A becsukódó mosdóajtót nézve kifújom a levegőt, majd a kezemben tartott tárgyra nézek, amit kicsempésztem Tae itt hagyott táskájából. Fejemben felcsendül a győzelmi ének és diadalittas mosoly jelenik meg arcomon, mikor elképzelem, ahogy behatolok. Mármint az otthonába.

El sem hiszem, hogy sikerült megszereznem a lakáskulcsát!

A kis butus itt felejtette a táskáját, annyira lazán akart faképnél hagyni. Persze nekem azonnal feltűnt és minimális gondolkodás után leguggoltam, hogy belekukkantsak. Mit szépítem... azonnal rávetettem magam, szinte széttépve az anyagot abban a reményben, hogy megtudom, mi a száma. Sajnos a telóját nem hagyta benne, de rögtön megtaláltam az igazolványtokot, amiben benne volt a lakcímkártya, így már tudom, hova fogok "betörni" ma. Szerencsére nincs messze a mi otthonunktól, úgyhogy suli után mehetek is egyből oda. Persze, az órarendjét már nem tudtam megkeresni, úgyhogy nem tudom, hogy melyikünk ér oda előbb, de sebaj.

Alig várom, hogy bemehessek hozzá! Nagyon remélem, hogy a szülei nem lesznek otthon... az kicsit kínos lenne. Na de muszáj megpróbálnom! Ilyen lehetőség nem adódik minden nap. Talán láthatom őt, ahogy a fárasztó tanítási nap után egy szál alsógatyában alszik! Vagy akár meztelenül... Onnan pedig már egyenes út vezeti a farkát a számba bele. Ha meztelenül fog aludni, mikor belopózom, tutira azzal keltem, hogy lecummantom, hadd nyögjön azon az erotikus hangján!

Álmodozásomat a csengő szakítja félbe, ami emlékeztet, hogy kurvára el fogok késni az első napomon az új iskolámban. Idegesen rohanok a terem felé, arcomon mégis eszelősen boldog mosoly díszeleg, mert a kezemben van Tae kulcsa, amivel a lakásán kívül a szívébe és a hátsó felébe is bejutást nyerhetek. Vagy legalábbis határozottan közelebb kerülhetek hozzá.

A teremhez érve rögtön meglátom a tanárnőt, aki a beiratkozásomnál is ott volt. Pont akkor lép be, mikor sikerül utolérnem, így csak meg kell fogom az ajtót, amit majdnem becsuk előttem. Felkapom a terem melletti padról a táskámat, majd idegesen belépek. A tanár jelenléte nem okozott változást a hangzavart illetően, ám ahogy meglátnak az osztálytársaim, elnémulnak. A kínos csendben a földre szegezem a tekintetem, miközben huszonvalahányan bámulnak.

- Á, szia... - köszönt kicsit hezitálva a tanárnő, de aztán eszébe jut a nevem - Jungkook!

- Jó napot - motyogom nem valami hangosan, majd nagy nehezen felemelem a tekintetem. Jó, hogy nem "Jó estét!"-tel köszönök reggel nyolckor...

- Na hát mesélj nekünk pár mondatban magadról! - Mondja halkan, kicsit olyan morgó hangon, de mosolyogva - Mit kell tudni rólad?

Ahogy ott állok a többi előtt, akik érdeklődve néznek... hát, elég kellemetlenül érzem magam. Meg kell próbálnom minél hamarabb letudni a bemutatkozást, hogy leülhessek valahova és kikerüljek a figyelem középpontjából.

- Jeon Jeongguk vagyok, a barátaimnak Jungkook... - kezdem, de rögtön közbeszól az egyik felettébb szimpatikus csaj elvékonyított hangon, kínainak szánt akcentussal:

- Té kínáí vágy?

- Nem, Koreai - válaszolok ügyelve a tökéletes magyar kiejtésre, próbálva nem túlságosan felidegesíteni magam azon, hogy páran röhögnek - Szeretek sportolni, rajzolni meg enni. Már várom, hogy megismerjek mindenkit.

