~Jungkook szemszöge~

Már pont kimásznék az ágy alól, amikor meghallom, hogy csörög a kulcs a zárban. Imádkozom, nehogy Taehyug szülei legyenek, mert akkor nem fogok tudni odamenni a padhoz fél órán belül, ahogy a "Nagypapa" írta...

Szerencsére csak Tae lehetett az, valamit itt felejtett, gondolom. Hamar kimegy ismét, így várok még egy picit, aztán kimászom.

Megtörlöm a krémes kezem, amivel a nyomot hagytam ott a falon és örömmel látom, hogy kezd halványulni a tenyérlenyomatom. Szóval nem fog örökre ottmaradni.

Nem könnyű végiggondolni, hogy mekkora őrült is az én hercegem... Amikor azt mondta, "ne kukucskálj", teljesen beszartam, pedig nem is hozzám beszélt, hanem... talán akkor is a nagyapja szelleméhez? "Kis huncutnak" hívja a nagyapját, vagy mi van?

Aztán újabb infarktust kaptam, amikor megszólalt a telefonom. Új teló, így még nem állítgattam sokat rajta és hát elfelejtettem lenémítani is, aminek az lett a következménye, hogy amikor a nagybátyám felhívott, Tae berohant. Viszont teljességgel hiábavaló volt annyira megijednem, mert valahogy azt hitte, a nagyapja az, amit egyáltalán nem értek, de most kapóra jött ez a fura észjárás. Fogalmam sincs, mióta tart ez a dolog Taehyung-nál... de talán nem kéne kivizsgáltatni akkor se, ha összejövünk, mert még a végén rájön, hogy átvertem a levéllel.

Mondjuk, annak az esélye, hogy ezt összerakja, annyi, mint hogy tudós lesz belőle. Egyelőre azt is kétlem, hogy önálló felnőtt lehet egyszer... na de majd én vigyázok rá. Végül is a nagypapi szelleme szerint az a feladatom, hogy ápoljam.

Elmegyek pisilni egyet, közben tovább gondolkodom a történteken és megpróbálom megérteni, hogy mi a szar volt ez az egész. Minek szimatolt annyira? Megérezte a plüssmedvéből áradó lekvárszagot és elgondolkodott rajta, hogy ki kéne cserélni? Egyáltalán miért ott kell tárolni a lekvárt...? Na meg miért gondolja, hogy a nagyapja szelleme a szobájában figyeli, hogy mennyit maszturbál? És mi köze a maszturbálásnak a lekvárhoz??

Ez a fiú egy rejtély.

Kezet mosok, megigazítom a hajam és gyakorlom a mosolygást. Jól kell kinéznem, hogy Tae örömmel adja át nekem a déli vidék feletti kormányzás jogát.

Pár percen belül el is indulok, nehogy túl sok idő teljen el. Nem attól félek, hogy valakivel össze fog téveszteni, mert kicsit kétlem, hogy bárki is elé térdelne azzal a szöveggel, hogy "Mostantól nekem kell kezembe vennem a dolgokat"... erre nagyon figyeltem, nehogy már ellopják tőlem a nyögő angyalomat.

Csak attól félek, hogy esetleg eltéved ezen a kétszáz méteres szakaszon, vagy elnézi az időt, vagy elfelejti, hogy pontosan mit írtam - vagyis mit írt a nagypapája - mert hát ma kiderült, hogy bizonyos téren kihívásokkal küszködik.

Még azt is kinézem belőle, hogy kimegy a fejéből, hogy miért indult el és öt perc múlva megjelenik egy doboz tejjel.

Elindulok hát, a kulcsot meg visszateszem a helyére, mert ha elviszem, baj lehet belőle. Valami azt súgja, nem tudna jól hazudni, ha a szülei megkérdeznék, hogy hova lett a pótkulcs... és senki se tudhat erről a nagypapi-sztoriról, mert aki egy kicsike értelemmel is rendelkezik, az rájön, hogy valami nem stimmel. Ha azt nem is tudják meg, hogy betörtem, akkor is fennáll a veszély, hogy elküldik Tae-t a zárt osztályra. Oda meg nehéz lesz betörnöm, kivéve, ha én is előállok egy sztorival, miszerint a halott nagyapám nem örül neki, hogy rendszeresen kiverem magamnak.

