[Ez a rész sok csúnya szavat tartalmaz, és véres jelenetet!]

"•
-Dögölj meg. -Szűrte ki a fogai közül alig hallhatóan, elvégre az arca bele volt préselve a szertár padlózatába. -Kurvára meghalsz. Meg foglak ölni.

-Dehogy fogsz. Voltaképp te fekszel a lábaim alatt mint egy francos szőnyeg.

-Fordulni fog a kocka Hee Soo. -Fenyegetőzött tovább Jimin kitartóan, ám a félelemkeltése nem volt megalapozatlan. Valóban penge élen táncolt az osztálytársa élete, és itt már nem az volt a kérdés hogy mikor, hanem az hogy hogyan fogják megölni őt. -Nem fogok megkönyörülni rajtad.

-Én sem fogok az öcséden. El fogom kapni, és meg fogom szorongatni őt. Ideje sem lesz gondolkodni, és én máris...-Hee Soo sötét lelkűen felnevetett. -Jobban örülnék ha lány lenne, de nincs sok választásom igaz?

-Undorító vagy! Ezért kegyetlenül meg fogsz bűnhődni!

Az egész szertár Jimin hangjától visszhangzott, és a keserves sírásától amit elfojtott a padló. Hátra voltak kötözve a karjai és a lábai, míg Hee Soo a hátán térdepelve csikarta ki belőle az utolsó józan észfoszlányait is. Jimin már annyira belelovalta magát a sírásba, hogy közben többször is elakadt a lélegzete, és és az ájulás szélére került a heves szívverése miatt. Valahányszor érezte a fülében lüktetni a vért amely egyre lassabbá és lassabbá vált, az öccse könnyes arcképe jutott az eszébe. Ilyenkor teljesen leállt a légzése, majd amikor magához tért, Hee Soo gondoskodott afelől hogy fájdalom ébren tartsa őt. Jimin felnyitotta a szemeit, ekkor pedig egy halk kis suhintásra lett figyelmes a háta mögül. A térdepelő srác végig húzta a hátán filéző kését amely olyan gyorsan történt, hogy a fájdalom csak másodpercekkel később jelentkezett az agyában.

-Meggondoltad már magad? -Suttogta a fülébe negédes hangon. -Hagyod hogy kicsináljam az öcséd? Te megúszhatnád.

-N-ne...Is gondolj rá. -Sóhajtotta a választ reszketve, egy kis nyugalomért könyörögve. A teste már nem bírta tovább a kínzást, az elméje pedig lassan kezdett elhomályosulni és egyé válni a szertár tompa fényével. -Csinálj ki engem...Úgy sem lennél rá képes. Sosem leszel elég hozzám.

-Cukkolni akarsz hogy megvédd az öcsédet. Úgy érzem sokkal fájdalmasabb lenne számodra ha elvesztenéd azt a kis patkányt, úgyhogy felejtsd el.

Jimin ezután három órán át feküdt egy helyben az iskola szertárjában, mire a takarítónő rá talált volna az órák végén. A nő szinte lesokkolt a látványtól amit odabent talált, egészen idáig azt hitte hogy ez csak filmekben történhet meg. A diák fiú karjai meg voltak kötve, mély vágásokat okozva ezzel a bőrén. Vér, izzadtság, nyál, és egyéb testnedvek ölelték körbe a testét, egy pillanatra már azt hitte hogy meghalt a fiú. Így amikor értesíteni akarta a rendőrséget és a mentőket, a fiú váratlanul mocorogni kezdett, aztán ülő helyzetbe tornázta magát.

-Ha szól erről bárkinek is, azzal veszélybe sodorhat engem. -Könyörtelennek és elszántnak tűnt a tekintete, így a takarítónő ahelyett hogy legjobb belátása szerint cselekedett volna, inkább eloldozta a fiú karjait és lábait.

-Ki képes ilyen szörnyűségre?

-Ő nem ember. De amikor már azt hinném ez a pokol...mindig véget ér. Az öcsém hamarosan össze fog törni, és én vagyok az egyedüli aki képes összeragasztani őt.

-Össze vissza beszélsz fiú. -A nő valódi aggodalommal hallgatta végig a diák szavait, miközben megpróbált megoldással előállni a történtekre. -Most kórházba kell menned. Meg kell gyógyulnod, aztán megfelelő jogi módszerekkel kell intézkedned az iskolai zaklatás ellen.

-Én már léptem.

Jimin ajkaira egy féloldalas mosoly szökött, aztán váratlanul nevetésben tört ki. Megkönnyebbültnek és felszabadultnak érezte magát, valahányszor Hee Soo közelgő halálára gondolt. Nem érdekelte hogy hogyan, milyen körülmények között, milyen módszerrel, csak haljon meg végre és had áshassa el a testét három méter mélyre az erdőbe egy kopott ásóval.

Mielőtt Jimin hazaindult volna, átöltözött és megmosta magát hogy ne rémítse meg az öccsét a külsejével. Azonban mikor átlépte a családi házuk küszöbét, azon nyomban tettre készen kellett állnia, ugyanis meghallotta a nevelőapjuk hangját.

-Dögölj meg kurva! -Egy óriási csattanás kísérte a férfi hangját, amit az anyja rémült sikolya zárt. -Láttalak azzal a férfivel a parkban, jól megdugott ugye? Keféltetek. Különben miért vettek volna fel tanárnak egy olyan segghülye ribancot mint te?

