(A gifen esik a hó, a történetben pedig július van... Ezt nézzétek el nekünk)

- Legyen elég annyi...hogy Voldemort!

A fura név hallatán önkéntelenül is megborzongtam. Soha nem hallottam még, de valahogy megrémít. Ne már, Leyla! Ez csak egy név, gondolom magamban. De milyen név!

A gondolataimból Lily hangja ránt vissza a temetőbe.

- Mit akarsz? Mondd már meg!

- Én már elmondtam. Azt akarom, hogy szövetkezzünk, mert együtt erősebbek vagyunk mint külön, külön.

- Soha nem fogok összefogni magával - mondom undorodva.

- Biztos vagy benne, kislány? - kérdezi vicsorogva.

- Holtbiztos.

- Eltaláltad. Ha velem nem fogtok össze akkor senki mással se. Szóval... most megöllek titeket.

Szinte érzem ahogy lesápadok. Gondolhattam volna. Lassan Lilyre nézek, aki rémülten néz vissza rám. Csönd van. Nagy nagy csönd. Mire várunk? A halálra? Arra, hogy Voldemort eldöntse, hogy öl meg minket? Azt már nem. Küzdeni kell. Küzdeni kell a végsőkig. Ameddig meg nem halunk.

- És, hogy ölsz meg minket? - kérdezem olyan csevegő hangnemmel mintha csak az időjárásról beszélnénk. Próbálom leplezni, hogy igazából mennyire félek.

- Még nem tudom, de valami egyszerűre gondoltam, nincs sok időm. Szóval megnyugodhattok, gyors leszek, és nem fog annyira fájni - mondja gondosan megnyomva az annyira szót. - Lily! - odalép a testvéremhez, és felemeli az állát, de Lily elfordítja a fejét. - Dönts okosan! Dönts a nyertes oldal mellett! Örülnötök kéne, hogy nektek van választásotok! Az emberek nagy részének nem hagyok választást, de nektek igen! Ne döntsetek rosszul!

- Nem döntök rosszul - jelenti ki Lily, belenézve a szürke szemekbe. - Nem döntök rosszul - ismétli meg.

Voldemort arca eltorzul, előrántja a pálcáját és Lilyre szegezi: - Crucio!

Lily felemelkedik a levegőbe, a teste rángatózik, és sikít. Nagyon sikít.

- Hagyja abba! - akarok ordítani, de James megelőz. Tudom mit érez. Nekem sokkal rosszabb látni, hogy Lilyt kínozzák, mintha velem csinálnák ugyan ezt.

Az átok abbamarad, Lily nyöszörögve leesik a földre. A feje nekicsapódik egy sírnak, így vérezni kezd, kb a füle mellett.

Mind odarohanunk hozzá, én egy gyors varázslattal elállítom a vérzést, és Lily szemébe nézek. Nem tört meg. Látom rajta, hogy nem tört meg, mert Lily a legeslegjobb ember akit valaha ismerek, őt egy ilyen nem téríti el. Ahogy engem sem.

- Leyla - kapja el Sirius a vállamat. - Van valami terved?

- Nincs - rázom meg a fejem. - Semmi, tényleg semmi.

- Az jó, mert nekünk van - óvatosan elmosolyodik. - Figyelj rám, oké? A pasas most nem figyel, Lilyt kínozza - a testvérem sikolyai betöltötték a levegőt. - Addig kell elmennünk. Ha kijutunk ebből a rohadt temetőből, onnantól már könnyebb dolgunk lesz. És amúgy igaza van, neked és Lilynek nagyon nagy a varázserőtök, plusz okosak is vagytok, szóval ezeket most fel is használjuk. Ide kell hívnod a seprűket, úgy, hogy ne lássa meg. Nem nagyon közel, hanem az egyik bokorba. Addig mi eltereljük a figyelmét, ne izgulj. Onnantól pedig rögtönözünk, jó? - néz rám vigyorogva.