Pár perc alatt odaérek a parkba, ahol idegesen vezetem tekintetem egyik padról a másikra és amikor megpillantom Tae-t, megnyugodva elmosolyodom. A feneke a padon van, de előrehajolva néz valamit a földön, így nem is látja, hogy közeledem. Annál jobb, legalább meglephetem!

Megállva mély levegőt veszek, majd kifújom azt és megteszem a maradék húsz métert, ami elválaszt a kiszemeltemtől. Ügyesnek kell lennem, nem szabad lebuknom! Persze kétlem, hogy rájönne bármire is, de azért szükség lesz a színészi tehetségemre, amivel éppenséggel nem rendelkezem.

Megállok előtte, de semmi. Annyira el van, hogy észre sem vesz, pedig elég közel vagyok hozzá. Még egy lépést teszek felé, mire felkapja a fejét és felpattan, közben idegesen felüvölt:

- RÁLÉPTÉL DOLGOS ÚRRA!!!

Még zihál is és olyan megszállott düh árad a tekintetéből, hogy teljesen elvakult tőle. Ijedtemben hátrálok pár lépést és felemelem a kezem védekezésképp. Eltelik pár másodperc, mire meglátom a felismerést a tekintetében, de még mielőtt megszólalhatna, bocsánatot kérek, bár nem tudom, miért:

- Sajnálom...

- TE!! - üvölt rám ugyanolyan mérgesen, miközben megböki a mellkasomat is - Tudhattam volna, hogy csak te lehetsz ilyen kegyetlen, hogy megölöd a hangya pajtit, akivel most barátkoztam össze!

Hát, ezt nem így terveztem. Számolni akartam minden lehetőséggel, de az pont nem jutott eszembe, hogy összebarátkozik egy hangyával, mire ideérek...

- Biztos, hogy meghalt? - kérdezem lefelé nézve, mire lendületesen leguggol és óvatosan kutatni kezd a földön. Ekkor válik világossá számomra, hogy ha nem érek rá valamelyik délután, akkor be kell majd adnom napközibe.

- Dolgos Úr, te vagy az? - kérdezi egy hangyától, amit finoman felvesz a tenyerébe és aggódva szuggerálja - Nem esett bajod?

- Szerintem jól van... - kezdem, de mielőtt még viccből hozzátehetném, hogy "mert elvétettem", mérgesen rám szól:

- Pofa be! Örülj neki, hogy nem hívom ki a Krímdíszt rád!

Összehúzott szemmel gondolkodni kezdek, majd megszólalok:

- Úgy érted, a Greenpeace-t?

Erre ő is hunyorogva eltűnődik, de aztán megrázza a fejét:

- Nem, nem hinném...

Akaratlanul is forgatni kezdem a szemem. Nem lesz könnyű vele, az biztos... kellett nekem pont az ő édes nyögésébe beleszeretni!

Míg Tae tovább beszélget a hangyával, megelégelem a várakozást és letérdelek elé, ő meg zavarodottan rám pillant. Elég döbbentnek tűnik, gondolom, mert sejti, hogy én vagyok az, aki mostantól ápolgatni fogja. Itt az én időm!

Ekkor hirtelen elfelejtem, hogy is volt pontosan az a mondat. Ez a hangya-dolog kicsit kizökkentett...

Szép kis pár lennénk. Két ekkora hülye együtt!

Ahogy izzadva gondolkodom és remegek az idegességtől, Tae elvigyorodik és megszólal:

- Ja, csak meg akarod kérni a kezem?

- Nem... - válaszolok habozva, mikor végre eszembe jut a szöveg - Mostantól nekem kell kezembe vennem a dolgokat!