-Mingyu menj a bátyád szobájába. -Az anya a testével védte a gyermekét a törött üvegekkel szemben, azonban mikor megpillantotta a nappaliban álló nagyobbik fiát, felcsillantak a szemei. -A bátyád megérkezett, most már minden rendben lesz. Szaladj oda hozzá szépen.

A nagyobbik fiú elméjében ezen a ponton tört össze valami. A mindennapjai részévé vált a vér, a megaláztatás, a harag, és a pokoli fájdalom ami mindenütt felbukkant, akárcsak egy ragaszkodó kísértet. Jimin csak állt a nappaliban, és figyelte ahogy az apja mindent felégetett maga körül ami egy kicsit is fontos volt számára. Törött véres üvegek mindenütt, családi képek a földön elszórva, valamit a síró kisöccse a kanapé oldalához simulva, megbújva a repülő tárgyak elől. Minden olyan hangos volt körülötte. Egyedül az elméje volt tiszta és csendes a lakásban uralkodó pokol mellett, ami kis híján a szakadék szélére taszította őt. Továbbra is ködösen figyelte ahogy az apja kezet emel az anyjára, aztán a másik pillanatban  már elrugaszkodott a helyéről, és megtébolyodva rávetette magát a férfire. Üvöltött és ütött, ott ahol csak érte.

-A pokolba veled te rohadék! Bárcsak sose születtél volna meg te geci! -közben csak ütötte, és ütötte ahogy az ereje bírta. -Mindent el akarsz tőlem venni igaz? -Egy apró reccsenés, majd egy óriási kiáltás.
-Majd én megtanítom neked te kis féreg! A pokolba foglak küldeni téged is, és kurvára lehugyozom a sírodat te fasszopó! Ki fogom tekerni a nyakad érted? Megértetted amit mondok?

Mikor Jimin dühe alább hagyott és kitisztult előtte a kép, észrevette azt a tömérdek mennyiségű vért ami elárasztotta az apja testét, és Jimin kezeit. Egy foga beleszorult az öklébe, amitől hírtelen rátört a hányinger és a pánik egyvelege. Úgy szétverte a férfi arcát, hogy szinte lehetetlenség lett volna felismerni őt, bárhogy is próbálkozott volna az ember. Lemászott a férfi mozdulatlan testéről, és zihálva messzebb kúszott tőle, majd ekkor megérezte magán az édesanyja és az öccse tekintetét. Mindketten kikerekedett szemekkel nézték a fiút, meg sem mertek mozdulni vagy nyikkanni a sokkhatástól ami érte őket.

-Anya...-Suttogta Jimin reszketve, miközben letörölte az arcáról a könnyeit, ezzel egy jókora vérfoltot hagyva a bőrén. -Szerintem túl messzire mentem.

A nő szemeibe könnyek szöktek, aztán térdre borulva hangosan itatni kezdte az egereket. Olyan fájdalmasan sírt hogy Mingyu is egyhamar zokogásban tört ki, és eluralkodott rajta a csillapíthatatlan pánik. Ekkor az anyja fölnézett a fiára, aztán mellé kúszott a földön hogy szorosan magához ölelhesse a reszkető testét.

-Mi hárman mindig mindent túléltünk. Ez most sem lesz másképp, nem tettél semmi rosszat. Viszont ez nem maradhat így. -Pillantott a földön fekvő férfi irányába, azonban képtelen volt néhány másodpercnél tovább rajta tartani a szemeit.

-Anya meg tudom oldani.

-Nem, ezt nekem kell elintéznem.

-Anya, nem. -Tolta el magától a nőt. -Elintézek egy telefont, és minden rendbe fog jönni.

-Nem adhatod fel magad! -Kiabált rá kétségbe esve, elkapva a fia véres karját. -Ha úgy adódna, én fogom megtenni!

-Senki sem adja fel magát.

Ekkor Jimin felállt a földről, és megiramodott a szobája irányába hogy csendes körülmények között bonyolíthassa le a telefonhívást. Leült az ágyára, aztán egy reszketeg sóhaj után a füléhez emelte a készüléket. Néhány csöngés után meghallotta a túloldalról a fiú hangját, ami ráébresztette hogy ez a valóság. Ez most valóban megtörtént, és nem csak képzelte. És egy újabb szörnyűségre akarja kérni a kisfiút, még azelőtt hogy az első feladatát elintézhette volna.

-Heló? Jungkook. Tudom hogy még el sem intézted azt a feladatot amit elsőnek adtam, de máris szeretnék tőled egy újabb szívességet kérni. -Jimin zavartan felsóhajtott. -Le kell jönnöd hozzám hogy feltakaríts valamit, amit én nem tudok.•"

-Alfa nem kérem hogy bocsáss meg, de nem vagy tisztában a teljes történe-

Mielőtt a rendőr a mondata végéhez érhetett volna, Jeon elkapta az arcát, és erőszakosan magához húzta őt. Mélyen a szemeibe nézett, majd egy kínzó hosszúságú csend után ellökte őt magától, be a cella sarkába. Jiminnek felsajdult a karja, amelyen már a másik "büntető csík" szerepelt, amelyet a pengéjével dekorált a karjára miután felfedte a kilétét.

-Azt hiszed kegyetlen voltam veled amikor elsőnek találkoztunk idebent? -Felhúzta az egyik szemöldökét, miközben kötszert tekert a kezére amelyet kipárnázott bütykeinél. -Valamiért megesett rajtad a szívem. Már az, ami megmaradt belőle miattad.

-Ne csináld. -Kérlelte aggodalmasan, mikor megindult felé. -Basszus...

-Nem láttad még a valódi arcomat. De most megmutatom mit faragtál belőlem.