Miféle külső behatás szükséges ahhoz hogy valaki végleg tönkremenjen? Születése óta hánytatott sorsban nevelkedett, mégsem jött el soha az a pillanat amikor elvesztette volna a józan eszét. Voltak már kisebb nagyobb összeomlásai, azonban minden alkalommal összeszedte magát és felállt a földről. De most, elveszett minden reménye.

-Öntsetek még egy pohárral. -Jeon kényelmesen elhelyezkedett a bőrfoteljében, a térdepelő férfival szemben. -Jó forró legyen. Lássam ahogy forr a víz.

-Igenis Jeon. -Vigyorodott el rosszlelkűen a férfi "kutyája" és már öntötte is a következő adag vizet a forralóba.

A nedű hangosan zubogott a műanyag forralóban, a kiéhezett hódolói pedig úgy nevettek mint a hiénák. Jimin felcímkézte Jeon összes hűséges ölebét akik a nyomorán szórakoztak, hogy később egyenként levadászhassa őket. Minden nap levitték őt a börtön alagsorába, az úgynevezett "bíróságra" és számtalan kínzásnak vetették alá.

-Mutató ujj. -Jeon a férfi kezére pillantott. -Gyerünk, nem vagy már gyerek. Jó, és most válaszolj őszintén a kérdéseimre, ahogy már megszokhattad.

Jimin összepréselt ajkakkal tolta a férfi elé az egyik ujját. A fájdalom érzete már annyira az agyába ivódott, hogy még meg sem égették, máris a kezébe nyílalt az a hasító érzés. Sosem válaszolt őszintén a kérdéseire, és nem is tervezett nyílt lapokkal játszani előtte. Azt hitte elég közel kerültek egymáshoz ezalatt a rövid idő alatt, ezért rossz néven vette amikor Jeon kiborult rá. Természetes tudta hogy minden oka megvolt rá, de mégis fájt neki hogy így bánt vele. Úgy volt hogy szerelmes belé, a saját szájával mondta. Akkor miért bántja minden áldott nap?

-Mi volt terved? Közelebb kerülni hozzám hogy örökre itt rohadjak meg? Aljas húzás lenne...

Nem akart őszintén válaszolni a kérdésre, mert a válasza sokkal fájdalmasabb lett volna mint a hallgatása. Ám lassan tanulni látszott a hibájából, elvégre tudta hogy Jeon ezúttal már nem fog megkönyörülni rajta úgy mint a legelején. De a fél igazság is igazság.

-Mindenről a főnököm tehet. Ő küldött ide, nem volt beleszólásom.

-Hazug.

-Igazat mondok!

-Nem, nem. -Csóválta a fejét. -Hozd ide a vizet Yeop. A rendőr fiú nem tanul a hibájából.

-Jeon! -Kiáltott fel Jimin összeszorult torokkal. Rossz száj ízt érzett a torkában a félelemtől, amikor meglátta a kezében a félelme tárgyát. -Visszavonom! Elmondom az igazat.

-Elmulasztottad a lehetőséged.

A férfi a rendőr ujja felé emelte a műanyag tartályt, és lassan elfordította annyira hogy egyelőre ne jusson egy csepp se az ujjára a vízből. Jimin remegve behunyta a szemeit, és beszívta az alsó ajkát.

-Legyek kegyes? -Felsőbbrendűen felhúzta az egyik szemöldökét. -Adj választ a kérdésemre mielőtt elfáradna a kezem, és megbillenne a forraló.

-Oké...Oké...Az-Szóval tudod hogy hibás vagyok én is. Miattam tettél dolgokat...Azt akartam hogy engem kivonj az ügyből.

-Értem, én nem foglak elítélni. Főleg ha igazat mondasz. -Jeon oldalra biccentette a fejét, aztán megbillentette a kezében található tárgyat. Egy apró csepp löttyent a férfi ujjára, amit egy elfojtott morgás követett. -Ettől függetlenül még sok kérdésem van amire nem kaptam kielégítő választ.

Jimin szipogva lepillantott az égett ujjára. Mihaszna kisfiúnak érezte magát, mintha egy pillanatról a másikra tova szállt volna a valódi énje. Soha nem szeretett mások előtt sírni, mert gyengének tűnt tőle. Most mégis úgy zokogott mint egy kisegér az odújában, mert a macska eltorlaszolta a testével a kijáratot.

-Ott a barátom!

Meghallotta Dohwa hangját a rögtön a háta mögül, és még sosem örült ennyire a rabtársa felbukkanásának ezelőtt. Könnyes szemekkel révedt a mellette álló kék egyenruhásokra, abban reménykedve hogy kimentik őt ebből az átkozott helyzetből.

-Mindenki oszoljon. Sorakozzanak fel, az ötszázharminckettes rab kivételével! -Az őr védelmezően elé lépett, és gumibottal próbálta fegyelmezni a körülötte pattogó gonosztevőket. -Egy neszt sem akarok hallani!

