Yoongival nem emlegettük Londont és a tervünket, és bár a beszélgetésünk után pár napig még sokszor eszembe jutott, mostanra megnyugodtam és inkább a jelenre koncentráltam. Elvégre a hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk. Vagy valami ilyesmi.

A mai nap mozgalmasnak ígérkezett. Mikor felkeltem még nem is sejtettem, mennyire...

Yoongi már kora reggel bement a stúdióba, hogy az új dal eddigi részletein dolgozzon amíg oda nem érek én is. Azért nem együtt mentünk, mert néhány dolgot el kellett intéznem a délelőtt folyamán.

Holnap lesz Taehyung szülinapja, szóval reggel elmentem Hobival a házi orvoshoz és elpanaszoltam neki, hogy sajnos átvertek a boltban és sikerült romlott kaját vennem, amitől gyomorrontásom lett és két napja megy a hasam, így nincs erőm elmenni az iskolába. Két percet voltam bent a rendelőben, már nyomtatta is az igazolásomat holnapra.

Ezen kívül, tegnap este kaptam egy üzenetet, hogy amiket rendeltem, ma délelőtt fognak megérkezni, úgyhogy türelmetlenül vártam, hogy csengessen a futár és mehessek végre utamra.

Hoseok és Namjoon szabadságot vettek ki a hét második felére, őket boldogítottam amíg várakoztam. A nappaliban lustálkodtunk, és mivel semmi érdekes nem ment a tv-ben, elmeséltem nekik minden pletykát, amit JiNa-tól tudtam meg a tegnap esti két órás telefonálásunk során. Pultosként természetesen minden a fülébe jut.

Éppen nagyban ecseteltem, hogy Yejoon, akit persze én nem ismertem, hogyan csalta meg a feleségét harminc év házasság után egy tizennyolc éves gimnazistával, amikor végre megérkezett futár a cuccaimmal.

- Jó napot! - kiáltottam izgatottan már az ajtóból. A középkorú férfi egy jegyzettömbbel a kezében várakozott a kisteherautó mellett, és mikor rám nézett, kedvesen elmosolyodott.

- Jeon Jungkook? - kérdezte amint odaértem mellé, és már felém is nyújtotta a tollat és a lapot, ahol alá kellett írnom, hogy átvettem a csomagot.

Kinyitotta a teherautó ajtaját és egy nagy dobozt nyomott a kezembe, aminek volt azért súlya, de nem akkora, hogy ne tudjam rövidtávon elbírni. Előrelátóan kihoztam magammal a kocsikulcsot, hogy ne kelljen kétszer fordulni a csomaggal, és miután elhajtott a futár, be is tettem a dobozt Hobi autójába.

- Akkor elviszel? - kiáltottam az előszobában, mire pár másodperc múlva megjelent Hoseok, indulásra készen.

- Mehetünk - csettintett, én pedig gyorsan a szobába rohantam, a zsebembe nyomtam a pénztárcám és a telefonom, majd felvettem a kabátomat és visszatérve Hobihoz hanyagul a cipőmbe bújtam. Majd a kocsiban bekötöm a cipőfűzőm.

- Minden megjött? - kérdezte, mikor már kikanyarodott az útra.

- Uh, nem tudom, meg sem néztem - néztem rá elhűlve. Eszembe sem jutott belenézni a dobozba... Elvileg mindennek ma kellett megjönnie, nagyon remélem, hogy nem lettem átverve.

- Én már jártam úgy, hogy véletlenül más csomagját kaptam meg...

- Ezt most muszáj? - sóhajtottam kelletlenül.

- Jól van, nem idegesítelek - kuncogott fel. - Mi a terv holnapra?

- Mármint? - vontam fel a szemöldököm.

- Tervezzünk még valamit Taehyungnak?

- Az este oké. Hogy előtte hogyan ünneplünk meg ajándékozunk, azt nem tudom - húztam el a számat.

- Általában az ilyen napokat Jimin szervezi és ő még nem szólt egy szót sem ezzel kapcsolatban...

- Tényleg, nekem tegnap azt mondta, csinál majd egy chat csoportot, ahol megbeszéljük a részleteket - tűnődtem el kinézve az ablakon.

