Kevés minden tud annyira megnyugtatni, mint a kert. Apám talán természetjáró lehetett. Tőle örökölhettem, hogy a fák susogása, a fű illata mindig jó hatással van a felborzolt idegeimre. Anya még a tiszta pillanataiban sem szerette soha a természetet. Most is érzem, ahogyan a fűben ülök a cseresznyefa alatt, hogy lecsendesednek bennem a kételyek. Reggel megöntöztem a pázsitot, így most kora délutánra ragyogó zöld lett, mint Óz Smaragdvárosa a filmben.

Matyi megköszörüli mellettem a torkát. Megint elkalandoztam. Második napja olvassa nekem az Akvamarint. Fogalmam sincsen, a hangos olvasás célravezetőbb-e. Így se tudok koncentrálni, de legalább a betűket nem nekem kell bogarásznom. Talán csak a lelkiismeretünket akarjuk megnyugtatni, hogy mi megtettünk mindent.

– Misi...

– Bocs, igyekszem – sóhajtok, majd hátradőlök a fűbe. Minden porcikámmal Matyi hangjára szeretnék koncentrálni. De amikor folytatja az olvasást, rájövök, hogy fogalmam sincs, mit művelnek a szereplők.

– Hol is vannak most?

– Csak figyelj – erőltet türelmet a hangjába. Engedelmeskedni próbálok. – „Megágyazok neked, ha végre... kezdtem a szobám sötétjében. Épp a villanykapcsoló felé mozdultam, de Ethan magához húzott és belesuttogott a nyakam bőrébe: az ágy érdekel a legkevésbé.”

Látom magam előtt a jelenetet, és hangyák futkároznak a bőrömön a gondolatra. Ezt egyszer Kamil nyakába susogom majd. Megköszörülöm a torkom, hátha sikerül újra Matyira figyelnem.

– „Tévedtem, mégis érdekel az az ágy, suttogta, miután szétváltunk. Muszáj volt nevetnem és ő is olyan gyöngyözően kacagott fel, ahogy még sosem hallottam. Mit nevetgéltek itt a sötétben? lépett be az ajtón Anya, magával hozva a folyosóról a lámpafényt. Kezében takarót, párnát, törülközőt és a felfújható matracot fogta. Mivel mindkét keze tele volt, és alig tudta kinyitni az ajtót, biztos voltam benne, hogy nem látta, hogy egy pillanattal korábban még Ethan nyakát karoltam át. Semmit. Nyögtem, és inkább elvettem tőle a sok cuccot.”

Fogalmam sincs, mit gondoljak a regényről. Néha annyira egyszerű, hogy elgondolkodom, hogyan jelenhetett meg. Máskor viszont találkozom egy-egy mondattal, ami van annyira erős, hogy hasson rám.

Amíg Matyi olvas, a fűszálakat figyelem. Százszorszép fejek ülnek mellettem. Leszedek párat és fonni kezdem őket koszorúba. Gyerekként csináltuk ezt párszor, még talán anya is ott volt akkor. Matyira pillantok, elszántan olvas, én pedig megint elveszítettem a fonalat. Nem érdemlem meg ezt a sok energiát, amit belém fektet.

– „Le kellett ülnöm az ágyamra, hogy újra kapjak rendesen levegőt. A szívem vad kalapálásba kezdett, de nem volt merszem megszámolni a pulzusomat. A fürdőből kiszűrődött a megeresztett zuhany hangja. Ethan az itt töltött hétvégén is mindig a zuhanyt választotta a kád helyett. Micsoda mázli, hogy Jacob lakásában mind a kettő be volt építve mindegyik fürdőszobába. Ethan biztosan hozzászokott a sok zuhanyzáshoz az úszás miatt, talán neki ez a megnyugtató. Végigszaladt a gerincemen a forróság, ahogyan arra gondoltam, Ethan ott áll meztelenül és arra vár, hogy csatlakozzam hozzá. Lassan vánszorogtak a percek, én pedig latolgattam a lehetőségeimet, gyűjtöttem a bátorságot, hogy egyszer végre képes legyek valamire, amit szeretnék. Lehet, hogy viccelt? Ha nem megyek, mit fog gondolni rólam? És ha bemegyek?”

