Már is Dumbledore szobájában állunk. Semmi sem változott péntek óta  - csak az igazgató. Amíg eddig szinte mindig derűs volt, most komolyan és fáradtan néz. Talán egy kicsit csalódottan és gondterhelten. A szeme alatt sötét karikák húzódnak, és az arca is kicsit... meggyötört.

- Lily, Leyla - a hangjából csak úgy süt a sok gond. - Jobb ha tőlem tudjátok meg, mintha valamelyik társatoktól, aki esetleg... félreinformál -  itt nagyot sóhajt. - Amíg távol voltatok, a Roxfortot megszállták úgymond, a... a dementorok. Valami ellenséges erő küldte őket ide, és amíg nem tudjuk, hogy kivel, vagy mivel állunk szemben, balgaság lenne bármit is tennünk. Nem, rosszul mondtam. Balgaság lenne, bármi meggondolatlanságot tennünk, mert az esetleg máshogy sülne el mint terveznénk. Ezért kérlek titeket, higgyétek el, hogy tudom mit csinálok, és ne kezdjetek bele valami...bolondságba. Ezt az üzenetemet mellesleg adjátok át Mr. Potternek és Mr.Blacknek is, úgy érzem ők tenni akarnak valamit. Nem szeretnek tétlenül ülni, ez látszik, viszont - ezt nem szeretik hallani, ugyan - de még fiatalok, és tapasztalatlanok is. Nektek is elmondom, hogy egyikünk sem volt még ilyen helyzetben, ez nekünk is új. Mi sem tudunk mindent, de! - emeli fel a mutatóujját. - Bizonyos szabályokat hoztunk,  ezeket be KELL tartani. A saját biztonságotok érdekében - váltott barátságosabb hangnemre az igazgató. - Most nincs időm elmondani őket, de ezen - pergament varázsol elő - a lapon látjátok őket. Nyomatékosan kérlek titeket, olvassátok el, és tartsátok be ezeket a szabályokat - lassan, artikuláltan beszél, mint a kisgyerekekhez szokás. - Ugye bízhatok bennetek?

Elveszem a pergament és a táskám mélyére süllyesztem.

- Hát persze, igazgató úr - mondom szomorúan mosolyogva. Még ez is! Dementorok!

- Most pedig menjetek a klubhelyiségetekbe.

Miután elköszöntünk, Lilyvel felsétálunk a griffendél toronyba. Apu halála óta talán most először, máson jár az agyunk. Igen, a dementorokon. Szinte berontunk a portrélyukon, én el is esek Lily lábában. Egy pillanatig nem tudom mi történt, aztán amikor Lily leemeli a fejemről a bőröndöt, na akkor már minden világos. Ahogy felnézek öt vihogó fejet látok: Lilyt, Jamest, Petert, Remust, és persze Siriust. Unottan nézek rájuk, és nagyot sóhajtok.

- Nektek is sziasztok - ahogy végre abbahagyják a vihogást, fölállok.

- Na, még mindig ugyan olyan kis undok -vihogja James.

- Nem is vagyok undok - morgom. A következő pillanatban valaki (Sirius, ki más?) hátulról megbirizgálja a hajamat. - Idióta, hozzám ne érj!

- Nem, tényleg nem vagy undok - vihog már Sirius is. Segítségkérően pillantok Remusra, de ő  csak megrázza a fejét és elmosolyodik.

- Na, jó. Én nem maradok ilyen éretlen és gyerekes társaságban - felszegett állal indulok meg a csigalépcső felé.

- Most akkor éretlen vagy gyerekes? - húz vissza a kezemnél fogva Sirius,  erre nem számítok, azt hittem hagynak majd elmenni ezért meglepetten válaszolok.

- Mindkettő.

- És ezt imádod bennem - vigyorog Sirius. De jó, hogy megint előbújt a nagyképüsége!

- Sirius... - kezdem - az agyamra mész!

- Tudom.

- Mi??? De, nem... nem tudhatod, mivel most... vagyis nem úgy, hanem, ahrggg, annyira - mondom értelmesen.

-  Na jó -  lép oda hozzánk Lily. - Fiúk, kíváncsiak vagytok arra amit Dumbledore mondott és amit most megtudtam?

- Honnan tudtál meg bármit is? - kérdezi Sirius. Ő is megfogja a lényeget a dolgokból, mondhatom.

- Voltam a szobánkban. Könyvek. Tudod. Olvastam. - magyarázza idegesen Lily. A fiúk tűnődve bólogatnak: mind rajtam és Siriuson röhögtek, nem nézték hol van Lily.

- De, hogyan mentél föl ennyi idő alatt? Milyen gyorsan olvasol? - néz elszörnyedve Lilyre James.

- Elmondhatom, vagy nem?  - csattan fel a tesóm.

A kérdésére igenlő morgás a válasz.

- Tehát, azt ti is tudjátok , láttátok is, hogy milyenek a dementorok. Tanultunk SVK -án egy védővarázsról, ami... hát véd. Nem tanultuk meg, de most szükség lehet rá, így megfogjuk. Értitek? Csak úgy vagyunk biztonságban, amíg itt vannak.

- Hát, szerintem király lenne ha megtanulnánk - morfondírozik James.