Taehyung szülinapi buliját már egy héttel ezelőtt leszerveztük, abban a bárban lesz, ahol JiNa is dolgozik, és Jimin mindenkinek küldött meghívót a neten, akivel Tae jóban van.

- Ennyire az utolsó pillanatra akarja hagyni...?

- Nem tudom... Lehet, valami közbejött és még nem volt ideje rá - feleltem tanácstalanul. - Szerintem megcsinálom majd én, ha délutánig nem jelez semmit.

- Oké - bólintott egyetértően, és éppen ekkor parkolt le az épület előtt. - Segítsek felvinni a dobozt?

- Nem, köszi, elbírok vele - mosolyogtam rá. - Meg a banya amúgy sem engedne be...

- Nem akarsz kibékülni vele? - fojtotta el a nevetését.

- Igazából élvezem, hogy idegesítem - vigyorodtam el.

Hoseok szórakozottan megrázta a fejét, aztán jelezte, hogy ideje lenne indulnom, nehogy megbüntessék, ugyanis ebben a parkolóban csak az itt dolgozók autója állhat.

Kivettem a dobozt és elköszöntem Hobitól, majd szapora léptekkel indultam a bejárat felé. Mivel a banya jól tudja, ki vagyok, szerencsére nem kellett bajlódnom a kártyámmal a recepciónál, rögtön mehettem a lifthez, ahol ismét szerencsém volt, hiszen akkor éppen senki nem használta. Így a szokásosnál hamarabb értem fel a szintünkre, Yoongi stúdiójának ajtaja előtt pedig a földre tettem a dobozt, hogy be tudjak nyitni.

Igyekeztem csendben lenni, nehogy megzavarjam Yoongit, de szerintem már nagyon várt engem, mert amint meghallotta a zár kattanását, máris ott termett előttem.

- Végre! - vont karjai közé türelmetlenül.

- Ennyire hiányoztam? - nevettem fel.

- Azt hittem, már sosem érsz ide - sóhajtott megkönnyebbülten. Egy puszit nyomtam az ajkaira, majd elléptem tőle és a dobozra mutattam.

- Ha már itt vagy, be is hozhatod a csomagot - nem kellett kétszer mondanom, amíg Yoongi a kanapéra helyezte a dobozt, én visszazártam az ajtót, majd izgatottan mentem oda hozzá. - Ezzel kezdek, mert nem bírok várni!

- Mutasd, miket vettél - forgatta meg a szemeit.

Felnyitottam a dobozt, szerencsére az én cuccaim voltak benne. Kipakoltam mindent a kanapé szabad részére, a mikrofon alakú kis asztaldíszt, az égősort, a díszpárnákat, a falmatricát, a kék és ezüst színnel díszített tükröt, amit mondjuk csak a színe miatt vettem, a szintén ezüst színű mély tálat, és utoljára hagytam azt, amit kimondottan Yoonginak rendeltem. Egy új egér a gépéhez, valamint egy kék színű fejhallgató.

- Szülinapom van? - kérdezte döbbenten, mikor a kezébe nyomtam az ajándékait.

- Nem, csak szeretlek - vontam meg a vállam. - Szóval, te dolgozz tovább nyugodtan, én addig szépen átalakítom itt a dolgokat.

- Segítek...

- Nem kell! - vágtam a szavába. - Majd én megcsinálom.

- Ahogy szeretnéd - bólintott elmosolyodva. - Rendeltem kaját ebédre, fél egy körül fog megérkezni.

- Oké - feleltem, bár nem igazán figyeltem rá, mert már azzal voltam elfoglalva, hogy mit hova tegyek, na meg, hogy hogyan.

Yoongi visszament az asztalhoz, hogy folytassa a munkát, én pedig megálltam a kanapé előtt és jó párszor felmértem a lehetőségeket. Azt akarom, hogyha ide bejövünk, otthonos érzés fogjon el minket. Még az sem érdekelt, hogy bármikor átkerülhetünk egy másik stúdióba, hiszen minden amit vettem, szabadon mozgatható.

