- Leyla?!

Megdöbbenve álltam James mellett.

Velem szembe ott állt a régi waldoxos idmerősöm és egyben a volt barátom Thomas Backerlly.

- Thomas?! - csak ennyit tudtam kinyögni. - Te... hogy kerülsz ide?

Thomas egy régi aranyvérmániás család gyereke, akik kábé olyanok mint Blackék. Csak még olyanabbak. És mivel Dumbledore mugliszületésűeket is felvesz a Roxfortba ők úgy döntöttek, hogy inkább a Waldoxba járatják a fiukat, mert az úgy is sokkal jobb. Nem tudom miért, de így lettünk évfolyamtársak. Aztán az utolsó ott töltött évem elején jöttünk össze. Iszonyúan boldog voltam, nagyon szerettem Thomast, aztán ez az egész valahogy elmúlt. Utáltam már az egész kapcsolatot, őt is, és szakítottam vele. Én megkönnyebbültem, ő kevésbé...

- Nyárra mindig hazajövök, rémlik? - kérdezte teljesen kiélvezve a zavaromat. - Te is hazajöttél.

Bólintottam. Mindenki értetlenül állt mellettünk, senki sem tudta, hogy honnan ismerjük egymást. Jameséknék sem meséltem róla, úgy általában a Waldoxról sem. Thomas ezt észrevette, és még szélesebben mosolygott.

- Leyla Evans, mindenki királynője nem mesélt rólam az új barátainak? - nevetett fel gúnyosan, mire riadtan Jamesre néztem. Nem tudtam, hogy Sirius szüleinek feltűnt e, hogy az igazi nevemen szólított. Sajnos igen.

- Evans? Elnézést, de ő itt a Bowman família sarja - kötött bele Mr. Black.

- Bowman família? Van egyáltalán olyan? - nevetett fel gonoszan Thomas. - Ő itt - mutatott rám - Leyla Evans, mugli származású boszorkány.

Ledermedtem. Gyorsan a Black - szülőkre néztem, akik eltorzult arccal meredtek egymásra. Mivel Sirius már elment, így nem volt kit szidniuk, de gondoltam, hogy számukra még lesz folytatása a dolognak. Amúgy az út többi részében nem szóltak hozzám. De kedvesek. Mindegy, örültem, hogy ennyivel megúsztam.

- Indulhatunk? - dörrent ránk Cygnus Black pár perc hallgatás után után, mi pedig bólogattunk.

- Persze - felelte készségesen Thomas. - Itt van a hintó és a ló - vezetett ki egy elegáns hintót az erdőből, ami előtt egy óriási szárnyas ló állt. - A gond csak az... Hogy a hintóban nem férünk el mindannyian, így két embernek a lovon kell ülnie - úgy vigyorgott rám, hogy megfagyott a vér az ereimben.

Mindenki elkezdett bepakolni, meg egyezkedni a helyekről, mire én riadtan Jameshez fordultam.

- Légyszi mondd, hogy te kint ülsz velem. Érzem, hogy ő akar velem kint ülni, de félek, hogy út közben lelök a lóról - mondtam félve.

- Oké persze. Sirius szerintem amúgyis megölne ha hagyná, hogy ezzel ülj egy lovon - intett Thomas felé. - Amúgy ki is ő?

- Khm... Legyen elég annyi, hogy az exem, és nem végződött túl fényesen a kapcsolatunk - motyogtam kínosan.

- Neked van exed? - nézett rám elképedve.

- Ez miért olyan fura? - kérdeztem nevetve. - Nekem is lehet exem.

- Hát... ez igaz - vonta meg a vállát James. - Mindig elfelejtem, hogy nem a Roxfortban kezdtél.

- Néha én is - mosolyodtam el.

- Gyertek, indulunk - tette a vállamra az állát hátulról Cissy, mire frászt kaptam tőle, és majdnem beleestem az árokba.

- Okés. Megvan már, hogy ki ül a lovon?

- Thomas azt mondta, hogy te és ő. Azt hiszem ezt veled elfelejtette megbeszélni - vonta le az arcomból a következtetést.

- Az biztos - fintorodtam el. - Mindegy, nem hagyjuk annyiban - ragadtam meg James kezét, és elkezdtem húzni őt a hintó felé.

- Gyere, Leyla, ülj csak fel - állt meg mellettem Thomas.