Egyre erősebben kezd feléledni bennem a balsejtelem. Mi van, ha valami hülyeséget írtam alá? Az tuti, hogy akkor kinyírom Norbit. Azt mondták a meghallgatáson, hogy csók biztosan lesz, ezt még bevállalom. De kezdek aggódni, hogy a szövegkönyvben ennél sokkal több testiség fog szerepelni.

– Mi van, ha szex is lesz benne? – szalad ki belőlem.

– Akkor biztosan elvesztél, hiszen mind tudjuk, hogy Kamil mennyire karizmatikus – vigyorog rám Matyi. Legszívesebben megfojtanám, de csak amolyan testvéri szeretetből.

– Olvasd tovább – legyintek. Haladnunk kell. Még a könyv felénél sem járunk.

– „A kilincs hűvös volt, remegett a kezem, amikor megszorítottam, majd halkan lenyomtam, és beléptem Ethan után a fürdőszobába. A jobb sarokban, szemben az ajtóval állt a zuhanykabin, így egyből homlokon vágott a látvány, ahogy Ethan a falnak támasztott, feje fölé emelt jobb kezével nekem háttal áll. Testén a vízcseppek őrülten szaladnak végig, majd vetették magukat le a bőréről, csak hogy a lefolyóban leljék halálukat. A kabin ajtaja behúzva, a rárakódó cseppektől és párától eltekintve is jól láttam Ethan izmait. Fekete haja csupa víz volt és megadóan simult a nyakára.”

Jaj ne, meztelenül kell majd zuhanyoznom benne? Oké, most már tuti, hogy meg fogom ölni Norbit. Őt hívták a meghallgatásra, de nem ért rá. Én meg úgy gondoltam, jó poén lesz, majd mesélhetek róla valamelyik Youtube videóban. Ehelyett megkaptam az egyik főszerepet. Mondjuk, ahogyan most Matyi olvassa, már tudom, hogy azért, mert fullra úgy nézek ki, mint ez az Ethan.

– „Ethan megfordult, és a vékony párarétegen át is láttam a csodálkozó kék szemét. Nem számított rá, hogy tényleg bejövök. Elvörösödtem, megremegett a térdem, kiszáradt a szám, ő pedig teljesen meztelenül állt velem szemben a kabinajtó túloldalán. Megfordultam, hogy visszameneküljek a szobámba. Ethan kinyitotta mögöttem a zuhanyfülke ajtaját. Maradj! Magam mellé eresztettem a kilincsért nyúló kezemet. A zuhanykabinból kiáradó forró gőz elkábította az érzékeimet. Szeretnél bejönni hozzám?”

Matyi szavai kegyetlen valóságként hatolnak a tudatomba. Meztelenkedés és ki tudja, mi lesz még. Csomóba ugrik a gyomrom, Matyi pedig a képemet látva alig tudja visszafogni a nevetését.

Egy pillanatra elgondolkozom rajta, mi lenne, ha visszamondanám. Aztán el is vetem az ötletet, mert ezt a filmet nem lehet kihagyni. Az első magyar melegfilm, az első magyar meleg rendezővel. Szeretnék benne lenni. Még akkor is, ha bukás lesz a vége. De nem lesz az, mert Kamil tud játszani és biztosan rengeteget fog majd segíteni. A regény meg nem tökéletes, de a forgatókönyvön majd még lehet javítani. Maga az írónő mondta, hogy várja a javaslatainkat ezzel kapcsolatban. Meg kell győznöm, hogy vegyük ki ezeket a részeket, és kész.

– „Bólintottam. Ethan kilépett a zuhany alól, majd a vállamnál fogva maga felé fordított. Mindenfelé folyt róla a víz, apró tócsákat hagyott a fürdő padlóján. Megszédültem a közelségétől, soha nem láttam azelőtt teljesen meztelen férfitestet, minden érzékemet kitöltötte az a sok bőrfelület, az izmok, a szőr látványa.”