Jó nagy hazugság volt ez az utolsó mondat, de sikerül elhadarnom és mielőtt megállíthatna bárki, elindulok az egyetlen szabad pad felé a terem végében, majd ledobom a cuccom és előveszem a füzetem, mintha már nagyon szeretném kezdeni. Tényleg szeretném, mert elegem van az engem vizslató tekintetekből és nem esett jól, hogy kiröhögtek. Na meg nem akarom, hogy rákérdezzenek, miért költöztem el meg ilyenek.

Szerencsére a tanárnő pár másodperces késéssel el is kezdi leadni a tananyagot, persze előtte jó barátkozást kíván. A füzetemet nézve bólintok egyet és csak akkor sikerül elmosolyodnom, amikor elképzelem az egy szál semmiben szunyókáló, gyönyörű Tae-t. Csak bírjam ki ezt a pár órát, aztán már mehetek is a házhoz, ahol lakik!

Olyan lassan vánszorog az idő, hogy a nap végére már a fejemet fogva jegyzetelek. Az előző iskolám nem volt a legjobb, ez tény, de... azért azt nem hittem volna, hogy ennyire le leszek maradva a tananyaggal. Egyedül töriből maradtak egy kicsit le, így abból az egy tantárgyból nem kell annyira félnem, de mivel alapból nem a legjobb jegyeket hoztam (értsd: három tárgyból bukásra állok), ezért ha most számon kérnék rajtam a tananyagot, amit még annyira se tudok, mint amit már "tanultam", akkor kezdhetném elölről a kilencediket.

Az utolsó óra legvégéig magyaráz a tanár, én meg körmölök, mint egy őrült. Nem akarok megbukni, de amiket most hallok, az teljességgel ismeretlen számomra. Igyekszem hát mindent leírni, de úgy tűnik, az itteni tanárok nem igazán vesznek levegőt és nem érdekli őket az sem, hogy utolsó óra van és két perc múlva kicsengetnek. Még a csengőszó után is mondja a magáét, pedig az osztály kilencven százaléka elpakolt már.

Mikor befejezi a magyarázást és kimennek a többiek, hátradőlve kifújom magam, még a toll is kiesik görcsbe állt kezemből.
Ekkor észreveszem, hogy felém jön a tanár és igyekszem felegyenesedni, mert majdnem lefolytam a székről.

- Láttam, hogy nagyon igyekszel és szépen jegyzeteltél - mondja a söprűhajú, de kedves arcú tanárnő - Ne aggódj, nem fogsz dolgozatot írni a többiekkel! Majd ha sikerült bepótolnod mindent, akkor kérem csak számon. Még van időd kijavítani az előző iskoládban szerzett rossz jegyeket.

Miért van az, hogy akármilyen kedvesek velem a tanárok, eszembe jut valami tiszteletlen róluk, mintha valami közellenségek lennének? Például jelen esetben egy lóhoz hasonlítom a tanárnő arcát, majd akaratlanul is elképzelem, ahogy ló testtel, de ezzel a fejjel legel a réten.
Szegény, ha tudná, mekkora köcsög vagyok, nem lenne ilyen kedves!

Elszégyellem magam és igyekszem hálásan nézni rá a nagylelkűsége miatt:

- Rendben, köszönöm!

Erre csak bólint és kimegy ő is a teremből, így csak hárman maradunk. Két lány csendben üldögélve nyomogatja a telefonját. Gondolom, bejárósok és később megy a buszuk. Mindenesetre gyorsan összeszedem a cuccom, mielőtt még megszólíthatnának és ittragadnék. Most már nagyon szeretnék Tae-vel is behatóan foglalkozni!

Elindulok kifelé, de két lépés után megszólít az egyik:

- Hé, új fiú!