Eltátja a száját, majd leteszi kis "barátját" (akit szerintem agyonnyomtam és most egy másikat fogdosott, de mindegy), majd a zsebébe túr és idegesen olvasni kezdi a sorokat. Izzadva figyelem és erősen reménykedem, hogy szó szerint így írtam le. Ugye nem az volt, hogy "Mostantól én veszem a kezembe a dolgokat"?? Képes és kitalálja, hogy nem én vagyok az, mert rosszul mondtam a szöveget!

Továbbra is csak bújja a sorokat, majd hol rám, hol a levélre pillant, én meg csak térdelek előtte idegesen. Úgy érzem, hogy mindenki minket néz, így még kellemetlenebb az egész... de hát ha azt írom, hogy mellé ül a kiválasztott, még a végén egy random ember kezébe adja a farkát, amit nem engedhetek.

Persze biztos meglepődne az a járókelő, aki melléül, Tae meg cserébe elkezdi kigombolni a nadrágját, de ha pont kifog egy szatírt, az simán megrántja neki a nyílt színen.

- Az nem lehet... - néz rám tátott szájjal - Nem küldhetett pont téged a nagypapa!

- Pedig ő küldött - mondom aprót bólintva. Kész lángelme vagyok... csak néha kicsit feledékeny - Én vagyok a kiválasztott, aki segít ápolni a... családi örökséget.

Kicsit kiszárad a torkom, ahogy ágyékára nézek. Most, hogy előtte guggolok, nincs is olyan messze tőlem... szépen domborodik ott a nadrágja.

Kicsit talán túlságosan is domborodik... mintha...

- Na jó - von vállat, majd elkezdi kicsatolni az övét - Ha a nagypapa ezt akarja, akkor nincs más választásom...

Döbbenten nézem, ahogy elkezdi kiszabadítani a falloszát. Gyorsan körbenézek, de nem látok senkit, aki figyelne... még. Azért ha egy fiú térdel egy nyilvános helyen egy másik előtt, aki épp kigombolja a nadrágját, az előbb-utóbb feltűnést kelt.

Visszanézek az ágyékára. Már a nadrágnál tart, csak ki kell gombolni és lehúzni a sliccet... Nagyon akarom, de ha meglátnak, az gáz. Márpedig egyáltalán nem egy eldugott helyen vagyunk, ahol ne lenne valószínű, hogy feltűnik valakinek a kis akciónk!

Nyelek egyet és mielőtt még elővehetné, megfogom a kezeit. Életem legnehezebb döntése volt. Legszívesebben én magam bújtatnám ki a farkát, hogy kényeztethessem őt, de... nem egy park közepén, a templomtól ötven méterre... Na nem mintha hívő lennék, csak mégse ez a legjobb hely erre.

Remélem, nem basztam el az egyetlen esélyem...

- Figyelj - mondom a farkának, ami kezd kissé duzzadni, majd kényszerítem magam, hogy felnézzek az arcára - Gyere fel hozzánk, vagy én megyek hozzátok, ne itt csináljuk már...

- Csinálhatod itt - húzza még nagyobb terpeszbe lábait, én meg áhítattal nézem a nadrágján lévő dudort - A nagypapa mondta, hogy jöjjünk ide, gondolom, mert itt van a földi székhelye.

- A földi székhelye? - kérdezem szemébe nézve és reménykedve, hogy nem veszi észre, hogy még mindig fogom a kezét. Olyan kellemes... persze hamarosan megfoghatok valami mást is, ami hozzá tartozik, de addig a keze is megteszi - Hogy érted ezt?

Sóhajtva megforgatja a szemét, mintha hülye lennék (persze ő még véletlenül sem az) és elkezd magyarázni:

- Tudod, ha egy szellem visszajön az élők közé, laknia kell valahol. Na de éjjel hol legyen, hogy ne ébresszen fel minket otthon?! Hát ezért kell neki egy földi székhely.

