Értetlenül meredtem rá, mire mégegy pofon gazdája lettem.
-Ezt most miért kaptam?- raktam kezemet a másik helyre.
-Ne játszd az idiótát Kim SeokJin! Tudod jól, miért kaptad! Hogy képzeled ezt?!- förmedt rám.
-Mégis mit? Nem tettem semmit.- emeltem fel kezeimet védekezésképp.
-Még hogy nem.. Azt hiszed talán, hogy süket vagyok?! Vagy netán vak??- kiabált tovább.
-Nyugodj meg, nem tudom miről beszélsz.- próbáltam higgadt lenni.
-Nem?? Akkor monddcsak, ez itt mi?- mutatott nyakamra. Egy pillanatra megállt a szívem, s mire észbe kaptam újabb pofon ért.
-Hogy képzeled? Te.. Te teljesen megőrültél?! Keress magadnak valami lányt! Érted? LÁNYT!- hangsúlyozta. Csak döbbentem pislogtam rá.
-Az én fiam nem lehet buzi! Csináld vissza most azonnal!! Nem engedem hogy te is egy utolsó homokos legyél! Erre neveltelek én?!- csuklott el a hangja, s a kanapéra ült.
-Fiam, ne tedd ezt velem..- fogta fejét. Mellé sétáltam, s leültem.
-Nem tudom, miért akarsz meleg lenni, de nem engedem. Soha többet nem találkozhat azzal a NamJoon gyerekkel iskolán kívűl, és azonnal szerezz magadnak egy rendes lányt.- beszélt higgadtan.
-Anya, ezt te sem gondoltad komolyan..- hitetlenkedtem.
-De.. Nagyon is. Ez teljességgel lehetetlen. Szerinted az a normális, ha téged raknak!?- nézett rám idegesen. Beszédre nyitottam ajkamat, de egy hang sem jött ki torkomon.
-Nem az! Ez is csak valami tini hóbort.. Fejezd be! Nem lesz belőled egy kicseszett buzeráns!!- emelte fel kissé hangját.
-Nem vagyok buzi!!- ugrottam fel.
-Nem tudok megváltozni, érted? Nem tudok! Ez nem így megy!
-De igenis így megy. És most azonnal szakíts meg vele minden kapcsolatot. Nem értem meg.. Undorító ahogy egymás pofáját nyaljátok..- forgatta szemét.
-ANYA FEJEZD EZT BE!- kiabáltam rá.
-Nem fogom elhagyni Namot, csak mert te azt akarod. Tudod anya, én szerelmes vagyok, és nem érdekel hogy nem tartod helyesnek hogy egy fiú iránt érzem ezt!- fakadtam ki.
-Szerelem? Azt sem tudod, mi az..- nevetett gúnyosan.
-Talán te nem tudod mi az..- motyogtam, mire elkerekedtek szemei.
-Akkor utálj. Hajrá! Tedd ezt a saját fiaddal, akit feltétel nélkül szeretned kéne! Gyerünk..! Apám soha nem tenne ilyet velem.- néztem csalódottan, s kissé idegesen szemeibe.
-HOGY MERSZ ILYET MONDANI?!- kaptam ismét pofont.
-TAKARODJ INNEN!!- mutatott az ajtóra. Gyengén sóhajtottam, s csalódottan véstem utoljára anyám tekintetébe a sajátomat, majd fejemet rázva kisétáltam a házból.
-Többé be ne merd ide tenni a lábad!!- halottam meg anyám elhaló hangját.
-Nem fogom, hidd el..- suttogtam magam elé, majd nagy levegőket véve arcomat kezeimbe temettem.
-Ez nem semmi, Öcsém.- hallottam meg egy ismeretlen hangot a járdától.
-Hozzád beszélek, jól hallod.- pattant fel egy fiú, majd elém sétált.
-Kim Joshua, de szólíts csak Joshinak.- rázta meg kezemet. Továbbá is értetlenül bámultam rá.
-Te.. Te..
-Igeen, igen. Az egészet hallotam. És hé, nem gáz az, ha tengerpart vagy.- karolt át.
-M..mivan? Fogd már be!- löktem le magamról a karját.
-Chill már. Inkább fogd.- nyomott kezembe egy szál cigit, mire felvont szemöldökkel néztem rá.
-Mi az?- kérdezte egy másik bűzrúddal a szájában.
-Akkor add ide.- szedte ki kezemből, s arra is rágyújtott. Továbbra is szótlanul pislogtam rá.
-Oh atyám, gyere már.- ragadott kézen, és húzni kezdett.
-Most.. Most meg hová..?- dadogtam.
-Kicsiit...kikapcsolni. Ha érted.- rángagott tovább. Nagyot sóhajtottam, és hagytam, hogy vezessen. Egy 10 perc séta után kezdtem magamhoz térni még az otthoni sokkból.
-Tee.. Joshi.- szólítottam meg.
-Hm?
-Hova is megyünk?- tettem fel félve a kérdést.
-Adj egy telefont.- állított meg.
-Ez nem válasz a kérdésemre.- vetettem ölbe a karomat.
-Ennyire ne nézz gyökérnek.- forgatta szemeit.
-Szóval hol az a telefon?- kezdett zsebeimnél kutakodni.
-Hé, hé!- léptem hátrébb.
-Már mindegy.- kuncogott, s nyomkodni kezdte. Pillanatokon belül a kezembe nyomta, s mintha mi sem történt volna, indult tovább engem kézenragadva. Értetlenül pislogva követtem lépteit.
Még vagy 10 perc vonaglás után végre megálltunk egy számomra ismeretlen helyen. Kezemet kirántottam szorításából, majd az előttünk álló hatalmas épületre tekintettem, amin valami japán felirat állt.
-Mi ez?- néztem Joshra értetlenül.
-Bonyi a neve, így a kedvedért leegyszerűsítem. Melegbár.- csapta össze tenyereit.

Annyeong!
Nagyon sajnálom, hogy 2 hónapja nem volt rész. Elég sok..gond volt mostanában az életemben, amik miatt esélyem nem volt írni. Ne haragudjatok, ha ez sem lett túl jó, hisz még mindig nem vagyok teljesen jól. Nem ígérem, hogy sietek, mert amint látjátok, nem igazán sikerül vaalamiért ezt betartani. Azt viszont megígérem, hogy legalább havonta 1 résszel szolgálok.
Nagyon köszönöm, hogy itt vagytok!♥

~Dana