Azonnal lever a víz, hogy kérdezősködni fognak, pedig olyan szépen elkerültem mindenkit ma! Minden szünetben leléptem és a folyosókon bolyongva próbáltam megtalálni Tae-t. Sajnos olyan labirintusszerű ez az épület, hogy nem mertem messzire menni, mert simán el lehet keveredni pár perc alatt.

Lassan megfordulok, majd kérdőn nézek egyikről a másikra, mert mindkettő engem néz. Pár másodperces fáziskéséssel felém nyújt egy alufóliába csomagolt valamit az egyik:

- Kidobod, légyszi?

Próbálom észrevétlenül kifújni a benn tartott levegőt, majd odalépek hozzá és elveszem tőle a félig megrágott szendvicset. Kifelé menet megpillantom a kukát a sarokban, körülötte a gusztustalan, foltos falat, ami arról árulkodik, hogy a legtöbben a terem túlsó végéből dobálják a kajamaradványokat annak reményében, hogy betalálnak és nem kell felállniuk.

- Köszi! - szól utánam a lány, mire félszeg mosollyal arcomon intek egyet nekik. Ha így folytatom, én leszek a srác, akinek csak reggel nyolctól nyolc óra öt percig van hangja.

Ki kell találnom egy fedősztorit, amivel nem hazudok nagyot, de nem is mondom el a teljes igazságot, mert semmi kedvem erről beszélni velük, de az se jó, ha emiatt kerülök mindenkit.

Suli után rögtön a Tae lakcímkártyáján szereplő címre igyekszem. A biztonság kedvéért lefényképeztem a címet, pedig azonnal megjegyeztem és szinte mániákusan mondogattam magamban.

Mivel nincs túl messze tőlünk, viszonylag hamar megtalálom annak ellenére, hogy ezen a környéken minden ház egyformának tűnik nekem.

Amikor odaérek a ház elé, megtorpanok és leolvad a mosoly az arcomról.

Mégis mi lesz, ha otthon vannak a szülei? Vagy időközben jönnek haza és azt látják, hogy betörtem hozzájuk, hogy molesztáljam a fiukat...? Kihívhatják rám a rendőrséget!

Egész úton csak arra koncentráltam, hogy megtaláljam a címet, na meg arról álmodoztam, hogy mit fogok tenni Tae-vel... persze ilyen gyorsan nem lehet haladni, de azért álmodozni csak szabad, nem?

Na de azért gondolkodhattam volna egy kicsit a többi dologról is...

Végül úgy döntök, felcsengetek hozzájuk és nem szólok bele a kaputelefonba. Ha nem Taehyung veszi fel, hanem egy idősebb hangját hallom meg, akkor elfelejthetem a betörést. Ha ő veszi fel, akkor lehet, hogy egyedül van, bár nem tudom, hogy ment volna be kulcs nélkül... Ha viszont senki nem veszi fel, akkor több órája volt neki, mint nekem és a szülei se értek még haza. Akkor bizony felsunnyogok és elbújok a szobájában. Az ajtót meg nyitva hagyom, hogy azt higgye, úgy felejtette, vagy nem tudom.

Felcsengetek hát és idegesen várom, hogy felvegye valaki, de nem érkezik válasz. Paranoiásan körülnézek Tae-t keresve, aztán még egyszer benyomom az ő számukat, de megint semmi. Ha minden igaz, nincsenek otthon... ez a legjobb opció nekem.

Előveszem az elcsórt kulcsokat, majd kinyitom a lenti ajtót és belépek a lépcsőházba. Idegesen szedem a lépcsőfokokat, keresvén a megfelelő ajtót. Amikor megvan, újra megnézem a fényképet, amit készítettem a lakcímkártyáról, noha biztosan tudom az unásig ismételt címet. Ez az a lakás.

Itt megtorpanok egy kicsit. Ez mégiscsak betörés... na de olyan messzire jutottam és ez egy kihagyhatatlan lehetőség! Menjünk csak be szépen, max hazajönnek a szülei, én meg bent ragadok és kihívják rám a rendőrséget. Mit az nekem?