Matyi kegyetlenül olvas tovább. Én a fűszálakat tépkedve haditervet szövök a meztelenkedés ellen. Felnézek, amikor megtorpan. Kutató tekintettel bámul rám előre hajolva a hintaágyból.

– Beijedtél, mi?

– Dehogy – hazudok, de tök felesleges, mert Matyi úgyis tudja, mit gondolok.

– Hozok egy kis limonádét, hátha a hidratálás jót tesz az agysejtjeidnek – tápászkodik fel a hintaágyból, és a ház felé indul.

Távolodó alakját nézve gyakran gondolkodom azon, hogy vajon én is pont így nézhetek-e ki hátulról. Aztán inkább a telefonomhoz fordulok, mert elkezdtem olvasni egy cikket. Kamilról szól, meg arról, hogy miért hagyta ott a Nemzetit három hónappal ezelőtt, még az évad vége előtt.

„Kőszegi Heléna is interjút adott lapunknak. „Kamil nem volt könnyű eset, mert a rengeteg teljesíthetetlen kérése mellett nagyon furcsa dolgokat mondott. Egyszer például arra célzott, hogy a fejemben nincsen semmi, azt is mondta, rosszul játszom.” Talán valóban így gondolhatta, mert az elbocsájtása előtti napon, egy teltházas előadás közepén a földhöz vágta a fején lévő kalapot, majd magából kikelve közölte, hogy ő ilyen „amatőr csürhével” nem dolgozik, különösen értette ezt Kőszegire, akinek a helyére az előadás közben beállt és elmondta a szövegét. Az első felvonás közepén rendkívüli szünetet tartottak, majd tíz perccel később Borbély Kamil helyén már a szépreményű és újonnan felkarolt Hankó Barnabást láthatta a közönség.”

– Na? Lecsekkoltad már a Facebookon? Bekövetted már az Instáját? – hajol Matyi a telefonomba.

– Rohadj meg – mosolygok rá, és elveszem a kezéből a limonádés poharat. Tett bele jégkockát is. Tudja, hogy a kedves gesztusoktól mindig ellágyulok.

– Olvastam egy cikket. Nem tűnik egyszerű embernek.

– Ki hozta le a cikket?

– A Blikk.

Matyi felprüszköl.

– Szerintem majd megismered te magad. Tudod, hogy senki sem őszinte, főleg nem a Blikkben.

– Ez igaz.

A limonádé tényleg jól esik. Lassan kortyolgatom, amíg Matyi visszaül a hintaágyba és kezébe veszi a könyvet. A borítóján egy festett tengerpart van, az Akvamarinban a V betű egy kagylót formáz. Nem igazán értem, ez hogyan kapcsolódik a regényhez, de majd csak kiderül.

– „Ethan a pólóm alá nyúlt, hogy feltűrve segítsen kibújni belőle, aztán a nadrágom gombját gombolta ki, a cipzárt húzta le. A művelet közben nem bírtam levenni a szemem a mellbimbójáról. Letolta a farmeromat, én pedig a karjába kapaszkodva léptem ki belőle. Az alsógatyámhoz egyikünk sem nyúlt, azt magamon hagyva másztam be a zuhany alá.”

– Basszus.

– Várj, folytatom. „A víz kellemesen meleg volt, apró szúrásokban csapódott a vállamnak. Ethan ott állt mellettem, bőre csak centiméterekre volt az enyémtől. Egyszerre mozdultunk és csókoltuk meg egymást. Ethan ízében ott volt a cigi, a mentolos rágó, de halványan még az esti pizza is érződött. Közelebb húzott magához, én pedig belenyögtem a csókba, ahogyan hozzám préselődött a mellkasa.”

Nem, nem, nem. Erről mindenképpen le kell beszélnem az írónőt.
Matyi egyre vörösebb fejjel, de kíméletlenül folytatja:

– „El sem hiszed, mióta vártam erre, sóhajtotta és összeérintette a homlokunkat. A közös zuhanyra? Arra is, kuncogott a fülemhez bújva. De inkább erre. Végigsimított tenyerével a vállamon, a hátamon, a mellkasomon és a csípőmre szorította a kezét. Hirtelen túl szűk lett a világ. Ethan lehúzta rólam a csuromvizes alsónadrágomat, és otthagyta a zuhanytálcában. A lefolyó pillanatok alatt eldugult és gyűlni kezdett a bokánk körül a víz. Ethan a fenekemre simította a kezét, és magához vont. A nyakhajlatába bújtam, annyira sok volt az érzés, hogy el akartam menekülni a tekintete elől.”

