- Szia – csókol meg, de én elhúzódok tőle. (Mi a faszt képzel?) – Elmondom a buli menetét. Bármit csinálhattok, csak reggel nyolcra el kell tiplizni legkésőbb. – mosolyog és megpuszilja az arcomat.

- Oké. – mondom még mindig ledermedve az előbbitől. – Téged amúgy, hogy is hívnak? – kérdezem, reggel óta képtelen voltam kideríteni.

- Justin, de JC. a bece nevem. – mosolyog és elviharzik.

Hát ez érdekesre sikerült... idejön a szervező, lesmárol közli, hogy reggel lépjek le és elmegy. (Érdekes, érdekes).

- Ez ki volt? – ordít a fülembe Red. – Eléggé csípett, úgy látom.

- Ja, hát ő JC. – mondom kikerekedett szemekkel. – Ő a szervező.

- Oh. – kuncog. – Nem táncolunk? Kerítek magunknak valami jó pasit.

- Á, asszem találok én magamnak. – nézek megint körbe, egy csomó srác csorgatja utánam a nyálát.

Red kimegy a medencéhez, gondolom fürdeni, de nem követem. A konyhába sétálok, mert irtó éhes vagyok. Ha már egyszer itt vagyok, akkor kiszolgálom magam. Úgyis elköltöttem az összes pénzem piára. Kinyitom a hűtőt. Remek. Csak pia, pia hátán. Ebbe a házba még kaja sincs? Tényleg kerítenem kell valami pasit magamnak!

- Szia. – jött be egy srác a konyhába. Nem úgy látszott, mintha beszívott volna és részeg sem volt.

- Szia. – mosolyog, és tovább keresgetem az elemózsiákat.

- Éhes vagy? – forgatja vigyorogva a szemét.

- Nagyon! – nyögöm ki, végre egy ép elme, aki észreveszi, ha egy lány kurvára éhezik.

- Itt nem nagyon fogsz találni. Az emeleten van a másik konyha, ott vannak az ételek – mosolyog, jaj de kedves.

- Köszi, megmutatnád, hova kell mennem? – csillan fel a szemem, hogy elmehetek vele.

- Persze. – nyújtja a tenyerét. Megragadom és húzni kezd a nagy tömegen keresztül az lépcső felé.

Ha mindig ilyen helyes srácokba botlanék, nagyon örülnék.

- Hupsz, nem mondtam még. Nate vagyok. – néz hátra felém.

- Oh, én Say. – vigyorgok, mint a tejbe tök. – Te is a Washingtonba jársz? – húzódok közelebb hozzá, mert egy részeg fiú, majdnem telibe hányt.

- Igen, végzős vagyok. – bólogat. – Te is?

- Igen, csak én másodikba.

- Ja, értem. – eljutottunk a konyháig végre-valahára.

Becsuktuk az ajtót, így nem volt olyan nagy ricsaj. Felülök a pultra és enni kezdem a nutellás csigát, amit egy zacsiban találtam.

- Kérsz? – nyújtom felé.

- Nem, köszi. – fintorog. – Kihagyom.

- Na, gyere. – állok fel és a szájához érintem a maradékot.

- Na, jó. – nevet. – De csak egy picit. – tép le egy darabot és bekapja.

- Ez a beszéd! – kuncogok.

- Kimegyek cigizni, jössz? – kérdezi Nate, nem mondhatok nemet egy ilyen helyes srácnak.

Bólintok és utána iramodok. Kibaktatunk az erkélyre, már sötét van, de lent az udvaron még folyik a banzáj.

- És te gyönyörű Say, mi késztetett, hogy most velem legyél? – gyújtja meg a cigijét és beleszív. – Annyi pasi ölni tudna érted ezen a bulin.

- Hát, először is te nem vagy részeg. Másodszor, jó fejnek is látszol. – azt kispóroltam, hogy kurvára be is jött.

- Az igaz, részeg nem vagyok – nevet. – Majd most. Jössz inni?

- Nyomás! – masírozok vissza a házba és Natetel a hátam mögött szaladok le a fölszintre.

Nate pacsizik a haverjaival. Köztük én is ismerek pár fiút.

