- Yejin-ah~! Nem hiszed el, ki jött velem szembe az előbb! – visongott munkatársam, mikor kiléptem az egyik lakótól reggel nyolckor. A harmincas évei közepén járt, kicsapongás miatt vált el a férjétől, van egy kisgyereke és még így sem érdekli semmi más a bulikon és a vinnyogáson kívül. Utáltam őt, és valószínűleg ő is engem, de megtűrtük egymást a csapatmunka érdekében. Igazából elég felszínes volt a dolog köztünk. - V!

Akkor kéne ilyen lelkesnek lenned, amikor dolgozni kell, idióta.

- Ne haragudj, de te betűket látsz random? - vontam fel a szemöldököm. A nő lesajnálóan csattogtatta rám a mangós rágóját - amit valószínűleg reggel óta ott nyomorgatott a szájában -, mintha valami botrányosat káromkodtam volna egy templom kellős közepén.

- Nem, te hülye! V, a BTS tagja! Tudod, Stigma, Singularity, doboz mosoly, gyerekes viselkedés, amelyet ellensúlyoz a tömény szexualitás. - remélem, elfogy a levegője a nagy hadarásban és megfullad. - Aigo, szívdöglesztően jó pasi, ha nem lennék tíz évvel öregebb nála...

- Nem emlékszem, hogy láttam volna idolokat az otthon közelében... - pláne nem egy energiabombát, aki mindenkihez cuki és állandóan szaladgál.

- Vagy csak annyira tájékozatlan vagy fiatal létedre, hogy nem tűnnek fel ilyen populáris dolgok. Kim bácsi unokája, ennyire nem lehetsz vak, hogy azt sem tudod, kivel beszélsz. – forgatta a szemeit, de azért nagy kegyesen elővette a telefonját és babarózsaszínre lakkozott körmeivel erőteljesen kopácsolni kezdett a képernyőn. - Csináltam vele képet is, hátha így jobban beugrik. - lapozgatni kezdett a galériájában, míg meg nem találta azt a bizonyos közöset. - Na?

Várjunk csak... ez tényleg a bácsi unokája, aki a múltkor nekem esett a folyosón! A maszk még a képen is rajta volt, de a szeme és a stílusa alapján kizárt, hogy tévedjek. Ezért kérdezte, hogy ismerem-e...! Hát ez mindent csinál, csak nem mosolyog és nem kedves.

- Biztos ideges a nagypapája miatt, nem kellene feleslegesen zaklatnod.

- Jaj, mintha te nem ragadnád meg a lehetőséget, hogy rámássz a kedvencedre.

Hát ilyen helyzetben kibaszottul visszafognám magam. Mégis ki az az idióta, aki csesztet egy hírességet, miközben a haldokló családtagját látogatja?! Szegény Taehyung olyan fejet vág azon a képen, mint egy vágóhídra ítélt birka.

- Mindegy, azért szólj, ha jön látogatni, mert ekkora élményt nem hagynék ki, ha újra adódik. Majd szólok unnienak is, hogy nézelődjön és akkor majd együtt imádhatjuk! - tapsikolt nevetve. Igazad van, ugorjatok neki ketten, biztos örülni fog.

- Feltétlenül. - vigyorodtam el gúnyosan és elhatároztam, hogy akkor sem fogok neki szólni, ha beszélő kismalacok potyognak az égből.

~~~

Kim bácsi állapota olyan súlyossá vált, hogy már nem tudott magáról, lázas volt és félóránként ellenőrizni kellett, illetve borogatást cserélni a homlokán. Mindennek a tetejébe pedig, óriási zavar uralkodott most az otthonban, mert valami irtózatos gyomorvírus söpört végig mindenhol, nem győztünk pelenkát cserélni és hányást takarítani, sokszor azt sem tudtam, melyik irányba áll a szemem.

Éppen új infúziót kötöttem be Kim bácsinak, mikor az ismerős, mély hang felcsendült mögöttem.

- A kis barátnője elújságolta, hogy összefutott velem a folyosón?

- Nem a kis barátnőm és örülnék, ha nem kezelne úgy, mint egy felmosót. - vágtam oda hűvösen és befejeztem az utolsó simításokat is az infúzión. - Ha már itt van, cserélgetheti a vizes borogatást és foglalkozzon egész nyugodtan a nagypapájával, én nem zavarok tovább.

- Vajon a felettesei örülnének, ha elárulnám, hogy beszél a különleges bánásmódot igénylő hozzátartozóval? - motyogta. Nem tudom, mit gondolnak a rokonok rólunk. Talán úgy nézünk ki, mint a szemétledobók? Szerintük nincsenek érzéseink, lelkünk és eszünk? Azt gondolják, az egészségügyi dolgozók lábtörlőnek és szolgának vannak itt?

- Na, jó. - fordultam felé, és tekintetébe fúrtam a sajátomat, nyomatékot adva ezzel szavaimnak. - Nem érdekel, ki maga, vagy melyik kollégám a rajongója. Az se érdekel, hogy melyik bandából jött vagy mennyi pénze van! Engem csak és kizárólag az foglalkoztat, hogy a tőlem telhető legtöbbet segítsek Kim bácsi, vagy a hozzá hasonló emberek helyzetén! Én értük vagyok itt, nem azért, hogy ismeretlen idolokat zaklassak. Viszontlátásra. - még meghajoltam előtte, hogy kifejezzem "tiszteletem" és elhagytam a szobát.

Még egy ilyen seggarcot...

- Bunkó paraszt! - úgy dobtam a mosogatóba a szennyezett vesetálat, mintha az bántott volna engem. Legszívesebben ledugdostam volna annak a... a torkán. Remélem, valaki előbb-utóbb jól állba vágja és megtanítja neki, hol a helye.

~~~

- Yejin-ah! - kiabált utánam a főnővér. Persze, amikor nekem van szükségem rá, akkor soha nem kerül elő, de fordított helyzetben pattogjak, mi? Álmodik a nyomor.

- Tessék? - mosolyogtam a lehető legkedvesebben és magamban már elkezdtem számolni tízig, hogy addig is nyugtassam az idegrendszerem.

- Ki jön éjszakára? - látszik, mennyire figyeltél, amikor bemutatkoztunk első nap.

- Dasom. - néztem az órára csalódottan. Ha Park Dasom az éjszakás nővér, sosem szabadulok el korábban.

- Nos, nem akartam így közölni veled, de Kim urat megnézte az orvos. Maximum egy napot adott neki, de nem úgy tűnik, mintha megérné az estét... szóval tudom, mennyire sokat foglalkoztál vele, ezért téged kérlek meg, hogy maradj a közelében és készítsd elő a papírokat. A hozzátartozó nem hajlandó elmenni, de ne aggódj miatta.

- Tessék? Ez nem... én nem... - már a gondolat is megfagyasztotta bennem a lelket, hogy végig kell néznem, ahogy meghal egy számomra kedves beteg, nemhogy még mindezt a baromarcú Taehyunggal tegyem... francba, pedig elmondták nekünk, hogy nem ragaszkodhatunk! Miért kell nekem túlzottan empatikusnak lenni? Miért?!

- Kérlek, Yejin-ah! Tudod jól, hogy minden haldokló embernek szüksége van egy kis komfortérzetre...

- K-Kim bácsiért megteszem.

- Angyal vagy. - mosolygott rám megkönnyebbülten és gyorsan tovább is szaladt.

Angyal a faszt. Mindenkiezt mondja, aki kihasznál. Márpedig sokan vannak és kezd tele lenni velük abakancsom.