Döbbenten pislogok. Az agyam megadta magát. Hiába próbálok másra gondolni, lelki szemeim elé furakszik a kép magamról meg Kamilról a zuhanyzóban.

– Felállt, mi? – nevet fel mellettem Matyi.

– Át fogom íratni, az tuti – bólogatok elszántan.

– Remélem, ez a rész benne van a szövegkönyvben is, és nem veszik ki valami olyan béna szöveggel, hogy az első igazi meleg filmnek nem szabad explicitnek lennie. Pont, hogy szabad, ha a heteró filmeknek is lehet.

– Mekkora jogi harcos lettél hirtelen.

– Szívesen – villantja rám a lenyűgöző mosolyát. Én soha az életben nem voltam és nem is leszek ennyire megnyerő.

– Inkább folytasd – dőlök hátra újra a fűben. A félig tele poharat a hasamon egyensúlyozom. Lehunyom a szemem, hogy ne vonja el semmi a figyelmemet a regényről.

– Biztosan készen állsz?

Bólintok.

– „Láttad A kört? kérdezte, amikor már majdnem kifolyt a víz a zuhanykabin és a tálca közötti kis résen. Felnevettem, és arrébb rúgtam az alsónadrágomat, hogy a víz újra akadály nélkül lefolyhasson. Nem örülnék, ha Samara most megzavarna, súgtam a nyaka puha bőrének. Tenyerem alatt a csípője forrósága bódítóan kellemes érzés volt. Én sem, sóhajtotta, majd megkereste a számat és megcsókolt. Elvesztem a puha finomságban, ebben a különös, gőzzel teli, vízzubogás hangján áthallatszó sóhajokkal átszőtt világban. Gyűlt bennem a vágy, mint egy óriási vattacukor, egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt a hasamban, Ethan csókolt, tenyere táncot járt a bőrömön, én pedig...”

– Mit olvastok, fiúk?

– Mama! – kiáltunk fel egyszerre.

Ahogy felnézek, Mama a kezét csípőre téve, összevont szemöldökkel figyel.

– Ez a regény az, amiből Misi filmje készül – mutatja fel Matyi a borítót. Most hálás lehetek a tengerpartért. Legalább nem pucér pasik ölelkeznek rajta.

– Hm.

Görcsbe ugrik a gyomrom, ahogyan Mama fürkésző tekintete megállapodik rajtam.

– És miről is szól?

Gyöngyözni kezd a homlokom, ahogyan leül a hintaágyba Matyi mellé.

– Gimis srácokról... meg lányokról – próbálom nyugodt hangon mondani. – Tini problémákról, de még nem igazán tudom, mert nem olvastuk végig.

Matyira pillantok, aki erre óvatosan összecsukja a könyvet az ölében.

– Nem baj, ha én is meghallgatok belőle egy részt?

– Dehogy – csapja fel Matyi a könyvet. Magamban fohászkodom, hogy legyen elég esze.

– „Éppen az ebédlőben ültünk Tinával, aki azt mesélte, mennyire kibírhatatlan a húga mostanában, amikor megjelent Tim és Daniel.”

Kifújom a tüdőmbe szorult levegőt. Ezt a részt már olvastuk, úgy rémlik, biztonságos terep, Ethan talán meg sem jelenik benne. Egy nagy adag hálát küldök Misi felé az ikervonalunkon, amikor felkunkorodik a szája széle, tudom, hogy megkapta. Visszadőlök a fűbe, és hagyom elkószálni a gondolataimat a könyvről.

