Egyenruha? Basszus tényleg. Most vettem észre, hogy az összes gyerek ugyan olyan ruhát viselt. Ne, fúj. Egyszerűen ki nem állhatom a szoknyákat. Jaj, Istenem. Hova keveredtem? Előbb ásnám el magam, minthogy felvegyek egy ilyen borzalmat.Azt hiszem, akkor már készíthetem is az ásót. 

*******

Mrs. Szörnyeteg hív, anyámat neveztem el így. 

De nem akarok vele beszélni azt a rohadt... Nincs gusztusom a hülye spanyol nyávogását hallgatni. Már bocsánat, attól még, hogy anyám spanyol NEM szeretem azt a nyelvet.

Na, jó felveszem, már harmadjára hív. Ajánlom, hogy fontos dolgot mondjon.

Én: - Szia, mit akarsz? – förmedtem a telefonba.

Mutter: - Szia, kislányom. Remélem nem felejtetted el a délutáni táncórádat!

MI A FASZ?! TÁNC????? ERRŐL NEM VOLT SZÓ! ÉN MEGMONDTAM, HOGY NEM FOGOM FOLYTATNI, HA ELKÖLTÖZÜNK. A, AZT FELEJTSÉK EL.

Én: - Miféle tánc? Mit szeretnél, menjek valami sztriptíz bárba? ­– idegesítettem anyámat.

Mutter: - Nagyon vicces... Ne csinálj úgy, mintha meghülyültél volna! Négyre legyél otthon! Cukkolt. – Vagy nem lesz deszka egy hónapig!

Én: - Mi? – akadt el a lélegzetem. – Nem ezt nem teheted velem!

Mutter: - Miért ne tehetném? Ha nem csinálod meg amit mondok, ez lesz!

MOST KOMOLYAN VÁLASZTANOM KÉNE? EGY HÓNAPIG NE DESZKÁZZAK? VAGY NE KELLJEN ARRA AZ UNALMAS TÁNCRA JÁRNOM. NEM ADOM FEL A KEDVENC HOBBIM EGY ILYEN APRÓSÁGÉRT. 

Én: - Jó... - dünnyögtem. – Elmegyek.

Mutter: - Tudtam, hogy szót értünk. Na, pá.– tette le a telefont.

Jaj, de rühellem. Már elegem van! Megmondtam, hogy nem fogok arra a szar táncra járni, erre? ZSAROL! Megzsarolt a saját anyám!

Ja igen, nem említettem még...túl lényegtelennek tartottam, mert eddig úgy volt, hogy felhagyok a tánccal. Balett... az a híres szörnyeteg, ami tönkre teszi az egész lábfejet. Igen, ez a legundorítóbb sportág, amiben csilli-villi ruhákba kell öltözni, mégis leamortizálja az embert. Utálom, régebben minden egyes percbe ez járt a fejembe, világhírű táncos szerettem volna lenni, de megváltoztam. Vad lettem, sokkal vadabb! Négy éves korom óta baletteztem... persze otthon sokkalta jobb volt. Igaz itt még nem voltam egy balett órán sem, de már reflexből megmondom.

*****

- Na, akkor jössz a versenyre? – jön oda hozzám Grayson és megkopogtatja a vállam. Épp a könyveimet rakom a szekrényembe.

- Bocs, nem.– forgatom a szemem és várom, hogy eltakarodjon.

- Miért? – biggyeszti le a száját. – Pedig biztos nem láttál még ilyet!

- Nem érek rá.– indulok el a kijárat felé, de ő is tovább jön követve engem.

- Miért?

- Baszki Gray, leszállnál rólam? – förmedek rá, eléggé megijedt.

- Bocs... - mondja megszeppent hangon és gyorsan elhordja magát.

Igen én is így gondoltam. Hogy az embernek egy perc nyugta sem lehet... Kimentem a parkolóba, és vártam. Nem tudom mire vagy kire. Én ilyen vagyok. Elkezdek egy helyben állni és várom, hogy történjen valami. Hirtelen egy motor fut be előttem a suli elé, és megáll. Lekapcsolja a sisakos emberke a motort és leszáll a masináról.

- Elvigyelek? – húzza fel a szemellenzőt egy srác. Közelebb mentem jobban megnézve. Cameron az.

- Nem a versenyen lenne a helyed? – vonom kérdőre egyből, megtalálom a hibát.

- Nem. Minek menjek?

- Gondoltam te is gurulsz.– forgatom a szemem. Ha nem deszkázik én kinyírom.

- Igen én is tolom, de most más dolgom lesz.– bólint egyet. – Na, jössz vagy mész gyalog?

- Mi dolgod? – akadozik a hangom, nehéz tájszólással beszélni.

- Például téged elvinni.– kuncog. – Nehogy lecsesszen apuci.

- Hát szerintem pont azért cseszne le, ha elvinnél.– nevetek fel. – Na, megyünk.

