𖦹 Sirius Black 𖦹

Azóta a bizonyos veszekedés óta nem mentem haza. Minden fontosabb cuccom abba a bőröndbe volt amit magammal hoztam, így semmi sem hiányzik. Ennek már itt volt az ideje, meg tudok állni a saját lábamon.
A nyár további részében munkát vállalok az Abszol Úton és Jameséknél csövezek. A pénzt úgymond lakbérként fizetem nekik, bár teljességgel ellenezték, nem hagytam magam.
Miután James és Lily járni kezdtek elég sokat lógunk együtt így négyen. Bár még mindig nagyon csalódott vagyok amiatt az elromlott csók miatt, nem adom fel. Annál jobban szeretem Leylát.

Már csak napok vannak az iskolakezdésig, amikor Leyla megjelenik a "munkahelyemen" a Bűbájos Lámpák nevezetű boltban.

- Üdvözlöm, kisasszony, miben segíthetek? - vigyorgok rá a pult mögül. - esetleg lámpát szeretne venni? Akkor ajánlanám ezt... gyönyörű darab, és csak 27 galleon, a vaknak is megéri!

Leyla unottan bámul rám, majd ledobja a pultra a táskáját, és leül az én (!) székemre.

- Bármilyen meglepő Sirius, nem akarok lámpát venni - közli. - Csak... beszélni akartam veled.

Bár nem mutatja, én tudom, hogy valamiért nagyon feszült. A gyűrűjét csavargatja az ujján, és a haja nem lóg a szemébe. Vagyis megfésülködött, készült erre. Kész Sherlock Holmes vagyok, mi tagadás.

- Szolgálatára! - hajolok meg előtte szórakozottan, mire idegesen fújtat egyet. - Szóval, mi van?

Mellé húzok magamnak egy kényelmetlen háromlábú széket és kíváncsi tekintettel nézek Leylára. Miért van ilyen szép szeme? Ilyen szép, zöld szeme... Ez nem igazságos.

- Hát... Arra gondoltam, hogy, persze csak ha rá érsz - zavartan igazította meg az amúgy még mindig tökéletesen álló haját - elmehetnénk fagyizni. - böki végre ki, mire én elvigyorodok.

- Fagyizni, veled Leyla Evans? - mérem végig. - Legyen - egyezek bele egy fáradt sóhajjal, látszólag nagyon unva magam.

Természetesen ilyenről szó sincs. Leyla végre...végre talán érdeklődik irántam, hogy és mit tudnék most unni? Repesek az örömtől, és legszívesebben ugrálnék, de igyekeszem megőrizni a "komolyságomat".

- És ki fog addig lámpákat árulni helyetted? - húzza fel a szemöldökét kétkedve.

- Hát... mivel egy héten belül három lámpát adok el átlagosan ezért szorítsunk, hogy ne pont most jöjjön valaki - vonom meg a vállam vigyorogva, mire Leyla csak a felyét csóválva az ajtóhoz lép.

Kitárom előtte a koszos, szinte átláthatatlan ajtót és kirakom a "Rögtön jövök" táblát.

- És hol akarsz fagyizni? - nézek a lányra aki kicsit szerencsétlenül áll az Abszol Út forgatagában.

- Ez egy kérdés volt? - néz rám lekezelően Leyla. - Természetesen Florean Fortescou - nál.

- Ki kérem magamnak, de belőled még azt is kinézem, hogy nem nála fagyizol - röhögöm el magam, és hirtelen ötlettől vezérelve kézen fogom és elindulunk a fagylaltos felé.

- Szóval ezt gondolod rólam, Sirius Black?

- Nagyjából - mondom mosolyogva.

A fagylaltosig egyikünk sem szólal meg. Már ép kezdene kínos lenni a köztünk megjelent szótlanság amikor egyik Griffendéles évfolyamtársunkat pillantom meg.

- Hát itt kell találkoznunk?! - kiáltok fel, és Leyla kezét egy pillanatra sem eresztve odalépek Kit Grandson - hoz, aki több nagy csomaggal a kezében vár valakire.

- Hogy telik a nyár, Black? - vereget hátba a srác, majd amikor meglátja mellettem Leylát elképedve köszön neki is.

- Szia, Kit - köszön vissza Leyla. - Én is örülök neked, de... kezdesz feltűnően bámulni.

- Mi? Én... nem, ezt, félreérted - kezd rögtön magyarázkodni a fiú, de a szavát félbeszakítja egy másik, mágikusan felerősített hang.

- A Mágiaügyi Minisztérium hivatalos rendelme értelmében e naptól vagyis 1976 augusztus 27. - étől kilyárási tilalom lép érvénybe minden varázsló és boszorkányra vonatkozóan este nyolc órától. A törvény bevezetését egy bizonyos sötét varázsló felbukkanása okozta.