Bekopogok, hátha mégis otthon van valaki. Végül is én se szoktam felvenni a kaputelefont, ha nem várok senkit...

Amikor másodjára se nyitja ki senki és nem hallok bentről zajokat, úgy döntök, eleget vesztegettem a drága időmet. Ideje behatolni.

Körülnézek és reménykedem, hogy a szomszéd Teri néni nem most les kifelé a kémlelőnyíláson, majd bedugom a kulcsot a zárba. Simán elfordul, így hevesen dobogó szívvel belépek a lakásba. Bejutottam.

Olyan izgatott vagyok a ténytől, hogy Taehyung otthonában vagyok, hogy egy pillanatra egy kicsit meg is keményedem. Gyorsan becsukom az ajtót magam mögött és felakasztom Tae kulcsát a nyílászáró melletti kulcstartóra, hadd higgye, hogy csak itthon hagyta. Aztán rájövök, hogy ha nem tud bejönni, mert nincs nyitva az ajtó, akkor baszhatom az akciót... de ha nyitva hagyom, akkor meg gyanakodni fog, hogy betörő vagy ilyesmi van a házban és azért nem jön be. Viszont ha van pótkulcsuk valahol, akkor bezárhatom az ajtót és azt fogja hinni, hogy minden rendben.

Kinézek, de nincs kint senki. Hiába, ez egy nyugodt lépcsőház, nem olyan, mint a mienk. Nálunk már legalább tíz cigánygyerek elrohant volna az ajtó előtt.

Felemelem a lábtörlőt, de semmi. Felnyúlok és végigtapogatom az ajtófélfát, de ott sincs pótkulcs. Már azon gondolkodom, hogy simán nyitva hagyom az ajtót, hátha azt hiszi, úgy felejtette, amikor látószögembe kerül egy növény és egy furcsa megérzés hatására inkább annak a cserepében kezdek kutatni.

Végül pár perc keresgélés után a cserép alatti tálkában találom meg a kulcsot. El ne felejtsem megkérdezni Jiyongot, hogy nincs-e neki is így eldugva valahova egy pótkulcs a lakáson kívül, mert kurvára nem biztonságos. Bármiféle perverz szatír be tud menni, aki csak azt várja, hogy elaludjon a kiszemeltje és végre bekaphassa a farkát álmában...

Visszateszem a kulcsot a helyére, majd bemegyek a lakásba és bezárom az ajtót. Tae kulcsát felakasztom, aztán egy ördögi mosollyal arcomon összedörzsölöm a kezem, mivel a tervem tökéletesen halad. A művelet közben potyognak lefelé a földdarabok a kezemről, úgyhogy úgy döntök, jobb, ha kezet mosok, mielőtt elkezdenék kutatni a szépségem alsói közt.

El is indulok felfedezőutamra. Hamar megtalálom a fürdőt, mert csak öt szoba van: egy nappali (ami gondolom, egyben a szülők szobája is), egy konyha, egy fürdő, egy slozi meg egy másik szoba a folyosó végén. Valószínűleg az lesz Tae szobája.

Gyors kezet mosok, majd elindulok a folyosó végén lévő szoba felé. Olyan izgatott vagyok, hogy remeg a kezem, mikor lenyomom a kilincset. Eszembe jut, hogy mekkora állatság betörni egy lakásba egy fiú miatt, akivel ma találkoztam először. Én egy normális, viszonylag visszafogott fiú vagyok... Oké, párszor csináltam már hülyeséget, ha belevittek a barátaim, de ilyen őrültséget egyedül véghezvinni! Nem is értem magam. Tényleg rendesen belezúghattam, bassza meg.

Lenyomom a kilincset, majd belépek feltételezhetően Tae szobájába és... nos, kicsit meglepődöm.

Ugyanis amit először meglátok, az egy Arieles függöny. A fél falat eltakarja, nem csak az ablakot, így szinte kiszúrja a szemem a kis hableányos minta.