- Szia, Say. – mondja egyszerre a fiúsereg.

- Sziasztok. – puszilom meg egyenként, mindegyiküket.

Cameron a padtársam, Kenny, Grayson és Ethan az ikrek, a sötétebb hajú helyes Jack és a kicsit melegnek kinéző Jack. Ők Nate haverjai. Érdekes egybeesés, mert őket én is ismerem. Végre valakiket. Még volt pár, akit ő ismert, de én nem. 

- Hogy kerülsz te ide Say? – kérdezi helyes Jack.

- Meghívott Kian és JC. – mondom és megrántom a vállam.

- Azt nem csodálom. – stíröli le a seggem Grayson.

- Héj! – bokszolok a mellkasába. – Vigyázz!!!

- Igen is anyuci! – rakja a feje mellé a kezét, mint egy katona.

Én csak nevetek és a többiek is rákezdenek.

- Na, srácok és persze Say. Bulizunk? – ordít fel Nate és a piák felé indul.

- Igen!– kiáltjuk egyszerre.

Nate a kezembe nyom egy töményet, mármint egy üveget. Bírom a piát igazából. Otthon sokszor volt részem ilyen fogattatásban Alex és Tom miatt. Jajj... honvágyam lett. A Jack Daniel's gyorsan gördül le a torkomon, imádom az ízét. Szeretem benne, ezt a kis édes ízt. Mennyei!

Eldöntöttem. Ma keményen bebaszok! Nem érdekel, mi történik. Meg kell mutatnom, hogy kemény csaj vagyok. Vagyis remélem az vagyok.

Pár pillanat sem telik el, amikor valaki felkap és a nyakába ültet. Lehajolok, hogy megnézzem ki az.

- Ethan! – sikítom és kapálózni kezdek. Onnan tudom, hogy ő nem Grayson, mert a hajuk különbözik.

- Ne, mert leesel! – nevet. – Akarsz egyet fürdeni?

- Nagyon vicces! – dünnyögöm.

- Hát jó! – indul meg az udvar felé.

Én sikítok, mint akit el akarnak rabolni „Segítség, segítség!" - kiáltozom. Egyedül Cameron vette észre és utánunk rohant.

- Ethan! – állította le az egyik ikret, de már késő volt. Beleestem a medencébe, ruhástól- mindenestől.

- Kösz baszd meg! – nevetek fel, amikor feljövök a habok körül és bemutatok neki. – Mind kettőtök kapja be!

- Hát vedd elő! – kuncog Ethan.

- Hahaha! – nevetek szarkasztikusan. – Kurva vicces!

- Jó, gyere, segítek. – mondja Camerom és nyújtja a kezét.

Na, hát ezt cicám nem kellett volna. Úgy berántottam, hogy csak zörgött. A lökettől mind a ketten a víz alatt termettünk. Mint egy sellőlány körbe úsztam Camit és feljöttem a felszínre. Ő csak nézett, mint akinek ki akar esni a szeme a helyéről. Kikecmergek és felülök a medence szélére. 

- Ezt meg tudnám szokni! – ábrándozik, Cam és a ruhámra mutat.

- Baszki! – ugrok vissza a vízbe, ahogy észreveszem az átázott ruhámat.

Ne tudjátok meg, hogy milyen az a ruha átázva. A fél mellem kilóg belőle ennyit elárulok. Alapból is, de is brutál volt.

- Nyugi, van nálam csereruha, ha szükséged lenne rá. – suttogja Cameron.

- Köszi. – rakom a szívemre a kezem. Tuti, hogy szükségem lesz rá.

- Tudod mit? Ide hozom, addig maradj itt. – mászik ki a partra, lekapja magáról a vizes pólót és eltotyog az erkélyajtóig.

Huh, ez a Cameron. Jó teste van meg kell hagyni. De ő a padtársam emberek. Nem kezdek ki egy padtárssal. Azért annyira én sem vagyok rosszkislány. Fú, vajon anyámék mit gondolhatnak? Lekapcsoltam a telóm és nem mentem haza. Tuti már a rendőrök is keresnek.