Lassan összeállt a fejemben a tökéletes kép, így nekiálltam a rendezkedésnek. Természetesen előre felkészültem a kiegészítőkkel, amikkel mindent a megfelelő helyre tudok illeszteni, úgyhogy tényleg nem volt szükségem semmilyen segítségre.

Néha, mikor éppen az asztal közelében ügyködtem, loptam Yoongitól egy-két csókot, és mivel nem fejhallgatóval dolgozott, hozzá is szóltam néhány ötletéhez a dallal kapcsolatban. Egy újabb alkotás, ami kettőnkké, de mégsem, hiszen ki tudja hányan fogják még meghallgatni. Megbékéltem a tudattal, ebben Jiyoung reakciója is segített az Eufóriára.

Mire megérkezett az ebéd, majdnem kész voltam, már csak az égősort kellett feltennem a plafonra. Próbáltam gyorsan megcsinálni, de Yoonginak még így is várnia kellett rám pár percet. Mikor bekapcsoltam, fehér színben izzott fel.

- Lehet választani színt - jegyeztem meg, és kérdőn fordultam szerelmem felé. - Mi legyen?

- Jó ez a fehér - legyintett, kezében az evőpálcikával.

- Oké, akkor kék lesz - bólintottam. Miután beállítottam a színt, elégedetten néztem körbe.

- Hangulatos lett - mondta Yoongi.

- Ugye? Nekem nagyon tetszik - mosolyodtam el, és gondolatban büszkén megveregettem a vállamat.

Leültem a kanapéra Yoongi mellé és elvettem az egyik dobozt, amiben meleg étel várt. Mostanra már nagyon éhes voltam, hiszen utoljára reggel fél nyolckor ettünk Yoongival. Elég rég volt...

- Sikerült igazolást szerezned holnapra? - érdeklődött Yoongi két falat között.

- Aha. Jó fej volt a doki - biccentettem.
- Bár szerintem egy gyomorrontás nem tart el három napig, de nem szólt egy szót sem.

- Azt beszéltük meg, hogy lázas vagy meg fáj a torkod - ráncolta össze a homlokát.

- Tudom, de annak látható jelei vannak. A gyomorrontást meg nem tudja leellenőrizni, nem fog ott állni mellettem a mosdóban, hogy tényleg megy-e a hasam - magyaráztam, nem is törődve azzal, hogy nem ebédelés közben kellene ilyenekről beszélni.

- Az igaz - helyeselt Yoongi. - Szóval megvan az igazolás. És mi lesz akkor holnap?

- Nem tudom - húztam fel a vállaimat. - Pont erről beszéltünk Hobival idefele, Jimin még mindig nem csinálta meg a csoportot...

- Már reggel kellett volna neki - értetlenkedett.

- Biztos valami közbejött... Mondtam, hogy ha háromig nem csinálja meg, akkor majd én fogom.

- Alig várom, hogy lássam Taehyung arcát, mikor megtudja, hogy koncertjegyeket vettünk neki - dörzsölte össze a tenyereit.

- Az biztos, hogy nagy meglepetés lesz - bólogattam, miközben Yoongi üres dobozára tettem az enyémet is, még az utolsó falaton nyammogva.

- Tudjuk le a következő részt és menjünk haza - állt fel kinyújtózkodva.

Nem sok kedvem volt most dolgozni, és láttam Yoongi arcán, hogy hasonlóan érezheti magát, mint én. Azaz, hogy egy ilyen finom és laktató ebéd után milyen jól esne egy kiadós alvás. Vagy legalábbis pihenés.

Azonban jövő héten van a határideje ennek a dalnak és mielőtt leadjuk, Sejin kérése szerint még két másik producernek be kell mutatnunk. Tehát jó lenne, ha keddre elkészülnénk. Holnap nem jövünk be, hétvégén nem akarunk dolgozni, szóval marad a mai nap és a hétfő...

Leültem Yoongi mellé és magam elé húztam a dalszöveget. Már kívülről tudom, de azért a biztonság kedvéért jobb, ha előttem vannak a sorok.

Az vált be, hogy Yoongi mindig megmutatta, ő hogyan gondolta az adott részeket. Tette azt a zenével, a hangjával, vagy épp csak egy tollal amivel a ritmust mutatta, mindig megértettem, mit szeretne. Ezúttal dallammal segített, amit egymás után játszott le többször, én pedig próbáltam a szöveget hozzáilleszteni.