Talán ez a kihúga szobája? Akkor ő hol alszik?

Már csuknám be az ajtót, amikor meglátok egy alsógatyát a földön. Felemelem, hogy megnézzem, de amikor meglátom, hogy a másik oldalán Spongyabob vigyorog rám, el is dobom az anyagot.

Most akkor a kisöccse is ebben a szobában alszik? Vagy... mégis mekkora öccse van? Az alsója mérete kábé passzolna Tae-re, ha jól sejtem.

Végképp össze vagyok zavarodva. Kicsit beljebb megyek és meglátok egy csomó plüsst az ágyon. Ez tutira egy gyerekszoba.

Fura fejjel felemelem a legnagyobb macit a lábánál fogva és meglátom, hogy a lábai közt van egy bazi nagy lyuk, amiből mintha kilógna valami színes anyag.

Félve ugyan, de megfogom a ruhaanyagot és kihúzom a medve testéből. Egy barackmintás zoknit operálok ki a plüss lyukából, amiben van valami.

Ismét erőt kell vegyek magamon, hogy bele merjek nézni. Kezd nagyon rossz előérzetem lenni.

Végül csak széthúzom a zokni száját és... valami sűrű folyadékot látok meg benne. Megszagolom és mintha gyümölcsillatot éreznék, meg még valamit. Belenyúlok a folyadékba, ami lekvárnak tűnik, majd ismét megszagolom, végül óvatosan bele is nyalintok. Igen, ez lekvár. De mit keres a medve lyukában egy lekvárral töltött zokni??

Homlokráncolva visszarendezem az áldozatot úgy, ahogy volt. Elég fura érzésem van, de azért ennyitől még nem rohanok el... bár bevallom, megfordult a fejemben ez az opció is. Mégiscsak egy idegen! Akár pszichopata is lehet... egy Ariel és Spongyabob rajongó, lekvárt zokniból evő és azt fura helyen tároló pszichopata.

A következő, amit meglátok, az az íróasztala. Tele van ragasztva matricákkal, például Pókemberessel meg Spongyabobossal. Úgy tűnik, ez egy visszatérő motívum.

Meglátom az órarendjét a falra ragasztva, úgyhogy gyorsan lefényképezem. Kár, hogy csak pár óránál van odaírva, hogy hol is van a terem... vagyis a folyosó betűjele és a terem száma, de ebből már ki tudom deríteni. Gondolom, legtöbbször ugyanabban a teremben vannak, így azt nem írta fel. Viszont ha gondjai vannak agyilag vagy infantilis, talán nem kéne követnem...

Az asztal felső fiókjában nincsenek könyvek, csak két krém meg egy újabb plüssállat. Talán erre haragszik, azért zárta be ide, vagy mi van?

Az alsó fiókban viszont van pár manga. Belenézek és meglepve tapasztalom, hogy csupa perverz jelenetet tartalmazó mangáról van szó... de ami a legjobban tetszik, hogy van egy olyan is, amiben csak fiúk vannak. Rögtön ott nyílik ki, ahol meg van törve a könyv gerince, ergo ahol többet szokta nézegetni... és itt bizony dugnak. Pontosabban az egyik pasi rámászik a másikra és a tiltakozása ellenére beleül a farkába. Csak így.

A többi manga miatt már kezdtem félni, hogy talán mégse meleg, de így már nem aggódom. A hetero könnyek gerince nem volt így megtörve, mint ezé itt, szóval ez jobban érdekli, ergo a fiúkat jobban szereti, mint a lányokat.

Tovább nézelődöm. Az asztal mellett, a földön hevernek a tankönyvei, amik Spongyabobos csomagolópapírral vannak bevonva. Most már hivatalos: Tae és Spongyabob imádják egymást.

