Lágy dallamot játszó gyermeki kacaj. Egy aranyfürtökkel keresztezett finom arc. Egy boldogan csillogó, lágy, barna szempár.

A nappali minden egyes zugába érződő gyanta illata kellemes hangulatot csempészett a hatalmas légtérbe. Az ablak mellett lévő zöld karácsonyfán ezer színben pompázó füzér fényessége vakítóan szépnek bizonyult. A zöld óriás alatt rengeteg ajándék sorakozott, amikben a meglepetések hada rejtőzött.

Egy szőke hajú kislány kezében lévő gömbölyű dísztárgyról visszaverődtek a szobában szikrázó fények. Kicsiny kezét óvatosan húzta végig az oldalán, majd lassan felakasztotta azt a fa egyik lentebb eső ágára.

A következő díszért nyúlt, de mielőtt hozzá érhetett volna a dobozokban heverő masnikhoz, a háta mögött hangos csattanás hasított végig a levegőben. A szőke hajú kislány az ijedségtől felsikítva fordult meg a tengelye körül, és amint meglátta földön szilánkosra tört üvegdíszt, egyből pityeregni kezdett.

- Édesem, mi a baj? - lépett be a nappaliba egy fiatal nő. Barna haja gondosan lófarokba volt kötve a fején. Barna szeme megtévesztésig hasonlított az előtte síró kislányéra. A nő a kezével letörölte a gyermek arcán gyöngyöződő könnycseppeket.

- Anyu, én nem akartam, véletlen volt - mutatott a kislány az előtte valaha gyönyörű díszre, ami apró darabokra hullva terült széjjel a padlón magányosan. - Haragszol rám?

A nő nevetve állt fel, és vette a kezébe gyermekét. Szorosan megölelte és egy puszit nyomott az arcára.

- Drága, Melody. Semmi baj sincs - simított végig egyetlen gyermeke haján. Melody még mindig szipogott, de már nem sírt. - Ha, tudnád, hogy apád mennyi mindent tört össze már életében.

Mind a ketten jólesően kacagtak fel. A nő, név szerint Catherine mosolyogva tette le a földre kislányát. A gyerek még alig lehetett hét éves, de már régen elsajátította a zene tudományát. Catherine még utoljára rákacsintott Melody-ra, aztán a konyha ajtajához sétált.

- Luke, megtennéd, hogy idefáradsz? - kiáltott át a konyhába Catherine, ahol férje éppen az egyik szekrényben turkált valamilyen ínycsiklandó édesség után kutatva. - Összetört az egyik dísz, amit meg kéne ragasztani.

A férfi komótosan kihajolt a szekrényből, és a nappali felé vette az irányt. Arcán halvány borosta ékeskedett, ami férfiasabbá tette a vonásait. Kék szeme magába foglalta a szín összes árnyalatát. Szőke hajkoronája már közzel sem volt, olyan színű, mint pár évvel ezelőtt, mivel inkább a világosbarna felé hajazott. Amint meglátta könnyes szemű lányát, azonnal a karjaiba zárta.

- Drágaságom, mondtam már, hogy nincs olyan dolog, amit apu ne tudta megcsinálni - nézett mélyen a kislány szemébe. A gyermek csak szomorúan a karácsonyfa alatt összetört díszre mutatott, mire a férfi elhúzta a száját. - Jézusom, ezt biztos, hogy nem tudom megjavítani.

A kislány hatalmas szemekkel nézett hol a díszre, hol édesapjára. Csípőre tett kezekkel sétált Catherine mellé, és erélyesen megszólalt.

- Anya mindig azt mondja, hogy te mindent meg tudsz csinálni, mivel valaha a Mikulás segédje voltál, és játékokat javítottál - nézett édesapjára nagy szemekkel. - Hazudtatok nekem.

A két szülő összenézett, majd a lányuk kezébe nyomva a díszekkel teli dobozt, azonnal elhagyták a nappalit.

- Biztos, hogy ezt a tulajdonságot tőled örökölte! - bökött férje mellkasára Catherine.

- Kellett neked hülyeségekkel teletömni a lányunk fejét! - húzta össze mérgesen a szemöldökét Luke.

A házaspár tanácstalanságba burkolózva nézett egymásra, aztán Luke felcsillanó szemekkel visszasétált a szorgosan fát díszítő lányukhoz.

- Melody, tudtad, hogyha írsz a Mikulásnak levelet, akkor ő megjavítja az gömböt még ma este? - a kislány boldogan ugrándozva szaladt a szobájába, és még az sem érdekelte, hogy nem tud annyira írni. Úgy gondolta, hogy egy rajz is megfelel az öreg szakállas alaknak, aki minden karácsonykor meglátogatja őket.

Az öreg szakállas alak, ebben az esetben Ashton volt, aki körbejárta a szűk családot, hogy meglepetést okozzon a volt bandatársai gyerekeinek.

- Luke, hogy te micsoda lángész vagy - csókolta meg férjét Catherine. Elmélyítve a csókot a kanapéra ültek, de mielőtt bármi történhetett volna, a csengő megzavarta ezt a nyugodt pillanatot. Luke morgolódva állt fel a kanapéról, és ment ajtót nyitni, de Catherine visszarántotta. Lágyan letörölte a férfi rúzsfoltos ajkát, miközben beletúrt a másik kezével a hajába.

