Mikor felébredtünk a délutáni pihenésből úgy éreztem, mintha új emberré váltam volna. Elképesztő, mennyit tud tenni két óra alvás, annyi energiával ugrottam ki az ágyból, mintha nem kettő, hanem tizenkettő órát aludtam volna. Yoongi is ébredezett és hallottam, hogy a többiek is zajonganak a nappaliban, konyhában. Gondolom Jin gyorsan rendbehozza az ebéd során keletkezett káoszt, hogy ne este vagy holnap kelljen. A többiek hangját is hallottam lentről, majd két perccel később valaki halkan kopogtatott a szobánk ajtaján.

- Gyere - szóltam, miközben a szekrényhez oldalaztam.

- Akkor ébren vagytok - nyugtázta Hobi, miután kinyitotta az ajtót és érdeklődve körbenézett.

- Igazából tudnék még aludni - dünnyögte Yoongi.

Szerintem ő nem érezte azt az energiát, amit én. Vagy lehet, hogy azért ilyen bágyadt, mert minden energiát magamhoz vettem, neki meg nem maradt semmi.

- Gondoltam - forgatta meg a szemeit Hoseok. - Gyertek lassan le, ajándékozunk, aztán indulunk - nézett rám.

- Már mindenki lent van? - kérdeztem.

- Aha, csak rátok várunk. Taehyung már tűkön ül a dobozok előtt - vigyorodott el.

- Oké, akkor sietünk - kuncogtam fel. Nehogy várnia kelljen a szülinaposnak az ajándékok bontogatásával.

Miután Hobi magunkra hagyott, előkészítettem a ruháinkat. Nem szükséges kiöltöznünk, elvégre bulizni megyünk, nem pedig valami elegáns helyre, ezért egyszerű farmert és pólót raktam az asztalra, valamint a biztonság kedvéért két pulóvert is előkerestem, ha esetleg hajnalban esnénk haza.

- Gyerünk, kelj fel - noszogattam a barátomat, miközben lehuppantam mellé az ágyra és felemeltem a kezét.

- Öt percet szeretnék még - szusszantotta egy grimasszal az arcán.

- Letelt - rántottam le róla a takarót, amire egy nyűgös hanggal válaszolt, de engedelmesen felkelt és ő is nekiállt készülődni.

Átöltöztünk, elintéztük a dolgainkat a fürdőben is, majd útra készen indultunk le a nappaliba. A kezemben szorongattam a borítékot, amibe Tae ajándékát tettük és talán én is majdnem olyan izgatott voltam, mint legjobb barátom. Reméltem, hogy úgy fog reagálni ahogy számítunk rá, tehát örömében fog ugrálni össze-vissza, miközben hálálkodik nekünk, amire mi úgy válaszolunk, hogy ugyan, nem kell semmit sem megköszönni, hiszen bármit megtennénk egymásért.

Amikor megérkeztünk a nappaliba, már az a hangulat uralkodott, amit az imént elképzeltem. Tae nem bírt magával és elkezdte kibontogatni az ajándékait, most éppen egy könyvet szorított a mellkasához, amiről nagy nehezen le tudtam olvasni a Művészek és titkaik címet. Valószínűleg Namjoontól kapta.

- Nem szoktam olvasni, de esküszöm, hogy ezt már holnap elkezdem! - ígérte izgatottan, és máris a következő dobozért nyúlt.

- Ha nem leszel annyira másnapos... - jegyezte meg Jimin annyira halkan, hogy ha nem épp akkor léptem volna mellé, talán nem is hallottam volna meg őt.

Yoongival leültünk a kanapén maradt helyre és kíváncsian figyeltük, ahogy Tae szinte széttépte az apró doboz csomagolását, majd kivett belőle egy papírt.

- Hű... - meglepetten tátotta el a száját, miközben a sorokat olvasta, majd hirtelen felugrott - pedig az előbb sikerül egy kicsit megnyugodnia - és Hobi nyakába borult. - Köszönöm!

- Mi is megtudhatjuk, hogy mit kaptál? - kérdezte Yoongi enyhén gúnyos hangon, mire alig észrevehetően könyököltem az oldalába.

- Két jegy a szöuli fotómúzeumba - húzta ki magát Tae egy hatalmas mosollyal az arcán.

- Minek kettő?

- Yoongi! - szóltam rá mérgesen, amiért nem tud csendben maradni.

