Yuta.

Még napokkal később is nyomasztottak a történtek, pedig Nodt folyamatosan a nyomomban volt és vigyázott rám. Egyszerre idegesített és imádtam érte. Nem tudtam betelni vele. Éppcsak letettem a fenekemet a konyhapultra, mikor megjelent a lábaim közt és édesen csókolni kezdett, de mindig csak addig ment el, amíg nem érezte, hogy feszengek.
Mintha csak biztosítani akarna róla, hogy nem számít... semmi.
Én viszont úgy éreztem, semmi nem lesz már a régi és nem a jó értelemben. A Bible-el töltött este megváltoztatott bennem valamit és gyűlöltem ez az érzést.

A rossz gondolatokat elhessegetve, automatikusan a postaládához léptem, mint minden alkalommal, mikor hazaértünk. És a mindig üres dobozból ezúttal a kezembe pottyant a hivatalos irat méretű boríték... a gyomrom felfordult az idegességtől. Megegyeztünk, hogy nem számít majd és csak mi ketten tudunk róla, de ez az a dolog, amit könnyű kinondani, de nehéz együttélni vele. Fejben végiggondoltam, hogy mit teszek majd... mi lesz, ha meglátom a rettegett egyezést.
Remegett a kezem, mikor, mikor a borítékból az asztalra csúsztattam a lapokat.
Az pár oldalon csak a vizsgálat menetét részketezték, a végére szinte idegbetegen lapoztam... mígnem megakadt a szemem a végzetes számon... az egész életem ezen az egyetlen számon állt vagy bukott és most ott virított a lapon, mint egy jól célzott motiváció... ami azt súgja, térj vissza és élj...

Egyezés 0.2 %
A beküldött mintak alapján a vizsgált személyek, nagyon távoli, vagy semmilyen rokoni kapcsolatban nem állnak.

Döbbenten néztem rá. Valahogy már nem is tűnt úgy mintha hasonlítanánk egymásra. Édesen mosolyra húzta a száját, az állam alá nyúlt és akkor először... úgy csókolt, hogy biztosan tudta, nem valami beteges vonzódás a miénk.
Percek óta csókolóztunk, és kezdtem belemerülni ajkai játékába, mikor a gyomromba kúszott a jeges érzés.
Soha nem lesz vége...
Nodt megpróbált elhúzódni de a vállaiba markoltam, lábaimat pedig összefontam a feneke mögött, hogy azt érezze nem akarom, hogy eleresszen. A dermesztő sötét magába akart szippantani, de ezúttal nyerni akartam. Démonom a számba nyögött, ahogy a kapaszkodtam belé. Szemei aggodalmat tükröztek, de kezdte elveszíteni a fejét én pedig pontosan azt akartam. Azt hogy újra az övé lehessek
- Yuta... - nyögte a számba a nevemet, mintha csak valamiféle csoda lennék számára, amitől összeszorut a szívem. Képtelen lettem volna szavakba önteni, hogy mit érzek iránta. A szerelem mármár kevésnek bizonyult. Óvatosan áthúzta a fejemen a pólóm. Tudtam, hogy visszafogta magát a kedvemért és ez megmelengette a szívem a tarkójára fűztem az ujjaim hogy visszahúzzam magamhoz, hiszen csak egy pillanat volt, mégis hiányzott a csókja.
Valahogy elhalványult a félelem. Mintha csak lassan lepergett volna rólam a mocsok, amibe magamat hempergettem. És átvette a helyét az a valami, ami már csak kettőnkről szól majd, mindenféle rossz nélkül.

Ezt akartam.
Mosoly húzódott a számra, a csókunk közben és elhúzódtam, hogy a szemébe nézhessek.
- Szeretlek, annyira szeretlek, hogy frászt kapok tőle... - bukott ki belőlem a vallomás, akár egy havibajos kiscsajból. De már az sem érdekelt, hogy mennyire megváltoztatott. Szerettem azt aki mellette voltam. Szerettem a démonjait és mindent ami ő volt. A szemeiben valami újfajta fény játszott. A szájába harapva méregetett, mintha csak mindent újra felfedezne rajtam.
- Akkor legyél a feleségem... - dünnyögte végül, mire legalább hatszáz lett a vérnyomásom...
- Még mindig nem vagyok csaj.... Feleséged neked a seggem... - próbáltam nevetséges kapálózással eltolni magamtól, de addig jutottam csak hogy az izmos mellkasára szorította a nyomorult kicsinek tűnő kezem és felvihogott...
- Szóval a segged... nekem az is megfelel - belemarkolva az említett testrészembe emelt magára, újabb csókcsatába hívva. Nem kellett kérnie sem, úgy csavarodtam rá, mint egy kismajom.

