- ...és akkor Jimin rám mosolygott! El sem tudom hinni, hogy ez a gyönyörű ember pont engem nézett ki... - áradozott két munkatársam, mikor éppen nem volt semmi dolgunk. Unottan támaszkodtam a könyökömön, úgy hallgattam a szánalmas, érdektelen fecsegést. Persze ezek ketten akkora barátnők, hogy még a legnagyobb baromságban is támogatták egymást, ez most sem volt másképp. Ugyan mit akarna Jimin egy harminc év feletti, kiégett, elvált nőtől?

- Úristen, talán legközelebb is meglát és elhív randizni! - ennél a mondatnál véletlenül hangosan felhorkantottam, így megkaphattam a világ legrondább pillantásait. Keveredett bennük a gúny, harag és lenézés. - Te mit nevetsz? Gondolod talán, hogy te jobban jártál volna?

Ez már megtörtént, gondoltam magamban és akaratlanul is elvigyorodtam. Ha ezek itt tudnák, kivel beszélek órákon keresztül és kinek a pólójában fogok aludni, az egész életüket átértékelnék. Csak hogy én nem vagyok olyan ostoba ribanc, hogy csak a pénze és a kinézete miatt szeressem Taehyungot. Nekem azért van szükségem rá, mert önmaga; smink, csillogás és felesleges parádé nélkül.

- Csak eszembe jutott egy régi emlék.

- Egy emlék? Esetleg a barátodról? - csillant fel rögtön a szemük.

- Nem. - ráztam a fejem. - Az... öcsémről.

- Pedig azt hittük, összeszedtél valami palit. Furcsa vagy mostanában.

- Furcsa? - kérdeztem értetlen fejjel, mint akinek halvány gőze sincs róla, miről van szó. Persze tudtam, mert észrevettem, hogy nem volt minden a régi, de nem kerítettem neki nagy feneket. Boldog voltam, jól éreztem magam és csak ez volt a fontos.

- Igen. Mintha nem is lennél közöttünk.

- Biztos csak azért látjátok így, mert jó kedvem van. - vontam vállat hanyagul.

Természetesen ezzel nem volt vége a körmenetnek, mert ki az, aki a legjobban ismert engem a világon?

Hát az anyám.

És köztudott, ha egy lány szerelmes, azt az anyja perceken belül kiszúrja.

~~~

- Szóval...

- Anya, nem tudom, mit szeretnél, úgyhogy légy szíves, bökd ki. - sóhajtottam. Három napja megállás nélkül azt hajtogatta, hogy "szóval...", de ha rákérdeztem, elterelte a témát.

- Ez olyan kínos nekem. - dünnyögte és hátat fordított, hogy felszeletelje a csirkemellet a vacsorához.

- Mi a kínos?

- Hát... nem bírtam nem észrevenni, hogy mostanság elég szétszórt vagy. Ok nélkül nevetgélsz és mosolyogsz, esténként sokkal később fekszel le, mint eddig... és különösen sokat lógsz a telefonodon.

- Eddig is állandóan a telefonomat piszkáltam.

- Nem úgy gondoltam. - rázta a fejét és végre hajlandó volt rám nézni. Megtámasztotta a hátát a pult szélén, kezét összefonta a mellkasán és beharapta az alsó ajkát. - Yejin, barátod van?

- Mi? - rögtön félrenyeltem a nyálam, erre a kérdésre számítottam a legkevésbé a világon. Azt hittem, majd olyat fog kérdezni, hogy használok-e már tampont, vagy szűz vagyok-e még, vagy mit tudom én... de nem ezt! - Honnan...

- Süt rólad. - csóválta a fejét. - Ugyanilyen voltam én is régen, mikor apáddal randiztam. Nagyanyádéknak néha háromszor kellett feltenni a kérdést, annyira elkalandoztam és folyton kimaradtam otthonról, mert akkor még nem volt telefon meg WiFi, meg minden lótüdő... na meg van ez az anyai megérzés és az én megérzésem határozottan azt állítja, hogy van valakid.

- Anya...

- Kérlek, ne titkolózz előttem! - könyörgött szomorúan. - Annyi mindenen keresztülmentünk együtt, magam nevellek titeket évek óta, azt hittem... azt hittem, jobban bízol bennem.

- Bízom benned! - vágtam rá. - Csak még nem tudom pontosan, hányadán is állunk Taevel...

- Szóval Taenek hívják?

- Oké, nem szeretném, ha kiborulnál...

- Nem fogok. - bólintott.

- Ebben én nem lennék olyan biztos, szerintem ülj le.

- Jó nekem itt is. - kötötte az ebet a karóhoz, mire idegesen elnevettem magam.

- Emlékszel még, hogy mennyit panaszkodtam a munkatársaimról?

- Nap, mint nap azt teszed.

- És arra emlékszel, miről panaszkodtam a legtöbbet?

- Persze. Arról, hogy folyton csak a pasikról meg hülye idolokról beszél, hogy milyen helyesek... Ó! Azt ne mondd, hogy... biztos csak félreértem...

- A barátom egy idol. Kim Taehyungnak hívják, de lehet, többet mond neked az, hogy V a BTS-ből.

- Azok a fiúk, akik Amerikában és világszerte is híresek?

- Igen, anya, azok a fiúk. - morogtam.

- És akik közül az egyik úgy nézett ki, mint egy aranyos kislány?

- Igen, de nem kislány. Ő Jimin.

- Jó, de volt az a videó... az Idol, vagy mi, tudod. És akkor jött a legyezővel, és huss, meg olyan kis cuki hangja van, és akkor megint huss...

- Igen, te pontosan róluk beszélsz éppen hülyeségeket.

- De mégis hogy találkoztál te velük?! Sose hallgattál koreai csapatokat!

- Hallgattam. SHINeet.

- Jó, de nem voltál megszállott rajongójuk, rajtuk kívül senki másról nem tudtad megmondani, kicsoda.

- Most se tudom. - röhögtem el magam. - Csak őket hallgattam meg, mert szeretném megismerni, ha már egyszer az egyik tag a barátom.

- Talán mégis leülnék. - bólogatott, majd kihúzta a mellettem lévő széket és helyet foglalt rajta. Nem tűnt túl boldognak. - Yeoleum, tudod, hogy én mindenben támogatlak, de... óriási botrányba keverheted magad. Mégis hogy gondoltad ezt?!

- Sajnálom, anya. Igazad van, veszélyes és őrültség, de... csak megtörtént. Kedvelem őt.

- Mióta tart ez?

- Hát... - úgy döntöttem, nem fogom neki elmondani a Kim bácsi-sztorit, meg a temetést, meg a sok hazugságot, így is elég nagy sokkot kapott. - Durván egy hónapja.

- Meg akarom ismerni. Féltelek téged, nem vagyok hajlandó egy olyan férfi kezébe adni, aki nem lát tovább a csillogásnál. - tipikusan az ő lánya vagyok. - Ha úgy látom, hogy felelősségteljes és képes téged megvédeni, áldásom adom rátok. De még mindig úgy vagyok vele, hogy veszélyes!

- Köszi, anya. - mosolyogtam rá boldogan, és adtam egy hatalmas puszit az arcára. - Tudom, hogy miken mentünk keresztül és odafigyelek, ne aggódj.

- Ajánlom is.