Védekezőn maga elé emelte a kezeit és hátradőlt jelezve, hogy innentől inkább meg se fog szólalni. Minek kettő... ennyire hülye kérdést. Az véletlenül sem fordult meg a fejében, hogy miért vettünk a koncertjegyből is kettőt.

- Jimin... - nézett Tae kérdőn a barátjára, aki azonnal bólogatni kezdett.

- Természetesen elmegyek veled!

- Szupi - tért vissza Taehyung felhőtlen jókedve, és az utolsó dobozhoz lépett, ami Seokjin ajándékát rejtette.

A doboz nagyobb volt, mint az eddigiek, és még én sem tudtam, mi lehet benne, ezért egy kicsit előrébb dőlve igyekeztem észrevétlenül arrébb lökdösni Hobit, hogy jobban az ajándékra lássak. Azt hiszem, nem sikerült, mert olyan gyilkos szemekkel nézett rám, mikor a térdem a derekába fúródott, hogy azonnal visszahőköltem, és Yoongi karjait magam köré fonva inkább egy helyben maradtam.

Taehyung közben hatalmasra nyílt szemekkel, döbbenten forgatta kezei között a dobozt, amin most már nem volt csomagolás, így mind láthattuk, hogy egy vadonatúj telefon dobozát tartja maga előtt.

- Ez most komoly? - vezette tekintetét Seokjinre, aki elmosolyodva bólintott egyet.

- De hát...

- Shhh! - emelte fel egyik kezét Jin. - Én vagyok az egyetlen, aki...

- Igen, tudjuk - forgatta meg a szemeit Namjoon. - Az egyetlen, akinek nem változik a fizuja, szóval tudsz félretenni, ezt már Jungkooknál is eljátszottad.

- Szemtelen fiú - morogta Jin, miközben felállt és a konyha felé készült, de mielőtt elindulhatott volna, Taehyung rávetette magát és karjait köré fonva szorította őt magához.

- Nem tudom, mi lenne velünk nélküled, de az az igazság, hogy nem is akarom megtudni - motyogta halkan.

Jin szinte rögtön megbékélt, bár olyan pillantásokat lövellt Nam felé, hogy attól még én is berezeltem, azért mosolyogva mutatott a doboz aljára.

- Van ott még valami.

Tae egészen elérzékenyült mikor meglátta a képet, amit ő maga fotózott, egy keret mellett puzzle darabokban. Kreatív ötlet Seokjintől, nekem biztosan nem jutott volna eszembe. Jimin, mintha minden ajándék az övé lenne, maga mellé pakolta a dobozokat és várakozón fordult felénk. Akkor jöttem rá, hogy bizony mi jövünk a sorban.

- Oké - mély levegőt vettem és felálltam, persze magammal húztam Yoongit is. Leplezve izgatottságom néztem Taehyungra, aki szemeit a kezemben szorongatott borítékon tartotta. - Ezt tőlem és Yoongitól kapod. Boldog szülinapot, Tae - mosolyogtam rá, majd odaadtam neki a borítékot.

Először gyanakodva sandított rám, de mivel tartottam magam és szelíd mosollyal vártam rá, végül lassan felbontotta a borítékot és még annál is lassabban húzta ki belőle a jegyeket. Végig az arckifejezését figyeltem, de egyáltalán nem az történt, mint amire számítottam.

Semmit sem tudtam leolvasni róla, kínzóan hosszú másodpercekig csak a jegyekre meredt, ezért kétségbeesetten vezettem tekintetem a többiekre, akik viszont mindenükkel Taehyung reakciójára koncentráltak. Lassan visszanéztem legjobb barátomra. Éreztem, Yoongi hamarosan szóvá teszi a kellemetlen csendet, de ekkor Tae kezei remegni kezdtek és az arckifejezése is megváltozott. Szájára harapva hátrált egészen a fotelig, és leülve tette félre az üres borítékot.

- Ezek... - kezdte remegő hangon. - Ezek...

- Tae? - guggolt le elé Jimin. - Jól vagy?

- Koncertjegyek - nyögte ki Taehyung elfúlt hangon, majd hirtelen talpra ugrott, szegény Jimin pedig ijedten hőkölt hátra. Tae arcán sietősen szaladtak végig a könnyek, én pedig nem tudtam, mit gondoljak, egészen addig, amíg elénk nem botorkált és halk, zokogó hangon borult a nyakunkba.

