Catherine Rosalie Morton

Reggel madárcsicsergésre keltem. Megfordultam az ágyamban, mire Luke mosolygó arcával találtam szemben magamat. Egy szemembe lógó tincset a fülem mögé tűrt, majd megsimította az arcomat. Éreztem, hogy elpirulok és szégyenlősen jobban magamra húztam a takarót, így ennek az lett a végeredménye, hogy Luke-on nem maradt semmi.

- Mi a baj, Catherine? – kérdezte a fiú felhúzott szemöldökkel. Csak lesütött szemekkel válaszoltam.

- Elfordulnál? – nyeltem nagyot. - Fel szeretnék öltözni.

Luke csak jóízűen felkacagott, majd az ablak felé fordult. Éppen a nadrágomat gomboltam be, amikor megszólalt.

- Egyébként meg miért szégyenlősködsz? Úgyis láttam már mindent – sóhajtott. Döbbenten figyeltem, ahogyan elém lép és átölel.

- Jó csak... - nem tudtam befejezni, mert a számat betapasztotta a sajátjával. Már tolt volna az ágy felé, de én megállítottam, miszerint fel kéne öltöznie. Még egy utolsó csókot nyomott a számra, majd elindult a ruhái keresésére. Én addig a fürdőbe mentem rendbe szedni magamat. A hajamat fésültem, mikor egy érdekesnek hangzó beszélgetésből el csíptem pár mondatot. Az ajtóhoz somfordáltam és kilestem rajta. Luke az ágyamon ült, miközben mosolyogva beszélgetett valakivel.

- ...Rendben. Tudod, hogy én is szeretlek, csak éppen nem igazán értem rá tegnap este. Oké, majd még bepótoljuk. Ígérem, hogy mindenképpen időt szakítok rád. Szeretlek – tette le a telefont még mindig mosolyogva.

Döbbenten álltam a fürdő ajtajánál. A fejemben csak az járt, hogy kihasznált. Kire szakítana időt, ha nem a barátnőjére. Ó, hogy mennyire naiv voltam. Könnyes szemmel sétáltam Luke-hoz, aztán megálltam előtte. Értetlen arccal nézett rám, majd eszébe jutott az előző beszélgetés.

- Figyelj, Catherine, ez nem az volt, aminek hallatszott – mentegetőzött hevesen rázva a fejét.

Összepréseltem az ajkaimat, majd az ajtóm felé mutattam, de a fiú nem mozdult a helyéről egy tapodtat se.

- Catherine, félreérted, én... - mondta. Mit lehet ezen félreérteni? Barátnője volt. Hisz egy teljes hónapja nem láttuk egymást, ő meg már rég túlléphetett.

- Luke, most hagyj magamra, kérlek– mutattam újra az ajtómra. A fiú megadóan bólintott, és kilépett a szobámból.

Lerogytam az ágyra, aztán keserves sírásba kezdtem. Ijedten kaptam fel a fejemet, amikor Josephine sikítozva rontott be a szobámba.

- Úristen. Mindent el kell mes... - a mondat közepében megakadt meglátva, hogy zokogok. Azonnal leült mellém és csitítgatni kezdett.

- Átvert, érted? – zokogtam. A lány csak szomorúan ölelt magához.

Később egy nagy tál fagylalttal a kezünkben ültünk, és azon tanakodtunk, hogy vajon melyik sztár ruhája volt a legszebb a múltkor megrendezett díjátadón. A csengő visító hangja törte meg a csöndet. Josephine azonnal felpattant, hogy kinyissa.

- Biztos Luke az – kezdte tanakodva. – Ha a kezem közzé kerül, biztos kitekerem azt a csinos fejét.

Bosszankodva indult az előszoba irányába, miközben én a lépcső tetejéről figyeltem az eseményeket.

- Jaj, te vagy az. Már azt hittem, hogy az a barom haverod – nevetett fel erőltetetten a húgom.

- Figyelj, beszélhetnék a nővéreddel? – kérdezte a fiú, hangjából ítélve Calum lehetett. – Luke-ról lenne szó.

- Na, nem. Ha Luke rajtad keresztül akar békülni, akkor nagyon rossz döntés volt maga helyett mást küldenie – gúnyolódott, közben még fentről is láttam, hogy hevesen csapkodott a kezével, így sikeresen leütve anyu egyik kedvenc vázáját.

Cal még egy pár percig győzködte Josephine-t, mire a lány beengedte a lakásba. Komótosan lépkedtem le a lépcsőn, majd helyet foglaltam a fiúval szembeni kanapén.

- Figyelj, Catherine! – kezdte előre dőlve a térdére támaszkodva. – Luke soha nem hazudott neked és egyébként is te értetted félre azt a beszélgetést.

