Catherine Rosalie Morton

Komótosan sétáltam le a kávézó színpadáról. A pult felé vettem az irányt, ahol a Henrik törölgetett el egy üvegpoharat. Letelepedtem az egyik bárszékre, és nyúltam volna az itallapért, mire Henrik megragadta a kezemet.

- Mi a baj? És ne hazudj, mert látom rajtad, hogy valami nincs rendben - mondta, közben én kirántottam a szorításából a kezemet. Kínosan beletúrtam a hajamba.

- Csak egy kicsit összevesztünk a barátommal - adtam választ a kérdésére.

Henrik csak hümmögött párat, aztán ráhajolt a pultra, egészen közel hozzám.

- Az a pali nem érdemel meg - suttogta, és éreztem az arcomon a leheletét. Ijedten dőltem hátra, így kicsit messzebb kerültem tőle.

- Luke jó ember - vontam meg a vállamat. - Ha pedig randira akarsz hívni, akkor csak azt mondhatom, hogy még mindig nem.

- Jaj, Catherine ne légy ilyen elutasító - dörmögte, és megfogta az államat. Sok volt már nekem ez a nyomulás.

Ingerülten álltam fel a bárszékről, aztán hevesen megfordultam, de azonnal beleütköztem egy testbe. Döbbenten néztem fel Luke-ra. A fiú szemében csalódottságot véltem felfedezni, amitől bűntudatom lett.

- Szóval vele csalsz meg... - köpte a szavakat, aztán a hátam mögött vigyorgó Henrikre nézett. Megijedtem, hisz Luke most ingerült volt, így akár verekedéshez is folyamodhatott.

- Te kémkedsz utánam? - ráncoltam össze a homlokomat. A szőke hajú fiú hanyagul megvonta a vállát.

- Csak egy kicsit utána akartam járni a dolgoknak, hogy tényleg igaz, amit mondtál - mondandója közben tett egy lépést felém. - Azért mégis csak tudjam, hogy kivel jársz együtt.

Mozgolódást éreztem magam mögött, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. Aztán Henrik mellém lépett, és átvetette a vállamon a karját. Azonnal lesöpörtem onnan. Kikerülve Luke-ot kifelé vettem a kávézóból az irányt. Elegem volt. Csak menekülni akartam a világ terhei és gondjai alól.

Az eső úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Sietősen lépkedtem a macskakövekkel kirakott járdán. A szürke ég miatt félhomály uralkodott mindenfelé. Egy kocsi előtt léptem le a járdáról, így a sofőr hangos szitkozódások közepette haladt el mögöttem.

Sírni akartam, de valamilyen oknál fogva mégsem eredtek meg a könnycsatornáim. Nem messze tőlem megpillantottam a város főterén lévő szökőkutat. Már mindenem elázott, így az sem érdekelt, hogyha megfázom. Tanácstalanul ültem le a kövekkel kirakott szélére, majd hátra nyúltam, hogy megérintsem a szökőkútban összegyűlt vizet, ami most a mocskos eső miatt szürkés árnyalatot vett fel.

Valaki leült mellém, mire én felé kaptam a fejemet. Luke is ugyanúgy el volt ázva, ahogyan én. A haja a homlokára tapadt, ahogyan vizes ruhái is. Szeme kéke most nem megvetően csillogott, hanem aggódóan.

- Meg fogsz fázni, Catherine - hangját a zuhogó eső elnyomta. Felhorkantam.

- Mi van, már aggódsz is értem? - a szavak csak úgy kicsúsztak a számon. Bántóan hatoltak át kettőnk között. - Tegnap bezzeg nem voltál ilyen kedves.

Luke idegesen pattant fel, mire én azonnal megbántam azt, amit mondtam az imént.

- Bocs, hogy aggódok, de azért még mindig érdekelsz - rázta meg a fejét.

Az eső, mintha még jobban rákezdte volna. Nem szóltunk egymáshoz csak tüzesen pásztáztuk egymás tekintetét. A szemkontaktust Luke törte meg. A tekintetét körbejáratta a környéken, aztán beletúrt a hajába. Nem szólt semmit, így én törtem meg a csendet.

- Ez volt az a hely, ahol először beszélgettünk - suttogtam, mire Luke rám pillantott.

- Akkor még boldogok voltunk - tárta szét a kezeit. Boldogok. A szó igaz jelentése már csak köd volt az hajnalban.

Két összetört szívű fiatal voltunk. A hazugságok hálójában megsebeztük a szívünket. De akkor is mindenről csakis én tehettem.

- Én mindent megtettem - fakadt ki Luke. - Szerelmet vallottam neked, olyan dolgokat adtam neked, amiket másnak nem. Hogy lehetsz ilyen keserű? El sem tudom képzelni...

Éreztem, hogy könnycseppek kezdtek el folyni le az arcomról, amik összemosódtak az esővel. Lehunytam a szemeimet, és nagyot sóhajtottam. Én is felálltam, hisz már kellemetlenül hatott, hogy már a nadrágom is elázott.