Akkor értettem meg, mennyit jelent számára a zene, amit ez a híres együttes alkot. Igazi rajongó, akinek minden vágya az volt, hogy eljuthasson egy koncertre, amire szinte lehetetlenség jegyet venni, annyira gyorsan elfogynak. Most viszont itt tart kettőt a kezében, ott lesz azon a koncerten, és feledhetetlen élményekkel fog gazdagodni. Ezek a gondolatok az én szemembe is könnyet csaltak, teljesen elérzékenyülve öleltem Tae-t. Egyszerűen boldog voltam, amiért ő is ennyire boldog volt.

***

- Jó lesz egy kicsit szórakozni végre - jegyezte meg Jimin, mikor már úton voltunk a bár felé. Taehyung úgy tudja, elmegyünk egy kicsit iszogatni, arra egyáltalán nem számít, hogy majd az összes barátja és közeli ismerőse fogja ott őt várni.

- Most legalább nem maradunk ki a buliból - nézett hátra rám és Yoongira Taehyung, de neheztelő tekintete egy pillanat alatt megenyhült.

- Jungkook a hibás, én csak elszenvedő voltam - köszörülte meg a torkát Yoongi, és erősebben fogta a kezem, amit felháborodva rántottam volna ki az övéből.

- Érdekes, akkor nem panaszkodtál - jegyeztem meg sértetten.

- Mi annál inkább - szólalt meg mögöttünk Jin. - Ha tehetném, kitörölném az emlékeimből azt az estét...

- Nem volt az olyan durva - legyintett Yoongi.

- Hogy nem?! Láttalak meztelenül! És Jungkookot is! - kiáltott fel hitetlenül, mire Namjoon sietősen a szája elé tette a tenyerét.

- Ne kiabálj, nem kell az egész utcának tudnia róla! - kiabálta suttogva, már ha ez lehetséges. Mindenesetre elég viccesen hangzott.

- De csak mert leblokkoltál - nevetett fel Jimin.

- Nem akarok beszélni róla... - dünnyögte Jin még mindig Namjoon tenyere alatt.

- Inkább azt beszéljük meg, hogy ki fog ma felügyelni a többiekre - vetette fel az egyébként fontos témát Hobi.

- Mi Yoongival nem terveztünk olyan sokat inni - szólaltam fel elsőnek, bár nem úgy tűnt, hogy a többiekben annyira élt volna a jelentkezési vágy.

- Akkor ezt meg is beszéltük - csapta össze a tenyereit Seokjin.

- Srácok, ez biztos nyitva van? - kérdezte Taehyung, és csak akkor vettem észre, hogy bizony megérkeztünk a bárhoz.

Jogos volt a kérdés, elvégre ilyenkor már a szomszéd utcában is hallani a nem túl nagy épületből szóló zenét, most viszont mintha szellemjárta lenne a hely, akkor sem hallottunk volna semmit, ha nagyon hegyezzük a fülünket.

- Nézd meg - bökte oda neki Hobi, mire Tae összezavarodva nézett rá.

- És, ha megszólal miattam a riasztó?!

- Akkor szólunk JiNa-nak, hogy nem betörni akartunk, csak megnézni, hogy nyitva van-e a bár - forgattam meg a szemeimet, és a vállainál fogva toltam előrébb.

- De miért én? Nekem szülinapom van! - emelte fel a hangját kétségbeesetten.

- Szívem, csak nézd meg, hogy be lehet-e menni - sóhajtotta Jimin.

Taehyung gyanakvón méregetett minket, de aztán szerintem eszébe jutott, hogy ő nem szokott visszariadni még az extrém helyzetektől sem, és összeszedve minden bátorságát lépett az ajtóhoz. Amikor lenyomta a kilincset, meglepődve nézett hátra ránk, mi pedig igyekeztünk hitelesen előadni, hogy mi is meglepődtünk. Óvatosan lépett előre, és amikor végre be tudtuk magunk után csukni az ajtót, felénk fordult.

- Itt nincs... - alig tudott megszólalni, a fények felvillantak és vagy ötven ember egyszerre kiáltotta: "Boldog szülinapot!".

