★Leyla Evans★

Nem értem miért mondják azt a Mardekárosokra, hogy szörnyű emberek mind, amikor még sem ismerik őket! Nagyon kiakaszt, amikor valaki úgy mond véleményt a másikról, hogy semmi tapasztalata sincs! Hisz a Mardekárosok tök jó fejek tudnak lenni ha akarnak. Például Bellatrix se olyan rémes mint amilyennek mondják, tök jól el lehet vele beszélgetni, pont mint Cissyvel. Na jó, talán Narcissával kicsit jobban el lehet beszélgetni az időt.

- Leyla, jössz már? Elkésünk! - ránt ki az emlegetett szamár, azaz Narcissa hangja a gondolatmenetemből.

- Ja, persze, megyek már - nézek fel rá, majd mosolyogva felpattanok a Mardekár asztalától és követem a barátnőmet.

Igen, a Mardekár asztalánál reggeliztem. Tudom, tudom, Griffendéles létemre nem szabadna oda ülnöm a "kígyók,, közé bla bla bla. Ezt ma már megkaptam párszor a háztársaimtól. Na de őszintén, miért törődjek olyanok véleményével akik nem érdekelnek? Ne értsétek félre, szeretek Griffendéles lenni, meg minden, nem ezzel van a baj, csak ha én máshova akarok ülni akkor abba azért ne szóljanak már bele!

Kicsit lemaradtam, ezért megszaporázom a lépteimet és a Mardekáros barátaim után sietek én is. Ez lesz az év utolsó tanítási órája! Bájitaltan. És ha ezt is túléljük, jöhet a téli szünet!

- Te ma nagyon máshol jársz Ley. Min gondolkozol ennyire? - lép mellém Regulus, akivel idő közben nagyon jóba lettem.

- Semmin - rázom meg a fejem. - Csak fáradt vagyok - sóhajtok fel.

- Már csak a mát kell kibírnod, aztán szünet! - kiált boldogan Cissy.

Én bólintok majd eszembe jut valami.

- Nekem most föl kell mennem a klubbhelyiségbe, de majd Svk -án találkozunk - intek barátaimnak majd elindulok a torony felé.

                            𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

A Dáma portrája mögött Lily aggodalmas arccal fogad. Rögtön odalép hozzám és a karomnál fogva felráncigál a hálótermünkbe, ami éppen üres. Lehuppanok az ágyamra és kérdőn nézek az ikerteseómra.

- Leyla - mondja komolyan. - Figyelj ez ... - néz fel rám.

- Igen? - kérdezem ingerülten. Mondja már ki mit akar!

- Ez így gáz! - fakad ki. - Én tőlem bármennyit lehetsz a mardekárosokkal nekem nincs vele bajom, de ...

- Jaj, Lil! Te is ezzel jössz?  - pattanok fel az ágyról.

- De Leyla ez nem... én csak -  próbál közbe szólni, de nem engedem.

- Én szeretem a mardekárosokat és ők a barátaim. Nem érdekel, hogy mardekárosok! - kiabálok. - És ha én mellettük akarok ülni reggelin akkor melléjük ülök!

- De griffendéles vagy, basszus!  - kiabál Lily is. Még sosem láttam ilyennek...

- Tudom, nem kell figyelmeztetned! Nekem ne mondja meg senki, hogy hova üljek egy asztalnál! - mondom már egy árnyalatnyival halkabban. Hátravetem a hajamat és leviharzok a lépcsőn.

                            𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

Épp az SVK terem felé megyek amikor valaki megböki a vállamat. Hátrafordulok és látom, hogy Daisy McDanne egy griffendéles évfolyamtársam áll mögöttem. Kárörvendően vigyorog és a kezében egy pergamentekercset lóbál.

- Igen? - nézek rá gyanakvóan.

- Leyla, az a rossz hírem van, hogy nem ülhetsz a "kígyókkal". Ez igazán sajnálatos, tudom, de ez a szabály - sóhajt fel és látszik rajta, hogy egyáltalán nem sajnálja a dolgot. - A házirend szerint - böngészi a pergament - igen itt is van!  Minden tanuló köteles a saját házához tartozó asztalnál étkezni - olvassa nagy élvezettel. A papírt a szemem előtt lóbálja így én is látom, hogy igaza van. - Tehát mostantól meg kell elégedned velünk - mutat magára.

- Jó - mondom a lehető legnagyobb gúnnyal. - De ha melléd ülök akkor vagyok a "kígyóval"!

