Behódolok anyámnak. Meg kell, hogy tegyem, ha azt akarom, hogy szabadabb pórázra engedjen. A ruhavásárlás utáni napon hamar felkeltem és játszottam az „engedelmes" kislányt. Felvettem egy halványlila ocsmány szoknyát egy rózsaszín haskilógós hosszú ujjúval. Rózsaszín csicsás táskát vittem a kezem oldalán és rózsaszín tű sarkút húztam.

Na, ha így nem teszek a kedvére lelövöm magam. Apám már elment dolgozni, anya még itthon csinált nekem reggelit. Letipegtem a bokakitörős cipőben a márványlépcsőn és intettem egy nagy kamu vigyorral a képemen anyámnak.

- Szia. – adok két cuppanós nagy puszit az arcára. – Hogy aludtál? – mintha érdekelne...

- Szia, kicsim. Gyönyörű vagy. – fut végig a szemével. – Nagyon jól, te?

- Én is azt hiszem megkedveltem a rózsaszínt. - mutatok magamra. – Hát nem csodás?

- Jaj, Életem de szép lettél! – veszi be a dolgot. – Akkor majd együtt mehetünk shoppingolni! – nevetgél, jaj nekem...

- Szupi lesz! – kuncogok. – Úgy gondolom jobb, ha elmondom, hogy a balett után a barátnőmnél leszek.

- Rendben van, menjetek el vele is vásárolni. – adja oda a bankkártyámat. – Amennyit csak akarsz. – súgja mellé.

- Köszi. – ölelem át.

Igen ez volt a cél, hogy vége megkaphassam a kártyám. Sikerült a küldetés, úgyhogy el is indultam a suliba.

- Este jövök, nyugodtan hívj, ha valami van. – csukom be magam mögött az ajtót lezárva a hülye rózsaszín fellegekben járó világot.

Anya ideszolgáltatta a garázskulcsot, így a deszkámért is be tudok menni és a kocsimért is.  Úr Isten, de régen deszkáztam... mindig elveszik, de ha jobban belegondolok ez a taktika jobb. Megcsinálom, amit kér, aztán mindent megenged. 

Csörög a telefonom.

- Szia, Baby. – hallom Grayson hangját. – Elvigyelek a suliba?

Miért hív Babynek? Na, nem baj, jó lesz ez, majd az ujjam köré csavarom a kis Drágaságot.

- Szia, nem kell köszi. A suli előtt húsz perc múlva tali? – kérdezem, utalva hogy vevő vagyok a társaságára.

- Megbeszéltük. – röhög. – Na, addig is maradj szexi.

- Ömm, jó?! – erre most mit lehet mondani. 

Leteszi. Na, jól van Gray, te is egy pöcs vagy úgy látom. De nem baj, az ilyen kisfiúk pont megfelelők, hogy a játszótársammá tegyem őket.

Kocsival mentem, nem bírtam volna abba a szörnyű magas sarkúban deszkázni. Vittem egy fekete bakancsot, átcserélni.

Hosszú fehér térdzoknim volt, olyan igazi kurvának néztem ki. Már csak egy Bitch feliratos póló kellett volna. Kéne vennem egyet. Na, majd délután. Úgyis be kell számolnom anyámnak az új szerzeményeimről, ha már azt mondtam arra kell a kártya.

Oda értem a sulihoz.

- Szia, Say. – támad le Gray és nekinyom a kocsimnak. Megcsókolt, de nem engedtem el. Viszonoztam, had nézzen minket az egész iskola. Tudják meg, hogy vad kislány vagyok!

- Szia, Grayson. – szóltam, amikor elhúzódtam tőle. – Mi volt ez a váratlan letámadás?

- Nem tudom, de elég furcsán nézel ki. – mutat végig rajtam.

- Tudom, csak az anyám... szóval így tudtam elérni, hogy megkapjam a kocsim és a bankkártyám. – röhögök kínosan. - De át is öltözöm. - fogtam a kezembe a fekete csereruhám. 

- Ohh, ja így már érthető. – röhög ő is.

Bementünk a suliba, ott elváltak útjaink. Ő másik osztályba járt.

- Majd még összefutunk. – mondja és lelép.

Jó van, Grayel nem akarok kapcsolatot, ahogy senki mással sem. Itt mindenki oda van értem, akkor nem lesz pasim. Mindenkivel leszek egyszerre. Bolondítani fogom őket.

Leültem Cameron mellé, és kezdődött is a nyelv óra, azt hiszem az volt. Nem nagyon értettem, amit mondtak. 

- Szia. – mosolyog, és int egyet.

- Csá. – vágom rá, kicsit modortalanul. – Adsz szünetbe egy cigit?

- Szünetbe? Hidd el, hogy szünetbe még itt fogsz ülni anyukám! – nevet fel. – Ez a tanár nem enged ki.

- Mi az, hogy nem enged ki?

- Ne játszd itt a hülyét kérlek – kulcsolja össze a kezét és ráborult a homlokával. 

- Jól van, jól van Cami. – boxolok alulról a hasába. – Nem kell flegmázgatni.

Erre csak röhög egyet és elfordul. Azt hiszem ezzel a sráccal meg fog gyűlni a bajom.

- Amúgy bocs a buli miatt. – motyogom oda hajolva hozzá.

- Semmi gáz. – néz rám. – Igaz lett volna jobb dolgom is, de tök mindegy.

- Olyan kibaszott kedves vagy ugye tudod? – förmedek halkan rá.

- Bocs, hogy élek. – röhög.

- Bunkó dög! – lépek rá a lábára, de látszólag meg sem érzi. – Miből vagy te acélból?

- Nem csak te vagy gyenge. – olt le megint.

- Na, jól van Cameron! Elég lesz mára! – hangoskodok.

A tanár egyből felfigyel.

- Mr. Dallas, jöjjön ide! – mutat maga mellé a faszi.

Na, ezt jól megkapja az a bunkó! Lassan lehajtott fejjel odatipeg, majd beletúr barna hajába.

- Igen? – kérdezi flegmán.

- Békén tudja hagyni az hölgyet, vagy leküldjem az igazgatóiba?

- Ő kezdte. – fogja rám, mint egy óvodás, mekkora szemét.

- Na persze! – szólok oda felháborodva. – Én nem is vagyok ilyen. – vigyorgok, hogy elhitessem a tanárral.

- Egy ilyen kislány kezdené? Nézz rá még a madárnak sem árthatna. – mutat felém. – Maga viszont elég rossz diák, úgyhogy üljön vissza a helyére. Ez az utolsó alkalom!

- Chh. – morog még oda.

- Kislány, hogy is hívják magát?

- Say vagyok Tanár Úr. – vigyorgok, ártatlanul.

- Say, nyugodtan szólj, ha megint molesztálna Mr.Dallas. – bólogat.

- Rendben és köszönöm, – büszkén vigyorgok, hogy én jöttem ki jól a helyzetből.

- Megöllek! – villant felém egy gyilkos tekintetet Dallas. – Még, hogy ártatlan teremtés!

- De inkább fogd be, mert beárullak, hogy megint zaklatsz! – öltöm ki a nyelvem. – Kuss!

- Fúú Say... - csíp a combomba. – Lesz, ezért ne mulass! – fenyeget a drága.

- Jól van Cicus, majd hiszem ha látom. – küldök egy puszit a levegőbe.

- Kapd be Say! – morog hangosan.

- Hát vedd elő! – röhögök.

Igen, azt hiszem kiismertem Cameron valódi énjét, egy nagyképű bunkó paraszt, de nem baj. Jó lesz idegesíteni.