- Leyla, végre! Rád vártam - fordult hátra mosolyogva Sirius. Barátságosan intett, én pedig leültem mellé a kanapéra. Felhúztam a lábaimat, és kényelmesen elhelyezkedtem. 

- És hogy hogy a Nagy Sirius Black megtisztel becses társaságával? - kérdezem viccelődve, amikor igazából nagyon is kíváncsi vagyok a válaszra.

- Olyan furcsa, hogy veled akarok lenni? - kérdezett vissza Sirius egy finom mosoly kíséretében.

- Nem furcsa... csak szokatlan, hogy ilyen romantikusan ittmaradsz és megvársz - válaszoltam Sirius mogyoróbarna szemeinek, majd gyorsan elkaptam a tekintetem és a tűzre szegeztem. 

- Talán az új tanév kezdete tett ilyen reménytelenül romantikus fickóvá - sóhajtotta és vigyorogva átkarolt. A mozdulata meglepett, de egyben jól is esett, így csak hagytam, hogy a kezével vörös tincseimmel babráljon. 

-  Ez a mondat valami iszonyú idiótán hangzott, Sirius! -  néztem rá föl. - De igaz, tényleg furcsa vagy - tettem hozzá.  

- De jó furcsa, nem? - nézett a szemembe Sirius.

- A legjobb értelemben furcsa - nevettem föl halkan, és lassan a vállára hajtottam a fejem. Megnyugtató érzés volt végre ketten lenni vele itt a klubhelyiségben, ahol parfümének illata lengte őt körül és éreztem a kezét a vállamon. Most más volt mint amúgy. Az egész helyzet nem volt gyors és zavarodott és rohanó... életemben először megnyugtató érzés volt Sirius Black társasága. 

- Leyla - böki meg a vállam Sirius pár perc csönd után.

- Igen? - újra ülő helyzetbe tornáztam magamat és úgy néztem Siriusra.

Nem mondott semmit, de nem is kellett. Ahogy a szemébe néztem rögtön tudtam, hogy mi jár a fejében, és végre késznek éreztem magam. Az elmúlt percekben ha lehet még jobban beleszerettem Siriusba és ezt azok a csöndes pillanatok tisztázták bennem. Ahogy megismertem azt a nyugodt, törődő oldalát ami még jobb emberré tette a szememben. Közelebb hajoltam hozzá, és átkaroltam a nyakát. Egyikünk sem akarta elsietni a pillanatot boldogan néztünk egymás szemébe és úgy éreztem mostmár semmi sem tud elválasztani minket az a sok gond és bökkenő után amin keresztülmentünk. Sirius közelebb hajolt és éreztem a leheletét az arcomon, én is megmozdultam - nem kellett volna. 

A zsebemből kiesett a levél és halk suhanással ért földet a padlón. Mindketten odanéztünk és a pillanatnak hamar vége szakadt. 

Regulustól állt a borítékon.

 Sirius felvette a levelet a földről és értetlenül nézett rám. A szemében olyan zavarodottságot láttam, amit azelőtt még soha. A levélért akartam nyúlni, de végül az ölembe ejtettem a kezem és vártam, hogy ő szólaljon meg előbb.

- Miért mindig ott bántassz ahol a legjobban fáj? - kérdezte halkan, a kezében szomorúan forgatta a borítékot. 

- Sirius én nem akartalak bántani én... - kezdtem védeni magamat, de közbeszólt.

- Mégis megteszed. Minden egyes kibaszott alkalommal - suttogta és az ölembe ejtette a levevlet. Hosszan nézett a szemembe, de nem bírtam elkaptam a tekintetemet. 

- Sirius. Reg a barátom, de nem több. Mi lenne ha végre túllendülnénk ezen a dolgon és...folytatnánk mindent ott ahol abbahagytuk? - simítottam meg a kezét.

- Leyla, te még mindig nem érted! - túrt a hajába tehetetlen mozdulattal Sirius. - Nem bírom elviselni, hogy az öcsémmel barátkozol. 

- Tudod Sirius, ez vicces! - dőltem hátra keresztbe font kézzel. - Nyáron, miután Reg megcsókolt és én nemet mondtam neki azt mondta miattad van. Azt mondta te tehetsz arról, hogy nem szeretem őt. Most pedig... most, hogy megcsókolnálak, te mondassz nemet, és azt, hogy ő tehet erről. 

- Leyla, te ezt nem érted - rázta meg a fejét Sirius, fekete tincsei repkedtek az arca körül. - Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elfogadjam, hogy vele vagy.

