§Say§

Végre nem szólt be Cameron a suliban. Igaz még csak az első óra öt percén ülök, de ez épp elég. Rám se hederített, ami elég furcsa volt, de egyben remek is. Nem kellett a balfasz hangját hallgatnom a balfasz nagyképű stílusával. Ki nem állhatom ezt a srácot. Azt hittem jó szívatási alany lesz számomra, de tévedtem. Ez a gyerek még a legrosszabb rémálmomat kis felülkerekedni a beképzelt stílus terén.

- Héj Say? Elkérhetem a telefonszámodat? – hajol oda hozzám Cameron és belesuttog a fülembe.

Mi? Minek neki az én számom? El akarja adni valami maffiaszerzőknek vagy mi a halál?

- Dehogy kérheted! Minek az neked? – akadok ki egy kicsit jobba, mint terveztem.

- Csak kell! De mindegy majd kinyomozom magtól is! – mérgeskedik és elfordul.

- Csak úgy szólok, hogy egy ilyen seggdugasznak, mint te nem fogom felvenni a telefont!

- Nem is nekem kell! Isten ments, hogy én téged hívogassalak! – fintorog. – Csak, ha majomnyál folyna az össze csapból akkor tennék ilyet!

- Mi van? Ennek semmi értelme – nevetek fel halkan.

- Mindegy az most! – mormog. – Az a lényeg, hogy add ide a számod!

- Majd megszerzed, ha annyira akarod! – indulok ki az ajtón, mert épp most csengettek ki.

- Jó! – ordít idegesen utánam.

Valahogy olyan jó érzés, ha Cameront ingerültnek látom. Ilyenkor büszke vagyok magamra, hogy megint feltudtam idegesíteni.

Annyira utálatosan tud velem beszélni, meg fintorog! Ilyen csúnya lennék? Vagy miért kell olyan „Hányingerem van" grimaszokat levágni? Na, mindegy teszek én arról, hogy ne gondoljon rosszakat rólam.

Van egy úgy motivációm. Az iskolában a lehető legjobb kislány alakítom, a sulin kívül a vad bulizós flegma cica vagyok stílusú lányt.

Ez azért jó így, mert Cameron nem mondhatja, hogy rossz vagyok, a srácok nem fognak megutálni, de Rednél meg maradok a régi rosszlány. Igen, ez lesz a megfelelő térkép.

Nagyon ravasz vagyok manapság úgy érzem :D Na, de ez is kell ebbe a nagy Kaliforniában, ha jó csaj akarok lenni. De nem ez a legnagyobb célom, hanem anyámék kikészítése. Annyira már nincs ellenemre, hogy itt éjek amúgy. Kezdem megszokni ezt a helyet hála Rednek és Graynek. Egy kicseszett bajom van: Cameron! Cameron miatt gondolok az itt létre egy kicsit szürkülettel. Kicsit olyan, mintha ő tudná, hogy csak valójában nem is vagyok rosszlány... vagy mintha ismerne belülről. Nem értem én ezt a gyereket, de jobb lesz elkerülnöm.

A modorát egyszerűen nem lehet kibírni, ennek a köcsögnek. Mindig visszaszólogat és azt hiszi, hogy olyan nagy ember. Khhmm khhmm pedig sehol semmi!

Épp a folyosón gondolkodok ezekről a lényegtelen dolgokról, amikor a buli szervező csávó... várjunk csak kiment a neve a fejemből. Szóval ő oda jön hozzám és megáll előttem.

Egy olyan „Mi a fasz kell? Ha semmi kopj le!" – arckifejezéssel illetem.

- Szia – vigyorodik el, mint a tejbe tök.

- Szia – mondom bizonytalan lejtéssel. – Ömm miért jöttél ide?

- Gondoltam beszélgethetünk egyet – támasztja a fejét az egyik szerkénynek és az arcomat kezdi pásztázni.

- Minek? – förmedek rá, pedig nem akartam durva lenni vele.

- Csak hát, mert új vagy – forgatja kínosan a szemét.

Igen kicsit túlzásba vittem a hangsúlyozást. De ez van. Szegény úgy áll itt mellettem, mint egy darab hús, aki nem tudja, hogy mit csináljon a kínos pillanattól.