- Te ezt nem értheted - kiabáltam túl a zuhogó eső hangját. Már megbántam a hazudozást, és azt, hogy nem voltam egyesen vele, ami a levelet illeti.

- A mi szerelmünk már akkor halálra volt ítélve, amikor megismerkedtünk - hunyorgott Luke. - Nem is tudom, hogy mit is szerettem benned annyira. Ugyanolyan vagy, mint az összes többi... - nem tudta befejezni, mivel hatalmasat löktem a mellkasán, így ő hátrébb tántorodott.

- Gyűlöllek, Hemmings - a hangom remegett az idegességtől. Szavai késként hasítottak bele a szívembe. Nem tudtam eldönteni, hogy gyűlölet hajtotta vagy a színtiszta igazságot beszélte.

- Az érzés kölcsönös - rántotta meg a vállát. Itt betelt a pohár. Idegesen téptem le a nyakamban lógó Luke-tól kapott láncot, és vágtam hozzá. Az égszer végül a földön kötött ki. Luke döbbenten nézte, végig, hogy csak úgy elhajítottam szerelmünk zálogát.

Azzal a lendülettel megfordultam és szaladni kezdtem, hogy végleg magam mögött hagyjam a szenvedés apró szilánkjait. Végül lábaim megadták magukat, és összecsuklottak alattam. Zokogva próbáltam feltápászkodni, de nem ment. A fájdalom minden életerőmet elvette.

Gyűlöltem a levél íróját, amiért megfenyegetett. Gyűlöltem magamat, amiért hazudnom kellett Luke-nak. Gyűlöltem a sorsot, amiért újra próba elé állította a szerelmünket.

Lépteket hallottam magam mögött, így minden erőmet összeszedve felálltam.

- Hagyjál békén! - fordultam meg, mire Luke arcával találtam szemben magamat. - Hagyjuk egymást. Nem megy ez nekünk.

Luke egy pár másodpercig hezitálva elnézett a távolba, majd rám emelte gyönyörű kék szemeit.

- Ha ez a kívánságod legyen - adta meg magát. - Jobb lesz ez így. Csak szenvedünk egymás mellett.

Itt volt a vég. A szerelmünk vége. Egy lezárt fejezet, mely mögött üresség tátongott.

- Csak tudnám, hogy miért... - tanakodott a fiú. Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy miért hazudtam, de volt egy olyan érzésem, miszerint úgysem hitt volna nekem.

Szerettük egymást, de tudtam, hogy mindig lesz olyan tényező, ami be akarja majd árnyékolni a kapcsolatunkat.

- Nyomós okom volt rá - mondtam. Luke gúnyosan felkacagott. Kezével ide-oda salapált, és félő volt, hogy idegességében megüt.

- Mégis mi, Catherine? - lépett elém, és hajolt az arcomba. - Mi késztetett arra, hogy megcsalj?

Csak megráztam a fejemet. Makacsul hallgattam.

- Hisz szerettük egymást... - túrt bele a hajába.

- Talán nem eléggé... - fájt minden mocskos szót kiejteni. Mélyebbre talán nem is áshattam volna magamat Luke szemében.

- Az lesz a legjobb, hogyha soha többet nem találkozunk - mondta, mire helyesen bólogattam. - Csak tudd, hogy én szerettelek.

A fáradság és a fájdalom egyvelege keveredett bennem. Átfagytam, eláztam és a sok hazudozásban kimerültem. Lábaim feladták a szolgálatot, aztán újra a hideg esőáztatta betonra estem.

A sötétség, ami rám telepedett megnyugtatóan hatott rám. Egy új világban voltam, ahol minden békésen csendes volt.

----------

A következő fejezetből:

„- Azt hiszed, hogy minden rendbe fog jönni? - kacagtam fel gúnyosan. - Te nem hallottad, hogy miket vágtunk egymás fejéhez.

Ashton csak megvonta a vállát, és válaszolni akart, de egy hang félbeszakította.

- Miért kellett hazudnod, Catherine? - állt meg előttem Luke. Elnyílt ajkakkal figyeltem, amint pár szót vált barátjával, aki egy intés közepette elhagyta a helyszínt. Ezek után a szőke srác helyet foglalt a pad túloldalán."

Feltöltés dátuma: 2015. 09. 19.

Sziasztok!

Borzasztóan nehéz napon vagyok túl, és örülök, hogy végre hozhatok nektek fejezetet. Na, mit szóltok hozzá? Szerintetek jogos mindkettőjük kiakadása? Vajon mi lesz a következő fejezetben? Végre kibékülnek? Na, de majd csak szombaton tudjátok meg ezekre a kérdésekre a válaszokat.

Most igazán nincs is mit mondanom. Köszönöm a támogatásokat, elképesztően jólesnek. Csillagok (vote), kommentjeitek egyszerűen mindig feldobnak. Ha szeretnétek komment formájában vagy nekem privát üzenetben tehettek fel kérdéseket, amikre kíváncsiak vagytok. Nem harapok, nyugodtan kérdezhettek.

További kellemes hetet nektek, ne feledjétek, hogy szombaton ismét jövök.

Puszi, Frida Beth Holloway