Ilyedt susmorgás fut végig az összegyült tömegen. Érzem, hogy Leyla esrősebben szorítja a kezemet. Mondani akarok valamit, hogy megnyugtassam, de hirtelen semmi olyasmi nem jut az eszembe, így csak bíztatóan rámosolygok. Legalábbis bíztatónak szántam.

- A bővebb tályékoztatást a holnapi Reggeli Prófétában olvashatják - fejezi be a a sebtében megépített pódiumon álló varázsló. AHogy a hangja elhalkul a nép őrjöngeni kezd.

- És ki ez az ember, azt megtudhatom? - ordítja valaki, túlkiabálva a többieket.

- A bővebb tály...

- A Minisztérium többet is mondhatna, ha már elvárják, hogy a seggünkre üljünk! - vág a szavába egy másik srác, akit a Mardekár őrzőjeként tudok beazonosítani.

- Nem mondhatok semmit, értsék meg! A bővebb tályékoztat... - kezdi újból a begyakorolt szöveget, de ekkor valaki egy mézes csuprot hajít felé, mire a Minisztérium küldötte inkább egy hoppanálással lezárja az ügyet.

- Gyere... - fogom meg szorosan Leyla kezét, és egy üres mellékutca felé húzoom. - Ne maradjunk itt inkább, oké? - kérem, mire némán bólint.

Leyla arca sápadt, és látom rajta, hogy nincsen jól. Pontosan tudom, hogy mi járhat a fejében. Ez vajon az a "sötét varázsló"?

- Szerinted... - kezdi tétován - Voldemortról beszélt?

Töröm a fejem valami frappáns vagy vicces válaszon, de egyszerűen semmi nem jut eszembe, így jobb ötlet nem lévén csak megrázom a fejem.

- Fogalmam sincs. Csak remélni tudjuk, hogy nem.

Nemán állunk egymás mellett a hátunkat a falnak támasztva. Ebben az elmúlt pár hétben minden olyan normális volt. Elfeledkeztünk a diadémról, az évvégi történésekről, minden konfliktustól mentesen szórakoztunk, és éltük az életünket. Erre közlik, hogy nem, ennek egyáltalán nincs vége, ne is számítsunk bármi nyugalomra. Aztán ott van még egy nyomasztó dolog: a dementorok, mert még annak az esetnek sem találták meg a felelősét. És Leyla... Dumbledore azt mondta különleges. Amikor behívott a szobájába először azt hitem kiderült valami amit Ágassal csináltunk, de nem... Egészen másról volt szó.

- Mr. Black, az igazgatóúr beszélnni kíván önnel!

Épp egy mágiatörténeten fonnyadtam, már az Edinburg - ügy utáni napokban, amikor Dumbledore titkára Ms. Wick kimondta ezeket a szavakat. Értetlenül néztem össze a mellettem szinte alvó James - szel, de összepakolva a cuccomat követtem a sovány titkárt, magam mögött hagyva a koboldháborúkat, minden izgalmukkal együtt.

Talán az a mardekáros lány köpött be a trágyagránát miatt amit az alagsorba dobtam,gondolom tūnõdve. Igen, valószínű ez lehet. Csakis ez. Mi másért akarna velem beszélni az igazgató? Mindig is csak ennyi voltam a számára: egy gyerek, akivel mindig valami baj van. De nekem ő más volt: felnéztem rá.

Kitárul a főnixes csigalépcső ajtaja, én pedig mint egy vert had felcaplatok rajta. Ahogy beléptünk az igazgatói szobába Dumbledore felkapja a fejét.

- Szervusz, Sirius! - köszönt mosolyogva. - Foglalj csak helyet -int a pálcájával egy kényelmesnek látszó szék felé. - Ms. Wick, magunkra hagyna minket? -kéri kedvesen a titkárnőt, aki szívélyes mosolyjal az arcán hagy magunkra minket.

- Igazgató úr.. Én igazán meg tudom magyarázni -kezdek bele az úton kiagyalt kis kamu- sztorimba.

- Bizonyára félreérted azt, hogy miért hivtalak ma ide -int le rögtön az öreg. - Leyla Evansről szeretnék beszélni veled.

Meghökkenve bámulok rá, talán már kicsit illetlenül is.

- Leyláról? Dehát...

- Kérlek hagyd, hogy befejezzem! -szól rám, mire behúzott nyakkal bólintok. - Tudom, hogy nagyon jó barátok vagytok. Vagy talán többek is? - teszi fel a kérdést ami ott leng a levegőben. - Elnézést, tapintatlan voltam. Tehát, tudom, hogy közel álltok egymáshoz, és hogy te egy fontos személy vagy Leyla életében - akaratlanul is kihúzom magam. - Ezért kérnem kell tőled valamit. De meg kell ígérned, hogy erről senkinek sem beszélsz.

