Catherine Rosalie Morton

Kézen fogva sétáltam Luke mellett. A mai napon már lehetett igazán érezni, hogy végleg beköszöntött az ősz. Szelesebb nappalok, ködös reggelek, esős órák következtek be. Egészen komor volt a természet, de ez a kedvemre most nem hatott ki. Nevetve böktem oldalba Luke-ot.

- Oké, akkor először én választok randi helyszínt utána pedig te – vázoltam fel az opciókat. A fiú csak bólintott.

Izgatottan húztam a buszmegállóba. Már tudtam, hogy hova fogunk menni. Nyugodtan néztem az elsuhanó tájat, és közben néha Luke felé pillantottam, aki a fogózkodóról kaparta le a sárga festéket. Morgolódva csaptam a kezére, hogy ez nem illő, mire az előtte lévő kisfiúra mutatott, aki pedig az ülés bőr huzatát tépkedte fel.

Luke előre nyúlt a kisfiúhoz, aztán hamarosan ő is segédkezni kezdett a huzat tönkretevésében. Akár egy nagyra nőtt gyermek. Nem annyira okoltam azért, amit tett, hiszen néhanapján én is tettem tönkre hasonló dolgokat, de zavaró volt nézni, ahogyan a busz sofőr idegesen pillantgat a látszólag jól szórakozó páros felé.

A jármű hangos nyikorgással állt meg. Gyorsan megragadtam Luke kezét, aztán lerángattam a buszról. Elégedett arccal mutattam az előttünk lévő táblára.

- Állatkert? Ez most komoly, Catherine? – kérdezte röhögve. – Az állatkert kicsiknek való.

- Ó, igazán, Lucas? – tettem karba a kezemet. Luke a teljes neve hallatán felém kapta a fejét. – Néha igazán úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek.

- Mire gondolsz? – érdeklődött, mint aki nem tudja, hogy miről is beszélek.

- Gondolj csak a buszos jelenetedre, vagy ahogyan a boltban rosszalkodtál – már éppen össze akartam borzolni a haját, de elkapta a kezemet. Rosszallóan rázni kezdte a fejét. A haja nála tabu volt.

A jegy megvásárlása után lefelé lépkedtünk egy alagútszerűségbe, ami az akvárium-terráriumba vezetett. Luke izgatottan haladt előre a sötétben. Mikor végre világosságra értünk, megpillantottunk egy csomó hüllőt, pókot és vízi állatot.

- Azt nézd, Catherine – mutatott Luke egy krokodil felé, aztán olvasni kezdte az elválasztó üvegre felszegezett táblát. – Maya névre hallgat, veszélyes állat...

Eközben én elámulva figyeltem a hatalmas állatot, aki mozdulatlanságba burkolózott. Félrehúztam Luke-ot, majd pár pillanat múlva visszarángattam. Meglepetésünkre a krokodil pár méterrel közelebb volt hozzánk.

Furán lépkedtünk tovább, hogy a többi állatot is megszemlélhessük. Láthatóan a fiú élvezte a madárpókok látványát, amiket én nagy ívben elkerültem.

- Ne mozdulj, Catherine – kezdte Luke, szeme ijedten csillogott. Lefagytam. A fiúból hirtelen kitört a nevetés. Elé sétáltam, és vállon csaptam. Vigyorogva dörzsölte meg a megütött részt.

- Hogy lehetsz ilyen idióta, Luke? – kérdeztem felháborodva. – Halálra rémültem.

Luke egy puszit nyomott a számra, elfeledtetve velem a haragomat.

Kisétálva az akvárium-terráriumból, a kint lévő állatokat kezdtük el nézegetni. A rózsaszín flamingókat megszégyenítő ügyességgel állt Luke a fél lábán, mire én bosszú gyanánt meglöktem, így az állatok győztek.

Elámulva néztem, ahogyan a vízben lévő fókák dobálják át egymásnak a labdákat. Aztán a majmok felé vettük az irányt.

- Nézd, Luke, itt van az eltitkolt testvéred – mutattam egy csimpánza, aztán Luke-ot kezdtem el keresni a szememmel, de a fiú nem volt mellettem. Homlokráncolva sétáltam vissza, amikor megpillantottam, ahogyan a sültkolbászos előtt állva jóízűen falatozik. Fejemet csóválva sétáltam hozzá, erre ő felém nyújtotta zsírban úszó ételt. Megráztam a fejemet, miszerint nem kérek.

Miután jóízűen elfogyasztotta az ételt tovább sétáltunk. Éppen a pingvinek előtt sétáltunk el, amikor Luke visszarántott. Nevetve nézte, ahogyan az állatok játszanak.

- Szereted a pingvineket? - kérdeztem mosolyogva. Luke zavartan megvakarta az orrát, aztán egy aprót bólintott. Megfordultam, aztán megláttam egy táblát, miszerint, ha tovább haladunk lehet képet csinálni velük. Megragadtam a srác karját és húzni kezdtem jobbra.

Kezeimet kitárva mutattam az előttünk lévő gyereksorra. Luke először meglepetten, majd amikor rádöbbent, hogy képet lehet csinálni egy igazi pingvinnel, nevetve állt be a sorba. Az előttünk lévő házaspár gyereke boldogan simogatta meg az állat fejét. Hamarosan sorra kerültünk mi is.