Tae meghatódva nézett körbe, én pedig csodálkozva, mert bár bíztam Yoongiékban, ennyire szép díszítésre nem számítottam. A falakról színes szalagok lógtak lefelé, de nem voltak annyira hosszúak, hogy zavarjon bárkit is, a plafon pedig alig látszódott, héliummal töltött lufik borították, amiknek belsejében fények villogtak. Rögtön a bárpult felett hatalmas betűkkel a "Boldog szülinapot!" felirat díszelgett, alatta a pulton sorakoztak a szintén színes feles poharak, tele alkohollal.

Annyira lenyűgözött a hely, hogy csak pár perccel később tudatosult bennem, hogy mennyi ember várta Tae-t. Gondoltam, hogy nem egy szürke kisegér, de az eszembe se jutott, hogy ennyi barátja lenne. Mondjuk nem nehéz Taehyungot megszeretni... szerintem mindenki szívesen lenne a barátja.

Az ünnepelt máris levált rólunk és elindult, hogy mindenkit üdvözöljön, addig mi a pulthoz mentünk, ahol JiNa várt ránk nagy mosollyal az arcán.

- Na? Hogy tetszik? - kérdezte izgatottan.

- Ennél jobb nem is lehetett volna - mondta Seokjin, én pedig egyetértően bólintottam.

- Taehyungnak sok barátja van - jegyeztem meg miközben újra körbenéztem. A sok idegen arc egy kicsit feszélyezett, közelebb húzódtam Yoongihoz.

- Inkább közeli ismerősök - mondta Hoseok. - Barátai csak mi vagyunk.

- Egy darabig elég lesz ez a mennyiség - szólt közbe JiNa, miközben a pulton sorakozó poharakra mutatott. - Addig, ha nem haragszotok meg, kisajátítom magamnak Jungkookot - ezzel megkerülte a pultot és sietősen ragadta meg a kezem.

- De megharagszom - hallottam Yoongi motyogását, mire felé fordultam és egy rövid puszit nyomtam az ajkaira.

- Mindjárt visszajövök - ígértem, majd követtem JiNa-t a raktár felé. A zene hangosabb lett, de ahogy becsukta magunk után az ajtót, épp annyit tompultak a hangok, hogy tudjunk rendesen beszélgetni.

- Oké, szóval, muszáj elmesélnem egy sztorit, nem fogod elhinni, mi történt! - hadarta lelkesen.

A vállaimnál fogva nyomott le egy nagyobb dobozra, ő pedig a földre ült előttem, és innentől be nem állt a szája. Elgondolkodtam rajta, hogy rászóljak, levegőt azért vegyen, de szerintem csúnyán leteremtett volna.

Így hát csendben hallgattam az izgalmas történetét, ami arról szólt, hogy két fiúval is alakult neki valami, de a végén kiderült, hogy mindkettő meleg, sőt mi több, végül egymással jöttek össze. Ennyi a sztori lényege, amit JiNa képes volt fél órán keresztül ecsetelni. Azon már meg sem sértődtem, hogy nem érdeklődött felőlem, csak ontotta magából azt, amik vele történtek.

Tulajdonképpen JiNa tipikusan az az ember, aki nem kérdez, hanem elvárja, hogy mindenki magától számoljon be neki az élményeiről. Persze előnyben részesíti az izgalmas, pletykaszagú sztorikat, de ő ilyen, így kell szeretni.

- Tehát arra a következtetésre jutottam mindez után, hogy tényleg örökre szingli maradok. Egyedül leszek életem végéig... - szontyolodott el a mesélnivalója végére, és szerencsére vett egy mély levegőt.

- Nem leszel egyedül, ezt már megbeszéltük - forgattam meg a szemeimet, mire kérdőn nézett fel rám. - Hiszen lesz egy macskád.

- Köszi. Ez most megnyugtatott - fonta össze maga előtt a karjait.

- JiNa, mondtam már, hogy ne keresd annyira kétségbeesetten a szerelmet... Majd jön magától - próbáltam valami kedvesebb tanáccsal előállni, mert úgy tűnt, a cica gondolata nem nagyon nyugtatta meg őt.

- Te könnyen beszélsz. Neked ott van Yoongi - sóhajtotta.

- Én sem kerestem ám őt. Úgy hozta a sors, hogy pont abba a suliba iratkoztam át, ahová ő is járt. Osztálytársak voltunk - mosolyodtam el.

- Ez romi meg minden, nálad tényleg bevált, de valamiért engem messziről kerülnek a pasik - grimaszolt rám, ezért én is rendeztem a vonásaimat.

