Catherine Rosalie Morton

A reggeli szellő lágyan suhogott be az ablakon, aztán az arcomba fújt pár tincset a hajamból. Már nyúltam volna, hogy megigazítsam, de valaki megelőzött. Kissé érdes kezével kisimította a hajamat az arcomról, majd lágy csókot lehelt az ajkaimra.

- Bár így kelhetnék minden nap! - mormogtam, miközben feltápászkodtam az ágynak szolgáló kanapéról. - Bizony meg tudnám szokni.

Luke jóízűen felkacagott, aztán ő is követte a példámat, majd miután állásba tornázta magát, eltorzult arccal dörzsölgette a vállát. Csak elé léptem, és megragadtam a fájó részt, aztán gyengéden masszírozni kezdtem.

- Én pedig ezt tudnám megszokni - mosolygott. Egy fejrázás közepette elengedtem, hogy körülnézhessek a lakásban, de a nap alig sütött át a félig lehúzott redőnyökön, így minden szürkés árnyalatban játszott.

Rápillantottam a karórámra, miközben kiléptem a friss levegőre. Még csak kilenc óra felé járt az idő, de már a nap most ontotta magából a meleget. Elindultam a repedezett járdán, majd jobbra fordultam. Pár másodperc gyaloglás után éles fájdalom hasított bele a bokámba. Lehajolva felhajtottam a nadrágom szárát, mire a tegnapi kötéssel találtam szembe magamat, amin már átütött skarlát színű vérem. Morgolódva álltam fel, és keresni kezdtem a szememmel Luke-ot. A fiú tőlem lemaradva úgy pár méterrel a telefonján beszélt valakivel. Miután közelebb ért, már hallottam, ahogyan éppen valamelyik fiútól útbaigazítást kért.

- Oké, akkor, ha egyenesen megyünk, aztán balra fordulunk, majd tovább haladunk, ahogyan mondtad akkor minden bizonnyal kiérünk a főútra - beszélt a készülékbe erősen koncentrálva. Miután letette a telefonját elindult előre.

- És mi lesz most, hogy nem mehetsz vissza a szüleidhez? - kérdezte Luke, érdeklődő pillantásokat küldve felém.

Elgondolkodtam, hiszen ezen még nem igazán gondolkodtam, miután idejöttem. Ebben a pillanatban legegyszerűbbnek tűnő opció mellett döntöttem volna.

- Most úgy gondolom, hogy majd kiveszek egy házat és ott fogok lakni - tártam szét a kezeimet. - Talán még próbálok valamilyen munkát is szerezni.

Luke bólogatva dörzsölgette az állát, aztán hirtelen megállt.

- Mi lenne, ha hozzánk költöznél? - húzta fel az egyik szemöldökét Luke. Hevesen tiltakozni kezdetem, miszerint én nem szeretnék a nyakukon élősködni. - Hisz a barátnőm vagy, Catherine.

Még jobban rázni kezdtem a fejemet, így a fiú kénytelen volt lemondani arról, hogy hozzájuk költözzek. A lábam fájdalmával nem foglalkozva sétáltunk tovább, aztán Luke talán csak magának szánta, vagy nekem, de akaratlanul is meghallottam a következő mondatát.

- Egyszer hozzá kell szoknod, hogy velem élj, mivel úgyis házastársak leszünk - motyogta. Meglepettségtől nem láttam, hogy merre megyek, így egyenesen az egyik kukának ütköztem, ami hangos csattanással borult a földre, felverte az utca nyugalmát. Zavaromban csak dermedten pislogtam az aszfaltot beborító szeméthalomra.

- Hogy mondtad? - kérdeztem a fiút, miután véglegesen magamhoz tértem. Luke mintha nem számított volna arra, hogy meghallom a mondandóját. Megvakarva a nyakát inkább másfelé nézve megvonta a vállát.

Pár perc séta után végre ismert környékre értünk. A városban reggel ellenére már javában folyt az élet. Éppen egy ékszerbolt előtt sétáltunk el, amikor a közeli étteremből kilépett Ashton, Calum és Michael. Cal két doboz pizzát egyensúlyozott a karján, így értelemszerűen a nagy koncentrációban nem vett észre, de a másik két jómadár igen. Hevesen integetni kezdtek, mire én is viszonoztam azt.

- Hát ti meg? - kérdezte Mikey, miután odaértünk hozzájuk. - Mi meg azt hittünk, hogy otthon vagytok.

Elhúzott szájjal néztem rájuk, és intettem Luke-nak, hogy meséljen el minden részletet. Közben Calum felbontva a pizzát már enni is kezdte.

- Fogd meg ezt, kérlek! - nyomta a kezembe a dobozt. - Csak el ne ejtsd! A reggelimről van szó.