Luke a pingvinhez sétált, mire a gondozó elmondta neki, hogy akár le is pacsizhat vele. Boldogan néztem a szőkeség arcát, aztán rám kapta a tekintetét, majd intett, hogy én is álljak a pingvin másik oldalára. Lassan sétáltam az állathoz, közben lepacsiztam vele. Belemosolyogtunk a kamerába és még utoljára megsimogattuk.

- Ezt be fogom kereteztetni – mutatta fel Luke a képet. Nevetve helyeseltem én is.

- Az első közös képünk – bólogattam. – Bár lehet, hogy ha ránézel, a pingvin jobban le fogja kötni a figyelmedet, mint én.

Jóízűen felkacagtunk, és sétáltunk tovább az elkerített ketrecek között. A szemem egyből felcsillant, amikor megláttam a távolban egy bemutatót.

- Azt nézd! – mutattam a pont most kezdődő fóka bemutatóra. Mindig is imádtam a fókákat. Izgatottan siettem a lelátó tetejére. Lelkesedve tapsoltam együtt a bal oldalamon ülő kislánnyal, aki a kisgyerek énemre emlékeztetett. Oldalra néztem, ahol Luke a könyökére támaszkodva unottan nézte a labdákat dobáló állatokat.

- Nem szereted a fókákat? – kérdetem meglepetten. Luke csak megrázta a fejét.

- A fókák és a pingvinek nem férnek meg egy légtérben – kezdte közömbösen. Inkább felállt, mire azonnal követtem. Ennyit a fókákról. Ezt a lelkesedést...

- Oké, akkor lassan mehetünk is haza – vettem a kijárat felé az irányt. Luke csak helyeslően bólintott. Elhagyva az állatkertet egy spontán irányba kezdtünk el menni.

Már vagy tíz perce sétáltunk, amikor egy gyönyörű parkon haladtunk keresztül. Megláttam a füvön összehúzott faleveleket. Gonosz mosolyra húztam a számat, hisz egy nagyon jó ötletem támadt. Luke felé fordultam, aki már nem lépkedett mögöttem. Elképedve néztem szét, amikor megragadva a derekamat a falevelek közzé dobott. Röhögve nézte, ahogyan próbálok felállni, de a levelek besüppedtek alattam.

Kuncogva nyújtotta felém a kezét, mire lerántottam magam mellé. Nyögve fordult a hátára. Luke-ra támaszkodva felálltam, közben direkt jól belekönyököltem a bordáiba.

- Na, ezt kapod, ha velem szórakozol – fontam karba a kezeimet. Fejcsóválva porolta le magát, aztán felém kezdett el lépkedni. Már tudtam, hogy vissza akar lökni. Mielőtt bármit is tehettem volna, megcsókoltam. A derekamra fonta a kezeit, miközben én a sajátomat a mellkasára simítottam. Mikor kezdett elmélyülni a csók, hatalmasat lökve rajta, visszaküldtem az előző helyére.

- De kis harcias vagy – mondta huncut mosollyal az arcán. – Remek, holnap kalandparkba megyünk.

Ijedten néztem a fiúra, aki pontosan tudta, hogy félek minden extrém dolgot kipróbálni. Kellett nekem szórakoznom vele.

----------

A következő fejezetből:

„- Azt hittem, hogy szerettük egymás – állt nekem. – Istenem, valahogy tudtam, hogy ez lesz a vége.

- Én... Sa...Sajnálom – dadogtam össze vissza. Ha lehetett a könnyeim még jobban megeredtek. Luke lesajnáló pillantásaira elkaptam a tekintetemet. Soha nem láttam még így nézni senkit, nemhogy Luke-ot.

- Sajnálhatod is, hisz átvertél – mondta, mire remegve néztem rá a pillaim alól. – Én megbíztam benned, de te kihasználtál. Csak a hírnevemre pályáztál és a pénzemre. Ó, de tudhattam volna, hisz sokan ezt művelik..."

Feltöltés dátuma: 2015. 09. 14.

Sziasztok!

Végre vége a hétnek és itt a jól megérdemelt hétvége. Immáron már a 21. Fejezettel jelentkezek nektek. Amolyan édesebb fejezetre sikeredett, de azt is lehet mondani, hogy igazából vihar előtti csend.

Na, és mit gondoltok, mi lesz a következő fejezetben? Próbáltam nem lelőni a poént, de lehet, hogy sokat elárultam. Mindenesetre ezt csak hétfőn tudhatjátok meg.

Apropó csináltam egy e-mail címet. Ha van bármi kérdésetek, amit itt nem szeretnétek feltenni, esetleg csak beszélgetni akartok vagy a tanácsomat szeretnétek kikérni, akkor ezen az e-mail címen megtehetitek, szívesen várom leveleiteket:

[email protected]

Köszönöm, a rengeteg csillagot és kommenteket, már nem is tudom, hogy köszönhetném meg nektek. <3. További kellemes pihenést.

Puszi, Frida Beth Holloway