Elgondolkodom, hogy vajon érte-e valami baleset gyerekkorában, amitől ilyen lett, vagy csak így született. Lehet, hogy eleve különleges gyerek volt és még be is ütötte a fejét, úgy sikerült elérni ezt a szintet.

- Értem, ez tényleg tuti így van - válaszolok a komoly arckifejezést megtartva - Nagyon vág az eszed.

- Tudom - válaszol szerényen - Úgyhogy légy hálás a sorsnak, amiért te kezelheted ezt a géniuszt!

- Hálás vagyok - mondom mosolyogva. Hálás, amiért ilyen elmeroggyant az én szépségem - De szerintem nem haragszik meg, ha odabent csináljuk.

- Honnan tudod?- kérdezi összevont szemöldökkel - Talán személyesen ismered?

Hát, eléggé ismerem a nagyapját... kábé én vagyok az. És minden vágyam, hogy kiverhessem az unokámnak.

- Megírta nekem - zárom rövidre a választ.

Gyanakodva méreget, mintha lenne valami turpisság a dologban, de bő fél perc gondolkodás után arra a megállapításra jut, hogy minden ok és vállat ránt, majd feláll.

- Akkor menjünk fel hozzám - mondja könnyed hangon, miközben én is elindulok vele és reménykedem, hogy nem tűnik fel neki, hogy azóta is fogom az egyik kezét - Talán még odafent van és akkor felügyelheti, hogy jól dolgozol-e és nem kell-e keresnie valaki mást.

Mi a fasz?? Komolyan bemeséli magának, hogy a nagyapja ott fog állni a sarokban és miután végignézte, mit csináltunk, felemel egy táblát, amin egy szám lesz egytől tízig?? Vajon jóváhagy több menetet is a nagypapa? Lehet, hogy Tae azt fogja hallucinálni, hogy az öreg kisszoknyában körbesétál a szobában egy "második kör" feliratú táblával...

Egyetlen pillanat alatt lever a víz, mert még sosem vertem ki másnak... Gyorsan rá kell jönnöm, milyen tempóban szereti, hogy elégedett legyen a nagypapi a teljesítményemmel.

- Te szoktál... dolgokat látni? - próbálok finoman puhatolózni, hogy vajon hallucinál-e, vagy csak szimplán buta. Közben örülök, mint majom a farkának, mert kézen fogva sétálunk. Ha én is megtetszettem volna neki és nem lenne ilyen érdekes az agya, akkor most akár itt is tarthatnánk a kapcsolatunkban.

De hát ez nem lesz egy hétköznapi kapcsolat tekintve, hogy a halott nagyapja fogja minősíteni a kézimunkám.

- Engedj már el! - torpan meg egy pillanatra, majd elrántja a kezét. Picsába! - Amúgy meg ja, szoktam dolgokat látni, tudod, elég jó a látásom! Például látom, hogy kurvára odavagy értem! Na nem, mintha egyedül lennél ezzel...

- Miiii? - nyújtom el a szót döbbenetet és felháborodást színlelve. Ilyen átlátszó vagyok, baszd ki? - Ez egy feladat, egyáltalán nem én találtam ki!

Végül is a nagyapja volt, szóval nem hazudok nagyot. Vagy...?

- Az nem a feladatod, hogy fogdosd a kezem! - néz rám mérgesen, ami őszintén szólva jól áll neki. Sőt, nagyon-nagyon jól... ez a vad tekintet szinte megbabonáz. Talán érdemes lenne kicsit erősebben megszorongatni, hogy mérgesen nézzen rám... persze csak ha nem pontozna a nagypapi.

- Jól van, nem fogdosom... - ígérem és akaratlanul is lejjebb nézek. Azt ott lent nagyon szeretném már megfogni...

- Nem tudom, miért pont téged választott a nagypapa, de nem leszek a csicskád, az tuti - emlékeztet az egyezségre. Aha, szóval ezért ilyen dühös! Talán nem kellett volna megzsarolni, de hát mindenképp magamnak akartam. Akkor még nem tudtam, hogy hallucinációi vannak és egy levéllel meg egy krémes tenyérlenyomattal a falon meg lehet győzni afelől, hogy csak én ápolhatom a farkát.