- Ja, tökre kúl lenne, ha egy patrónussal a fejem felett járkálnék a suliban. - Sirius ábrándos arccal néz a távolba. Vagyis nem annyira távol mivel a klubhelyiségben vagyunk, de nem lényeg. -  Minden lány belémesne. Már aki eddig nem volt - itt felém néz és küld nekem egy szép kis mosolyt. Vagy inkább egy olyan mosolyt amitől egy kicsit ugrott a hasam. Nem! Erre inkább nem gondolok! Siriuson sem gondolkodok! Mert miért gondolkodnék rajta, ő sem gondolkodik rajtam! Vagy igen? Meg kéne tanulnom a legilimenciát... Miért érdekel, hogy mit gondol Sirius?

- Tőlem, ok - mondom gyorsan, hogy eltereljem a gondolataimat.

- Szerintem is hasznos lenne - cincogja Peter.

- Féregfar,  bármilyen patrónusod is van egy lány sem fog belédesni - veregeti meg a vállát "sajnálkozóan" Sirius.

- Remus? - néz Lily a negyedik tekergőre.

- Megtanulhatjuk - vonja meg a vállát. - De én már tudom!

- Mi??? - kérdezi egyszerre James és Sirius. - Nekünk miért  nem mondtad? - nyafog James.

- Kérdeztétek? - mosolyodik el Remus. - Amúgymeg akkor tanultam meg, amikor ti éppen lányokat vittetek a Roxfort fölött repdesni szóval...

- Jóvanna, hagyjuk - mondja Sirius. Láthatólag kínos neki a téma.

- Remus - kezdem. - Neked, izé, milyen állat?

- Farkas - mondja szárazon.

- Figyelj, bocs, hogyha megbántottalak, én csak...

- Nem mondtál semmi rosszat Leyla - mosolyodik el fáradtan. - A baj nem benned van...

Pár percig kínos csendben állunk. Mint általában a helyzetek megmentője, most is Lily. Az előbbiekre rá sem hederítve, toporogva megszólal.

- Akkor megtanuljuk? - kérdezi izgatottan Lily. Tényleg nagyon bepörgött.

- Igen - mondja mindenki fáradtan.

                           𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

Miután Lily egész nap tanácsokkal bombázott minket mostanra már mindenkinek elege van a témából. Nekem is. Nekik is. Mindenkinek, kivéve Lilyt.

Este az ágyunkon ülve érzem úgy, hogy ideje lenne előhozakodni a témával.

- Figyi, Lil - mondom nagyot sóhajtva. - Egy kicsit hanyagoljuk a témát, mert már kezd a fiúk agyára menni - azt csak magamban teszem hozzá, hogy nekem is.

- Ne hidd, hogy nem vettem észre - forgatja a szemét. - És mellesleg tudom, hogy téged is idegesítelek - mosolyodik el.

- Hátő... lehet, hogy van benne valami - túrok a hajamba kínosan, de Lilyn nem látszik, hogy megbántódott volna.

- Leyla. Semmi gond, kicsit túlpörögtem - vonja meg a vállát.  - Van ilyen.

- Lily?

- Ha?

- Kitaláltad már, hogy hol fogunk gyakorolni?

- Aham, persze. A szellemszálláson.

𖦹 James Potter 𖦹

- James? - kiált utánam Sirius, amikor épp menni készülök, az izzadságszagú szobánkból.

- He?

- Csak az... Hogy izé, ez olyan fura. Eddig mindig ha valaki kellet megkaptam, kb két napon belül. Még annyi sem.  És ez nekem tökre megfelelt. Most meg... Hát érted, még randira sem merem elhívni! - fakad ki.

Na, és eljött a párnaponta esedékes bátorító-hadművelet ideje. Ilyenkor Siriust győzködöm arról, hogy még mindig menő, és Leyla bele fog szeretni... Egy élvezet az összetört barátommal egy helyiségben lenni ilyenkor, de meg kell tennem.

- Na jó - sóhajtva visszahuppanok az ágyamra. - Ebből elég. Menő vagy meg minden, nem fogom ecsetelni, mert unom. De! Soha nem jöttök össze, vagy lesz köztetek bármi is ha nem hívod el. Figyelj már, egy csomó lehetőséged van! Mindjárt megyünk Roxmortsba, hívd el!

- Ez mondjuk...nem is akkora hülyeség, Ágas. Kösz! - villanyozódik fel.

- Akkor elhívod?

- Naná! Tuti igent mond - na az önbizalma is hamar visszatért...

- Akkor menjél már!

- Itt sem vagyok! - és itt sincs.

𖣔 Sirius Black 𖣔

- Leyla! - kiáltok a lány után a folyosón.

- Mondjad - néz rám unottan. Még így is, de szép, basszus! Na mindegy. Nem szabadna elkalandoznia a gondolataimnak, de... Nem. De, ne már, be van fonva a haja! - Sirius! Mondjad!

- Bocs, elbambultam - mondom zavartan.

- Azt látom - húzza gúnyos mosolyra a száját Leyla.

- Nem akarsz eljönni velem Roxmortsba, a hétvégén? - kérdezem gyorsan.

- Hát... Jó. Végülis, miért ne? - mondja Leyla és elmosolyodik. De szeretem amikor mosolyog. Elmélázva kinézek a folyosó ablakán és rémülten kiáltok fel, az ablakhoz csapódó szörnyet látva!

- Leyla! Leyla, vigyázz, dementor! - kiáltom, és a szörny elé akarom vetni magamat, hogy megvédjem Leylát, de az agyamat rémes szürke köd fedi be. Semmit sem tehetek...