Igen, tudom nem ez volt a legjobb beszólásom életemben, de valamit csak mondanom kellett. Annyira azért nem lehetett rossz mivel Daisy sértődött grimaszt vágott és elviharzott. Lehet, hogy griffendéles, de sokkal rosszabb mint egyes mardekárosok.

                           𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

- Leeeeeeeeeeeeeeylaaaaaaaaaaaaaa!  - ordít karácsony reggelén a fülembe Anne Diggory  az egyik griffendéles szobatársam és néha barátnőm.

- Anne - sóhajtok fel és nagynehezen kinyitom a szemem. - Hány óra? - kérdezem rosszat sejtve.

- Hat - feleli mosolyogva.

Anne szőke hajú barna szemű végtelenül kíváncsi (majdnem) mindig mosolygós lány. Amos és Benedict Diggory nővére. Mivel gyönyörű minden fiú odavan érte.

- Ne már Anne! Legalább karácsonykor hadd aludjak! - tápászkodom fel az ágyamon.

- Már mindegy! Most már úgysem tudnál aludni, igaz? - nevet rám egy ajándékhegy mögül.

- Igen, ha már felkeltem.

Lenézek a lábamhoz és ott a vártnál nagyobb kupac várakozik.Felhúzok egy mamuszt és magamra kapok egy fehér jó meleg köntöst.

- Igeeen! - kiált ekkor Anne. - Leyla , nézd megkaptam  az új zokni szettet! - lóbálja meg felém a zokniscsomagot.

- Te komolyan zoknira vágytál? - nevetek rá barátnőmre.

- Hát persze! Ha tudnád ez a fajta mennyire menő! - áradozik a látszólag sima zoknikról.

- Oké - vonok vállat és figyelmem a saját ajándékaimnak szentelem.

Van közöttük egy csomag süti ( Anyáéktól, saját készítés), egy könyv Lilytől. Lily. Hát igen tőle is bocsánatot kéne kérni. Ezenkívül egy hajfesték, ami váltogatja a színét Ameliátol. Ő is a szobatársam, Amelia Weasley és a barátnőmnek tekintem. Még egy Annetől a Tuti Divattippek Boszorkányoknak című könyv egy példánya. Aztán egy  csomag Jamestől, trágyagránát. Hogy minek ez nekem? Végül is még jól jöhet... Aztán egy furcsa meghatározatlan alakú doboz ami mintha mozogna? Izgatottan nyúlok a csomagolás felé másik kezemben pálcát szorongatva. Intek vele mire rögtön lehull az arany színű csomagolópapír. A csomagban egy...

- Kiscicaaa! - kiáltom. Az ajándék ugyanis egy tündéri pici kölyökmacska. Az átlagnál kicsit hosszabb, fehér szőrű zöld szemű cicus. - Anne, nézd! Cicát kaptam - mutatom föl az állatkámat.

- Úúú, nagyon édi. Kitől van? - faggat a barátnőm.

- Öhm, nem tudom - vallom be. - Nincs rajta név.

- Így még izgibb - sikongat Anne. - Tuti valami fiú küldte, aki belédzúgott - visítja.

- Aha- mondom nem túl meggyőzően.

- Mi a neve?

- Hope. - ezt igazából most találtam ki. De, szerintem tökéletes neki.

- Ó, ez nagyon illik rá - bólogat Anne. - És az mi? - mutat egy kis dobozra.

Odanyúlok érte és kinyitom a fekete bársonydobozt. Mindkettőnknek elakad a lélegzete. Egy gyönyörű  szerintem gyémánt nyaklánc fekszik a fekete bársonypárnán.

- Azta, Leyla - suttogja Anne. - Ez...gyönyörű.

Én nem szólok csak felveszem az ékszert és a gondolataim már egészen máshol járnak. Egy olyan helyen amit még magamnak is félek bevallani. Valahol Sirius és Reg körül...

Reméljük tetszett Nektek Leyla karácsonya. Nagyon várjuk a kommentjeiteket is, sokat jelentenek nekünk.

Ezen kívül van még valami. Szeretnénk csinálni egy különrészt és ennek a témájáról kérdeznénk titeket. Nekünk még nincs ötletünk hozzá, de mindenre nyitottak vagyunk. Írjátok meg az ötleteiteket (ha van) kommentben, mi nagyon várjuk.

Szép napot:

Fhreshion