"Lassítsd le az időt,
Kérlek, maradj még egy kicsit,
Kérlek, nyugodj meg,
Csak még egy kicsit..."

- A végén ereszd ki a hangod bátran - mondta monoton hangon, ahogy a gépén dolgozott. Tekintetét egy pillanatra sem szakította el a képernyőről, de most nem is igényeltem azt, hogy teljesen rám figyeljen.

Meggyőződésem, hogy akkor lehet bármit is elérni egy dallal, ha tele van érzelmekkel. Az emberek hamar rájönnek, ha valaki üres szavakat pakol egymás után, és akkor máris elveszti a dalszöveg a lényegét.

Az Eufóriával ellentétben, ahol nem figyeltem annyira ilyesmikre, mivel azt hittem, senki sem fogja hallani rajtunk kívül, most próbáltam mindenemet beletenni ebbe a dalba. És bár sokszor újra kellett venni, azt hiszem a végére elértem a célom, még Yoongi is büszkén fordult felém.

- Bárcsak mindenkivel ilyen könnyen menne a munka - jegyezte meg egy sóhaj kíséretében. - Komolyan, vannak, akik már évek óta a szakmában dolgoznak, mégsem tudják megérteni, hogy mit akarok kihozni egy dalból...

- Mi egy hullámhosszon vagyunk - mosolyogtam rá.

- Még szerencse - kuncogott fel, és a székemnél fogva húzott maga elé. - Bajban lennénk, ha nem így lenne.

- Nem hiszem - hümmögtem, miközben tenyereimet a combjaira fektettem. - Van, akiért érdemes változni, tudod.

- Szép gondolat. Jól hangzana egy dalban.

- Még a mostanit sem fejeztük be, ne gondolkozz a következőn - forgattam meg a szemeimet.

- Értettem, főnök - bólintott komolyan, aztán kezét a tarkómra helyezve húzott közelebb magához.

Arcomon éreztem meleg leheletét, és lehunyva szemeimet vártam, hogy érezzem ajkait az enyémeken, azonban mielőtt ez megtörténhetett volna, a telefonom rezegni kezdett az asztalon, mindkettőnkre ráhozva a frászt.

- Jin hív - adta a kezembe Yoongi a készüléket, én pedig egy nagy sóhajjal fogadtam a hívást.

- Hű, ennyire ne örülj nekem - nevetett fel Seokjin, mire zavartan sütöttem le a szemeimet.

- Bocsi...?

- Talán zavarok?

- Nem, már végeztünk - köszörültem meg a torkom.

- Szuper, pont ezért hívtalak! Apu előbb elengedett, ha gondolod, el tudok értetek menni. Aztán elmehetnénk bevásárolni holnapra - mondta izgatottan.

- Jó ötlet - mosolyodtam el. - Csörgess meg, ha itt vagy, és lemegyünk.

- Jól van - hümmögött. - Öt perc múlva ott leszek, már úton vagyok.

- Vezetés közben telefonálsz?! - emeltem fel a hangom, mire Yoongi értetlenül pislogott rám.

- Most éppen a benzinkúton vagyok... De rögtön indulok, még egyszer mondom, öt perc. Abba nem fér bele egy menet, még akkor sem, ha...

- Jin! - kiáltottam fel hitetlenül. Seokjin olyan jól szórakozott, hogy el kellett tartanom a telefonomat a fülemtől. - Még mindig a munkahelyünkön vagyunk, minek gondolsz minket? - kérdeztem vádlón, mikor úgy gondoltam, szóhoz jutok az igencsak furcsa nevetése közben.

- Ó, Jungkookie, a szerelemnek nincsenek határai, szerintem ezt te is jól tudod. Na de most már tényleg indulok.

- Jó. Mi is - feleltem sértetten, majd elköszöntem és bontottam a hívást. Hatásosabb lett volna, ha csak úgy rácsapom Seokjinre a telefont, de azt nem mertem megcsinálni.

- Mit mondott? - kérdezte Yoongi kíváncsian, miközben a derekamnál fogva húzott az ölébe.

