Ledermedek, és nem tudom hogy mit csináljak. Jól esik, de ez nekem gyors és még nem állok rá készen. Egy héten kétszer, két különböző fiú megcsókol? Mi vagyok én, valami csók-baba?

Nem gondolkodok már sokáig, hanem gyorsan ellököm magamtól Siriust.

- Ez nekem most sok! - mondom majd egyet hátra lépek és elfordítom a fejem. Még pont látom ahogy Sirius csalódottan néz rám. Ez van, meg kellett tennem. Lehet hogy amit Sirius felé érzek az szerelem. Még én se tudom eldönteni, de bármi is ez még hagynom kell rá időt hogy tudjam biztosan mit akarok, mert nem akarom Siriust hülyíteni. Nem, ezt nem akarom.

Nem tudok mit mondani. Egyszerűen nem. Félve nézek fel, egyenesen Sirius szemébe. Mielőtt még elsírnám magam a tekintetétől elfutok a kúria irányába.
Gyáva dolog volt, de nem bírtam ott maradni. Ezek után? Nem lett volna miért maradnom. Sirius valószínűleg most egy évig nem fog hozzám szólni.

~Sirius Black~

Nem tudom mit rontottam el. Pedig minden tökéletes volt. Addig.

- Sirius! - hallok egy hangot a hátam mögül amint átvágok a zsúfolt báltermen. Furcsa, hogy itt bent semmi sem változott, amikor annyi minden történt már azóta, hogy kimentünk Leylával a kertbe. Itt minden ugyan olyan mint volt. És mindenki boldog is. Legalábbis annak tűnnek...

- Hm? - fordulok meg, és bevárom Jamest.

- Na, mi történt?

- Nem tudom, valamit elb@sztam! Eltolt magától és elment! Mit rontok el mindig James? Mit? Vagy mit kellett volna máshogy csinálnom? Mit tegyek hogy belémszeressen? Mindent megpróbáltam, de semmi, még mindig gyűlöl!

- Nem gyűlöl, csak....

- De igen, gyűlöl! Miért van az, hogy az egész suliból minden lányt megkaphatnék, kivéve őt? Miért vagyok ilyen szerencsétlen? - ahogy beszéltem a hangom egyre hangosabban szólt, és a könnyeim már folytak az arcomon az idegességtől. - Én ezt nem bírom! Elegem van! Érted? ELEGEM!

- Hé Sirius! Nyugodj le! Menjünk fel a szobánkba, ott majd üvöltözhetsz, de most mindenki minket néz, a szüleidet beleértve szóval hagyd abba egy kicsit kérlek. Rendben? -az, hogy ilyen nyugodt hangon beszélt, csak még jobban felidegesített, de be kellett látnom, hogy igaza van, nem dühönghetek mindenki előtt. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam.

- Igazad van, menjünk. - néztem rá, majd gyors lépésben megindultam a szobánk felé.

Teljes csöndben tettük meg a rövid utat a szobánk felé.

Ahogy távolabb mentünk a a bálteremtől egyre kevésbé hallatszottak fel a nevetések, a boldog zajok meg a zene, de egyáltalán nem bántam, hogy csönd van. Ez segített egy kicsit lenyugodnom.

Amikor beléptünk a szobánkba fáradtan ültem bele a kényelmetlen karosszékbe. James pedig megállt az ajtó mellett és a hátát a falnak támasztva állt, és arra várt, hogy megszólaljak. De én nem mondtam semmit, így egy idő után kénytelen volt megszólalni.

- Leyla bír téged -mondta lelkesítőnek szánt hangon.

- Barátként, max - jelentettem ki. - De érted, nem úgy.

- Még, de ez változhat, fogd már föl! Még Lily sem szeretett belém, de nézd majd meg őt az esküvőnkön!

Felnevettem, erre a teljesen abszurd gondolatra, de aztán rögtön elkomorodtam, mert eszembe jutott, hogy mi történt. Mert végülis most nem lehet jó kedvem. Nem. Haggyon James a hülye vicceivel!

- Akkor szerinted mit csináljak, te nagyonokos? - kérdeztem sértődötten.

James elgondolkozva csóválja a fejét.

- Legyél vele sokat, beszélgess vele, és ne akard elsietni a dolgokat. Ő nem a többi roxfortos lány. Neki idő kell, érted?