- Jó beszélgessünk – nyögtem egyet. – De nem most, majd ebédnél! Addig, szia – intek és gyorsan elhordom magam, lerázva a srácot.

Basszus még mindig nem ugrik be a neve. Na, mindegy ő biztos tudja, hogy én ki vagyok.

A következő órám irodalom volt, szerencsére nem egymás mellett ülünk itt Cameronnal. Nem bírnám ki, mivel a tanár itt sosem figyel, tuti egyfolytában idegesítene.

Leülök és elterülök a padon szokásom szerint. A tanár nagy hévvel berobog és felpattan a tanári asztal tetejére. Mi a F*? Sosem szokott ilyen fürge lenni. Csak lomha vénember módjára vánszorog be.

- Szevasztok fiatalok! Ma nagyon gyors lesz az óra, mert el kell mennem egy ügyet intézni – hadarja és tapsol egyet, hogy mindenki rá figyeljen. – Szóval kétszemélyes munkákat osztok ki nektek! Már ki is választottam az embereket.

Mi? Jaj, csak reménykedek, hogy nem azt a bosszantó Cameront választotta nekem.

Rám került a sor.

- Ms. Leyre álljon a párja mellé – mutat felém a tanár.

- De uram még meg sem mondta a páromat – forgatom a szemem.

- Ja igen, maga Mr. Cameronnal lesz – bólint és tovább megy a névsorban.

Mi?????? Neeeeeee!!! Mi az, hogy Cameronnal. Pont ettől tartottam, hogy azzal a pöcsfejjel kell egy oxigént szívnom még órák után is. Hogy a franc esne belé!

- Elnézést nem lehetne más? – próbálom megakadályozni az egybeosztást.

- Nem! Már kiválasztottam!

- Ahhjj – mormogok. – Szörnyű...

Cameron csak egy gúnyos vigyorral néz felém, aztán elfintorogta magát. Már megint kezdi ezt az átkozott fintorát. Egyszerűen a gyomrom is kifordul, amikor meglátom ezt a pofáját. Mintha hányni készülne.

- Jaj, de jó lesz Ms. Leyre! – röhög és mellém áll.

- Most szívatsz? Szörnyű lesz! Úr Isten miért pont veled kell lennem?? – mérgelődök.

- Nem tudom, azt hiszed, én annyira odáig vagyok, hogy egy ilyen csacsogó libát hallgathatok naphosszat?

- Hogy mit mondtál? – húzom oda tele indulattal az arcát az enyémhez. – Mit mondtál?

- Hallottad Szívecském az vagy! Egy buta liba! – mondja még egyszer szemrebbenés nélkül a pofámba.

- Te gyerek én nagyon ki foglak készíteni! Nem tudom, te mit képzelsz magadról, de teszek érte, hogy lejjebb csússzon az egód!

- Jaj, de megijedtem – néz hülyének és röhög egyet.

- Majd várd ki a végét! – mordulok fel és elhagyom a tantermet.

Nem tudom, hogy mer velem így beszélni ez a megátalkodott féreg, de az biztos, hogy véget fogok vetni a nagy pofa stílusának. Majd Reddel és a csajokkal kitalálok valamit. Meg fogom keseríteni ennek a szartiprónak az életét, ha addig élek is!

§Cameron§

EBÉD

Baszki de ribanc ez a Say. Itt teszi magát, már nem csak Graynek, hanem Jcnek is. És mekkora hülye Jc, hogy ő ezt nem veszi észre. Azt hiszem én vagyok az egyetlen a srácok közül, aki ezt észre vette.

Nem hiszem el, hogy irodalmon is vele kell lennem. Meg kell írnunk egy nagyon hosszú esszét két hónapi kemény munkával. Ez inkább könyv, mint esszé amúgy szerintem. Nagyon sok melléjágról egy csomót kell majd kutatnunk, de persze rá hárítom majd az egész feladatot. Ki fogom annyira készíteni, hogy ne legyen rám szüksége a kutakodásban.

- Héj Cam! – rángat meg Gilinsky. – Minden rendben? Már öt perce Say-t bámulod! – mutat előre, pont a látószögem központjára, ahol Say van.

- Mi? Én nem, csak elbambultam – forgatom a szemem.

Lehet, hogy tényleg út néztem, de csak azért, mert arról gondolkodtam, hogy miképp tehetek keresztbe neki.