- Öt perc múlva itt lesz értünk, és elmegyünk bevásárolni holnapra - bólintottam. Tenyeremet az arcára simítva hajoltam ajkaira, maximálisan kihasználva azt az öt percet, amit kaptunk.

***

Jin előre felkészült és egy listával érkezett, amit még az autóban átnéztem, hátha nem jutott valami eszébe, vagy pont, hogy olyan dolog is szerepelt rajta, amit én is meg szerettem volna venni.

- Yoongi, sorold kérlek, miket írtam - nyomta aztán az említett listát szerelmem kezébe Seokjin, amikor beléptünk a boltba.

- Miért én? - grimaszolt Yoongi.

- Azért, mert én úgyis külön megyek - válaszoltam Jin helyett, mire mindketten kérdőn fordultak felém. - A party részlegen leszek...

- Bízom a kreativitásodban - biccentett Jin, és karon ragadta Yoongit, mielőtt azt mondhatta volna, hogy velem jön.

Mosolyomat elfojtva néztem, ahogy a barátom összezavarodva hagyta, hogy Seokjin maga után húzza, de közben olykor olykor visszaemelte rám kérlelő tekintetét.

Amint lefordultak az egyik soron, nagy levegőt vettem és összeszedtem a gondolataimat. Bár nem beszéltünk még meg semmit, az biztos, hogy holnap közösen ebédelünk otthon, és a délutánt is együtt töltjük, hacsak nem talált ki Jimin valamit.

Mielőtt elindulunk a buliba, úgyis otthon leszünk és Jin már eltervezte, hogy szendvicseket fogunk csinálni, valamint valószínűleg már otthon elkezdünk alapozni az estére.

A kimondottan az ilyen napokra tervezett részlegre érve máris a kezembe vettem egy csomag színes kis poharat, és szendvics pálcikákat, mert az úgy jobban néz ki, ha mini szendvicseket csinálunk. Szerencsére találtam feliratos lufikat is és persze a szerpentin sem maradhatott el. Mondjuk lehet, hogy másképp gondolkodnék, ha ezen a héten én lennék soron a takarításban...

Éppen azon tűnődtem, hogy vegyek-e csillagszórót, vagy az már túlzás, amikor valaki megállt mellettem. Persze azonnal arrébb álltam, hiszen én csak nézelődöm, nem szeretnék senkit sem zavarni a vásárlásában, azonban akárhova álltam, mintha az illető szándékosan követte volna a lépéseimet.

Zavartan emeltem fel a fejem és néztem a mellettem álló lányra, aki tekintetét szigorúan tartotta az előttünk lévő polcon. Én is mindig fekete színű ruhákat hordok, de egy lányon hamarabb szemet szúr, ha talpig feketében van. És ez a lány nem csak a ruháival, egyszerűen a jelenlétével is árasztotta magából a sötétséget.

- Nem ismersz meg? - szólalt meg hirtelen, mire úgy megijedtem, hogy majdnem eldobtam mindent, amit a kezemben tartottam.

- Uhm... - a torkomra forrtak a szavak. - Szerintem összekeversz valakivel... - hebegtem.

- Jeon Jungkook - mondta ki a nevem olyan hanglejtéssel, hogy végigszaladt a hátamon a hideg tőle.

Tanácstalanul ráztam meg a fejem és léptem még egyet arrébb, mire végre elszakította szemeit a polcról és teljesen felém fordult. Ahogy az arcára néztem, azonnal rájöttem, ki ő.

- Lisa - suttogtam magam elé elveszetten. A lány bólintott egyet, a tekintete megenyhült.

- Sosem hittem volna, hogy találkozunk még ebben az életben - lépett hozzám közelebb. Szólni akartam neki, hogy ne tegye, de nem ment. Nem tudtam megszólalni, ahogy mintha a lábaimat is a padlóhoz szögelték volna. - El sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy most itt vagyunk. Végre elmondhatom, hogy mennyire sajnálom.

- Nem... nem tettél semmit... - motyogtam.

- Fogalmad sincs milyen érzés az, ha valakinek miattad megy tönkre az élete - nézett félre könnyes szemekkel.

