„Egy újabb pompás reggel, amit itt tölthetek.”
Hamar felöltöttem az egyik legszebb ruhámat, és  legkedvesebb törp, Balin keresésére indultam. Az ő jóvoltából maradhattam köztük, és ismerhettem meg a Magányos Hegyet.

Érdekesen, sehol nem leltem rá. Végül, hosszú keresés után Tölgypajzsos Thorin társaságában találtam, ahogy gondterhelt tekintettel fürkészik az eget. Mindkettejüket szerettem teljes szívemből, mintha valóban a rokonuk lettem volna.

Nagy volt a felfordulás. Néhány törp Thorintól várta a választ, ahogy én magam is. Közel léptem hozzá, igyekeztem nyugodtnak tűnni, pedig csöppet sem voltam az. A többiek zavartsága engem is megrémített.

-Balin, kongass harangot! Tüstént hívd az őrséget!-szólalt meg a törp, mikor odaértem.

-Vihar közeleg talán?-emeltem a tekintetem az égre, majd a fűszálként hajlongó fákra.

Thorin megrázta a fejét.

-Sárkány. SÁRKÁNY!-ismételte meg önmagát, másodszorra már kiáltva.

Egy kőoszlop takarása mögé rejtőzve éltük túl az első csapást, de innentől nem volt, aki megálljt parancsolhatott volna annak a féregnek. A saját szememmel néztem végig, ahogy az otthonunkból menekülnek azok a szerencsések, akik túlélték Smaug támadását.

-Thorin, kérlek, hadd harcoljak veled! Hiszen te tanítottál!-könyörögtem neki. A törpherceg azonban nem engedte, hogy szembe szálljak a többiekkel Smaug ellen, így menekülnöm kellett.

Sikolyok. Tűz. Halál.

***

A nap első sugarai besütöttek a házba a töredezett ablakon keresztül. Már ébren voltam, igaz csak kicsivel megelőzve hajnalt. Erre a pillanatra vártam.

Újból Keselyüstök hátára szálltam, és vágtatni kezdtem vele, ahogy csak tudtam. Mintha a gondjaimat magam mögött tudtam volna hagyni ezáltal.

Útközben nem volt kedvem énekelni, csak az álmom járt a fejemben, ami tulajdonképpen a múltam egyik legsötétebb része is egyben.

Aznap ismét nagy távot tettünk meg, ami az akaraterőnknek, és Keselyüstöknek volt köszönhető. Estére már elértük a folyópartot. Ha a kis társaságunk sok-sok éve efféle lovakkal vágott volna neki a nagy útnak, nem fenyegetett volna bennünket a késés veszélye. Amint leszálltam, Keselyüstök meglökött az orrával, én pedig felé fordultam.

-Szóval így gondolta Gandalf! Köszönöm neked a szolgálatodat, igazán hű barát vagy!-simítottam meg a fehér szőrét, majd levettem róla a bőrtáskámat, amiben az élelmemet tartottam, és azt a pár új fegyvert.-Vigyázz magadra!

Halvány mosollyal az arcomon figyeltem, ahogy eltűnik a szemem elől, majd újból a folyó felé fordultam.
Az Utolsó Hidat muszáj volt elkerülnöm. Hogy miért? Ez egy igazán hosszú történet. Azt reméltem útközben kiötlöm, hogy hogyan lenne érdemes átkelnem a folyón, ám ez a tervem kudarcba fulladt. Végül eszembe jutott az utolsó reményem.

-Egy révész! Persze, kell találnom egy révészt!-csaptam össze a tenyerem.

-Kevés olyan bolond ember van erre, aki itt akarna révészkedni-hallottam egy hangot mellőlem. A kezem lassan a kardomra csúsztattam, majd az illető felé fordultam.

-Te jó ég! Mintha csak visszamentem volna az időben! De ez lehetetlen! Egész biztos, hogy meghalt azóta... ő nem lehet Bard, a Sárkányölő!-gondoltam magamban.

A meglepettségem kiült az arcomra is, dermedten bámultam a mellettem álló sötéthajú férfira, aki ugyan úgy hátra fogta a haját, ugyan olyan sötét szemei voltak, amik ugyan olyan jó összhangot teremtettek a bajuszával.

-Sky, nagyon rég nem láttalak, s alig változtál!

-Bain? Csak nem? Egek, mintha az apád állna előttem!-öleltem meg hosszan.-Mondd, hogy kerülsz ide, és mi lett a testvéreiddel?

-Nekem úgy tűnik más utat szántak, de jól vannak. Viszont te merre tartasz? Eraborba mész látogatóba?

-Bár úgy lenne, de nekem is más utat szántak. Tudod egy mágus akaratából a Bakacsin erdőbe tartok.

-Ha gondolod, szívesen átviszlek a folyón, de a túlparton óvatosnak kell lenned. Ha apám nem tanít meg az íj használatára, valószínűleg már halott lennék.

Bólintottam, majd felszálltam a kis bárkájára. Tovább kísért volna, de nem akartam másokat is terhelni az én küldetésemmel, ezért nem fogadtam el.

A túloldalon megköszöntem a szívességét, majd a vízhez sétáltam, hogy megmoshassam az arcomat. A parton azonban egy különös lényt láttam feküdni. Közelebb mentem hozzá, hogy alaposabban szemügyre vehessem, majd amikor a fejéhez értem, azonnal kirántottam a kardomat. Egy warg volt, ami amint meglátott engem talpra állt, és vicsorogni kezdett. A hátából egy nyílvessző állt ki, ha jól sejtettem, már találkozott Bainnal.
Megölhettem volna, de előbb végignéztem rajta.

Hiszen szinte még csak kölyök volt! A kardom szorítva vártam az állat reakciójára, aki pár lépést tett felém, majd egyszerűen összeesett.

Mit keres egy fiatal warg ennyire messze a többiektől?

Döntenem kellett, méghozzá hamar. Nem volt már sok időm hátra sötétedésig. A warg bizonyára megölt volna, ha Bain nem sebzi meg. Akkor én miért kímélném meg? Régen annyival egyszerűbb volt minden!

Percekkel később, végül meghoztam a döntésem, a kardomat pedig egyre erősebben markoltam, a warg felé közeledve...

Sziasztok!♡
Remélem nem bánjátok, hogy nem ragaszkodom teljesen a Gyűrűk Ura történethez. Az íráshoz egyébként a könyvet leginkább a térkép miatt használom, mert szerintem a filmet többen ismeritek.
Jó olvasást, találkozunk a következő részben!♡

Gîl síla na lû govaded!