Catherine Rosalie Morton

Kötelék? Barátság? Szerelem? Elválás? Veszekedés? Új jövő hajnalán? Vajon mit is takarnak ezek a szavak igazából? Az életem meghatározó szavai, amik az utóbbi egy évemet töltötték ki. Most itt voltam Ausztráliában egy furcsa múlttal a hátam mögött, és egy ködös jövővel magam előtt.

Már egy fél éve élek itt Sydneyben és most már tisztán látom, hogy a döntésem jónak bizonyult, miszerint nekem itt a helyem. Ha Vancouverben maradtam volna, akkor biztosan csak őrlődnék azon, hogy miért nem választottam a szerelmet.

Nem szomorkodtam azon, hogy Luke és a srácok állandóan turnén voltak, hiszen a fiúval minden este beszélgettem és nap, mint nap a családja vett körül, ezzel enyhítve bennem a Luke iránt érzett hiányt.

Nincs okom panaszkodni, hisz a kávézói énekesből egy zenetanár lett belőlem. Először nehéz volt megszokni ezt a munkát, de hamar belerázódtam. Voltak olyan napok, amikor semmi nem akart összejönni. Pont ilyen volt ez a mai nap is.

Reggel sikeresen lekéstem a buszt, így gyalogolhattam az iskoláig, közben a lábamat sikeresen feltörte a magas sarkú cipőm. Ennek tetejében az órán ülő osztálybéli gyerekek sem voltak hajlandóak, együttműködőek lenni.

- Kérlek titeket, hogy maradjatok csendben! - szólaltam már fel vagy százszor, de a gyerekek tovább folytatták a beszélgetést. Tehetetlenül rogytam le a tanári asztal mögött lévő székre. Már kezdtem megbolondulni, amikor egy halk kopogás jött az ajtó felöl. A teremben mindenki elnémult, és kíváncsi pillantásokkal néztek a falap felé, ami hamarosan kinyílt, aztán egy barna gitár kukucskált be rajta.

Homlokráncolva álltam fel a helyemről, és tanácstalanul kapkodtam a fejemet az ajtó és az osztály között.

- Te, barom, menj már be! Ne szórakozz!- hallottam meg kintről egy igen ismerős hangot.

Az ajtó újra becsukódott, majd azonnal ki is nyílt. Hatalmas ordítással lépték át a küszöböt a váratlan vendégek. A négy fiú, miután üdvözölte az osztályt mellém sorakoztak. Közben Luke mosolyogva megfogta a kezemet, és erősen megszorította.

- Drága tanárnőtök - mutatott rám Ashton egy kacsintás kíséretében. - Megkért minket, hogy zenéljünk nektek.

Ashton mondatát ujjongás fogadta. Hálásan mosolyogtam feléjük. Kétség kívül ők voltak a nap megmentői.

- Mondtam, hogy jó zenetanár lennél - szólalt meg Luke, miután elhagytuk az iskola területét. - Elképesztő, hogy megjósoltam.

Kuncogva löktem oldalba a fiút, mire hasonlóan visszalökött. Ez az apró kis játék a barátságunk elejét jutatta eszembe.

- Lökdösődő csata - kiáltották el magukat a mögöttünk haladó srácok. Hamarosan a járda egy veszélyes terület lett. Szépen lassan hátrálni kezdtem, de valaki megragadta a derekamat. Luke a vállára téve a mellettünk húzódó tengerpart felé szaladt. Visításba kezdtem, de ez őt nem nagyon érdekelte. Nemes egyszerűséggel a gyönyörűen hullámzó vízbe dobott. Miután sikeresen feljöttem a felszínre, idegesen trappoltam Luke és a srácok felé. A nevető társaság már a hasát fogta.

Megragadtam Luke pólójának alját, magamhoz rántottam. Ráugrottam a hátára, mivel le akartam nyomni a víz alá, de idejében ledobott, így én merültem el.

- Meg állj! - kiáltottam neki. - Ha elkaplak biztos a víz alá nyomlak te hajzselés tubus!

Luke még mindig nevetett, és így próbált kijönni a partra.

- Csak a hajamat ne! - tartotta maga elé a kezeit.

Megsajnáltam, így csak egy puszit nyomtam a szájára.

- Catherine, arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova - karolta át a derekamat Luke. Arcát fürkészve bólintottam, miszerint rendben van. - Az jó, mert ha nemet mondtál volna, akkor a hőlé...

Luke elharapva a mondat végét, azonnal másfelé kezdett járni a szeme. Rájöttem, hogy bizony valamit titkol előlem, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, mivel éreztem, hogy hamarosan meg is tudom, hogy mit.

- Akkor öltözz valami kényelmesebb cuccba, mivel rossz ránézni arra a gyilkoló valamire - mutatott a cipőmre. - Kapsz nagyjából két órát.

Belépve a lakásomba, a srácok egyből elfoglalták a konyhát, hogy véglegesen kifoszthassák a hűtőmet. Én csak a fürdőbe vettem az irányt, hogy lemoshassam az elkenődött sminkemet.