- Figyu, én és James szeretnénk a lovon ülni, nem baj? - kérdeztem hangosan, hogy a többiek is hallják, mert azt gondoltam, hogy akkor Thomas nem fog annyira ellenkezni, az azért fura lenne.

- Nekem mindenképp elöl kell ülnöm, a többiek pedig már beültek. Szóval - vonta meg a vállát.

- De mi szeretnénk elől ülni - karolt át hátulról James.

- Ti... Ti most... - hebegte Thomas. - Ti jártok?

- Hát, mondhatjuk úgy is - mosolyodtam el, és hátrafordulva adtam egy puszit James arcára. A színjátékunk elég jól bevált.

- Na, indulunk már, Thomas? - kérdezte fensőbbségesen Mrs. Black.

- I...igen, persze, máris indulunk, Mrs. Black - feleli zavartan a waldoxos fiú.

- Akkor ugye ülhetünk előre?

- Üljetek, bánom is én! - legyint Thomas, én pedig boldogan rávigyorgok Jamesre.

- Ugye tudod, hogy még tartozol nekünk egy két válasszal?! - súgta a fülemben James amikor felszállunk az óriási szárnyas lovakra.

- Csak azért nem beszéltem róla, mert nem akartam emlékezni rá, és... féltem, hogy Sirius... hogy ő...

- Értem én - vigyorog rám James, én pedig játékosan megcsapom a vállát.

- Jajj, hagyjál már! - kiáltok fel nevetve.

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

- Úristen Lilyyyyyyyyyy! - szinte visítok, amikor belépek a kis házunkba.

- Leyla! Szia! - üdvözöl a testvérem miközben szorosan megöleljük egymást. - Mindent mesélj el, oké? -nézett rám Lily.

- Húú, mindent elmesélek, ígérem, de először nagyon szeretnék leülni és enni valamit. De, mindegy, az nem is olyan fontos. Képzeld. Egy héten belül kétszer is megcsókoltak. Nem hiszem el.

- Mi van? - hüledezik Lily. - Végre Sirius megemberelte magát!
- Hát... nem egészen... - húzom el a számat. - Õ és Reg is, szóval...
- Na jó. Az sem érdeke ha éhen halsz, most leülsz és elmesélsz mindent.

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

Szia, Leyla! És gondolom Lily! Szeretnénk veletek beszélni (vagyis én meg James), meg minden... Szóval arra gondoltunk, hogy eltölthetnénk egy pompás estét, a ragyogó, Mágikus Meló nevű talán kevésbé jóhírű kocsmában. A rossz híréért kárpótol minket a kacsasültjük, amihez foghatót még biztos nem ettetek. Ha jöttök velünk, akkor este hatkor ottvagyunk értetek, ha meg nem... Akkor is ott vagyunk.

Sirius

Fejeztem be hangosan a levél felolvasását, majd összenéztem Lilyvel. Mindketten azon gondolkodtunk, hogy menjünk vagy ne menjünk? Hosszú másodpercekig néztünk egymás smaragdzöld szemeibe, mire az én kis vöröstincses ikrem megszólalt:

- Menjünk.

- Egyet értek - bólintottam. - Kíváncsi vagyok mit akarnak a fiúk.

- Anya - léptem be a konyhába, nyomomban Lilyvel. - Este elmennénk vacsorázni a fiúkkal - mondtam kicsit megmásítva az igazságot. Azt azért mégsem mondhattam, hogy valami fura nevű kocsmába megyünk!

Anya a hír hallatán elmosolyodott, és úgy keverte tovább a brownie - tésztát.

- Menjetek nyugodtan, örülök, hogy van programotok - nézett ránk kedvesen. - Hányra mentek?

- Hatra jönnek értünk a fiúk - jelentette Lily, majd leült a konyhaasztalhoz.

- Rendben. Azért... éjfélre már itthon legyetek.

- Itt leszünk - ígértük egyszerre Lilyvel, én pedig anya mellé léptem és szorosan átöleltem.

- Vigyázzatok magatokra - mosolygott ránk. - És, Leyla, ne egyél a tésztából! - csapott a kezemre, ami valami módon a brownie tésztát közelítette meg, mire én elnevettem magam.

- Bocsi - mondtam még mindig nevetve, majd Lilyvel, felmentünk a szobánkba előkészülni, mivel már csak pár óra volt hatig.