- Mert nem jársz olyan helyekre, ahol megismerhetnének téged - hajoltam előrébb. - Itt nem is fogsz normális társat találni. És otthon, az ágyadban fekve sem fogsz találkozni senkivel. Kicsit ki kéne mozdulnod - pöcköltem meg a homlokát, mire felháborodva húzódott hátra.

- Te tudod a legjobban, hogy én próbálkoztam! - nyafogta a homlokát dörzsölve.

- Nem eléggé - vontam meg a vállam.

- JiNa, kellene egy kis segítség! - nyitott be egy srác, aki ugyanolyan logóval ellátott felsőt viselt, mint JiNa.

- Megyek, egy pillanat - intett neki a lány, majd felállt a földről. - Meghívlak egy italra.

- Nem akarok ma berúgni - emeltem magam elé a kezeimet.

- Néha ez nem akarás kérdése - sóhajtotta, de nem erősködött, megigazította a haját és visszament dolgozni.

Én is felkeltem a dobozról és az ajtóhoz mentem, amit kinyitva a dübörgő zene azonnal elnyomta a gondolataimat. Döbbenten torpantam meg a küszöbön, ugyanis az emberek már úgy buliztak, mintha legalább két órája tartana a parti.

Nem tudom, hogy lehet fél óra alatt lerészegedni, de voltak akiknek sikerült, és aki nem ivott éppen, nagyban táncolt a zenére. Még egyszer a telefonomra néztem, csak hogy megbizonyosodjak róla, tényleg csupán fél órát töltöttem a raktárban JiNa-val.

- Hé! - csapódott mellém egy szőke hajú lány. Olyan közel jött, hogy rendesen kitett mellei a karomnak nyomódtak. - Téged még sosem láttalak! Te is Tae barátja vagy? - kérdezte irritálóan magas hangon.

- Igen - felteltem kelletlenül, miközben oldalra léptem, de a lány mintha mágnes lennék, úgy követett engem.

- Hogy lehetséges, hogy még nem találkoztunk?! - trappolt egyet hisztérikusan.

- Hát én... - kezdtem volna magyarázkodni, bár nem tudom, miért, de elakadt a szavam, amikor hirtelen a másik oldalamon is megjelent egy hasonló kinézetű lány.

- Ki az új barátod, EunJi? - rebegtette meg a lehetetlenül hosszú szempilláit. Hogy nem fájdul meg a szeme tőle...?

- Nem tudom, most találtam rá - kuncogta, ezek szerint EunJi.

- Mi a neved?

- Jungkook - bólintottam feszülten.

- Én Iseul vagyok - helyezte tenyerét a vállamra. - Van kedved táncolni velünk?

- Bocsi, de én nem...

- Na, ne kéresd magad! - fogta meg a kezem EunJi. 

- Egy kicsit táncolunk, aztán adunk neked valamit - somolygott Iseul, engem pedig levert a víz.

Mégis milyen ismerősei vannak Taehyungnak?!

- Lányok, én tényleg nem... - kezdtem ismét ellenkezni, azonban ekkor EunJi a számra szorította a tenyerét.

- Szeretni fogod, ígérem - nézett a szemembe elszántan. Gondolom ez más férfit beindítana, engem viszont inkább idegessé tett. Megfogtam EunJi kezét és eltoltam magamtól.

- Előbb meghívlak titeket egy italra - nyögtem ki nagy nehezen, mire mindketten elém álltak és szélesen mosolyogva bólogattak.

Elindultam a pult felé, miközben tekintetemmel kétségbeesetten Yoongit kerestem. Amikor megtaláltam a pult előtt állva, egy pohárral a kezében, gyorsítottam lépteimen, közben hallottam magam mögött a két lány idegesítő kuncogását. Hogy nem nyomja el a zene a hangjukat...?

- Yoongi! - kiáltottam fel amikor végre a pulthoz értünk.

Szerelmem érdeklődve fordult irányomba, én pedig azzal a lendülettel ragadtam meg a tarkóját és csókoltam meg őt. Éreztem meglepettségét, de nem engedtem el, rámenősen invitáltam olyan csókcsatába, amit alapesetben csak a hálószobánkban szoktunk megengedni magunknak. Yoongi hamar átvette az irányítást, tenyereit derekamra helyezve húzott közelebb magához.