Végignéztem rajta, majd a szemeibe. Íriszei őszintén csillogtak, de ebben a pillanatban valami oknál fogva nem hittem neki.

- Calum, mit lehet ezen félreérteni? – néztem rá értetlenül. – Egyértelmű volt, hogy kivel beszélgetett.

- Ezt nektek kéne megbeszélnetek – győzködött tovább hátradőlve az ülőalkalmatosságon. Meglepetten szemléltem, hogy az emeletről lehozott fagyimba jóízűen beleeszik, majd visszateszi az asztalra.– Hmm, pisztácia, egész jó. Csak azért jöttem, hogy egy kicsit rávezesselek a dolgokra.

Én csak megrántottam a vállamat. A fiú lemondóan megrázta a fejét, majd felállt.

- Luke szerelmes beléd és soha nem is bántana meg – mondta, és lassan megpaskolta a vállamat, aztán a bejárati ajtóhoz sétált, hogy elhagyja a házat.

Az idő tizenkét óra felé járt, ami azt jelentette, hogy nekem jelenésem van a kávézóban. Fáradtan léptem be a tágas helyiségbe, majd egyből a pult felé vettem az irányt, ahol Henrik a pincér készítette elő az egyik asztalhoz rendelt italokat. Mikor meglátott hatalmas vigyort eresztett felém. Csak szerényen viszonoztam. Mióta idekerültem, azóta többször is randevúzni akart hívni, de én már az első kérelménél leszögeztem, hogy az én szívem már foglalt. Leültem az egyik bárszékre és az itallapot kezdtem el nézegetni.

- Szép napot, Catherine! – kezdett bájologni, miután kivitte az italokat. Kényszeredetten rámosolyogtam a lap mögül, mire ezt ő azonnal viszonozta.

- Neked is, Henrik – mondtam, aztán a figyelmemet újra a lapnak szenteltem.

Éreztem, hogy bámul, így csak felhúzott szemöldökkel kérdeztem, hogy miért nem veszi le rólam a szemét.

- Nagyon csinos vagy ma és arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova... – villantotta rám a lányok által már igen jól ismert csábos mosolyát.

- Sajnálom, de te is tudod, hogy barátom van – szenteltem rá most már a teljes figyelmemet. A fiú csak ráhajolt a pultra és megfogta az egyik hajtincsemet. Idegesen szedtem ki a kezei közül, de ez őt nem igazán érdekelte.

- Biztos, hogy nem tűnne fel ne... - nem tudta befejezni, mivel valaki a nevemen szólított.

Meglepetten fordultam meg, mire megpillantottam Luke-ot. A fiú mellettem állt meg.

- Figyelj haver, nem zavar, hogy éppen én beszéltem vele? – kérdezte Luke-ot Henrik ingerülten.

Luke felhúzott szemöldökkel nézett az előtte álló fiúra. Nevetve horkant fel.

- A barátja vagyok, és akkor beszélek vele, amikor akarok – ahogyan kimondta Luke ezeket a szavakat, egyből húzni kezdett kifelé a kávézóból. Egy távolabbi padra leültetett.

- Most szépen meg fogjuk beszélni a dolgokat. Nem hagyom, hogy elveszítselek egy félreértés miatt – mondta.

Mi veszíteni valóm volt? Megadóan felé fordultam, aztán intettem, hogy kezdheti. Egy másodpercre elgondolkodtam. Lehet, hogy Luke igazat mondott csak én voltam ilyen szamár, hogy felfújtam a dolgokat?

----------

A következő fejezetből:

"- Catherine, megtennél nekünk egy szívességet? – kérdezte, de a válaszomat már nem várta meg. – Oké, kaját kéne csinálni, mivel Ash be akarja cserkészni az egyik szobalányt, akivel már párszor beszélt is.

Meglepetten fordultam az említett felé, aki csak megvonta a vállát.

- De, miért nem hívjátok a recepciót? – kérdeztem egyszerűen. – Az a legegyszerűbb módja, hogy lásd, ha kaját rendelsz.

- Az én barátnőm – vágódott le Luke mellém."

Feltöltés dátuma:

2015. 09. 09.

Sziasztok!

Kezdeném azzal, hogy közkívánatra hoztam hamarabb a részt, mivel csak holnap akartam publikálni.

Te. Jó. Ég. Mikor megszületett a fejemben ez a sztori, akkor még nem gondoltam volna, hogy akárkinek is tetszeni fog. Erre részről-részre kapom a csillagokat, vagy éppen kommentjeiteket. Baromi jó érzés ez nekem.

Na, de mindegy is, a következő fejezet szerdán jön, amiben újra feltűnik a 5 Second Of Summer többi tagja is. Egy új szereplővel is bővül a történet.

Legyetek jók.

Puszi, Frida Beth Holloway