❄Teó szemszöge❄

Eppen Nami-val beszélgettünk azon, hogy mikor is merészkedjünk felmenni a Mia szerint, "hintákra", mikor is Felix jött oda hozzánk, és Nami-t megkérdezte, hogy fel megy-e vele rájuk, amitől barátnőm kissé meglepődőtt, de egy "Miért ne?" után ott is hagyott egymagam, így azon tanakodtam, hogy kivel is mehetnék én.

Azért de furcsa, hogy mi Nami-val koreaiul beszélünk a fiúkkal, míg Mia Chan-al simán angolul. Pedig nekem megy talán a legrosszabbul a koreai nyelv.

-Engem keresel?-hallottam meg mögülem egy már a fejembe vésődött hangot, amire zavartan hátrafordultam.

-Valakit akivel felmehetnék arra.-mutattam a "hinták" felé, mire mosolyogva közelebb lépdelt és mogfogva a kezem húzni kezdett azok felé.

-Mondom, hogy engem keresel.-mondta kedvesen, amitől kissé elpirultam.

Pár perc múlva már felfele is tartottunk, és nagy erővel azon voltam, hogy ne nézzek le.

-Miért nem vagyok olyan, mint Mia?-kérdeztem előremeredve, az ülést szorongatva kezeimmel.

-Mert?-kérdezte érdeklődve MinHo, mire aprót sóhajtottam.

-Mert ő nem fél a magasban.-mondtam kissé lehajtott fejjel, mire egy kezet éreztem meg magam körül, mi szorosan a fiúhoz nyomott.

-Nem fogsz le esni, nem hagyom.-suttogta fülembe kellemes, s megnyutató hangján, mire lassan felé kaptam csillogó tekintetem.

Hogy tud ennyire cuki és ennyire gyönyörű lenni egyszerre?

❄❄❄

❄Mia szemszöge❄

Már nagyban a buszon ültünk. Legalábbis én. A többiek mind állva, hangosan énekeltek, és ami a legrosszabb volt, hogy a sofőrt egyáltalán nem zavarta, így nem tudott rajtam segíteni.

Összekuporodva, s összehúzva magam, egész lényemmel az ablak felé fordultam, s próbáltam csukott szemmel pihenni, de nem nagyon ment. Hasam is annyira korgott, hogy azt hittem hangosabb lesz a kiabálásuktól már.

Fáradt voltam, fájt a fejem, éhes voltam, rosszul voltam..minden bajom volt.

Viszont velem senki sem törődött.

Mikor végre megérkeztünk, azonnal felpattantam, s morcosan, holt fehér arccal, elsőnek el is hagytam a buszt, majd azonnal be is rohantam a szállodába, és a szobám felé vettem az irányt. Igaz, éhes voltam, de egy falatot sem tudtam volna lenyelni a torkomon, annyira rosszul lettem.

Talán megfáztam volna?

Ahogy felértem a szobámba, azonnal levetettem kabátom, és csizmám, majd a fürdőbe rohantam, hogy gyorsan lefürödjek, hátha az segít.

Útközben hallottam, ahogy két barátnőm is megérkezik, de nem fogalalkozva velük, folytattam a fürdészetet.

Hajam megtörölve, ki is mentem a fürdőből, kissé frissebben, de még így is elég rosszul éreztem magam.

-Nem jössz enni?-kérdezte meg az eppen ajtóhoz sétáló Nami, mire zombi lényemmel felé fordultam.

-Nem, nem vagyok..éhes.-nyögtem ki nehezen, halványan elmosolyodva, amitől értetlen pillantásokat kaptam tőlle és Teó-tól is.

-Miért?-kérdezte Teó, mire vállat vontam, majd az ágyam felé mutattam.

-Megyek aludni, majd holnap beszélünk.-mondtam mosolyogva, majd az ágyamhoz lépdeltem, és a paplanom alá feküdtem, amit két barátnőm figyelmesen nézett végig.

-Rendben..jó éjt!-ezzel el is mentek.

Nem kellett sok idő, és már el is aludtam.