A könyvkupac tetején helyezkedik el a laptopja, amit be is kapcsolok, hátha megtudom, milyen pornót néz, de a gép kéri a jelszót. Megpróbálom megtippelni, milyen jelszót adhat meg egy ilyen egyszerű lelkű, de bonyolult agyú ember, mint Tae. Beírom, hogy „jelszó", majd, amikor ezt nem fogadja el, megpróbálom a Spongyabobot, de mivel azt se engedi, végül hagyom a francba. Már amúgy is tudom, mi izgatja fel. Bár nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha hirtelen beleülne, mert már most sem kicsi a gondosan nevelgetett fenevadam és ennél csak nagyobb lesz. Én meg tutira nem fogok beleülni az övébe.

A komódjához lépek, aminek az első fiókja teljesen tele van zoknikkal (mintha nem csak két lába lenne... na mindegy), második fiókját kihúzva viszont megtalálom az alsóit. Hát, van egy pár normális, de a legtöbb darabon van valami idióta minta. Ha sikerül összejönnöm vele, első dolgom az lesz, hogy kidobjam az összes infantilis alsóját és vegyek neki normálisakat.

Ekkor látok meg a komód melletti fotelben egy fekete alsógatyát piros szegéllyel. Megvizsgálva azt veszem észre, hogy ez bizony használt... és nem is akármilyen nyom van rajta, ugyanis egy foltocska van az anyagon, ami nem éppen kajafoltnak tűnik. El sem hiszem, hogy ilyen szerencsében van részem!

Körülnézek, mintha láthatna valaki, aztán gyorsan beleszippantok a ruhaanyagba. Oh, igen, érzem az illatát! A nyögései visszhangzanak a fülemben, miközben szagolom és elképzelem, hogy a kényeztetésem hatására hamarosan elélvez. Ha eddig félkemény voltam az izgalomtól, most már olyan vagyok, mintha egy oszlopot cipelnék a nadrágomban. Határozottan kedvem lenne most azonnal rárántani. Lelki szemeimmel látom magam, ahogy a szobájában verem, majd azt is, ahogy ő veszi kezébe a dolgokat és a gondolattól csak még izgatottabb leszek. Kezd határozottan szűkös lenni a nadrágom.

Ekkor - mikor máskor? - zajt hallok a bejárati ajtó felől. Villámgyorsan odaugrok a szekrényhez, hogy abban bújjak el, de amikor kinyitom az ajtaját, kiesik belőle egy csomó ruha meg további plüssök és ami legjobban meglep: egy baba is, amin alul nincs semmi és a lába közé fekete alkoholos filctollal szőr van rajzolva...

Ez kezd olyan lenni, mint amikor a horrorfilm egyik főszereplője megtalálja a gyilkos rejtekhelyét, ahol mindenféle ereklyék vannak az addigi áldozatoktól.

Nincs időm megrökönyödni, csak gyorsan visszatuszkolom a cuccokat a szekrénybe, miközben odakintről halk szentségelés és kotorászás hangjai hallatszanak. Áldom az eszem, hogy nyitva hagytam a szobája ajtaját, így idejében meghallottam, hogy jön.
Mire elrendezem a szekrényt, már csak annyi időm marad, hogy gyorsan elrakjam Tae használt alsóját a táskámba, amit elrejtek az ágy alá, majd becsukom a szobája ajtaját, végül bemászom magam is a tatyó mellé.
Már régen vert ennyire hevesen a szívem. Alig bírom visszatartani a zihálást és nem csak a kemény falloszom miatt, hanem az egyre közeledő Taehyung miatt is. Kezdek bepánikolni.

Próbálok még beljebb mászni, nehogy meglásson, mert akkor hamar meghiúsul a tervem. Pár másodpercen belül nyílik az ajtó, majd becsörtet rajta Tae. Jól átgondoltam én ezt, bassza meg?? Elég hülye ötlet volt... Hogy fogok innen kijutni? Lehet, hogy késő este fog csak elaludni, én meg nem hugyoztam három órája.
Tudom, jókor jut eszembe.

Sajnálom, hogy ilyen soká jött és köszönöm szépen, hogy elolvastátok!!❤️🖤❤️