BUMM! Most már Kaliforniából jelenkezem, sajnos épen ide értünk. Nem zuhant le a repülő, nem haltunk meg és, ami a legrosszabb vidámak vagyunk. (*akarom mondani mindenki csak én nem*) Egész úton Tom és Alex a két legjobb haverom boldogítottak. 

A házunk olyan Hotelszerű, hogy nem tudom melyik emeleten mi található, talán ez a legidegesítőbb az egészben

Már három hete itt vagyunk, de nem bírom megszokni a terepet.

Olyan kicseszett nagy ez a város, mint Bern 100x Nem szeretem a nagy helyeket MOSTANTÓL. Már nagyban tanulom az angolt, már mondhatni megy is, de nem is csodálkozom. Nagyon jó nyelvérzékem van. Hat nyelven tudok anyanyelvi szinten nem is csoda. (német, olasz, francia, norvég, spanyol, svéd)

DE NEM SZÁMÍT! Hülyének kell tettetnem magam, hogy ne kelljen igazi suliba járnom. Anyám azt mondta, ha megtanulok beszélési szinten angolul be irat egy középiskolába. Pff... nem akarok az itteni gyökér fiatalokkal egy légtérbe kerülni.

Csörög anya telefonja. Felveszi, és mikor végez, oda jön hozzám.

- Say! Jó hírt hoztam neked. – mosolyog, de én csak egy érzelemmentes pofát villantok.

- Mi az a remek hír? – nyögök fájdalmasan fel.

- Na, legyél már lelkesebb! – nevetgél. – Felvettek az új iskoládba. Holnap kezdesz. – fogja meg a kezem és ugrándozni kezd, mint egy őrült.

- Mi van?!! – háborodok fel. – Te most szívatsz? Én tuti nem fogok iskolába menni. Magán tanuló akarok maradni!

- Hát nem. Muszáj lesz megtanulnod az angolt rendesen, és azt csak így lehet. Ne ellenkezz! Már el van döntve.

- Baszki olyan jó, hogy ti tervezitek meg az egész életemet! – ordítok fel mérgesen és felszaladok a szobámba.

- Leyre! Vigyázz a szádra! – kiállt utánam, de nem érdekel. (kiráz a hideg az igazi nevem hallatán)

Bassza meg mindenki! Mindig ők döntenek mindenben helyettem. A francba is jó, hogy a seggemet nem törlik ki...

Mostanában egyre többet cigizek az idegességtől. Egyedül megyek deszkázni, egyfolytában anyámék a nyomomban vannak és feszült vagyok. Tom és Alex, ők, ketten akik tartják bennem a lelket. Miért nem lehetnek velem? Annyira hiányoznak.. De mit számít ez a szüleimnek? Nekik csak a pénz és a tanulásom a fontos. Hogy sikeres, gazdag és szép legyek. Én egy szakadt ruhába képes lennék kiállni akárhova, nem érdekelt soha az ő arany életük. 

*nőies* = Anyám szörnyű csilli-villi ízlése...ami egyáltalán nem az én stílusom. Már csak meghallom a magas sarkú szót, jön fel a hányás. Meg a szoknyát? Na meg a nagy f... tudjátok mikor.

De muszáj... nem engedi, hogy felvegyem a kedvenc ruháimat. A suliba nem is engedne el, ha nem díszelegne rajtam a GUCCI, Louis Vuitton, Prada, vagy egyéb márka.

Volt, hogy egyszer a deszkázáshoz is magas sarkút erőltetett rám. Azért ott már kiakadtam.

Miszerint: „Az én lányom ne mutatkozzon közönséges ruhákba! Látsszon, hogy gazdag családból való." – De ennek mi is az értelme? Az útszéli döglött kutyát nem érdekli, hogy milyen ruhám van, legalábbis szerintem.

Belenyomom a fejem a párnámba, és amikor kiveszem, megnézem a telefonomra kapott új értesítéseket.

----

Tom: Szia, Say. Remélem épségben megérkeztél! Tudom, hogy meg akartál inkább halni, de légy erős haver! - Tomhoz közelebb álltam egy kicsit, mint Alexhez.

Alex: Igen ám Say. Nehogy a végén még kipurcanj nekem!

Say: Jó, hogy írtatok. Épp akasztottam volna fel magam a függönytartóra, csak pityegett a telóm. Várok még pár percet.

Tom: Ne már! Akkor kivel fogunk egész délután skype-lni? Eszednél legyél asszony! – felnevetek.

Say: Ne asszonyozzál hülye gyerek! Na, és voltatok deszkázni? – kérdezem a legfontosabb dolgot.

Alex: Aha, egész délután. De nélküled nem olyan jó..

Say: Hát majd eljöhettek meglátogatni. Csak pár ezer kilométer végül is. Ott hány óra van?

Tom: Oké, ezt megbeszéltük Reggel nyolc. Ott?

Say: Itt éjszaka...

Alex: Királykisasszony! Akkor már ágyban lenne a helyed.

Say: Ott is vagyok.

Tom: Ja, csak nem alszol, nyomás alucskázni! Már kiosztották a pizsiket!

Say: Kapd be...!