- Aham - bólogattam elgondolkodva. Ez végülis lehet, hogy beválik. De tényleg. Minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább hittem Jamesnek. - Igen, igen ez beválhat! Kösz haver! - boxoltam vállba, majd vigyorogva huppantam át inkább az ágyamra, mert már nagyon kényelmetlen volt a karosszék.

★Leyla Evans★

A kertből egyenesen a szobámhoz tartozó kis fürdőbe mentem. Odaléptem a tükörhöz, de amint megláttam magam inkább lehunytam a szemem. Nem akartam látni azt a lányt aki annyi fájdalmat okozott a barátainak. Nem akartam látni saját magamat, de legbelül tudtam, hogy így volt helyes. Hisz' még saját magam sem vagyok tisztában azzal, hogy mit érzek Sirius iránt. Ezt még tisztáznom kell.

Nekidöntöttem a fejemet a tükörnek, ami kellemesen hideg volt. Kicsit lenyugtatott. Nem is tudom hány percig állhattam így, teljesen mozdulatlanul, de egy idő múlva halk lépteket hallottam a szobából.

Megdörzsöltem a szememet, és sóhajtva kiléptem a fürdőből. Cissy ült az ágyon, kersztbetett lábakkal, kezében egy könyvvel. Tuti csak akkor vette le az éjjeliszekrényemről amikor kiléptem... Ahogy a barátnőm észrevette, hogy nézem letette maga mellé a könyvet, és szomorkásan elmosolyodott. Nem mondott semmit, csak intett, hogy üljek oda mellé.

Lekucorodtam mellé, és a párnába fúrtam a fejemet. Cissy lassan simogatni kezdte a hátamat, majd végre megszólalt.

- Nem rontottál el semmit. Hidd el - mondta nyugodt hangon.

Felnéztem rá, majd megráztam a fejem.

- Nem tudom, Cissy. Lehet, hogy elrontottam. Nem tudok én már semmit.

- Jajj, Leyla, ne mondd már. Még nincs itt a világvége - próbált megnyugtatni Cissy.

- Nem tudhatod - mondtam sötét pillantást vetve rá.

Egy ideig még veszekedtünk Cissyvel a világvégét érintően, és jobb kedvem ugyan nem lett tőle, de egy pillanatra elfelejtkeztem Siriusról. Ami akkor elég jót tett.

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

- Leyla, jól vagy?! - kérdezte meg vacsoránál legnagyobb meglepetésemre Mr. Black. Meghökkenve néztem rá, aztán megköszörültem a torkom és válaszoltam neki.

- Khm... Persze, jól vagyok, csak nem igazán tudtam aludni az éjjel - vágtam ki magamat egy tökéletes hazugsággal.

- Ami azt illeti én is rosszul aludtam - szólalt meg hirtelen Sirius és rám nézett. Kifürkészhetetlen volt a pillantása, nem tudtam kivenni belőle, hogy most haragszik e vagy sem. - A szél miatt - tette hozzá Sirius, mert mindenki észrevette, hogy egymást nézzük.

- Tényleg csapkodta a spalettákat éjjel - mentett ki minket Cissy a kínos helyzetünkből, mire bólintottam.

- Ó, és, gyerekek, lassan kezdjetek el csomagolni, mert késő délután indulunk haza - jelentette ki Mrs. Black, mire lefagyva néztem a tányéromat. Máris eltelt volna az egy hét? Az lehetetlen, gondoltam. Pedig eltelt, még milyen gyorsan.

- Hogy megyünk haza? - kérdezte az eddig csöndesen ülő Reg.

- A hopphálózat elromlott, ezért egy kedves ismerősünk visz minket haza.

Kedves ismerős. Nekik vannak, kedves ismerőseik? futott át az agyamon, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon milyen embert tartanak Blackék kedvesnek?

Hát, elég hamar megtudtam.

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

- Sirius, várj! - kiáltottam a fiú után a a hosszú folyosón.

Sirius megtorpant, majd felém fordult.

- Hm?

- Hát... csak az, hogy - kezdtem össze vissza - hogy... mérges vagy rám? - böktem ki félve, mire Sirius meglepődve összevonta a szemöldökét.