Soha nem figyeltem meg még korábban, hogy milyen a szobámban a plafon, de, ahogy a hátam az ágyhoz ért hirtelen odakaptam a tekintetem.
Elképzeltem, hogy minden pillanatban, az életem hátralévő részében a dögös démonommal lehetek és mosoly kúszott a számra. Persze pontosan azt a másodpercet választotta, hogy fölém hajoljon.
- ... mi ez a sejtelmes mosolygás? - cirógatta végig a számat az ujjaival.
- Csak eszembe jutott valami...
- Mi? - vonta fel kérdőn a szemöldökét.
- Csak hogy milyen leszel öregen... - nyújtottam rá a nyelvem, kire elfintorodott.
- Te most a szottyos vénember énemet képzelted a lábaid közé? - kezd el éktelenül röhögni...
- Fújj nem - csapom mellkason - arra gondoltam, hogy milyen lesz leélni veled egy életet... - bukott ki a számon meggondolatlanul a mondandóm, mire észbe kaptam késő volt. A szám elé kaptam a kezem, de elhúzta onnan. A szemembe meredt és olyan vadul csapott le a számra hogy fogaink összekoccantak, de ez őt nem érdekelte.

Szédítően fordult velem a szoba, ahogy a hasamra fordított és elkezdte leráncigálni a gatyám.
Hiányzott Nodt korábbi vadsága, amit annyira igyekezett visszafogni, amikor rosszabbodott az lelkiállapotom. De ezúttal azt akartam, hogy saját maga lehessen és végre ne kelljen vigyáznia rám, mintha csak törékeny lennék. Ahogy a gatya a seggem alá ért fogait belemélyesztette a bőrömbe. Felszisszentem, de már ennyitől álltam mint a cövek. Így kitoltam a fenekem mert kellemetlenül nyomott az ágy. Persze, éhes démonom azonnal felmordult és végignyalt a fogai nyomán, amitől jólesően megborzongtam.
Nyöszörgés szalad ki összeszorított fogaim közül, könyörgés hangja, hogy abba ne hagyja, ha már belekezdett, de úgy tűnik nem is állt szándékában... fölém tonyosult, nyelve végigszántotta a bőrömet a gerincem mentén, mígnem farka a pucsító alfelemnek nyomult, amitől mindketten felnyögtünk.
Az a bizonyos várakozó izgatottság érzése kerekedett fölül rajtam és belemegtem a következő mozdulatába, pedig csak a gatyáján át éreztem a merevedését, ahogy újra és újra nekem feszült, miközben a hátamat harapdálta, mint egy bevadult kölyökpitbull.
- Remélem nem vagy veszett... - nyögöm a párnába, mire a hátamba vigyorgott...
- Dehogynem... megveszek érted - lőtte el az évezred szar dumáját, amire fájdalmasan felvihogtam.
- Idióta... - motyogtam magam elé, de következő pillanatban édes fájdalom nyilalt végig a gerincemen... - áhhh - nyüszítettem, ahogy vad tempóban megmozgatni kezdte bennem az ujjait, de csak méginkább rátoltam magam, többet akartam belőle...
- Minek neveztél? - morogta lassan kifelé húzva az ujjait, kínzó hiányt hagyva maga után...
- azt mondtam... idióta vagy... - a végét már csak belefuldokoltam a párnába, ugyanis az ujjai helyére került a méretes farka. Élesen kifújtam a levegőt, ahigy újra kirántotta, megfordított és a szemembe nezve újra belém vágódott. Annyira hiányzott, annyira akartam őt...
Nem mozdult, ami felért egy kínzással..., a száját harapdálva, naívan azt hittem, engem próbál kímélni, így mozdultam egyet, mire felnyögött...
- Ne, várj... - hangja könyörgővé vált... - ...kérlek - tette hozzá, mire szétterülő vigyorral figyeltem a küszködését.
- Ennyire jó?
- Mhmmm - megremegett, ahogy végigsimítottam a mellkasán.

Azt hittem elködösül az agya és rámszabadítja az egész elmúlt időszak visszatartott energiáit, de még mindig, újra és újra meg tudott lepni.
Vigyorom elporladt, döbbent vágyakozással figyeltem az arcára kiülő érzéseit, amik az enyémet tükrözték. Lassú mozgása, bár nyöszörgésre késztetett, de azt hosszú csókba fojtotta. Szerelmes ölelésbe vont és úgy éreztem, menten elporladok a karjaiban...