-Gyere Jaekyun. -Dohwa segítőkészen lehajolt hozzá, és felhúzta a mocskos betonpadlóról. Átfonta a karját a vállán, erősen tartotta hogy ne zuhanjon vissza. -Mosakodjunk meg.

Dohwa bekísérte a férfit a mosdóba, és a hideg víz alá tartotta a sérült ujjait. Jimin ezután leroskadt a földre, hagyta hogy magába kerítsék a sötét érzelmei. Látta maga előtt Jeon arcát, ahogy eltökélten próbálja tönkretenni őt. De vajon tényleg összeroppantaná végleg, ha esélye nyílna rá? Vagy csak megfélemlíti a tettei miatt? Ezután a kabátjába rejtett mini telefonja rezgésére lett figyelmes, ezért tapintatosan megkérte a barátját hogy hagyja magára. Azután reszketeg kézzel a füléhez emelte a készüléket, hogy végre valami jó hírt is kapjon a történtek után.

-Azt csiripelték a madarak hogy a barátságuk tönkrement. -A főnöke hangja csalódottságról árulkodott. -És le is leplezte magát.

-Jeon hallotta a beszélgetésünket uram.

-Nem lep meg. -Válaszolta kurtán, ami felkeltette Jimin érdeklődését.

-Uram...?

-Nagy reményeket keltettek bennem a szavai, de végül nagy csalódást okozott Jimin.

-Mondja meg mit kéne tennem. -Siránkozott a férfi összeszorított fogakkal. -Mert most magam sem tudom. De helyre fogom hozni a hibát, csak egy kis időre van szükségem.

-Idő az rengeteg van, de esély csak egy volt. Nézze...-Sóhajt fel az idősebb férfi reményvesztett hangon. -Jó esélyekkel indult, de Jeon nem arról híres hogy irgalmaz azoknak akik hátba szúrták. A fejesek lefújták a projectet a történtek után, ezért már nincs támogatásunk, nem folytathatja tovább.

-Akkor hazamehetek?

-Egyértelműen nem. Marad a kilenc hónap, de magára marad. -Hosszas csend követte a szavait. -Most már csak magán, és Jeon-on múlik hogy mi lesz a történet végkimenetele.

-Uram...-Reszkette a telefonba Jimin, de választ nem kapott. -Uram hallja amit mondok? Uram. Hahó! Csessze meg!

Jimin bedühödve csapta a falhoz a készüléket, de miután látta összetörni, pánikba esett. Le kell nyugodnia, mert tisztán kell gondolkodnia. Tehát mostantól ő is csak egy egyszerű rab, mint ezen a istenverte helyen mindenki más. Még körülbelül nyolc és fél hónapja van hátra, és ebben az időben meg kell húznia magát ha nem akar meghalni. Egyre csak eluralkodott felette a félelem. Nem kellett volna így elrontania. Sebaj, holnap beszél majd Il Ho-val, hogy megtudja hogyan tovább.

Jimin szipogva lépett ki a mosdóból, cseppet sem törődve azzal hogy valaki megláthatja ebben az állapotában. Ködös volt előtte a világ, de így is látta hogy miképp néztek rá a rabok akik elhaladtak mellette. Ekkor valaki hírtelen megragadta a karjánál fogva, és elvonszolta őt az ellentétes irányba. Jeon olyan erősen belemarkolt a rendőr karjába, hogy a picinyre vágott körmei még így is a húsába mélyedtek. Mikor felvonszolta őt a "lakosztályába" és magukra zárta a cella ajtaját, Jimin hírtelen hiperventillálni kezdett a rossz szíve miatt. Az előbbi égetéstől és a rossz hírtől amiben közölték vele hogy lemondanak róla, még mindig rendetlenkedett a teste. Cseppet sem hiányzott számára egy újabb kínzás.

-Hagyd abba, vegyél levegőt. -Parancsolta egy furcsa arckifejezéssel. -El fogsz ájulni.

-Engedj el. -Pihegte halkan, az ajkaiból pedig kifutott a vér. -Csak ez egyszer.

-Mondom vegyél levegőt!

Hiába szerette volna, nem tudta rendezni a szabálytalan lélegzetvételeit. Hevesen süllyedt és emelkedett a mellkasa, a szíve pedig bután kalimpált a mellkasában. Érezte hogy hamarosan el fog ájulni, ezért belekapaszkodott a cella hideg falába. Ekkor egy váratlan dolog történt. Jeon közelebb hajolt az arcához, és az ajkára tapasztotta a sajátját. Jiminnek kigúvadtak a szemei a váratlan csóktól, egyáltalán nem volt rá felkészült. Sőt, álmaiban sem gondolta volna hogy ez lesz a következő lépése. Ám a meglepettségtől megtelt a tüdeje levegővel, és végre oxigénhez jutott.