A dombról könnyedén le tudtam szaladni, alig győztem fékezni a lábaimat. Az én kerek ajtóm előtt, Bilbóéval ellentétben, nem volt kiskert, se pad. Ezt mindig is sajnáltam, hiszen Zsákos uramnál már az ember szíve akkor is mosolyra derül, mielőtt belépett volna a lakásba.

Az ajtóm nyikorogva nyílt ki, így megint nyugtáztam, hogy már éppen ideje lenne megjavíttatnom. Odabent a falakon festett képek és egyéb emlékek sorakoztak, nagyrészt a Magányos hegyről. Mindig nosztalgikus mosollyal haladok el a kis folyosómon.

Felnyitottam az ajtó mögött heverő ládámat, majd kivettem belőle a ruhámat, amire még igazán ráfért néhány simítás. Mindössze pár óráig tartott.

Amikor elkészültem, kipillantottam az ablakon, és csak akkor ébredtem rá, hogy igazán ideje lenne elindulnom, különben el fogok késni.

Felöltöttem a ruhámat és elindultam az ünnepségre. Nem volt nehéz megtalálni, már szólt a zene, és néhány kedves tűzijáték is formákat öltött.

A tömegben kiszúrtam Samut, aki éppen sört ivott egy korsóból és egyedül ücsörgött. Utat törtem magamnak és leültem mellé.

-Itt ez a díszes társaság, zene és tánc, de Csavardi Samu magányosan kortyolgatja a sörét. Mi a baj?-kérdeztem köszönés helyett, majd leültem mellé.

-Megkínálhatlak téged is, ha akarod.

Bólintottam, és megkóstoltam, amit Samu ivott. Őszintén megvallva nem is volt olyan rossz íze, mint amilyenre számítottam. Visszanyújtottam a korsót a hobbitnak és letöröltem a számat.

-Te miért nem mész táncolni? Nézd csak Frodó urat!-mutatott a táncoló hobbitra.

-Ugyan ezt kérdezhetném tőled is.

Samu csak legyintett, és ismét ivott egy keveset. Párszor feltekintett, és a táncoló tömegben egy hobbitlányt nézett.

-Gyerünk Samu! Kérd fel Pipitért egy táncra!-huppant le mellénk Frodó is, miután elfáradt. A haja is csapzott volt már, a homloka pedig nedves a verejtéktől. Samu szabadkozott, de az ifjú Zsákos nem hagyta annyiban, és odalökte a lányhoz. Nevetve figyeltük őket.

Miközben a padon ülve beszélgettünk, hallottam, ahogy néhányan a megyei taviszörny legendáját adták tovább egymásnak. Az arcom elvörösödött, és hangosan nevetni kezdtem, amit Frodó egyáltalán nem értett.

***

Fáradtan értem haza, majd lerogytam a kandallóm előtti fotelembe. Figyeltem a tűz játékát, és az estén járt az eszem. Nem volt egy eseménytelen ünnepség.

Pippinék a tónál megbeszéltek szerint elcsentek egy tűzijátékot, ami igazán nagy sikernek örvendett, viszont ez a történet számukra szomorúbb véget ért, mint a többi hobbitnak. Gandalf mosogatásra ítélte őket, egészen az ünnepség végeztéig.

A legelképesztőbb, amit azóta is nehezen tudok elfogadni, hogy Bilbó eltűnt. Egész Hobbitfalva szeme előtt vált köddé egy pillanat alatt, és azóta nem látta senki sem.

Miközben ezeken gondolkodtam, szinte észre sem vettem, hogy elszenderedtem a fotelban, és csak reggel a madarak csicsergésére ébredtem.

Onnantól napok nyugodtak voltak, és soha nem történt semmi váratlan Egészen addig bizonyos...

***

Frodóval jó barátok voltunk, éppen ezért gyakran összejártunk. Aznap este Samuék is csatlakoztak hozzánk, és a napunk hátralévő részéről mit sem sejtve indultunk nyugodtan hazafelé. Samu és én egy kis ideig még beszélgettünk egymással, és Zsáklak csodálatos kertjét nézegettük, amikor odabentről hangok szűrődtek ki. Huncut mosoly jelent meg az arcomon és a fejemmel intettem Samunak.

-Biztosan érdekes dologról lehet szó-vigyorodtam el.-Gyere!-löktem oldalba, és odaosontam az ablak alá, hátha elcsípek valamit a beszélgetésből.

-Biztos, hogy jó ötlet?-kérdezte a hobbit, miután már ő is ott guggolt mellettem.

-Nem, nem biztos-feleltem suttogva, és a mutató ujjamat a szám elé téve jeleztem, hogy maradjon csöndben.

A beszélgetés igen érdekesnek bizonyult. Gandalf, akinek azonnal felismertem a hangját valamilyen gyűrűről beszélt, ami vissza akar találni a gazdájához, és egy sötét úrról, aki ezáltal homályba tudja taszítani a világunkat. A szívem összeszorult, amikor arra gondoltam, hogy ez igaz lehet. Samuval egymásra néztünk, amikor a mágus elhallgatott, és az ablakon kilógatva a botját, hátba vágta vele a hobbitot, majd berántotta az asztalra.

-Csavardi Samu! Valld be mióta, hegyezed itt a füledet?

-Nem hegyeztem én semmit, uram csak a pázsitot nyírtam az ablak alatt!

-Valóban? Kissé késő van már a fűnyíráshoz nem? Mit hallottál?

-Én semmit, csak valami gyűrűről, egy sötét úrról, meg a világ végéről! Kérem uram, ne varázsoljon el valami csúfsággá!

-Samu jól mondja. Ne tégy kárt benne, Gandalf!-egyenesedtem fel én is.

-Kistünde... ki lapul még a bokorban? Más szomszédok esetleg?-kérdezte kissé bosszúsan Gandalf.

-Csak mi. Egyébként is, ne korhold szegényt, az én ötletem volt.

Samu boldogan egyenesedett fel. Gandalf a fejét csóválva nézett végig rajtunk, majd én is bemásztam az ablakon keresztül.

-Legutoljára akkor néztél így rám, amikor egy kalandra indultunk-emeltem csípőre a kezem.

-Attól tartok, most is szükségem lesz a segítségedre.

-Rendben van. Ha Frodóék mennek, én meg tudom őket védeni.

-Nem, te nem velük mész! Egy másik feladatom van a számodra, amit nem bíznék akárkire. Meg kell keresned valakit. Már találkoztál vele korábban, de törpök nélkül úgy hiszem szívélyesebb fogadtatásban fogsz részesülni.

-Nem Gandalf, én oda nem megyek többé!-emeltem fel a kezem mentegetőzve.-Elég volt egyszer, talán sok is!-majd sóhajtottam és a mágusra emeltem a tekintetem.-Nincs más választásom, igaz?

-Ha nem lenne muszáj, nem kérnélek meg rá.

Bilbó asztalára pillantottam, amelyen találtam egy térképet. A tekintetem a Magányos hegyen állapodott meg, majd eszembe jutott az út, és vele együtt minden kaland. Ha igaz, amit az ablak alól hallottam, akkor most tényleg szükség van a segítségemre. Gandalf mindig a rendelkezésünkre állt.
Thorin szavában sem kételkedtem soha, akkor most miért tenném?

-Mikor induljak?