A Megye. Ennél csodálatosabb helyet el sem tudtam volna képzelni soha életemben. Másabb, mint a Magányos hegy, nem is lehetne őket összehasonlítani egymással.

Hogy miért hoztam szóba a Magányos hegyet? Mert ott nőttem fel. A szüleim kiléte titok maradt előttem, nem csak a nevük, hanem egyikőjük fajtája is. Tünde vagyok, legalábbis a fülem erről árulkodik, viszont öregszem. Lassabban mint az emberek, de előbb vagy utóbb én is meg fogok halni, akárcsak a többiek.
Tölgypajzsos Thorinnál nőttem fel, és vele tartottam akkor is, amikor visszafoglalta a törpök jogos jussát. Egészen a halála napjáig. Bilbót fiatal korában, betörőként ismertem meg. Az Öt sereg csatája után nem éreztem magam a törpöknél úgy, ahogy odáig. Bilbó meghívott a Megyébe nem is törődve a kíváncsiskodó alakokkal, és azóta itt éltem egy kisebb földbe vájt lyukban. Ha van valami, aminek megtanultam a jelentőségét az életem során, az az otthon.

Aznap, amikor Bilbó a száztizenegyedik születésnapját ünnepelte, mindenki sátrakat emelt, és készült az ünnepségbe. Pár kivételről tudtam, és ennek a kis csoportnak voltam én is a tagja. Frodó társaságában ücsörögtünk az erdőben, felhúzott lábakkal, egy-egy fának dőlve.

Az ifjú hobbit olvasott, én pedig rajzoltam. Valójában nem is a könyvre figyelt, mert egyfolytában fel-felpillantott, mintha várna valakit. Persze pontosan tudtam, hogy kit.

-Frodó, hogyha ennyire várod miért nem mész elé máris?-kérdeztem felnézve a bőrkötésű füzetemből.

Végre abbahagyta az olvasást, amikor messziről vidám énekszót hallottunk. Frodó arcán mosoly derült fel, és már talpon is volt.

-Látod, gondolatolvasó vagyok-tártam szét a karomat és finoman meghajoltam.

-Sky, mi is lenne velem nélküled!-lépett oda hozzám, és odatartotta a könyvét.

-Persze, hogy még őrizzem is meg!-elégedetlenkedtem, majd én is elmosolyodtam.-Menj csak, el ne késs!-majd elvettem a könyvét, ő pedig futni kezdett.

Egy darabig figyeltem, aztán amint eltűnt a szemem elől, én magam is felálltam. Kinyújtózkodtam, majd sétára indultam. Ismertem egy közeli tavat az erdő belsejében, ahol volt egy kisebb vízesés is.

Úgy határoztam, hogy a nagy melegre hivatkozva megmártózhatnék a vízben. Körbe néztem, és senkit sem láttam a környéke. Egy gyors fürdés senkinek sem árthat meg!

Levettem a ruháimat, és egy közeli fába rejtettem azokat, majd megnéztem a lábammal a víz hőmérsékletét. Egész elfogadhatónak találtam, így nyugodt szívvel csúsztam bele a tavacskába és úsztam egy keveset.

Teljesen megmerültem a vízben, majd újra fel úsztam a felszínre és a hosszú szőke hajam hátrasimítottam. Ezután mellúszásba kezdtem, de inkább a part közelében maradtam.

Amikor újból felbukkantam, hogy levegőt vehessek, nevetések hangját hallottam messziről, ami egyre erősödött. A parthoz úsztam, hogy megnézhessem kik azok. A kezem a zöld pázsitra támasztottam, és kipillantottam.

Szerencsétlenségemre Trufa és Pippin voltak azok. Szórakozottan rágcsálták a sárgarépát, amit kitudja megint honnan szerezhettek.

-Te is várod az estét, Pippin?

-Még szép, hogy várom! Elcsenhetünk néhány tűzijátékot. Majd figyeld csak, mekkora móka lesz!

Azonnal lebuktam a víz alá, és el úsztam, amilyen messze csak tudtam, be a tavacska közepéig. Pippinék ugyan csak a lábukat lógatták a tóba, de úgy festett, túl sokáig fognak maradni, a ruháim pedig annál a fánál voltak, ahol a két hobbit mulatott. A tavirózsák közt jöttem fel egy pillanatra újabb levegőért, aztán ismételten lebuktam a víz alá.

-Láttad ezt, Trufa?

-Micsodát?

-Valami van a vízben-állapította meg a hobbit halkabban.

-Hagyd abba, mielőtt elkezdenéd! Taviszörnyek nem léteznek.

-És, ha mégis?

Szerencsére egészen jól hallok a víz alatt, így elcsíptem ezt a beszélgetést. A tavirózsák közül kiválasztottam a legnagyobbat, nagy levegőt vettem, és alulról tartva elkezdtem vele a part felé úszni, eközben a víz alatt folyamatosan fújtam ki a levegőmet.

Pippin nagyot kiáltott, amikor meglátta a feléjük közeledő tavirózsát, aminek bugyborékol az alja, majd Trufával együtt elszaladt.

Elengedtem a növényt, és amikor ismét feljöttem levegőért, alig tudtam oxigénhez jutni a nevetéstől. Ez a két bolond!

Kimásztam a partra, felvettem a ruháimat, és elindultam hazafelé. Még Frodó könyvét vissza kellett, hogy vigyem.

Bilbó a domb tetején lakott, egyszóval szükségem volt egy kis időre, hogy feljuthassak hozzá. Nagyon szerettem nála lenni. Korábban minden nap több órát is üldögéltünk a kertjében, és szívesen segítettem neki amiben csak tudtam.

Amikor az ajtóhoz értem, mielőtt bekopogtam volna kellemes beszélgetést hallottam. Biztosan megérkezett.

A kopogás után Bilbó az ablakhoz lépett és félve nézett ki rajta. Mikor meglátott kisimultak a ráncok az arcán, és azonnal kinyitotta nekem a kerek, zöld ajtaját.

-Nohát! Az ördögbe, ne haragudj az óvatoskodásom miatt, de nem akarok több köszöntőt hallani!

-Ugyan, semmi gond!-nevettem el magam azon, ahogy szabadkozik az öreg barátom.

Nemsokkal ezután megpillantottam Gandalfot a konyhában. Odasiettem hozzá, és megöleltem.

-Örülök, hogy látlak. Már nagyon rég találkoztunk.

-Nocsak Kistünde, hogy megnőttél azóta! A gerendákra figyelj oda, én is pórul jártam.

Azóta, hogy először találkoztam a mágussal, mindig Kistündének hív. Elvégre, ha úgy számítjuk én is félszerzet vagyok.

Elengedtem Gandalfot, Frodó könyvét pedig letettem az asztalra. Bilbó érdeklődve figyelte valamivel messzebbről, hogy mit csinálok.

-Az ott Frodó könyve?

-Igen-fordultam a hang irányába.

-És ő most hol van?

-Utoljára az erdőben láttam. Sürgős dolga lehet, az ünnepségen biztosan találkoztok. Most viszont nekem is mennem kell, este látjuk egymást-mosolyogtam Bilbóra és a mögötte álló Gandalfra, majd kiszaladtam a házból, egyenesen hazáig.

Ha tetszik nektek, akkor hamarosan jön a folytatás:)

Gîl síla na lû govaded!