- Nem kell, Taehyung - mondom olyan megnyugtatóan, amennyire csak tőlem telik, pedig a közelgő "megmérettetés" miatt ideges vagyok - Szeretném, ha barátok lennénk... ha már együtt fogunk dolgozni.

Mármint egymáson, ugye.

Befordulok a házukhoz, mire megfogja a vállam, ezzel megállítva engem:

- Honnan tudod, hogy melyik a mi házunk?

Na baszd meg.

- A nagypapádtól - vágok ártatlan fejet pár másodperc gondolkodás után, de közben fejben leütöm magam, amiért ilyen egy hülye vagyok - Lerajzolta, hogy hogyan jutok oda a házatokhoz arra az esetre, ha szükség lenne rám.

Megint összehúzott szemöldökkel gondolkodik, amitől kezdek bepánikolni. Ha most rájön...

Persze ismét hiába aggódtam.

- Ja, mindig is jó rajzoló volt - mondja bólogatva, majd elengedi a vállam és a bejárat felé lépkedve visszaszól nekem a válla felett - Ezt is örököltem tőle. Majd megmutatom a rajzom a szivárványról, ha megfelelsz az elvárásoknak!

Nagyot nyelve megyek utána. Na nem mintha a szivárványról készült rajza izgatna ennyire. Anélkül talán kibírom valahogy. De ha nem ápolgatom elég precízen az örökséget, lepontoz a sarokból figyelő papa és keres mást, aki kényeztetheti az unokáját.

Felfelé menet direkt lemaradok pár lépéssel, hogy nézelődhessek. Minden lépésnél olyan szépen megfeszül a segge, hogy öröm nézni. Nagyon kerek és kifejezetten kellemes tapintásúnak tűnik... talán a következő levélbe bele kéne írnom azt is, hogy a fenekével is csak én foglalkozhatok. Remélem, nem nyúlt hozzá a seggéhez az a kis töpszli, mert akkor megölöm!!

Ahogy felérünk a bejárathoz, Tae elkezd turkálni a virágágyás alatti vizes tálkában, én meg kapásból megszólalok:

- Minek keresed a kulcsot?

Mire kimondom, rájövök, hogy elszóltam magam. Komolyan ilyen hatással van rám egy fenék?? Na jó, ez nem akármilyen fenék, de akkor is...

Összezavarodva rám néz:

- He?

Végül is vidéken vagyunk.

- A nagyapád mondta, hogy ott tartjátok a pótkulcsot... asszem - hunyorgok, mintha próbálnék visszaemlékezni az öreg szavaira, de elég szar színész lehetek, mert odajön hozzám és az arcomtól pár centire néz rám összehúzott szemmel:

- Mondta? Mióta vagy olyan jóban az én nagypapámmal, hogy neked megjelenik, nekem meg nem?

Olyan közel áll hozzám, hogy muszáj egy pillanatig gyönyörködnöm benne. A bőre olyan szép, egységes és finoman napcsókolta, hogy ha bőrgyógyász lennék, ráizgulnék.

Mondjuk így is ráizgulok, de mindegy.

Miután magamhoz térek az ámulásból, megpróbálom értelmezni a hallottakat. Ha jól értem, nem hallucinál, mert neki "nem jelent meg". Akkor talán csak hallja? Vagy azt se, csak simán hisz benne, hogy ott lóg nála. Ez a legkevésbé rossz lehetőség, ha még mindig célom, hogy megmentsem a pszichiátriától.

- Úgy értem, leírta - válaszolok a támadó hangsúlya ellenére gyengéd hangon. Vagy inkább gyenge hangon? Annyira elvarázsol, hogy nehezemre esik még a beszéd is, amikor ilyen közel van. Pár centivel alacsonyabb is nálam, ami szintén a kedvemre való.