Csak sóhajtva sétáltam, párszor hátranézve a hevesen mutogató Luke-ra. A srácok áttértek a következő kislemezük megjelenésére, így én kívülállónak éreztem magamat.

Hamarosan megérkeztünk Luke-ék házához. A fiúk most kivételesen rendesen mentek be a házba, és levetődve a kanapéra ettek tovább.

- Lucas! Hogy képzeled, hogy eltűnsz egy éjszakára? - rontott be a nappaliba Liz, Luke anyukája. - Úgy aggódtam.

Luke csak csendben levetődött a kanapéra, és nyomogatni kezdte a tévé távirányítóját. Éppen egy zenecsatornán állt meg, de lapozott is volna tovább, mivel a saját számuk ment, de én megakadályoztam az átkapcsolásban. Direkt úgy álltam, hogy ne tudja átvenni.

- Ezek ti vagytok? Ó, hogy milyen hajatok volt - néztem mosolyogva a képernyőt. A fiúk nevetve énekelni kezdték a tévéből szóló dalt. Egészen fülbemászó volt, így a végére már én megtanultam a refrént.

- Na, mit csináljunk? - kérdezte Michael két ásítás közepette. Ashton egyből felpattanva előrángatott az egyik polcról egy hatalmas dobozt. Hamarosan két mikrofon és egy táncszőnyeg került a padlóra.

Luke felpattanva összecsapta a tenyereit, aztán már kötötte hozzá a játékot a tévéhez.

- Meg sem kérdezem, hogy honnan van nektek ilyenetek - mutattam a játéra. Mindegyik srác csak megrántotta a vállát.

Az első körben Calum és Michael mérték össze tudásukat, de miután Mikey elvesztette a játékot, kijelentette, hogy az egész egy nagy baromság. Ashton kihagyta a játékot arra hivatkozva, hogy pocsék hangja van, amiben én igen nagyon kételkedtem.

Miután Luke-nak sikerült legyőznie Calumot, a fiú engem hívott ki párbajra.

- Hogy legyen tétje, mit kapok, ha nyerek? - tette fel a kérdést Luke. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy semmit, mire csalódottan nyomta bele a kezembe a mikrofont.

- Csak nehogy sírj, Hemmings, ha veszíteni fogsz - húztam gúnyos mosolyra a számat. A fiú csak felhorkanva közelebb hajolt hozzám, és egy puszit nyomott a számra.

- Nem ismersz még eléggé, Morton.

Az utolsó percben voltunk és én vezettem. Ashton telefonja váratlanul megszólalt, így a fiú elhagyta a játék színhelyét. Pár ponttal voltam előrébb, mint Luke, de kétséges volt, hogy megnyerhetem. Másodpercek voltak még hátra a játékból, mire Ashton is visszatért. Mosolyogva lépett mellénk, de a mellettem lévő fiúval nemigen hederítettünk rá.

- Srácok, holnapután elmegyünk egy rövidebb turnéra - csapta össze a tenyereit.

Döbbenten fagytam le, így a játékot sikeresen elvesztettem. Kétségbeesetten néztem Luke-ra, aki csak most fogta fel a hallottakat. Ashton nem várva senki reakcióját, folytatta is.

- De majdnem minden héten visszajövünk Sydneybe, mivel valakinek itt van a szíve másik fele.

Éreztem, hogy egy hatalmas kő esik le a szívemről. Örömömben Luke nyakába ugrottam, és ha lehet százszor is megcsókoltam.

Egy új életet kezdtem Ausztráliában. Csak most éreztem igazán, hogy végre minden kezd a jó irányba haladni. Valamilyen szinten jók voltak a megérzéseim, de tudtam, hogy az élet még számtalan akadály elé fog állítani, amit bátran, magabiztosan le kell majd küzdenem.

----------

A következő fejezetből:

"Homlokráncolva álltam fel a helyemről, és tanácstalanul kapkodtam a fejemet az ajtó és az osztály között.

- Te, barom, menj már be! Ne szórakozz - hallottam meg kintről egy igen ismerős hangot."

Feltöltés dátuma: 2015. 10. 05.

Sziasztok!

Ahogy ígértem meg is érkeztem a következő fejezettel. Főszereplőink sikeresen hazajutottak.

A következő fejezetben lesz egy kis időugrás, de nem lesz zavaró szerintem. Ha jól számolom már csak két teljes fejezet van hátra és az epilógus, pluszba még lesz egy meglepetés nektek.

Eszméletlen boldog vagyok, hogy követitek a történetet, és, hogy bizalmat szavaztatok Luke és Catherine történetének.

Mindenkinek kellemes hétvégét. Pihenjetek sokat.

Puszi, Frida Beth Holloway