Mama nem szól semmit, de nem merem kinyitni a szemem. Habár a Mama nevelt fel, vele élünk, mióta az eszemet tudom, fogalmam sincsen, mit gondol a melegekről. Pedig tudom, hogy nem megy templom közelébe, hogy karcos véleménye van az összes politikusról. Mégis sosem mondott semmit a melegekről. Ha a téma szóba jön, vagy összeszorított ajkakkal hallgat, vagy otthagyja a társaságot. Ezért nem mertem még coming outolni sem neki, sem a Papának. Az interneten biztonsággal megteszem, mert tudom, hogy oda a Mama nem téved.

Arra eszmélek, hogy hosszú pillanatig csend van.

– Folytasd csak, figyelek – mondja Mama.

Felülök és Matyira pillantok, aki riadtan hajtja be a könyvet.

– Kicsit elfáradt a hangom.

– Mikorra kell készen lennetek?

– Még két nap – sóhajtom. – És a szövegkönyv is hátra van még – mondom, háta ezzel elérem, hogy egyedül hagyjon minket.

– Segítsek?

– Jaj, dehogy, Mama, máris jobban vagyok – nevet idegesen Matyi, és ebben a pillanatban már tudom, hogy nem fogom megúszni ezt a beszélgetést.

– Figyelj, Mama, igazából...

– Folytatom, oké? – mosolyodik el Matyi, de lászik az arcán, hogy ideges.

Zörögnek a kezében a lapok, ahogyan olyan jelenetet próbál keresni, amiben nincsen semmi kompromittáló.

– Oké, fiúk. Ki lesz a bátrabb köztetek, aki el meri mondani, hogy miről van szó?

Egymásra nézünk. Nekem kell. Én vagyok az idősebb, az én filmem.

– Ez egy melegregény, Mama.

– Tessék?

– Arról szól, hogy két srác egymásba szeret.

– És te játszod a filmben a... – Úgy néz a szemembe a szemüvege mögül, mintha könyörögne.

– A főszerepet, igen.

Mama nem mond semmit. Lehajtja a fejét, a kezére néz, ami az ölében pihen. Az ujjait morzsolgatja.

Matyival ideges pillantást váltunk.

– Ez nagyon... – elhallgat. Megköszörüli a torkát. Remegő gyomorral várom a mondat folytatását. Matyi előre dőlve figyel. – ...Nagyon... meg kell kevernem a levest – pattan fel, és az isiásza ellenére fürgén siet el tőlünk.

Matyival hosszú pillanatokig csendben meredünk egymásra.

– Szerinted hazudni kellett volna? – kérdezem.

– Nem, a filmet úgyis megnézné.

Bólintok, és újra végigsimítok a füvön. Hátha megnyugtatja a bennem kavargó félelmet.

*

Késő van, könnyezik a szemem a szemüveg mögött, mégsem kapcsolom ki a laptopot, hanem a következő videóra nyomok. „Rájátszás – Kicsinagy Isten cover by Surányi Misi” a címe. A videóban este van, az íróasztalon egy olvasólámpa áll, mellette ül Misi, kezében gitár. Most, így a képernyőn keresztül nem vált ki bennem semmiféle rossz érzést a hangszer. Misi nem mondd semmit, csak játszik. Pár akkord után énekelni kezd, és végigfut rajtam a borsódzás, megint, amint meghallom a hangját. Csukott szemmel penget és énekel, én pedig az ujjai mozgását figyelem, ahogyan a kislámpa fényében árnyék és bőr táncol egymással. A száját figyelem, ahogyan formálja a szavakat. „Legyek én egy olyan fiú, akinek elférsz a kezében”, ezt énekli, de inkább legörgetek, hogy Misi arca helyett megnézzem a kommenteket. Harmincnyolcezer megtekintés, hatezer lájk. A hozzászólások rajongóak, hosszan ecseteli mindenki, hogy Misit fel kellene már fedezni, hogy helye lenne a magyar popzenében, hogy saját album járna neki, könyörögnek, hogy írjon saját dalokat, mert biztos zseniális lenne mindegyik. De Misi nem válaszolt a kommentekre.