- Nem - mondta tök normális hangon. - Miért lennék? - kérdezte, már vigyorogva.

- Hát, csak , hogy a csók...ööö, meg, minden - tekergettem zavartan egy előre hulló hajtincsemet - Mindegy. Semmi. Menjünk pakolni! - mondtam gyorsan, mire Sirius vigyorogva bólintott.

Megkönnyebbülten sétáltam vissza a szobámba. Szóval Sirius nem utál. Ez azért jó hír.

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

- Mindenki készen van? - kiáltotta Mr. Black. Már jócskán délután volt, és mind kint álltunk a kúria előtt, kezünkben egy- egy bőrönddel.

Miután Siriusszal megbeszéltem a dolgokat gyorsan összepakoltam a szobában, így Cissyvel még maradt időnk arra is, hogy kimenjünk egy kicsit lovagolni.

- Mikor indulunk? - nyafogott Cissy, mint egy hároméves.

- Nagyon remélem, hogy még ma - szólalt meg Bella is, aki majdnem összerogyott a bőröndjének a súlya alatt.

- Hát azt én is - tettem hozzá mosolyogva.

Amíg mi elbeszélgettünk a, vajon ma még elindulunk e? kérdésen addíg mellettünk kitört a balhé. Ami annyit jelent, hogy elkezdődött a Sirius vs. Szülei vita, és ez sosem jelent jót. Tudtam, hogy Sirius nincs túl jóban a szüleivel, de sosem mesélte, hogy többször is komolyan veszekedtek volna, pedig a szavaiból az jött le.

A hangos kiabálásra mindhárman felkaptuk a fejünket, és megfeletkeztünk a mikor indulunk témáról. Próbáltam kivenni, hogy miről beszélnek (vagy ordítanak) , de ez elég esélytelen volt, ugyanis annyira hadartak, és olyan artikulálatlanul beszéltek, hogy csak egy- egy szót tudtam elcsípni. Ezek például a "amióta elkezdtem a Roxfortot, ti" vagy a "soha nem tiszteltél minket eléggé" és az " utálom ezt az egész családot".

Amikor Sirius ezt kimondta mintha megfagyott volna a levegő. Mindenki ledermedt, egyikünk sem mert megszólalni. Sirius és az apja farkasszemetnéztek, de nem mondtak semmit. AZtán végre Mrs. Black megszólalt.

- Akkor miért vagy még itt? - kérdezte vicsorogva. - Tűnj el inenn, úgy lesz a legjobb! - már színte visított.

Minden szempár Siriusra szegeződött, aki bólintott és felkapta a bőröndjét.

- Majd találkozunk - nézett rám majd Jamesre, aztán elsétáált a falu irányába.

Rémülten néztem Jamesre, a tekintetemmel az kérdezve "Utána menjünk?", mire ő finoman megrázta a fejét, jelezve, hogy maradjunk még itt. Bólintottam, majd a cípőm orrát kezdtem bámulni a kínos csöndben.

És akkor azt hittem, hogy ez lesz a nap sztoria? Amin majd sokat rágódhatok? Amiről megjegyzem a mai napot? Nagyon naiv voltam. Mert akkor megjött Blackék kedves ismerőse, egy fekete hajú magas, velünk egyidős fiú, akit ahogy megláttam összeszorult a torkom.

Ránéztem, ő pedig felnézett és találkozott a tekintetünk. Döbbenet ült a szemében, ahogy felismert.

- Leyla?!

Hát, ezzel a fejezettel is kész lettünk! 💖 Nagyon reméljük, hogy elnyerte a tetszéseteket, és nem vagytok ránk nagyon mérgesek amiért Leyláék még nem jöttek össze.

És lenne még valami. Biztos észrevettétek, hogy fejezet elején jelenidőből múltidőbe váltott az egész sztori. Bocsi ért, tudjuk, hogy zavaró, de csak akkor vettük észre amikor már kész volt a fejezet, és lusták voltunk mindent átjavítani. 😅

Szerintetek folytatódjon múltban, vagy térjünk vissza a kövi fejezetben a jelenre? Melyik tetszene nektek jobban? 🤷‍♂️

Ennyi lenne.👌✨💕

Legyen szép napotok, nemsokára hozzuk a folytit!

Fhreshion