- Ha úgy szeretnél ahogy állítod elfogadnád, hogy vele vagyok - vágtam vissza.

- Talán nem elég az, hogy szeretlek - állt fel a kanapéról Sirius. - Talán az ahogy szeretlek túl sok. 

Utoljára a szemembe nézett majd halk léptekkel elindult a fiúk hálója felé. 

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

- Leyla, beszélned kell vele - győzködött Lily, miközben egymás mellett ültünk a roxforti birtokon, egy terebélyes fűzfa árnyékában a tó mellett. Az ikertesóm a Siriusszal történtek óta legalább századik alkalomra próbált meggyőzni arról, hogy keressem fel őt. Eddig sikertelenül. 

- Nincs miről beszélni! Sirius szerintem elég egyértelműen tisztázta - vontam meg a vállam, miközben pár másodévest figyeltem, akik megpróbálták előcsalogatni az óriáspolipot a tóból. 

- Ne beszélj már hülyeségeket! - ripakodott rám Lilly. - Azt mondta szeret!

- És ezután azt is, hogy nem bírja ki, ha Reggel barátkozom - egészítettem ki a sztorit. - Ez abszurd!

- Figyelj, Leyla... Sirius és Reg kapcsolata elég bonyolult, ezt be kell látnod - sóhajtott szomorkkásan Lily. - De akkor is beszélnetek kéne!

- Nem kéne beszélnünk, és kész! - csattantam fel. - Kérlek hagyj békén ezzel a dologgal, úgysem beszélek Siriusszal egyhamar!

- Pedig kéne - fuvolázta Lily, majd elővette a táskájából a bűbájtan könyvét. 

- Most komolyan tanulni fogsz? - förmedtem rá.

- Hát... igen - bólintott Lily. - Ami nem megy, azt kár erőltetni, nem igaz? - mosolyodott el szomorkásan. - Pedig örültem volna ha összejön ez nektek - vonta meg a vállát.

- Ezt hogy érted?

- Gondoltam már elég felnőttek vagytok egy kapcsolathoz - magyarázta. - De úgy tűnik még mindig mindketten túl gyerekesek vagytok hozzá.

- Gyerekesek? - kérdeztem felháborodva. - Itt csakis Sirius a gyerekes, aki besértődik azon, hogy jóban vagyok Reggel. Amúgy nem vagyunk gyerekesek, és azért mert nektek James-szel ez olyan cukin összejött mint egy tündérmese - fújtam egyszuszra.

- Leyla... nektek is összejöhetne, ha éppen nem velem kiabálnál, nagyjából kétszáz méterre Siriustól, akit megjegyzem szeretsz, és ő is szeret téged - közölte, majd a könyvébe méjjedt.

- Szia Lily - pattantam fel, hogy Sirius keresésére indultjak. 

𖣔 Sirius Black 𖣔

- Tappmancs - rúgott belém (megjegyzem nagyon kedvesen) James, miközben én a földön fetrengve sajnáltattam magamat. 

- Mi van?

- Beszélned kell vele, te idióta! - förmedt rám, reggel óta nagyjából tizedszer James.

- Már elmondtam ezerszer, hogy nem fogok - ültem fel a földön,, és a hátamat az ágyam lábának támasztottam. - Ő Regulust választotta helyettem, nincs mit beszélnünk. 

- Örülök, hogy mi Lilyvel nem vagyunk olyan szerencsétlenek, mint ti ketten. Felnőhetnétek!

- James! - nézek rá megrökönyödve. - Mi az, hogy szerencsétlenek vagyunk?  AZ élet is ellenünk van! Amúgy meg én eddig minden szituációt felnőtten kezeltem - tettem hozzá, d e rögtön rájöttem, hogy ez talán nem teljesen igaz. - Jó, majdnem mindet... És nem tudom, mi ez a felnőhetnénk duma, és csak azért nem ér lenézni engem, mert neked nincs egy idegesítő öcséd, akivel Lily jóba lehet! 

- Ember! - csitított James. - Ne értem miért velem veszekedsz, ha nem is vagytok szerencsétlenek, és amúgy is felnőttként gondolkoztok!

- Mintha ez ilyen egyszerű lenne... - morogtam. 

- Oké, nem akarlak megygőzni arról, hogy elcseszitek az életeteket... De ha most megbocsájtasz megkeresem Lilyt - állt fel, majd kisietett a hálószobából. 

Egyedül maradtam a gondolataimmal. Hülye James. Mintha bármit is tudna rólam és Leyláról... De ezt neked, Ágas!

Felpattantam, és elindultam megkeresni Leylát...