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

Pontban hat órakor megszólalt a csengő. Lilyvel egymásra nézünk, majd egymás mellett rohanunk le a lépcsőn. Az ajtó előtt sietve lefékezünk, és kitárjuk a fiúk előtt.

- Sziasztok - köszönt Sirius, és otthonosan besétált a házba, nyomában Jamesszel. - Na, mehetünk? - kérdezte rögtön, és nagyon úgy tűnt, hogy nem akar sokat (vagy egyáltalán) várni.

- Persze - mondtuk Lilyvel tökéletesen egyszerre.

- Akkor gyerünk - fordult is újra az ajtó felé James, mire értetlenül néztem rá.

- Oké, csak... egy cipőt azért felvennénk.

- Ja, igen, persze, nyugodtan, vegyetek fel cipőt - biccentett szórakozottan.

- Köszi, hogy megengeded - húzta föl a lábára a bakancsot Lily, egy szemforgatás keretében.

Miután mindannyian elkészültünk, Lilyvel gyorsan elköszöntünk anyától, és a fiúkkal együtt kiléptünk az ajtón.

- Mivel megyünk? - néztem érdeklődve Siriusra.

- Seprűvel. Mi mással? - kérdezett vissza értetlenül, majd összeröhögött Jamesszel.

- Jól van, na, csak kérdeztem - vontam meg a vállamat tetetett sértődöttséggel, mire Sirius átkarolta a vállamat.

- Tudom, hogy nem sértődtél meg - jelentette ki magabiztosan, én pedig hitetlenkedve néztem rá.

- Hogy te... Najó, mindegy. Induljunk - forgattam meg a szemeimet, Sirius és James pedig előszedték egy fa mögül (milyen kreatív helyre tették) a seprűket, és végre - valahára elindultunk.

Alig tíz percet utazhattunk a levegőbe amikor is a fiúk leszálltak egy nem valami bíztató külsejű épület előtt.

- Tádám! - mutatott James büszkén a házra, mire összenéztem Lilyvel.

- Ez jó lesz - dünnyögtem, majd mindannyian beléptünk a Mágikus Melóba.

A hely belülről sem volt éppen jó állapotban, de barátságos volt, és hangulatos. A nagy fa asztalokon piros - fehér kockás terítő volt, és egy kis virágcsokor. Mondjuk ezek a csokrok már ott lehettek egy ideje, mivel szinte mindegyik teljesen el volt száradva, de ez láthatóan egyik vendéget sem zavarta. Az egyik sarokban háromtagú zenekar játszott, egy vidám dallamot, a vendégek pedig felszabadultan beszélgettek az egyre erősödő hangzavarban.

Sirius és James láthatólag kiismerte itt magát. A bárpulthoz léptünk, ahol egy alacsony és tömzsi varázsló törölgetett egy koszos ronggyal egy még koszosabb poharat.

- Dustin, jó téged újra látni! - szólította őt meg Sirius, miután a varázsló magától nem vett észre minket, úgy elmerült a koszos korsó rejtelmeiben.

- Black, Potter! Jó, hogy jöttetek! - nézett fel vigyorogva Dustin, a pillanatnyi meglepetés után. - És... vendégeket is hoztatok! Milyen csinosak! Esetleg... - nevette el magát az öreg varázsló.

- Na jó, Dustin! Csak adj négy vajsört, oké? - rázta meg a fejét James.

- Jól van, nem kell olyan mérgesnek lenni, hékás! A kis hölgyek nevét azért meg szabad kérdeznem? - villantott ránk egy fogatlan mosolyt.

- Én Leyla vagyok, ő pedig az ikertestvérem, Lily - mutattam be magunkat.

- Hát szervusztok! Régen voltak itt ilyen fiatal és szép lányok - sóhajtott merengve.

- A vajsört Dustin, a vajsört! - sürgette Dustint immár Sirius.

- Rendben, rendben - sóhajtott lemondóan a pocakos varázsló és sietős mozdulatokkal elkészítette az italokat.

- Köszönjük! - mondta James amikor Dustin kicsit indulatosan lerakta elénk a vajsöröket.

- Gyertek, üljünk, le! - indult el Lily az egyik ablak melletti asztal felé.

Miután mindannyian helyetfoglaltunk én és Lily érdeklődve fordultunk a fiúk felé, akik látszólag nem vették az adást, éppen a szalvéták lebegtetésével foglalatoskodtak.

- Fiúk - lobogtattam meg előttük a kezemet. - Miről akartatok beszélni velünk?