A fürdőszobából kilépve furcsa zajok csapták meg a fülemet. A konyha ajtajánál megállva döbbenten figyeltem a bent serényen tevékenykedő srácokat.

- Hé, ne edd meg a rántottámat! - kiáltotta Mikey teli szájjal a rántottát sütő Ashtonra, mivel éppen egy kiflit evett. - Tedd le azonnal! A vacsorámról van szó.

Eközben Luke és Calum valami szörnyen kinéző szendvicset készítettek. A vaj a kenyér oldalára is került és a tetején lévő feltét fele az asztalon volt. Mikor megpillantottak, gyorsan bedobáltak minden ételt egy piknikes kosárba, amit a szőke hajú fiú a háta mögé rejtett.

- Ti meg miben sántikáltok? - mutattam egyenként rájuk. Csak sunyítva végezték tovább a dolgukat. Ashton nagy döbbenetemre feldobta a serpenyőben lévő rántottát, mintha csak palacsinta lenne, de sajnos nem tudta idejében elkapni, mert Michael meglökte, ennek következtében az egész étel a pultra ömlött. - Ashton, minek csinálsz vacsorára rántottát? Azt reggelire szokták.

A göndör hajú fiú csak megvonta a vállát, majd felmarkolva a rántotta maradványát, visszadobálta a serpenyőbe. Fintorogva fordítottam nekik hátat, de azonnal bele is ütköztem egy meleg testbe. Kezemmel átkaroltam Luke nyakát, majd egy csókot nyomtam az ajkaira.

- Akkor mehetünk? - kérdezte a fiú mosolyogva, és közben észrevettem, hogy a háta mögött ott szorongatja a hatalmas kosarat. Még megtorpant a küszöbön és visszakiáltott a bent lévő fiúknak. - Srácok, mindent készítsetek elő.

Érdekes fejjel néztem rá, de ő csak egy sejtelmes mosolyt eresztett meg felém.

Késői este ellenére még mindig tombolt a hőség, és egyből érezni kezdtem, hogy pillanatok alatt kiver a víz. Luke a kezemet megragadva húzni kezdett. Sétálás közben azonnal beszélgetést kezdeményezett velem.

- Josephine mikor jön el meglátogatni téged? - kérdezte Luke mosolyogva. Elgondolkodva idéztem fel magamban a múlt heti beszélgetésünket a húgommal.

- Azt mondta, hogy jövő hét hétfőn el tud szabadulni pár napra. Miért? - néztem rá értetlenül, majd egyből megvilágosodtam. - Csak nem a hősszerelmes Calum hiányolja?

Luke és én kacagva lépkedtünk le a járdáról a tengerpart melletti kővel kirakott útról, és az elhagyatott homokos részleg felé vezettük utunkat.

Minden annyira kihalt volt, és meglepően nyugalmas. A lemenő nap sugarai csillogva verődtek vissza a víz felszínén. A hullámok néha kicsaptak a partra, ezzel feláztatva a porhanyós homokot. A víz felszínén egy elhagyatott csónak úszott, egyre beljebb és beljebb sodródva a végeláthatatlan messzeségbe. Tőlünk jobbra hatalmas sziklák nyúltak a magasba, aminek tetején sirályok köröztek, hogy még a nap utolsó sugaraiban lecsaphassanak a meleg köveken nyújtózó gyíkokra.

Sóhajtva túrtam a kezemmel az aranysárga színben pompázó homokba, aztán szájtátva meredtem előre. A látvány, ami elém tárult egyszerre volt lenyűgöző és megdöbbentő. Lenyűgöző volt, mert egy hatalmas hőlégballon állt nyugalmasan a homokban. Megdöbbentően hatott, az, hogy nem tudtam, hogy honnan szerezhette Luke.

- Készülj fel, mert ez lesz életed legjobb naplementéje - mondta Luke és húzni kezdett a hőlégballon felé.

A naplemente ezer színe tükrözte az én érzéseimet is. Mindennél fényesebben ragyogott, tündökölt a látóhatáron.

----------

A következő fejezetből:

„- Luke? - fordítottam a fejemet a csöndben heverésző fiú felé. Miután bólintott, hogy mondjam, bele is kezdtem. - A mi szerelmünk vajon meddig fog tartani?

- Természetesen addig még meg nem utáljuk egymást úgy, hogy beadjuk a válópert - nevetett fel saját poénján. „

Feltöltés dátuma: 2015. 10. 07.

Sziasztok!

Annyira hihetetlen, hogy már majdnem utoljára írom ezt nektek. Annyira furcsa, hogy már itt tartunk. Hiszen még csak most kezdtem el a történetet és már a végén járunk. Nagyon is közel a véghez.

A következő fejezet lezárja a történetet, de majd csak az epilógus fogja becsukni a mögöttünk nyitva hagyott ajtót.

Mondtam már, hogy imádlak titeket? Igen, tudom, vagy ezerszer már, de úgy érzem, hogy soha nem lehetek elég hálás nektek. Köszönöm a visszajelzéseket, csillagokat, kommenteket, egyszóval mindent.

Szerdán jelentkezem nektek a 31. Fejezettel. Legyetek jók.

Puszi, Frida Beth Holloway