- Lisa - kezdtem halkan, és éreztem, hogy lassan visszanyerem a határozottságom. - Nem tehettél semmiről. Ne hibáztasd magad. És ne rágd magad azon, ami már a múlt.

- Nem megy...

- Jól vagyok - vágtam a szavába. - Már el is felejtettem a történteket - ezzel visszafordultam a party kellékekhez és úgy döntöttem, kell az a csillagszóró.

- Nem tartom vele a kapcsolatot - mondta pár perc elteltével. Az állkapcsom megfeszült, ahogy próbáltam visszafogni magam, nehogy rákiáltsak, hogy fejezze be. Helyette elvettem még egy csillagszórót. Aztán még egyet és még egyet. - Azt tudom, hogy intézetben volt, de fél éve kiengedték. Megkeresett engem, hogy bocsánatot kérjen, és...

- Nem érdekel! - emeltem fel a hangom dühösen, mire Lisa megilletődve hátrált egy lépést.

- Ne haragudj - hajtotta le a fejét.

- Mennem kell - feleltem rideg hangon, majd egy biccentést követően hátat fordítottam neki és elindultam.

Teljesen mindegy, merre, a lényeg, hogy minél távolabb tőle.

A zöldséges sorhoz érve éreztem, ahogy a térdeim elgyengülnek. Nem akartam mást, csak hazamenni, bezárkózni a szobába és egyedül lenni. Egyik kezemben a party kellékeket fogtam, a másikkal próbáltam kivenni a zsebemből a telefonomat, de annyira remegtek az ujjaim, hogy egy ilyen egyszerű mozdulat is nehezen ment.

- Jungkook! - hallottam meg Yoongi hangját a sor vége felől. Hagytam azt a rohadt telefont és egy kicsit megkönnyebbülten mentem oda hozzájuk.

- Mindent megtaláltál, amit akartál? - kérdezte Seokjin, mire aprót bólintottam.

- Haza akarok menni - mondtam, rá sem ismerve a saját hangomra. Yoongi arca egy pillanat alatt komorrá vált, de nem kérdezett semmit. Megfogta a kezem és elindult a pénztár felé, Jin pedig egy szó nélkül követett minket.

Kilépve a boltból máris Yoongi táskájáért nyúltam. Kivettem az oldalzsebből a kis dobozt és az öngyújtót, majd egy szál cigarettát helyezve az ajkaim közé gyújtottam rá.

Amíg Jin és Yoongi bepakoltak az autóba, leültem a padkára és térdeimet a mellkasomhoz húzva vettem ki még egy szálat a dobozból.

Magamra kell parancsolnom. Nem hagyhatom, hogy befolyással legyenek rám a történtek. Nem gondolhatok arra, hogy az az ember, aki annyi fájdalmat okozott, ugyanannak a városnak az utcáit járja, mint én. Nem gondolhatok arra, hogy csak ennyi büntetést kapott mindazért, amit velem tett.

Biztosan csak én reagálom túl a dolgokat.

- A múlt az a múlt - meredtem magam elé.

De ha így van, miért van rám ekkora hatással?

Elnyomtam magam mellett a cigarettát és a számba vettem a második szálat, de mielőtt meggyújthattam volna, Yoongi leguggolt elém és két tenyere közé fogta arcomat.

- Elég lesz, baba - mondta lágy, nyugtató hangon. Ahogy a szemébe néztem, elárasztott a biztonság érzése. A bennem tomboló vihar csillapodni látszott.

Yoongi a hátsó ülésre ült velem és egy pillanatra sem engedte el a kezem. Ennyivel képes volt a szilárd talajon tartani, és már nem is akartam egyedül lenni. Képtelen lettem volna kizárni Lisa hangját a fejemből, és amiket mondott.

- Menjetek csak, majd én kipakolok - mosolygott ránk Seokjin, mikor mindketten odaálltunk az autó csomagtartója elé.

- Nem, segítünk - ráztam meg a fejem ellenkezőn.

- Inkább küldjétek ki Namjoont és Hobit, úgyis egész nap csak lustálkodtak!

- Oké, szólunk nekik - ragadta meg a kezem Yoongi, és már húzott is a bejárati ajtó felé.