A nappalit hamarosan emberek lepték el. Pontosabban a valaha együtt zenélt 5 Second of Summer tagjai.

- Luke, jó újra látni! - kiáltotta el magát Calum, oldalán a bájosan mosolygó Josephine-nel, aki mögött két fia veszekedett valamin. - Na, és hol van a kicsi, Melody?

Az említett sikítva szaladt a kreol bőrű férfi karjaiba. A nappaliban álldogálók közül valaki nevetve megszólalt.

- Ho, ho, ho, ho, Boldog Karácsonyt! - lendítette meg a kezében tartott botot, a fehér műszakállat viselő Ashton. Egyáltalán nem hasonlított a Mikulásra, mivel szaggatott fekete farmerja és bőrdzsekije elütött a karácsony egyik fontos alakjának ruhájától, mégis sikerült a várt hatást elnyernie.

Melody boldogan kacarászva ölelte át, és nyomta a kezébe az imént még szorongatott papírt. Ashton mit sem sejtve hajtogatta ki a fehér papírt, majd megpillantott rajta egy igen szép rajzot, amin egy összetört karácsonyfa disz volt, mellette az épségben lévő társával.

Luke eközben sunyin átadott egy ugyanolyan gömböt a volt bandatársának, mint a rajzon lévő. Ash mosolyogva adta át a csillogó tárgyat a kislánynak, aki sikítva szaladt feltenni a díszt a fára.

- Ashton bácsi mért nem jött? - kérdezte Melody ártatlanul szüleitől. Catherine megfogta lánya kezét és elvezette a konyhába, miszerint már biztosan megsült a pulyka a sütőben.

Eközben Ashton lekapva magáról a nevetséges szakállat leült az egyik kanapéra. A banda volt tagjai is helyet foglaltak, közben gyerekeiket játszani engedték.

- Milyen régen is volt, amikor még mi is ilyen gondtalanul játszottunk - mutatott Michael a gyerekek felé, akik Luke gitárjával játszottak. Mindenki jóízűen felkacagott a jelenet láttán, közben Catherine is visszatért a társasághoz.

- Minden nap eszembe jut az, amikor még létezett a 5 Second of Summer - kalandozott el a múltba Catherine, miután helyet foglalt Luke mellett.

- Annyira fiatalok voltunk, de felnőttünk - nézett rá Ashton a nappali falán függő képre, ami az egykoron még csúcs élén lévő bandájukat ábrázolta. - Semmi sem tart örökké.

Mindenki csendben gondolkodott el a hallottakon, aztán egy sikítás meg nem törte a hallgatózásba burkolózott pillanatot.

- Ryan megütött! - szaladt Melody Luke-hoz, majd rámutatott a karácsonyfa mellett álló göndör hajú fiúra. - Nekem támadt, mert még nem tudok dobon játszani.

Ryan, Ashton egyetlen fia volt, aki úgy két évvel lehetett idősebb Melody-nál és valami oknál fogva mindig piszkálta a szőke hajú kislányt.

- Biztos tetszel neki, Kincsem - puszilta meg Luke a szőkeség arcát. Ryan azonnal hevesen tiltakozni kezdett, mire Melody csak odasétál hozzá és egyszerűen egy gyermeki csókot adott a zavart fiúnak.

Heves füttyszó kísérte a tettet, mire a két gyermek csak mélyen elvörösödött.

- Na, de gyerekek, jöhet az ajándékosztás? - szólalt meg Mikey, miután ő is elhelyezte a hatalmas dobozokat a karácsonyfa alá. Kérdésére mindenki csak éjjenezve válaszolt.

Hamarosan mindent színes papírok leptek el, és mindenki jókedvűen bontogatta a saját ajándékát.

- Boldog Karácsonyt, Catherine! - csókolta meg Luke feleségét, aztán átadott neki egy gondosan becsomagolt ajándékot.

A csomagolás mögött egy rég elveszettnek hitt kép lapult, amin Catherine és Luke első közös fotója volt. A képen lévő két fiatal arca boldogságot sugárzott, és akkor még talán nem is hitték, hogy ők bizony még sok-sok évet meg fognak élni együtt.

Az ő történetük boldogan végződött, de egyszer majd valamikor a távoli jövőben újra meg kell, hogy tapasztalják az elengedést, fájdalmat és a mindent beárnyékoló gyászt Viszont az igaz szerelmet még a halál órája se tudja szétszaggatni.

De bátran ki lehet jelenteni, hogy az ő szerelmük a sírig tartott. De még azon is túl.

----------

Köszönetnyilvánítás feltöltésének dátuma: 2015. 10. 14.

Sziasztok!

Mikor ezeket a sorokat olvassátok, valószínűleg én a szobámban ülve szomorkodok, hiszen végleg elengedtem ezt a történetet. Nehéz volt, de ennek el kellett jönnie.

A köszönetnyilvánítás szerdán lesz feltöltve és még kaptok hozzá érdekességeket. Még meg fogom említeni, hogy kétség kívül nagyon is hálás vagyok nektek, mivel elolvastátok a történetemet.

A novella becsukott minden egyes nyitva hagyott ajtót, és remélem egy kicsit mindenkit felvidított az epilógus után.

Szerdán jelentkezem nektek utoljára, és addig is puszillak titeket.

Puszi, Frida Beth Holloway