- Ez a zseniális terved? Ilyet én is ki tudok találni - puffogok.

- Van jobb ötleted, Leyla Evans? - kérdezi.

- Nincs, Sirius Black - mondom, ha már elkezdte ezt a teljes nevén szólítást. - Nincs...

- Na, erről beszélek - mondja mosolyogva.

Az egész pillanatok alatt történik. Sirius átváltozik fekete kutyává (animágia, nekem is meg kéne tanulnom) és ráugrik Voldemortra, akit hirtelen ér a támadás, így a földre esik. Én másra figyelek, de a hangokból ítélve Sirius is kapott egy Cruciot.

- Invito seprűk! - suttogom halkan.

Idegesen kapkodom a fejemet, és várom, hogy meglássam a seprűket, de semmi. Percekig se híre se hamva a seprűknek, amikor meglátom őket, az egyik sírkő körül. A többiek (beleértve Voldemortot is) nem vették észre, ami jó. Tehát nem csináltam rosszul.

Gyorsan leirányítom őket az avarra, így teljesen láthatatlanok.

- Tudjátok gyerekek... - suttogja Voldemort. - El kell mondanom valamit, és ezt jól véssétek az eszetekbe. Úgy táncoltok ahogy én fütyülök - mosolyodik el.

Nem gondolkodom azon, hogy ezzel mit is akart mondani, csak Siriusra nézek, aki óvatosan bólint.

Egy nagyon gyors varázslattal mindenki kezébe egy seprű kerül. Voldemort még mindig a nyertesek vigyorával néz minket, de én láttam az arcán átsuhanó meglepettsége: tényleg nem vette észre a seprűket.

- Protego totalum! - ordítjuk Lilyvel egyszerre.

Felpattanunk a seprűre és csak remélni tudjuk, hogy hatásos a bűbáj.

- Avada Kedavra! - hallom lentről az ordítást, és látom, hogy a zöld fénysugár felém tart, de beleütközik valamibe. A pajzsunkba. Ugyan nem ért el engem az átok, érzem, hogy valami fura módon meggyengítettt. Kicsit megszédülök a seprűn, de szerencsére ezt senki nem vette észre.

Amikor Voldemort alakja már csak egy egészen pici pont, James felordít örömében:

-Megvan! Megcsináltuk srácok!

És akkor eszembe jutott...

- ... Petunia. Srácok, Petuniát ott hagytuk! - mondom, és érzem ahogyan elönt a csalódottság. Vissza kell mennünk! Tényleg semmi másra nem vágyom, csak, hogy befeküdjek az ágyamba és aludjak holnap estig.

Kijelentésemre mindenki arcáról lefagy a mosoly.

-Minek van nektek mégy egy testvéretek?! - kérdezi fájdalmasan James.

- James, hagyd abba a szenvedést, vissza kell menünk - néz rá mérgesen Lily.

- Jó, Lily, James nézzetek szét a temetőtől keletre, Leyla meg én nézzük a nyugati és északi részt.

- És én? - kérdezi Remus.

- Hát, bocs Holdsáp, de neked nem jutott csaj - mondja sajnálkozva Sirius, mire Remus az égre emeli a tekintetét.

- Jó, nézem a déli részt.

- Várjatok egy kicsit! - szólal meg Lily. - Honnan tudjuk, hogy Tuney nincs a temetőben?

- A tesótok nem hülye. Vakahogy biztos jelzett volna nekünk, ha ott van. Ha meg ott volt, de nem jelzett akkor annyira hülye, hogy nincs értelme megmenteni.

- Ez kedves volt, Sirius - forgatom meg a szemeimet.

- Mér, nem igaz?

- Hagyjuk, Sirius, hagyjuk - legyintek.

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

- Sirius, itt nincs - mondom tehetetlenül.

- Tudom, felhívom Jamest.