- Én ma este tőled fogok megrészegedni - motyogta ajkaimra.

Addig a pillanatig mintha el is felejtettem volna, miért siettem hozzá, szédülten néztem magam mögé. A két lány eltűnt, ami miatt megkönnyebbültem, azonban megláttam Tae-t, aki egy sejtelmes mosollyal az arcán közeledett felénk.

- Mondtam már, hogy ez életem legjobb szülinapja? - kérdezte, mikor mellénk ért.

- Örülünk, hogy jól érzed magad - mosolyogtam rá, miközben Yoongi oldalának dőlve ragadtam meg egy poharat.

- Egy kicsit gyertek velem - biccentett a kijárat felé.

- El fogják foglalni a helyem - rázta meg a fejét Yoongi.

- Majd találsz másikat - legyintett Taehyung, majd megfogta a kezem és maga után húzott, tudván, hogy én meg Yoongihoz ragadtam, így ő is jön velünk.

Addig észre sem vettem, mennyire fülledt lett odabent a levegő, de ahogy kiérve megcsapott az kora téli hideg, felszabadultan vettem egy mély lélegzetet. A többiek is kint voltak és látszólag ugyanolyan kíváncsisággal várták, hogy mit szeretne a szülinapos.

- Nem fogjátok elhinni, mit szereztem! - kezdte halkabban, és felemelte összezárt tenyerét.

- Ne kelljen találgatnunk, légyszi, mert akkor mind idefagyunk - ölelte át magát Jimin. Való igaz, itt álltunk, a bár előtt, lehet vagy két fok és nincs rajtunk nemhogy kabát, de pulóver se.

- Gyors leszek, figyu! - vigyorodott el Taehyung, aztán kinyújtotta ujjait, mi pedig egy emberként szegeztük tekintetünket a tenyerében tartott tablettákra.

- Ez...

- Nem mondod, hogy me... - kezdte Jin hangosabban, mire Tae szabad kezét a szája elé kapta.

- Ki ne mondd!

- Bátorító - csettintett Namjoon.

Hátráltam egy lépést, kijjebb állva a kis körünkből. Én ebben nem akarok részt venni.

- Ugyan már, nem vagyunk már tizenhat évesek, nyugodtan hívhatjuk a nevén - forgatta meg a szemeit Jin.

- Aztán majd ránk hívják a járókelők a zsarukat - suttogta Taehyung.

- Honnan szerezted? - kérdezte Jimin, miközben elvette az egyik tablettát.

- Ajándék - vonta meg a vállát Tae. - Vegyétek el, aztán menjünk vissza, mindjárt megfagyok!

- Egyszer élünk - vigyorodott el Hobi, és ő is elvett egy tablettát. Majd Namjoon és Jin is...

- Mi nem kérünk - mondta Yoongi, én pedig helyeselve bólogattam.

- Ti tudjátok - tette zsebre Tae a maradékot. Hitetlenül néztem, ahogy a többiek mintha mindennapos dolog lenne, egyszerűen lenyelték a tablettákat és visszamentek a bárba.

- Őrület lesz az éjszaka - jegyezte meg Yoongi, miközben elém lépett és kezeimet két tenyerébe fogva húzta a szájához, hogy meleg levegőt leheljen rájuk.

- Fura barátai vannak Taehyungnak - ráncoltam össze a homlokom. - Pláza cicák meg drogos bandák? Nem néztem volna ki belőle.

- Vannak köztük normálisak is - védte az odabent bulizókat.

- Azok mi vagyunk - biccentettem.

Yoongi elmosolyodva engedte le kettőnk közé a kezeinket, azonban ahogy elnézett a vállam felett, az arckifejezése hirtelen komorrá vált. Álla megfeszült, a kezemet pedig erősebben szorította.

Értetlenül néztem hátra, és először nem is értettem, miért vált ennyire feszültté. Aztán megláttam. Az utca sarkán, közvetlenül az egyik üzlet mellett állt. Tudtam, hogy minket figyel, mint mindig. És a fejemben megszólalt a hang.

"Közelebb vagyok, mint gondolnád."

- Vissza akarok menni - fordultam vissza Yoongi felé, a félelemtől megremegett a hangom. - Fázom...

- Menjünk - bólintott, de szemeit nem vette le az alakról. Ezúttal én fogtam meg a kezeit és húztam a bejárat felé, hogy ismét emberek között legyünk, biztonságban.