Ekkor elkezd szimatolni jobbra-balra, majd megpördül és az ellenkező irányban is beleszagol a levegőbe, végül visszatér hozzám és egész közelről kezd szagolgatni. Fogalmam sincs, mit érez; ezzel a tettével is csak összezavar. Annyira belemászik az aurámba, hogy ijedtemben egyet hátrébb lépek, mire megragadja az ingemet és úgy kezd szagolni. Némán imádkozom, hogy csak most ne hagyjon cserben a dezodorom, mert az orrfacsaró izzadságszag nem tartozik a legszexibb aromák közé...

Közben hallom, hogy a mellettünk lévő ajtó mögött a szomszéd motoszkál. Azért remélem, nem néz ki a kémlelőnyíláson, mert akkor elég érdekes látványban lesz része...

Tae végigmegy az orrával a rajtam, mint egy kutya. Amikor a nyakamat szimatolja intenzív üzemmódban, nyelek egy nagyot, amit bizonyára tökéletesen hallott ő is. Csak lefagyva, megfeszült izmokkal állok, úgy tűnik, egy örökkévalóságig.

Igazi próbatétel ez a merevedés-elhárító szektornak az agyamban.

- Hmm - hümmög bele az ingembe, majd lassan visszaegyenesedik, így halkan kifújom a levegőt - Mintha érezném rajtad az illatát...

Mi is az állatkert telefonszáma? Bár nem hiszem, hogy van még szabad kapacitásuk egy ekkora majomnak...

Vajon mi a fenét érez rajtam? És miért hiszi, hogy ez a nagyapja szaga??

Lehet, hogy dohos szekrényszagú az ingem, csak nem tűnt fel?? Egyáltalán milyen szaga van az öregnek? Vagyis milyen volt, amikor még élt.

Vagy dögszagom van?? Akkor ezek szerint jól éreztem, hogy izzadok a stressztől... Kínos.

- Hát... - kezdem azon gondolkodva, hogy mit mondjak. Nem tudom, hogy nézett ki a nagyapja, szóval nem mondhatom, hogy láttam... - Szerintem... rápakolhatta a cuccát a kikészített ruháimra, amíg írta a levelet a szobámban tegnap, így átvette a szagát az ingem.

Szorult helyzet csiszolja az elmét. Azért jó lesz nem fingani, mert azt már nehezebben lehet megmagyarázni... hacsak nem a nagypapa engedte el magát pont mellettem állva.

Megint az a gyanakodónak tűnő fejet vágja, csak most mozog közben a szája, mintha próbálná magában elismételni a hallottakat. Nagyon túlterhelt lehet az agya szegénynek.

Na de azokról az ajkakról is érdemes említést tenni... az alakjuk, a színük egyszerűen lélegzetelállító és olyan puhának tűnnek, hogy szinte elszédülök a sóvárgástól, ahogy nézem őket. Teljesen eltompul az agyam és csak a szájára tudok fókuszálni, miközben a mellkasomban valami melegséget érzek, a szemeim pedig megtelnek csillogással. Mintha lázas lennék...

- Neked már tegnap írt levelet?? - kérdezi kicsit féltékenyen, ha jól sejtem. Mély levegőt veszek és igyekszem az idegesség ellenére értelmesen gondolkodni. Ki hitte volna, hogy ekkora feladatot adok magamnak ezzel a levéllel?

- Igen, írt a feladatomról, de csak ma írta le, hogy te vagy az, akit ápolnom kell. Ja és korábban is voltak cetlik az asztalomon, amik ebbe az iskolába vezéreltek, ezért váltottam sulit év közben - kamuzom szemrebbenés nélkül, de belül marcangol a bűntudat, amiért ennyit hazudok neki - Csak nem hittem bennük. Azt gondoltam, valaki a családból szórakozik velem... amíg meg nem láttalak.

Ekkor még közelebb hajol hozzám és kíváncsian néz szemembe. Olyan gyönyörű fényt látok íriszeiben, hogy csak azért nem ájulok el, mert esélyt látok arra, hogy véletlen összeérnek ajkaink, amilyen közel vannak egymáshoz.