1 évvel később

Édes szunyókálásomat egy éktelen robaj zavarja meg... nem csak én de szerintem a környékbeli összes halott is feltámdt a hangra. Félkómában tapogatom a mellettem lévő üres, kihűlt helyet.
Az agyamba kúszik a felismerés az ördögöm bütyköl valamit és feltehetően épp kirobbantotta a nappali falát...
Fájdalmas nyögéssel mászok ki az ágyból, de azért halványan elvigyorodok magamon, mennyire meggyötört az előző éjszaka.
Nodt mindent megtett az elmúlt hónapkoban, hogy normális életet élhessünk. Bár soha nem kértem, hátat fordított a luxus életnek és a nagybátyja engedélyével szakított a családi biznisszel. Egy kis anyagi támogatást, azért kapott így simán be tudtunk költözni a kisvárosi, apró kertes házba, aminek az elrendezése pocsék volt, de akkora garázzsal rendelkezett, hogy azonnal beleszerettünk.

Meztelen talpaimat kapkodva nyitok a nappaliból a garázsba, ahol sötét porfelhő fogad. Az első, amit meglátok, Jeff, ahogy visítva menekül életem szerelme elől. Minden világos. Ha ezek ketten egy hely3n vannak, garantált a katasztrófa. Apropó katasztrófa... Taeyongról kiderült, hogy a szomszédban lakik. Kommandózva próbálta elsunnyogni, majd zokogva a nyakamba szakadt az istenátka, hogy sajnálja amiért nem mondta el hogy csóró és megérti, ha nem akarok a barátja lenni többet.
A balfasz azt gondolta, hogy ezzel a fos dumával lerázhat... a viccet félre téve, fogalmam sincs honnan szedett ekkora baromságot, de ugyanezt az idétlen jelenetet eljátszotta Jeffel, aki beígért neki egy alapos khmmm... fejmosást, amíert ilyen kis buta. Aztán végighallgathattuk a fejmosás minden apró pillanatát. No nem csak mi, az egész körzet. Ha engem kérdeztek, alaposan megfejmosta...

A személyes démonom, az őt ellepő porréteg alól, édes vigyorral az ajkain kacsint rám. A gyomromba költözik a szokásos szerelmes izgatottság. Minden alkalommal ezt érzem, ha csak hozzámér, hacsak meglátom az utcán, vagy kinyitom reggel a szemem és mellettem fekszik.
Minden porcikámmal szerelmes vagyok.
Egyenesen felém rohan, mocskos száját az enyémnek nyomja, szinte érzem a porszemcséket, az orromba kúszik a benzinszag, amit magából áraszt, elbódítja az agyam.
- Akkor én megyek! - kiabál oda Jeff, ahogy az ördög koszos, szinte fekete kezei a seggembe markolnak...
Mosolyogva maszatolok szét az arcán némi feketeséget.
- annyira szeretlek - nyamnyogja nyálasan a számba.
- Akkor menj és fürödj le, lassan indulnunk kell.
Őszinte méjről jövő fintor terül szét azon a szemtelenül helyes képén...
- Nemakaroksehovamenni... - dünnyögi, de közben alapos kosztengert hagyva maga után végigcammog a nappalin át a fürdőhöz és eltűnik.
Pedig ha tudná, hogy egy autó-motor kiállításra megyünk, nem ellenkezne annyira.
Gyorsan rendbeszedem magam én is, miután kitakaritottam a nyomait, és őfennsége egy gőzfelhőként kihömpölyög a fürdőből.
A garázson át távozunk, kivételes pillanat ez, mikor átadja a gyeplőt és újra vezethetem a saját motorom, feszengve ül fel mögém, tudom, hogy nem szereti, de nem engedek a tervemből.

Az út minden percét kiélvezem, karjai szemtelen kígyóként tekeregnek rajtam időnként, máskor csak a hátamhoz bújva élvezi az ellenszelet. Mikor megérkezünk, kis híján leugrik mögülem, ahogy leparkolok.
Szemei csillognak, a haja kócosan áll szanaszét, ahogy lekapta a bukósisakot és mosolya levakarhatatlan. Örömében felkap és nem törődve a tekintetekkel, csókol.
- Nodt! - csapkodom meg a vállát. A suliban nem titkolóztunk, de általában ilyen helyeken nem.verte nagy dobra a kapcsolatunkat...
- mondanám, hogy sajnálom... - villantja rám tökélétes fogsorát - de nem sajnálom, mert Szeretlek és azt akarom, hogy mindenki tudja - vigyorog rám összefűzve az ujjainkat és már rángat is maga után...
Szerelmes vagyok...

-

Köszönöm, annak aki kivárt és eljutott velem idáig. Önismereti lecke volt nekem ez a történet kicsit. Nem is maga a sztori, hanem az írása. Nehézkesen jött némelyik rész, szerettem írni, de màr nem vagyok elég türlemes. Én nem hajtottam soha csillagokra... magamért és magamnak írok, de szeretem, ha szeretitek, amit kiadok magamból ilyenkor... a nyomást viszont nem. Az életem teljes változáson ment át ahhoz képest, mikor ezt a történetet kezdtem.
Nehéz volt befejezni. Mert lezárást jelentett sok sok érzésnek és élethelyzetnek...
De vége..... 🩷