is kezdte elérni a határát és teljesen belé nyomakodott. Katja ekkor jött rá jóval nagyobb, mint ő. Felnyögött, és bár elsőre nem volt kellemes érzés, mégis élvezte. Ettől pedig perverznek érezte magát.

A férfiból pedig kitört a vérfarkas énje, morgott és durvábbá vált. Katja nem bírta tovább, a teste ívbe feszült, rászorított Khanra, a gyönyör hullámokban árasztotta el minden porcikáját. Érezte a férfi még lök egyet, aztán nekifeszül és beleélvez.

Kétségbe kellett volna esnie amiért nem védekeztek és mi lesz, ha teherbe esik, de jelenleg olyan extázis járta át, hogy nem tudta érdekelni. Lassan nekiállt megnyugodni a teste. Melege volt, izzadságban úszott, de nem csak ő.

Khan tartotta magát fölötte, de az ő mellkasa is erőteljesen süllyedt és emelkedett. A feje az övé mellett pihent, de nem nézett rá. Katja szeretett volna a szemébe nézni, így megérintette az arcát, hogy rávegye forduljon felé, de a férfi az ellenkező irányba pillantott, és ő nem tudta mi a baj.

− Khan! − szólította meg halkan és óvatosan.

− Sajnálom − szűrte a szót a fogai között. − Elvesz... 

Ekkor két ujj akadályozta meg, hogy tovább folytassa mire meglepetten fordította arra a fejét és nézett bele a lány szemébe.

− Minden pillanatát élveztem − ráncolta a homlokát, mire Katja elmosolyodott. − Komolyan.

Ez enyhített a lelkiismeret furdalásán, de attól még nem érezte magát sokkal jobban, mert tudta Katjanak nagyobb baja is eshetett volna. De annyira jól érezte magát a lánnyal. Szűk volt és forró, ő pedig nagyon is kanos.

Nem akart neki fájdalmat okozni, soha egy nősténynek sem akart, nem úgy néhány árnyfarkassal ellentétben, akiket odaát hagytak. Az olyanokat meg tudta volna ölni.

Úgy nőtt fel, ezt kódolták a génjeibe, hogy a nőstényt meg kell védeni, gondoskodni róla és kiszolgálni az igényeit. De az a sík mindenkiből kihozta a legrosszabbat. Magán is tapasztalta, hogy sokkal agresszívabbá vált, és a vadászat utáni vágya is nőtt. Bár amióta eljöttek mintha enyhült volna a benne uralkodó nyomás. Látta a társain is kezdenek feloldódni. Nem olyan feszültek és bizalmatlanok. Csak nehogy a vesztüket okozza ez.

− Legközelebb − kezdte a mondatot, de a lány közbevágott.

− Legközelebb is ugyan ilyen jó lesz − és Katja örült, hogy Khan így kezdte a mondatott, aztán komolyan nézett rá − De!

− De? − húzta fel a szemöldökét.

− Védekezünk! − mire a férfi értetlenül ráncolta a homlokát.

− Nos, nem tudom hogyan van a vérfarkasoknál, de egy embernő nagy eséllyel a hónap bármelyik szakaszában teherbe eshet.

− És ezt csak most mondod? − a legkevésbé sem akart, most kölyköt, hisz lehet túl se éli az egészet, és akkor Katja itt maradna egy fiúval, vagy lánnyal, aki háromnegyed részt vérfarkas, és ki tudja el fog-e boldogulni vele.

− Hát, eddig nem egészen ez járt a fejemben − majd bevallotta. − Csak a végén jutott eszembe.

− Oh, egek! - dörgölte meg Khan a tarkóját, mert ennyit arról, hogy élvezi a lánnyal az éjszakákat.

− Nyugi. Van mód a védekezésre.

− Éspedig? − nézett rá kérdőn, érdekelte vajon mit találhattak ki erre az emberek.

− Van egy óvszer nevű dolog, amit fel kell húznod...

− A farkamra? − és már nem hangzott jól a dolog, Katja pedig felnevetett.

− Nem, a fejedre! - és mikor elhúzta a száját a férfi még jobban nevetett. − Persze, hogy oda. De ez egy vékony kis anyag, nagyon észre sem fogod venni, bár elsőre lehet furcsa lesz.

− Nincs túl sok bizalmam ezzel az, óvszerrel kapcsolatban.

− Majd meglátod és eldöntöd. Ha nem − és lógva hagyta a mondatot.

− Csak van olyan napja a hónapnak amikor nem eshetsz teherbe − nyögte Khan.

− Van más módja is − gondolkodott hangosan Katja. − Csak nem tudom, hogy itt, idegen országban hozzá tudok-e jutni.

− Más mód? − és ez adott némi reményt a hímnek.

− Van egy gyógyszer, amit ha szedek, akkor...

− Maradunk az óvszernél! − vágta rá hirtelen Khan. − Nem akarom, hogy bármit be szedjél miattam.

Katja mellkasát ez megmelengette és úgy mosolygott a férfira, hogy az úgy érezte azt ígérte meg neki éppen vele éli le az életét. Khan azon gondolkodott, hogy ez ennyire nagy dolog lenne?

− És most? − kérdezte a lány hirtelen.

− Fel vagy melegítve, ki vagy elégítve! − válaszolta és közben kihúzódott, Katja pedig csalódottan sóhajtott. − Alvás, mert mindjárt itt a reggel!

− Igaz − ismerte el, és be kellett vallania hosszú volt a nap, és bár a Khannal való együttlét feltöltötte és felpörgette, valahol hagyott maga után egy jóleső fáradtságot is.

− És nincs rosszabb, mint egy kialvatlan és nyűgös nőstény − fejezetbe az előbbit.

A lány küldött felé egy lapos pillantást. Lebiggyesztette az ajkát, amibe a hím legszívesebben finoman beleharapott volna.

− Igaz − ismerte el halkan Katja, aztán felnézett rá. - Itt maradsz?

− Ha azt akarod.

− Szeretném − bújt közelebb a férfihoz, aki az oldalán feküdt mellette, megtámasztotta a kezével a fejét és rettentő szexinek tűnt ebben a pozícióban.

− Akkor viselkedj jó kislányként!

− Én mindig az vagyok − nézett fel rá huncutul és beharapta az alsó ajkát, mire a férfi felmordult, majd felfelé nézett.

− Igen, látom − dörmögte, aztán Katjat kirázta a hideg, ő pedig felhúzta a takarót magukra. Kezét a hátára tette és közelebb vonta magához, hogy érezze a teste melegét.

− Hogyan lehetséges, hogy te nem fázol? − ásított a végén hatalmasat a lány.

− Jól alkalmazkodunk a kinti hőmérséklethez. Nem vagyunk úgy rászorulva a ruhára, mint az emberek.

− Aha − hunyta le a szemét és a takaró alatt lassan bemelegedett annak ellenére, hogy nem volt rajta ruha, majd pillanatok alatt el is aludt.