Nagyon meleg van, de a motor szele kompenzálja az érzést. Lekapom Cameron fejéről a sisakot és magamra teszem. Ha, már elvisz akkor biztonságban. Nem akarom nekik elmondani, hogy balettezek...irtó ciki lenne. Egy ilyen csaj és a balett, hagyjatok már. Nagyon nem illünk össze szerintem. Nem vagyok az a nagy csicsa bomba, se az a táncra született. Régebben azt hittem, hogy majd táncos leszek.  Hát nem lettem az, és már nem is akarok.

- Hova vigyelek? – fordul hátra, mert már fenn ülök a nagy fekete motoron.

Közlöm vele úti célomat. A táncház a város másik felében van. Olyan szerencse... majd gyalogolhatok minden nap. Vagy buszozzak? Mi vagyok én bakker? Legalább húsz kocsi áll a garázsunkba, de egyet sem tudnak adni. Elindulunk, én belemarkolok Cameron pólójába jó erősen és szorítom, eléggé parázok az efféle gyorsaságtól. Ami hirtelen kezdődik.

- És mit csinálsz erre felé? – áll meg az utca elején. Direkt nem a táncház elé rendeltem magam, az túl egyértelmű lett volna.

- Csak, csak... itt van dolgom.– nem tudok jobbat kitalálni.

- Oh – bólint egyet. – Rendben van. Én akkor megyek is.

Kicsit vár, nem tudom miért.

- Ja, igen. Köszönöm a fuvart!– jut eszembe az illem.

- Nincs mit.– húzza szét a száját. – Szia.

Intek egy utolsót és elindulok a kínzásomra.

******

Felöltözök. Az átlag tüll fehér, vagy rózsaszín. Én nem bírom azokat. Nagyon vakít a szín. A fekete, igen nekem egyedül van fekete cicagatyám, mert szerintem egy edzésre nem kell tüll, fölösleges. Körbe szemlélek az öltözőben. Csupa nevetgélő lányka cserfeg. Jaj, ki nem állhatom az ilyet! Ezek a műnevetések... Jézus. Lőjetek le.

- Szia, új vagy? – áll mellém egy szürke ruhás lány.

Ő az egyetlen különböző rajtam kívül. Már ezért is szimpatikus. Barna haja van, kontyba feltűzve, mint mindenkinek.

Bólintok. Nem nagyon akarok haverkodni. De lehet, vele kivételt teszek. Ő más, mint a többi.

- Ja, Mildred vagyok – suttog. – Szólíts Red-nek.

- Oké.– mondom.

- A te neved? – próbál szóra bírni.

- Say.– köhögöm ki végre.

- Oh, oké.– mosolyog.- Szia Say.

Hallom, hogy tapsol kint az edző, ezért megvárva az utolsó porcelánokat is megvárva kitipegek a nagy próbaterembe. (Csak porcelánoknak hívom őket. Olyan az arcuk, mint egy porcelánbabáé) Amúgy elég feltűnő vagyok, csak nekem van itt is barna hajam. Meg persze Rednek, ő rövid barna, a többi mind szőke. Nagyon furcsa ez a Kalifornia. A lányok 90%-a szőke. Olyan csúnya kiszívott festett szőke.

- Jó napot hölgyeim! – mosolyog egyet a Ms. – Kezdjük az edzést! – int és leülteti az zongorást.

Igen, igazi zongorára szoktunk táncolni. Otthon néha cselló is kísérte, itt biztos nem olyan jó az oktatás, hogy ezt megtehessék.

- Várj. Te vagy az új lány? – mutat rám és maga mellé hív.

Bólintok.

- Én Ms. Rose vagyok.– üdvözöl. – Te meg Leyre, ha jól mondom.

- Say.– súgom oda neki.

- Tessék? – kérdez vissza.

- A nevem Say, hölgyem. Csak simán Say – magyarázom, mert nagyon értelmetlen fejet vág.

- Oh vagy úgy. Rendben Say. Akkor ismerkedj majd össze a társaiddal.

Látszott, hogy nem vagyok neki szimpi. Általában ez van, ha különbözök... De apám tuti jól lefizette, hogy ide járhassak, mert úgy tudom ez Kalifornia legjobb tánc stúdiója. Igazából engem hidegen hagy, úgysem fogok bejárni a próbákra. Most eljöttem aztán kész.

A kb. egy órás nyújtás után nekiláttunk a komolyabb, fárasztóbb elemeknek. A kisujjamba volt az egész, igaz rég nem táncoltam, de nem tudom kiverni a fejemből. Akárhogy is szeretném. 

Az egyik szőke hárpia nagyon iszonyú volt. Ő akart lenni a fő diktátor. Egész idő alatt belebeszélt Ms. Rose szövegébe, és még rosszabb az oktató még hagyta is. Sőt, helyeselt neki. Atya ég... hova kerültem.