- Azt meg, hogy tervezed? - nézek rá értetlenül

- Ikertükör - húz elő a zsebéből egy tükröt. Fölé hajol, és belemondja James nevét. Oké, ez furcsa...

- Hello! - szólal meg James a tükörből.

- Szia, haver, van valami? - kérdezi Sirius.

- Ja, igen, megtaláltuk az idióta nővérüket, egy tyúkólban volt. Nem lényeg. Szóval, majdnem megcsókoltam Lilyt, de sajna nem hagyta, csak pofán csapott - meséli James, mire kitörik belőlem a röhögés. - És, te, hogy haladtál? Lesmároltad, ahogy megbeszéltük? - kérdezi vigyorogva.

- James - sziszegi Sirius. - Ne most.

- Ja, bocsi, Leyla is hallja? Szia Leyla! - integet bele a tükörbe, mire Sirius mögé lépek.

- Hali James! Ha megvan Tuney, akkor szerintem húzzunk innen - mondom modolyogva.

- Ja, elmegyünk Holdsápért, ti maradjatok ahol vagytok, pár perc és ott vagyunk.

Azzal letette. A tükröt. Vagy mi.

- Khm... - köszörüli meg a torkát Sirius. - Nem csókolhatlak meg?

- Nem - mondom megütközve. - Miért csókolnál meg?

- Ááá, fogadtunk Jamesszel, hogy melyikünk tud előbb megcsókolni téged, vagy ő ugye Lilyt.

- Ti teljesen hülyék vagytok.

- És te ezért belém vagy esve, ugye? - vigyorog rám.

- Nem, én ezért nem engedem, hogy megcsókolj.

- Jó, hagyjuk.

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

- Petunia, megértem, hogy zaklatott vagy, de légyszíves...fogd már be! - fordulok hátra Petuniához, aki mögöttem ül a seprűn. Mióta csak elindultunk panaszkodik, és szidja a varázslókat.

- Leyla, nem tudom észre vetted e, de engem elrabolt, egy pszihopata állat! - visítja a fülembe.

- Képzeld, észrevettem. Ha nem vettem volna észre, akkor én még aludnék, te pedig a csirkékkel beszélgetnél!

- Az egész miattatok van! - mondja dühösen. Erre nem tudok mit mondani, mert végülis igaza van, így vérszemet kap és folytatja -Ha ti nem lennétek ilyen dilisek, hogy csiribú - csiribá akkor mindenkinek sokkal jobb lenne.

- Vagyis neked - motyogom.

- Mi?

- Semmi, Tuney, semmi.

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

Miután Petuniát mindenki őszinte örömére kiraktuk otthon már világosodott. Hullafáradtan szálltunk fel újra a seprűinkre, hogy végre megcélozzuk a Roxfortot.

- Nem rosszból mondom, de iszonyat idegesítő tesótok van -szólal meg pár perc néma repülés után James.

- Na ne mondd, nem vettem észre, az elmúlt tizenöt évben - forgatom meg a szemeimet.

- Hogy tudjátok ezt elviselni?- kérdezi Sirius.

- Nehezen - mondja fáradtan Lily. - Nagyon nehezen.

További kettő és fél óra repülés árán jutunk el a Roxfortba. Ahogy meglátjuk a száztornyú kastélyt megkönnyebbülve sóhajtunk fel.

- Végre, már azt hittem sosem érünk ide - sóhajt fel Remus.

- Hány óra van? - kérdezi idegesen Lily.

- Fél négy.

- Akkor van kb három és fél óránk aludni - közlöm a többiekkel.

- Aha. És ki fog aludni? - röhögi el magát James, ahogy leszállunk a csillagvizsgáló toronyba.

- Na jó, gyertek - mondja Sirius, kitárva a torony ajtaját.

A megkönnyebbüléstől boldogan, nevetve lépünk be az ajtón ahol rögtön egy meglepetés fogad.

- Hát ti meg hol jártatok? - kérdezi Dubledore professzor teljes higgadtsággal.