- Jaa, hogy az - kapott észbe Sirius. - Hollóháti diadémja. Hallottatok már róla, ugye?

- Nyilván, mindenki hallott róla. De mi van vele? - kérdezte Lily.

- Azt próbálom elmondani - csóválta a fejét Sirius. - Szóval. Van egy tippünk, hogy hol lehet.

- Elveszve - szóltam közbe.

- Ti Evansek mindig ilyen beleszólósok vagytok? - röhögött fel James, én pedig sértődött grimaszt vágtam. - Kihalgattunk egy beszélgetést, és eléggé biztos, hogy valahol a Roxfortban van.

- Kit hallgattatok ki? - vontam fel gyanakvóan a szemöldököm.

- Ja, csak Bellát - legyintett Sirius, de az arcomat látva hozzátette. - Jaaa, ti jóban vagytok, ugye? - húzta be a nyakát.

- Igen?! Jó, hogy leesett, te agyatlan. De eltekintünk attól, hogy kihallgattátok a barátnőnket, ugye, Lily? - néztem megerősítésért a testvéremre.

- Most az egyszer - mosolygott Lily.

- Amúgy Bella honnan tudná, hogy hol van a diadém?

- Bella Tudjátokkinek dolgozik - hajolt közelebb James.

- Nem. Bella nem halálfaló - mondtam határozottan. - Oké, nem mindig cuki meg kedves, de az nem jelenti azt, hogy...

- Leyla! Láttük a jegyet a karján.

- Fiúk, valamit vagy félreértettetek, vagy csak ki akarjátok magyarázni, hogy miért hallgatóztatok utána, vagy nem akarjátok, hogy vele legyek, vagy mi van? Nem kell ilyeneket kitalálnotok, oké?

- Értsd már meg, ez nem kitaláció, Bella veszélyes, vigyáznod kell vele - nézett rám komolyan Sirius.

- Az agyamra mentek a hülyeségeitekkel.

☆ Lily Evans ☆

- Igazat mondanak, Leyla - szólaltam meg halkan. - Én láttam őt, és a karját is. Hinned kell nekünk.

- Mi? Nem...nem. Az nem lehet, Bella nem szent, de ez azért túlzás, nem? Ő...ő nem...ő sohasem... - hebegte a testvérem.

Hirtelen annyira megsajnáltam Leylát. Magamhoz öleltem, éreztem, hogy rázkódik a válla a sírástól.

- Minden rendben lesz, oké? Ígérem - suttogtam a fülébe, félretűrve egy vörös tincset.

Felnézett rám, smaragdzöld szemei könnyektől csillogtak.

- Félek, Lily - mondta halkan, úgy, hogy csak én hallottam.

Tudom, mondtam volna, én is, de nem volt erőm megszólalni. Én is féltem. Ha az egyik legjobb barátnőnk is ellenséggé vált, azokká akik annyi ártatlant öltek meg, azokká aki miatt bujkálnunk kell mert sárvérűek vagyunk. Nem tudtam mit higgyek, hiszen minden amit eddig biztosnak hittünk kezdett elcsúszni. A dolgokat már nem mi irányítottuk. Mi csak próbáltunk túlélni.

- Ki kell mennem egy picit. Mindjárt jövök - szólalt meg Leyla, visszarántva a valóságba.

Felállt és kiment a kocsmából. Nem meglepő módon Sirius is rögtön felállt, és követte a testvéremet.

Így ketten maradtunk Jamesszel, aki maga elé meredt és a szalvétáját gyűrögette. Azt hittem nem fog beszélni, de mégis ő szólalt meg előbb.

- Lily. Tudom, hogy nem ez a legjobb pillanat, de el kell mondanom valamit. Mióta jóban vagyunk és nem kell beszólnom neked ahhoz, hogy rám nézz... Minden olyan más, a lehető legjobb értelemben. Nagyon szeretek veled lenni, és tényleg. Ne is tudom, hogy mondjam, nem vagyok egy nagy monológos. Lily. Szeretlek, és... - megfogta az asztalon pihenő kezemet. - Van bármi esélyem arra, hogy járnál velem?

- Azt hiszem elég jó esélyeid vannak, James - mosolyodtam el, és hirtelen mindenről megfeledkezve (halálfalók,diadém,háború,Leyla) megcsókoltam Jamest.

James Pottert. Ki hitte volna.