| SÖTÉT ÉRINTÉS |
MAFFIÁBA SZERETVE 1.

Rosella és Hope...

- Olyan gyönyörű kisbaba vagy - Rosella a karjai közt tartotta az apró kislányát, aki délután öt órakkor anyatejet szopizott. A lány az ágy szélén ült, a köntöse lecsúszott a vállán, a kerek mellét pedig feltárta Hope elött, aki az édesanyja arcát nézve szopizott. Rosellát elvarázsolta a picike ujjak, a nagy csillogó baba szeme, és a pufó arcocska. Hope a világ legszebb kislánya volt. Csupán két hónapos volt, ami azt jelentette, hogy már bátran szokott gőgicsélni és a fejecskéjét is forgatni szokta. Rózsaszín rugdalózó védte a pici testét, és a pocakját. A fejecskéjét alig látható, világosbarna tincsek takarták el - Istenem. Egyre jobban hasonlítasz az apukádra. Neki is ilyen szép formájú szája van - sóhajtotta, a szemét pedig lehunyta az emlékek miatt. Mennyi mindent átéltek együtt. Olyan sok az emléke Raphaelről, hogy tizenegy hónap után sem tudta elfelejteni a férfit. Hope augusztusban született meg. Augusztus első hetében. Octóber az a hónap, amikor kezdetét veszi az igazi őssz. Kopár fák díszelegtek a parkokban, vörös és sárga falevelek az út szélén. Rosella pedig a kislányát szoptatva vette tudomásúl azt, hogy Raphaelt majdnem egy éve látta utoljára. Az a galamb, ami az ablakpárkányra szált, nagyon összezavarta a lányt. Mert Raphael börtönben van. Ő ezt így tudta. Megvan győződve arról, hogy a férfi, a szerelme akit régóta szeret, rácsok mögött ül. Ez szomorúvá tette őt, de soha nem felejti el azt, hogy Raphael eltitkolta elötte a múltját és a családját. - Az apukád bárcsak átélhetné ezeket a pillanatokat. Ó istenen! Mindenből kimarad! Nem látja azt, miközben felcseperedsz. Nem lesz itt a születésnapjaidon. Mit fogok mondani ha megkérdezed majd azt, hogy a te apukád hol van? - könnycseppek záporoztak a szeméből, zokogott és reszketett. - Végig tudom csinálni ezt nélkűle? Elég erős vagyok én ehez? - a vékony keze remegett, a szíve sajgott a szerelem fájdalmától. Egy évvel ezelött, amikor Raphael magáévá tette a balettáncterem padlóján, úgy érezte, hogy az ő szerelmük örökre szól. Azt hitte, hogy ami akkor volt, az a világot jelentette a számára. De egy csúnya titok, egy hazugság, és a szerelem, az az erős vonzalom ami összetartotta őket, eltünt mintha nemis lett volna. Mert a kapcsolatuk már a múlté. De a szerelem az megmaradt. - Az apukád nagyon jóképű. Gyönyörű férfi. Mesélnék neked róla, de nem bírnám ki pamacs - letörölte a könnyeit, és nehehen kifújta magát. A szabad kezével megsimította a babája arcát, aki hallkan cuppogott. Minden apró nyelése, a világot jelentette Rosella számára - Az apukád magas. A tartása pedig határozott és előkelő. Szimmetrikus arcát, halvány borosta keretezi, a szeme pedig rabúlejtően zöld. A haja a mindene! - nevette el magát szomorúan. - Mindig cicomázott a hajával! Pedig az tökéletes volt. Mindig hátra szárította, pár óra múlva pedig a homlokába hulott pár tincse. Ez miatt mindig mérges is volt - a fejét rázta és elmosolyodott - Mindig is izmos férfi volt. A testét olyan tetoválások fedték, aminek a jelentését én nem tudtam. De mostmár tudom. Mindent tudok - Hope gőgicsélt, és rugkapálva jelezte azt, hogy jól lakott. - Nahát! Na lássuk, hogy szeretnél e büfizni - vette magához Hope rongyikáját, és a vállához ölelte a kislánya illatos testét. - Hope - ízelgette a babája nevét - El sem hiszed, hogy mennyi erő lakozik benned - mosolyodott el a lány. - Napról - napra és hétről - hétre az apádra fogsz hasonlítani. És én mit fogok csinálni, mond meg életem? - simogatta Hope hátát. Rosella kicsi tenyere beterítette a baba hátát, miközben a nappaliba sétált. Leült a kanapéra, és beletette a kislányát a hófehér bőlcsőjébe. - Tehát az apukád gyönyörű férfi. Amikor még ismerkedtünk azt hittem, hogy model - röhejesen elnevette magát, és megigazította a hullámos szőke fürtjeit. - Könnyű volt beleszeretni. Mert udvarias és művelt férfi volt - halvány mosolyra húzta a száját, és az órára nézett. Az óra este hat órát mutatott. - Nos Hope! A feladat a következő! Te elalszol, én pedig végre lezuhanyozhatok mert a anyuci egy kis pihenésre vágyik - csókott nyomott a baba homlokára, és megcirógatta az orrát. - Nagyon szép kislány vagy! - sóhajtotta, és a baba szobájába sietett, a kezébe vett egy takarót majd betakarta őt egy pici rózsaszín takaróval. - Itt maradok amíg el nem alszol - ringatta a bölcsőt és apró cumit nyomott a kislánya szájába. - Bár, te mindig könnyen elalszol - nyújtózkodott Rosella, Hope pedig lassan lehunyta a pici szemét. - Szeretlek - suttogta, és a fürdőszoba felé sietett.