- Itt vagyok! – látom meg Camet egy táskával a kezében. – Gyere, segítek – mondja és kihúz.

- Köszi.

Próbál takarni, mert csapkodom a fejét, hogy „Takarjál már ember! Lányból vagyok!" ő csak kuncog és felkap az ölébe. Á igaza van, így még jobb. Most csak ő láthat, nem tudom melyik a rosszabb.. Bevisz Kian szobájába, gondolom. Ha egyszer 'KIAN' van ráírva akkor az övé. Letesz és várja, hogy öltözzek.

- Csak nem gondold, hogy előtted fogok levetkőzni? – förmedek rá.

- Igazából már szerintem mindent láttam, úgyhogy... - röhög, én felkapom a vizet, kilököm az erkélyre. – Jaj, Say engedj be! – könyörög, de leszarom. Maradjon csak ott, ha ilyen kis bunkó.

- Nem. – mondom magas hangon és kiöltöm a nyelvem, ahogy egy pillanatra elhúzom a függönyt.

- Kérlek, Say. – kapargatja az üveget, jaj a kis kandúr már nagyon ideges.

Elhúzom a függönyt és nevetek egyet. Szegénykém ott áll összekulcsolt kézzel és imádkozik, hogy ne legyek bolond. Nem hiszem, hogy ott akar aludni. Most szállt a fejembe az alkohol és elborul az agyam.

- Jól van, megkegyelmezek. – kuncogok, már a pia beszél belőlem. A fejembe szállt, jó sok idő kellett, de meglett. Cameron nem nagyon ivott. Majd ő lesz a támaszom remélem. – De csak, ha lefekszel velem! – lököm az ágyra és ráugrok. Nincs rajt póló, így még izgatóbb. Igazából nem számított nekem már, csak annyi, hogy fasz legyen, azt mindegy, hogy kié.

- Ne, Say! – szorítja le mind két karom, így meg kell állnom.

- Mi van? Nem kívánsz? – kérdezem csücsörítő szájjal.

- Nem erről van szó. – forgatja a szemét. – Csak full részeg vagy és... - befogom a száját, hogy elhallgasson.

- Oh! Szóval nem vagyok elég jó neked! Találok én magamnak mást! – mászok le a hasáról és ide-oda dülöngélve elindulok.

- Say! – kiált. – Állj le! Te nem vagy ilyen!

- Milyen? Ribanc? Mond ki! – förmedek rá. – Honnan veszed? Nem is ismersz! – fordítok neki hátat.

- Nem! Légy szíves Say! – könyörög. – Ne csinálj olyan, amit megbánhatsz.

- Hu bakker. – hirtelen rosszul lettem. – Cam, asszem hánynom kell. – próbálok kiszaladni a mosdóhoz, de elesek a szédüléstől.

- Várj! – pattan fel szélsebesen az ágyról, az ölébe kap és kirongyol a fürdőbe. Közben azon reménykedek, hogy nem hányom le szegényt. – Bírd, ki mégy egy pillanatig! – markolja meg a hajam, hogy ne hányjam le és mellém hajol.

Igen... ez az undorító rész. Szegény Cameron végig hallgatta/nézte, ahogy kb. az eddig evett, ivott mindenemet kirakom.

- Nyugi Say. – simogatja nyugtatóan a hátam, mert hallja, hogy sírok közben.

Igen, a hányástól sírni szoktam. Annyira utálok...A torkom megfájdul. Legszívesebben leütöttem volna Cameront, de sajnos nem hagytam abba a rókázást, még legalább öt percig.

- Benned aztán van cucc. – mondja szarkasztikusan. Na, jól van ám. Ez után már tényleg leütöm! Megemelem felé a kezem, de nagyon legyengültem az erőlködéstől. Nem bírom megütni.

- Say, nincs szükség rá. Befogom. – rakja a szája elé a kezét.

Én csak feltápászkodok, Cameron vállára dőlök és lehúzom a vécét, amibe szépen kiterítettem, amim volt.

- Kedves vagy, hogy átvészelted velem. – bújok a mellkasához, hátsó szándékok nélkül.
- Nincs mit! – mondja, és a fejemre teszi az állát.