❄Reggel❄

Annyira rosszul éreztem magam, hogy már tovább aludni sem bírtam. De még csak megmoccani sem tudtam nagyon.

-Jó reggelt álomszuszék!-szólalt meg az éppen haját összefogó Nami, mire halott pofámmal felé kaptam tekintetem.-Teó már elment reggelizni.

-Szarul vagyok..-nyögtem ki összekuporodva, s lehunyva szemeim.

-Mert?-kérdezte értetlenül, majd kissé közelebb sétált hozzám, s kezét a fejemre helyezte, amitől felnyitottam pilláim.-Uuh..van lázad!-mondta elhúzva száját, majd hátrébb lépett.

-Van gyógyszerem, nyugi..-motyogtam miközben megdörgöltem szemeim.

-De tegnap egész nap nem ettél..kéne enned is..-nézett rám kissé aggódó tekintettel.

-Majd eszek, de most nincs étvágyam. Csak kihánynám..-mondtam nyúzottan, mire sóhajtott.-Te csak menj enni, meg leszek.-mosolyodtam el halványan, az ajtó felé biccentve.

-Hát jó..de akkor legyél is meg!-vette kissé viccesre a dolgot, mire halkan elnevettem magam és bólintottam. Magaután becsukta az ajtót, mire szörnyülködve megfogtam hasam, s amennyire csak tudtam összegörnyedtem.

Pár percig csak össze-vissza mocorogtam, míg végül fájdalmasan a földre nem estem, amitől kissé felszisszentem. Ebben a pillanatban viszont nyitódott az ajtó, és lépteket hallottam közeledni felém.

-Mia!-hallottam meg Chan, kissé ijedt hangját.-Veled meg mi történt?-kérdezte ijedten, miközben derekamnál fogva felültette erőtlen lényem.

-Leestem az ágyról..-motyogtam alig hallhatóan, majd a fiú segítségével felültem az ágyra, ő pedig mellém fészkelődött. Nem kellett, se több, se kevesebb, azonnal nekidőltem, s szemeim gyorsan le is hunytam.

Voltam én már ennyire szarul életemben?

-Nami mondta, hogy nem érzed jól magad..hát nem is nézel ki túl jól..-mondta sóhajtva, mire aprót, de tényleg, nagyon aprót biccentettem, s nem gondolkodva, erőtlenül megfogtam kezét, és tenyerét az arcomhoz érintettem.-Nagyon magas a lázad!-fogta meg rendesebben az arcomat, ijedten, amitől még így betegen is melegség töltötte meg bensőm. Vagy csak a láz volt.-Hozok borogatást!-mondta ahogy elengedte arcom, s készült felállni, de gyorsan köré fontam két karom, és szorosan magamhoz húztam.

Nem akartam, hogy elmenjen. Valamiért..valamiért féltem. Azt hittem végleg itt akar majd hagyni. És én nem akartam. Nem voltam rá készen.

Ismét..

-Ne menj...-suttogtam már alig ébren maradva, s fejem végül ölébe pottyant. Ez volt az utolsó amire emlékszem. Fáradt, és gyenge voltam.

❄Chan szemszöge❄

(Ilyen is van lel)

-Ne menj...-suttogta erőtlenül, ahogy derekam szorongatta, s mikor visszaültem feje ölembe pottyant. Szavai..és tettei, annyira..jól hatottak. Annyira..örültem nekik. Szívem azonnal hevesen kezdett dobogni, és csak miatta. Csak mert nem akarta, hogy elmenjek. Csak mert azt akarta..hogy vele maradjak.

-Nem megyek.-arcomon egy halvány, alig látható mosoly jelent meg, majd egyik kezem felemeltem, s arcára helyezve, cirógatni kezdtem azt.

Talán ekkor volt az, amikor tudatosult bennem...hogy én sem akarlak elhagyni téged. Hogy veled akarok lenni, ameddig csak lehet. Hogy számomra, igenis fontos lettél. Nagyon fontos. Hogy nélküled..

..nem tudnék élni.