Raphael nem bírta a bezártságot...

- Raphael! Nem hiszek a szememnek! Ez igaz?! - tárta szét a karját, Brendon a kocsma csaposa, miután Raphael belépett az ajtón. Rengeteg emlék köti őt ehez a helyhez. Itt itta először le magát, másnap reggel pedig a parkban ébredt egy bokorban. Raphael vigyorra húzta a száját.

- Igaz! - ült le vele szembe - Na! De hol van már az a feles? - csapott az asztalra, a kocsmában pedig többen felé pillantottak. Volt aki örült annak, hogy visszatért, valaki pedig az ellenkezőjét gondolta. Mert egy dolgot jelentett Raphael visszatérése. Megint van kitől félni.

- Milyen volt ott bent? - tett le a férfi elé egy pici poharat, és teletöltötte tömény, átlátszó folyadékkal.

- Szar volt barátom! Nagyon szar! - a szájához emelte a poharat és egyet kortyolt, a folyadék égette a nyelőcsőjét, a szemöldökét ráncolta.

- Igaz az, hogy Mateo miatt adtad fel magad? - Brendon a púltra támaszkodott. Raphael felsóhajtott és a vállát rántotta.

- Erre most mit mondjak? - tárta szét a karját. - Az a faszfej félt a rácsoktól!

- És te vagy a legtökösebb a családban mi Rodrigez?! - kiabálta egy vörös szakállas férfi. Raphael bólintott.

- Hozzád meg ki a franc szólt? - lassan mondta ki a szavakat, hogy az ellenfelének legyen ideje visszavonúlni.

- Nehogy azt hidd, hogy rettegésben fogod tartani a várost, csak azért mert az apád kihozott a dutyiból - állt meg vele szembe. Raphael rá sem nézett, csak a púltra szegezte a tekintetét. A csapos, Brendon pedig ismerte annyira Raphaelt, hogy egy lépést hátra is lépett.

- Figyelj Jack - suttogta - Nem tudom, hogy most mi fog történni. De ami történni fog, az nagyon durva lesz - nyelt egyett.

- Hagyá má!' Kit érdekelnek a Rodrigezek? - köpött a földre, Brendon pedig a púlt alá bújt. Raphael ökölbe szorította a kezét, az elméjét pedig elöntötte a düh. Egy hírtelen mozdulattal megragadta az elötte heverő üveg kancsot, és megütötte vele a férfi nyakát aki fuldokólva tántorodott hátra.

- Mi a baj? Kérsz egy kis vizet? - lépett mögé, Jack nyakát hátra feszítette, és a szájába öntötte az alkoholt, ami a nyakán, és a hasán végig folyt le a földre. A férfi pedig fuldoklott - Túl sok! Hagyj segítsek! - tette le az alkoholt, majd egy hatalmasat bemosott a férfinak, aki arcal a padlóra esett. - Hú! - fújta ki magát, a csapos pedig kikukucskált a púlt mögűl.

- Örültem Raphael. Remélem, hogy holnap is betévedsz hozzám - tette fel a hüvelykujját remegve.

- Jöjjek? - fordúlt körbe a férfi, a válaszát pedig síri csend követte. Némán intett egyett, és kilépett a kocsmából - Hülye náci - suttogta, és zsebre tette a kezét. A tekintetét lesütötte, és a járdán sétált. A gondolataiba merülve lesütötte a tekintetét, és annyira szomorú volt, hogy észre sem vette azt, hogy Rosella lakása elött ácsorgott. Rosella két saroknyira lakott a kocsmától. Raphael szíve hevesebben vert a felismeréstől. Egy éve, hogy utoljára itt járt. A szíve gyorsabban dobogott, miközben felnézett az ablakra. Bent éget a villany. Csak a sárgára festett falat, és a hófehér függönyt látta. De őt az érdekelte, hogy mi van bent. Vajon tovább lépett már a lány? Talán van valakije? Raphaelben rengeteg megválaszolatlan kérdés lebegett. Látni akarta a lányt, de nem volt elég bátorsága ahoz, hogy belépjen az ajtón. De mivel már egy felest lehúzott, az az egy korty elég volt ahoz, hogy merész dolgot csináljon. Amikor egy férfi a munkából hazaért, kinyitotta az ajtót, Raphael pedig oda tette a lábát, így az ajtó nem csúkódott be. Belépett a lépcsőházba, és zsebre tette a kezét. A kapucnis pulcsija kapucniját levette a fejéről, és beletúrt a hajába. - Na mivan Raphael? Nem vagy elég bátor? - suttogta hallkan, miközben lépteket hallot maga felé. A lábát levette az első lépcsőfokról, és a hang irányába pillantott. Jól ismerte ezt a dúdolást. Rosella szemetes zsákkal sétált lefele, Raphael pedig az utolsó lépcsőfoknál állt. A szíve hevesebben vert, az ajkát összeszorította. Tudta azt, hogy a lány közel van hozzá. Egy év után újra a közelében van, ez pedig megijesztette a férfit. Nagyon is. Egyre hangosabban hallota a lány dúdorászó hangját, a zenét pedig felismerte. A kedvenc zenéjük volt, egy francia romantikus dal. Raphael a padlóra szegezte a tekintetét és egy gyors mozdulattal megnyomta a lift hívó gombját, és az utolsó pillanatban lépett be a liftbe. A hátát a falnak támasztotta, és könnyes szemmel lehunyta a szemét. De ekkor a lift ajtaja kinyílt a negyedik emeleten.