Akármilyen visszataszító és nehéz is volt az igazgató ötlete, azért el kellett ismernem, tényleg nem maradt más megoldás és még örülhettem, hogy egyáltalán ezt felajánlották, pluszban kedvesnek, segítőkésznek is bizonyultak velem. Nyilván azt azért nem hittem el száz százalékig, hogy csak az én biztonságom a lényeg, hiszen ők is tudták, mekkora hírnevet jelenthet ez a bandának, de ez legyen a legkevesebb. A bandát kedvelő fiatalabb ismerőseim szavaiból - minden egyes nap az idolokat elemezték - azt szűrtem le, hogy az olyan kapacitású ügynökségek, mint például az SM, egyenesen hasznot húztak volna ebből a helyzetből és a jövő héten talán már minden az én arcommal lenne kiplakátolva. Szóval óriási mákom volt, hogy nem egy EXO- vagy NCT tagot szedtem össze.

~~~

Az első "randi-féleséget" a megbeszéltektől számított egy héttel későbbre szervezték. A terv szerint ugyanúgy jött értem a kocsi, ami elvitt az ügynökséghez. Nekem ki kellett szállnom a járműből és mellette kellett szobroznom, amíg Taehyung ki nem méltóztatta tolni a királyi valagát, hogy aztán elvigyen ebédelni meg sétálgasson velem a folyóparton. Jaj, de romantikus.

Egyébként rákészültem én rendesen, mert rengeteg oltást összeszedtem egy hét alatt, amivel majd idegesíthetem. Például a nemrégen kiadott videoklipjük, vagy a kék haja. Pofán akartam röhögni, ahogy ő tette velem minden alkalommal, szórakozni akartam rajta, kegyetlenül leszólni, mert megérdemelte.

De a várva-várt offolgatás nem jött el.

Nem, nem azért, mert hirtelen megszállt a szentlélek, és úgy döntöttem, inkább kedves leszek.

És nem, nem is azért, mert nem találkoztunk, épp ellenkezőleg.

A gond ott volt, hogy az elképzelésem, miszerint Taehyung a szokásos, nevetséges gönceiben, elefánt méretű nadrágban meg mintás ingben, vattacukor fejjel állít oda, teljes mértékben megdőlt, mikor megláttam kisétálni az ügynökség épületéből.

A szavam is elállt; sima fekete gatyában, fekete felsőben és barna zakóban flangált - bár a nyomi Gucci cipő nem maradhatott le -, és az a sötétbarna, talán feketébe nyúló haj olyan mocskosul dögössé és férfiassá tette, hogy akaratlanul is megnyaltam a szám. Ha most tükörbe néztem volna és megláttam volna az én egyszerű cuccaimat - farmer, belebújós turkálós pulcsi, lazán kiengedett hajzuhatag -, talán el is szégyellem magam. Még jó, hogy a hátizsákomban ott lapult a "randira" összekészített ruhám és cipőm.

Oké, elismerem, ha nem lett volna velem az elején is ellenséges, sokkal nyugodtabb lelkiismerettel smárolnék vele vadul itt és most, miközben magamhoz húzom és beletúrok a rohadt puha hajába.

Nem vagyok normális.

- Megint úgy bámulsz, mint aki életében nem látott még férfit. - morgott rám és hatásvadász módon, kihasználva, hogy már a nyílt utcán vagyunk, magához húzott a derekamnál és megpuszilta a homlokom. Ügyelt rá, hogy ne látszódjon az arcom és egy maszkot is a kezembe nyomott, ami eléggé megdöbbentett. Mintha most komolyabb és felelősségteljesebb lett volna, mint eddig.

Mondjuk... nagyon kimerültnek tűnt, talán fogyott is, nem valószínű, hogy volt kedve beiktatni egy kamu randit a szoros beosztásába.

Meg ne sajnáljam már a végén!

- Csak elgondolkoztam. - vontam vállat. Próbáltam hanyagnak és nemtörődömnek tűnni, mint aki csak simán összefutott egy ismerőssel az utcán, de belül tomboltam. Nem bírtam elsiklani a tény mellett, hogy nekem igenis nagyon tetszett Taehyung. Nagyon-nagyon tetszett.

- Aha, persze. És rajtam gondolkodsz?

- Nem! - morogtam rá és kinyitottam a kocsi ajtaját, hogy visszaüljek a hátsó ülésre. - Menjünk inkább.

- Így akarsz velem étterembe jönni? - vonta fel a szemöldökét, mire megforgattam a szemem.

- Nem. Itt van a táskámban egy másik szerkó, csak nem volt kedvem puccparádéban flangálni az utcán. Lehet, hogy neked alap dolog mindig tökéletesen kinézni, de nekem nem.

- Szóval szerinted tökéletes vagyok. - vigyorgott és végre beült mellém. A sofőr megkérdezte, hová megyünk, Taehyung bediktált egy címet és végre elindultunk.

Agyaltam rajta, hogy előveszem a telefonom és a fülhallgatóm, hogy ne kelljen beszélgetnem vagy hallgatnom a piszkálódást, de győzött a családi nevelés, miszerint nem illik társaságban elzárkózni - pláne, hogy én vagyok az egyik középpont -, így felsóhajtottam és hátradőltem az ülésen.

- Yejin... - Taehyung hangja halk volt, mégis erősen megtörte a csendet. Olyan bánatosnak tűnt, vagy legalábbis csalódottnak, amit nem tudtam hova tenni. Mi baja lett?

- Hm?

- Miért mondtad Bang PD-nimnek, hogy meg akarsz szabadulni tőlem?

- Még kérdezed? - horkantottam. - Amióta csak megláttál, csesztetsz. Kritizáltad a munkám, leszóltál az első adandó alkalommal, provokálsz, ráadásul zavar az önelégültséged és az egész lényed.

- De a múltkor azt mondtad, hogy belém szerettél volna, ha nem lennék bunkó.

- TALÁN. Ott volt az a talán, Taehyung. Nem vennék rá mérget, hogy összejönnék veled. Ahhoz teljesen más társadalmi szituációban kéne lenned, egyszerű szakmát végezned és egyszerű életet élned. De nem ez történt, egy világ bálványoz, rohangálnak utánad az utcán, luxusban élsz és mellé még az arcod is nagy.

- Miért? Idol vagyok, nem robot, nem valami istenség, nem értem-...

- Neked most egyébként mi bajod? - értetlenkedtem. - Eddig nem érdekelt, mit csinálok, úgyis találtál valamit, amivel beszólhatsz, most meg hirtelen bántja a lelkivilágod, hogy nem bírlak?

- Majd pont te bántanád az én lelkivilágom. - vette fel megint a flegma arcát, de ezzel már nem csapott be.

- Veled valami nagy gáz van, menj el pszichológushoz. - javasoltam. - Mindenki azt mondja körülötted, hogy jó gyerek vagy.

- És ha hazudnak?

- Ezt már egyszer eljátszottuk. Megmondtam, mi a véleményem erről.

- Ja, igen. Hogy a családom sokkal jobban ismer, és elhiszed nekik ezt a maszlagot, hogy én egy kedves, okos, aranyos, édes kisfiú vagyok. De elfelejtettél valamit.

- Mit? - fordultam felé összeráncolt szemöldökkel. Taehyung elmosolyodott és megnyalta a szája szélét.

- Hat éve alig látott a családom, mióta idol lettem. Már ők sem tudják, milyen vagyok igazából.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Ismerj meg, és rá fogsz jönni magadtól is.