Amikor vége a számnak, random választok egy másikat, és ahogy borzongva hallgatom a hangját, azon gondolkodom, mekkora kihagyott lehetőség ez, hogy Ethan a könyvben instrumentális postrockot játszik. Misinek éneklős szerep kellene.

A kezembe veszem a tollat és ezt is felírom a listára. Bízom benne, hogy az írónő komolyan gondolta, hogy meghallgatja a véleményünket a regénnyel és a forgatókönyvvel kapcsolatban. Már tizenhét észrevételt írtam fel.

„Kiteszem a szívemet a küszöbre
Valaki ma falatozhat belőle” énekli Misi a fülesembe. Most másik gitár van a kezében, szerintem ez egy basszusgitár. Meglep, amikor üvöltve énekel, de ez is jól áll neki. Megint borzongok, amikor azt énekli teli tüdőből, hogy „kibaszom a szívemet a picsába”.

Lejjebb görgetek, hogy megnézzem, a lány rajongóit nem zavarják-e a ronda szavak, de a jobb sávban egy videó vonzza a figyelmemet magára, mert ezt nem sötétben, nem kislámpánál vették fel. Rákattintok, és megremeg a kezem, amikor meglátom a címét.

„Coming out by Surányi Misi”

Beúszik a kép. Misi mögött ragyog a napfényes délelőtt, ahogyan mosolyogva bemutatkozik. Azon kapom magam, hogy viszonzom a mosolyát. A képernyőn keresztül sokkal magabiztosabb erő sugárzik belőle, mint a valóságban. Arról kezd beszélni, hogy minden ember életében van egy megkerülhetetlen harc, amit először önmagával, aztán a környezetével kell lefolytatnia. Igaza van, tudom milyen ez. Nehéz volt, amikor kiálltam Anya elé, hogy én nem költözöm el velük, azt hetekkel korábban magamban is le kellett rendeznem. Jó, hogy maradtam, mert teljesen más lenne az életem. Valószínűleg börtönben lennék, mert megöltem Olivert.

„Tizennégy éves voltam, amikor először úgy igazából megtetszett egy fiú. Az első szerelem varázsa helyett leginkább csak pánikot éreztem, két évvel később szedtem össze az erőt, hogy magamnak is kimondjam, meleg vagyok. De megtettem, és onnantól nem volt megállás, mert végre igazából szabadnak éreztem magam. Szárnyaszegett madár, aki repülni szeretne. Szerencsére ott voltak barátaim, a tesóm, mindazok, akik azt mondták, képes leszek a repülésre. Ha nem álltak volna mellettem, sosem kezdtem volna énekelni, sosem mertem volna előbújni, sosem mertem volna megmutatni magam. Úgyhogy igazából ez a coming out videó arról is szól, hogy egyedül nagyon nehezen boldogul az ember.”

Késő van, de minden érzékemmel Misire fókuszálok. Figyelem, ahogyan kipirult arccal, lelkesen beszél a kamerába. Megrettent a hatalom, amit a kezembe és mások kezébe ad azzal, hogy elmondja, ki is ő valójában. Bátrabb mint én, mert én nem tudnám így elmondani, hogy aszex vagyok. Ahogyan figyelem, kezdem érteni, miért lelkesednek érte a rajongói. Karizmatikus. Amatőrségén átsegíti a lelkessége. A listám fölé hajolok, és kihúzom az első pontot: keressünk másik színészt Misi szerepére. Most már tudom, hogy képes rá, csak elő kell hozni belőle azt, aki lelkesen magyaráz a sorsról, lelki harcokról és hasonló badarságokról.

Misi elhallgat. A fülemet nyomja a fülhallgató. Amikor leveszem, hirtelen mintha összenyomna a fáradtság. Amíg a gép kapcsolódik, a fényénél bemászom az ágyba. Nem takarózom be, túl meleg van. Az utcán egy autó húz el, lámpái megmintázzák a sötét falat. A vonalak helyét bámulom, és egyre magabiztosabban érzem, hogy Misit énekeltetni kell a filmben.
Még mindig nincsen kedvem vele dolgozni, valójában azt hiszem, senkivel sincsen. De azt legalább kezdem érteni, miért őt választották a castingon.