- Miért, mit láttál bennem? - kérdezi halkan. Érzem, hogy jól meg kell gondolnom a választ, mert ez a pillanat sorsfordító lehet.

Szóra nyitom ajkam, de még mielőtt kimondhatnám, amire gondolok, megszólal a fúró a mellettünk lévő lakásban, ahonnan az előbb motoszkálást hallottam. Olyan hangos, hogy szerintem pont a lépcsőház felőli falat fúrják ezek a normálatlanok. Persze mindig a legjobbkor kell elkezdeniük... ez mindent házban így van.

Tae becsukja szemét és mikor kinyitja, látom a tekintetében, hogy gyakoriak ezek a hirtelen jött fúrások a házban. Úgy néz a mellettünk lévő ajtóra, mint az éhes macska, ami felett lóbálják a szalámit, aztán nem adják neki. Szín tiszta gyűlölettel.

Mivel úgyse hallanám rendesen, hogy mit mond, int a fejével, hogy kövessem befelé. Szóval szobára megyünk.

Nyughass, pöcsöm! Ez még nem jelenti azt, hogy te is részt vehetsz egy kezelésen... Ez csak Taehyung-tól függ. De megkapod a jussod legkésőbb akkor, amikor hazaérünk. Addig is bírd ki valahogy és kérlek, ne robbanj fel! Köszi.

Oké, Tae a halott nagyapjához beszél, én meg a tökömhöz. Egyikünk se teljesen százas... ezért illünk egymásba.

Vagyis ezért illünk egymáshoz.

Amikor belépünk, Tae bezárja az ajtót mögöttünk. Tetszik, hogy nem menekülhetek előle... valahogy mosolyognom kell rajta, pedig valószínűleg nem engem akar ennyire bent tartani, hanem csak megszokásból fordítja el a kulcsot.

Amikor szünetet tart a szomszéd a fúrásban, gyorsan megszólalok:

- Mikor jönnek haza a szüleid?

- Késő este - válaszol komoran, nekem háttal - Sokat dolgoznak.

Érzem, hogy szomorú, amiért nem lehet eleget a szüleivel. El akarom mondani neki, hogy az én helyzetem se jó ezen a téren, de... valami meggátol benne. Még nem ismerem elég jól és mivel ez egy érzékeny téma nekem, elég nehezen tudok róla beszélni. Így hát csak ennyit tudok kinyögni:

- Ne szomorkodj emiatt. Legalább a nagypapád itt van.

Végül is én vagyok a "nagypapa" és én határozottan itt vagyok.

- Nincsen - mondja felém fordulva - A pótkulcs a helyén volt és fáj neki, ha szilárd tárgyakon kell átlebegnie.

- Oh, értem - mondom meglepetést tettetve - Ezt nem tudtam.

Nem a lófaszt nem.

Ettől mintha felvidulna és kihúzva magát, büszkén válaszol:

- Persze, hogy nem! Nem tudhatsz mindent jobban az én nagypapámról!

A csillogó szemeit és a hirtelen keletkezett, széles mosolyát elnézve rájövök, hogy szomorú volt, amiért én "több levelet kaptam", viszont felvidul, ha jobban tud a szellempapáról valamit, mint én. Olyan, mint egy kisgyerek, aki boldog, mert elhitetik vele a szülei, hogy okosabb náluk. Imádni való.

Persze így, hogy ő egy kisgyerek, most még furcsább, amit a nagypapa - azaz én - készülök tenni vele...

Bevezet a szobájába, ahol újra találkozom a macijával. Leül az ágyára, mire tétovázom egy kicsit, aztán leülök mellé, de ő megszólal:

- Nem kéne inkább térdelned?

Köszönöm szépen, hogy elolvastad!❤️

Ja és még a kommenteket is meg akartam köszönni, amiket hagytok nekem!💙
Sokat jelent.