Az idő, mintha kicsúszott volna a kezeim közül. Alig fél óra leforgása alatt, már lovon ültem, úton az ismeretlen felé. Talán erős lenne ez a szó rá, hiszen egyszer már jártam ott, de nem állt szándékomban megismételni a látogatásomat. A Bakacsin erdő levegője, ahogy Gandalf is mondta hajdan, káprázatoktól terhes. Vígasztalhattam volna magam azzal, hogy ugyan Sky, hiszen a tündék meg sem érzik, mégsem gondolok szívesen az ott töltött napokra.

A Megyében mindössze annyi időm maradt, hogy élelmet csomagolhassak magamnak, és elvihessek pár ruhát. Egy kék köpenyt terítettem a vállamra, és útra készen várakoztam a mágus jóváhagyására. Amint kiléptem az otthonomból, egy csodálatosan szép fehér lovat találtam magam előtt, a mágus mellett.

-Ő itt Keselyüstök. Jobb lovat nem is kívánhatnál magadnak!-mosolyodott el Gandalf és végig simította az állat fehér hátát-Viszont nem kísérhet végig. Tudni fogja meddig van rá szükséged.

***

"Tudni fogja meddig van rá szükséged."-Csak ez a mondat járt a fejemben. Ezt vajon hogy értette a mágus? Köztudott, hogy Gandalf szeret rébuszokban beszélni, ami olykor igen zavaró tud lenni.

Az utam lényege a gyorsaság volt, na meg persze igyekeztem elkerülni a feltűnést. Kelet felé indultam, viszont Brí előtt a Szeles-dombok irányába lovagoltam.

The world is grey, the mountains old
The forge's fire is ashen-cold
No harp is wrung, no hammer falls
The darkness dwells in Durin's halls.

Utam során rengetegszer jutott eszembe ez a dal, amit hol dúdoltam, hol pedig énekeltem. Keselyüstök, ahogy Gandalf mondta, az egyik legpompásabb állat, akivel valaha találkoztam. Hihetetlen sebességgel vágtatott, fáradhatatlanul.

Egy nap alatt eljutottunk az Északi Királyság közelébe, amit szívem szerint elkerültem volna. Nincsenek előítéleteim más fajokkal szemben, de a történelem során is rászolgált az ember arra, hogy gyengének nevezhessék. Ott van lépdául Isildur és a gyűrű története...

Amikor az Északi buckák és a Szeles- dombok után jártunk, messziről egy futó embert láttam közeledni. Úgy döntöttem, nem térek ki az útjából, és megkérdezem, hogy tudok-e neki segíteni valamiben. A nap lassan ismét nyugovóra térni készült, gyalog pedig úgy gondoltam, nem juthat messzire.

-Üdv neked! Szükséged van segítségre? Fáradtnak tűnsz, barátom-nyújtottam a kezem a csapzott külsejű férfinek, aki harcos lehetett az öltözéke alapján.

-Teszek az udvariaskodásra! El kell tűnnöm innen!-azzal megragadta a karom és lerántott a földre. Az esésem tompította valamelyest, hogy az oldalamra érkeztem, de azért éreztem az ütés fájdalmát.

A férfi felült Keselyüstökre, hogy elvágtasson vele, azonban ő okosabb volt annál, hogy ezt hagyja. Felnyerített, és ledobta magáról az illetőt, aki szerencsétlen módon hassal esett a földre.

Felálltam, leporoltam magam, és odamentem az idegenhez.

-Bolond vagy? Segíteni akartam!

A férfi megfogta a lábam, hirtelen megrántotta, én pedig hanyatt estem. Ismét... Bizony, régen volt amikor utoljára harcoltam, és ezt meg is éreztem magamon. Az idegen kirántotta a kardját és a torkomhoz szorította, miközben a két térde a derekam két oldalát fogta le.

-Most meg fogsz ölni?-kérdeztem halkan.

-A környéken nincs sok ló, a tied pedig pont megfelelne... Utolsó kívánság?

Egy hirtelen mozdulattal fellendítettem a lábam, hátba vágtam az idegent. Amíg egy pillanat erejéig is nem rám koncentrált, könnyen kicsavartam a kardot a kezéből, majd felé tartottam. Fordult a kocka.

-Az íjat, add oda!-mutattam a karddal a többi fegyverre, amit a férfi magánál hordott. Nem volt más választása, habozva ugyan, de felém nyújtotta, én pedig rajta tartottam a szemem, amíg ismét fel nem szálltam Keselyüstökre. Az idegen hangosan szidalmazni kezdett, amit nem vettem komolyan. Hisz meghagytam az életét! Ha hatvan évvel korábban találkozunk, már akkor holtan rogyott volna a földre, mikor el akarta lopni a lovat. Emiatt hálás lehetne nekem, de nem vártam többet egy embertől.
A káromkodó férfi hangja hamar elhalkult, amint tova vágtattam.

***

Ahogy haladtunk, lassan besötétedett, és aznap éjjel az előző éjszakával ellentétben, megálltunk pihenni. Keselyüstökkel jól haladtunk, és mindkettőnkre ráfért az alvás.

Egy elhagyatott házra bukkantunk, ahol csak néhány gerenda szolgált tető gyanánt. Az ajtónak csak a helyét találtam, és az ablakok közül csak egy volt a helyén, az is repedezetten és karcosan.

Nekitámasztottam a hátam a falnak, és végül álomra hajtottam a fejem. Nem mertem mélyen aludni, hogyha esetleg valami váratlan történne, akkor azonnal felébredhessek.
Mindenre számítottam akkor este, csak arra nem, ami másnap történt...

Sziasztoķ♡
A Song of Durint azért tettem bele ebbe a részbe, (még használni fogom) mert hangulatos és csodaszép. Szóval ha furcsa az angol, az ezért van, remélem nem lett nagyon zavaró. Találkozunk a következő részben!♡

Gîl síla na lû govaded!