- Persze... Oké, nem mondom el senkinek -vonogatom a vállamat értetlenül.

- Nekem is nehéz erről beszélni, mivel semmit se tudok biztosra és a legkevésbé se szeretnék bolondságokat összehordani, de most muszáj hamar cselekednem mert mire pontos információkat kapunk, lehet, hogy késő lesz. - kezdek aggódni, valyon valami történt Leylával? Nincs sok időm ezen gondolkodni, ugyanis az öreg varázsló rögtön folytatja a monológját. - Mindketten tudjuk, hogy sötét idők jönnek és a sötétség sokmindenkit elragad. Pont ezzel kapcsolatban szeretnélek megkérni valamire; akadályozd meg.

- Elnézést, de nem értem. Mit akadályozzak meg? - össze vagyok zavarodva. Azt akarja, hogy megakadájozzam a sötétség eljövetelét, vagy mi a franc? Erre még Ő se biztos, hogy képes lenne! Akkor meg mit vár tõlem?!

- Nem jól fogalmaztam, bocsáss meg. Azt szeretném ha vigyáznál Leylára. - Dumbledore az átható kék szemeivel, mintha megpróbálná belevésni ezt a mondatot az agyamba. Hát ezzel nem kell foglalkoznia, minden egyes szavát mintha tüzes vassal vésték volna belém, egy életre belém égtek.

- Hogy mi van? Mitől kéne megvédenem? Hisz nagyon tehetséges és erős boszorkány.

- Ezt én is tudom és nem is arra kérlek, hogy testileg védelmezd. Hanem, hogy legyél mellette a nehéz időszakaiban is. Rossz előérzetem van.

- Milyen rossz előérzetről beszél? - a kíváncsiság és az aggodalom egyszerre furdalja iszonyatos erõvel az oldalamat.

- Mint ahogy azt már említettem, közeledik a sötétség, és úgy sejtem, hogy Leyla veszélyben van. Tényleg erős boszorkány, erősebb a legtöbbünknél. Oly nagy az ereje, hogyha Voldemort megszerzi magának, megállíthatatlan lesz. Meg fogja próbálni a saját oldalára állítani, épp ezért kell megvédened. Nem engedhetjük, hogy megszerezze.

Lesokkolódva állok az igazgató szóbájának közepén. Nem tudom mit reagáljak. Eddig is tudtam, hogy Leylának nagy ereje van, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna.

- Remélem ezt megértetted Szóval ígérjd meg, hogy mellette leszel és megvéded. - válaszra várva néz rám. A szemébe nézve látom, hogy lassan fogy el a türelme, és aggódik.

- Én, öh... izé - próbálok egy rendes mondatot kicsikarni magamból, de a sikertelen próbálkozásomat az igazgató türelmetlenül félbeszakítja.

- Megígéred?- összeszedem magam és kimondom a várt választ:

- Meg.

- Sirius! - hallom meg Leyla türelmetlen hangját, ami visszaránt a gondolataimból.

- Hm? - nézek smaragdzöld szemeibe, amik most aggodalmasan csillognak.

- Te....? Te nem láttad? - kérdezi szinte hisztérikus hangon. Nagyon megijedt valamitől amit én nem láttam? Ez szuper.

- Mit, Leyla? - lülök a földre, és magammal húzom őt is, hogy egy kicsit megnyugodjon. Olyan, mint aki bármelyik pillanatban összeeshet, így nem kockáztatom meg a "menjünk innen" kijelentést.

- Itt volt - mondja halkan, eltorzult, sírásra görbülő szájjal. - Voldemort.

Leyla feje előrebukik, és az arcát már eltakarja előlem a vörös hajzuhatag, a válla rázkódik a sírástól. Hát erről beszélt Dumbledore, gondolom keserűen, és gyengéden átkarolom Leylát.

- Mondott valamit? - kérdezem, előre félve a választól.

- Azt mondta... - néz fel Leyla, szemeiben rettegés ül. - Hogy én árultam el őt a Minisztériumnak, és, hogy meg fogom bánni. Mert vagy mellette lehetek vagy a föld alatt - elcsuklik a hangja. Nem akarom, hogy lássa rajtam mennyire megijedtem, így magamhoz ölelem, és elfojtom, a könnyeimet. Nem tudtam megvédeni, elbuktam. Többet ilyen nem fordulhat elő, határozom el magamban, és ez, most erősebb minden másnál.

Mert meg kell védenem Leylát.

- Sirius? - suttogja a vállamba fúrva a fejét, úgy, hogy alig hallom amit mond. - Köszönök mindent.