Megállt a nappaliban, hogy szóljon Hobiéknak, én pedig célirányosan mentem fel a szobánkba. Amikor megláttam az ágyunkat, végre fellélegezhettem. A közepére mászva tekertem magam köré a takarót és mélyeket lélegeztem Yoongi illatából.

Pár perc múlva ő is megérkezett, és hangtalanul mászott be mögém. Karjait körém fonva húzott magához, miközben fejét a vállamra hajtotta. Csendben, lehunyt szemekkel hallgattam a szuszogását, miközben éreztem, hogy egyre inkább megnyugszom. Most vagyok a legnagyobb biztonságban.

- Mondd el, mi történt - suttogta Yoongi a fülembe.

Úgy tartott, mintha bármelyik pillanatban összetörhetnék. Abban a percben úgy éreztem, ez így is van. Ha Yoongi is ebbe az állapotba kerülne, nem tudnék vigyázni rá. Mindketten összetörnénk, és azt nem hagyhatom.

- Emlékszel Lisa-ra? - kérdeztem remegő hangon. Yoongi egész testében megfeszült, nem volt szükség arra, hogy szavakkal is kifejezze, tudja, kiről van szó. - Összefutottunk a boltban.

- Hozzád szólt?

- Bocsánatot kért - nyitottam ki a szemeimet. A gyűrött lepedőre néztem, miközben folytattam. - Én pedig mondtam, hogy ő nem tehetett semmiről.

- Miért kellett hozzád szólnia...? - kérdezte halkan, nyugtalanul, és szorosabban ölelt magához.

- Beszélt... róla - feleltem, és alig bírtam leküzdeni a torkomban keletkező gombócot.

- Mit mondott?

- Hogy intézetben van - bólintottam magam elé.

- Amilyen elmebeteg, valószínűleg sosem fog szabadulni - mondta felengedve.

- Igen... valószínűleg - leheltem.

- Életem, tudom, hogy mennyire felkavartak téged a dolgok... Szeretnél pihenni? - kérdezte aztán, apró csókokat hintve a tarkómra.

- Valaminek el kell terelnie a gondolataimat - ellenkeztem. - Nem akarok szomorú lenni. Nem akarok a múltra gondolni, főleg nem most. Idáig minden olyan jó volt...

- Hát akkor, van egy ötletem - mondta, és óvatosan elém mászott. - Menjünk le, segítsünk Seokjinnek vacsorát csinálni. Szerintem Hobi és Namjoon is benne lenne! Aztán megtervezzük a holnapot, még a csoportot is létre kell hoznod, hiszen megígérted - mosolygott rám. - Utána megnézünk egy filmet. Jól hangzik, nem?

- Lehetne, hogy a film helyett szeretkezünk? - fontam karjaimat a nyaka köré.

- De csak ha csendben tudsz maradni - kuncogott fel, és egy puszit nyomott az ajkaimra.

- Múltkor is sikerült - emeltem égnek a szemeimet.

- Amit csak szeretnél, baba. A lényeg, hogy boldog legyél.

- Ki tudja, mennyi ideig rágnám magam a történteken, ha nem lennél itt velem... - sütöttem le a tekintetem.

- De itt vagyok, és itt leszek. Ha nem unsz meg, akkor örökké - fojtotta vissza a mosolyát.

- Szeretlek - araszoltam hozzá közelebb.

- Én is téged. Mindennél jobban - mondta, miközben gyengéd puszikat szórt el az arcomon.

- Én még annál is jobban - sóhajtottam, mire elhúzódott tőlem és lesújtó szemekkel nézett rám.

- Nem játszunk ilyet! - felelte fenyegetően.

- Oké, bocsi - nevettem fel, azonban a hangom elhalt, mikor ajtócsapódást hallottam, majd Taehyung kiáltását.

Kérdőn néztem Yoongira, aki tekintetét a szobánk bezárt ajtaján tartotta, mintha attól jobban hallhatná, mi történik odalent.

- Minek kiabál, mikor... - nem fejezte be a mondatát, ugyanis ekkor Jimin feldúlt hangja is felhangzott. - Basszus, veszekednek - pillantott rám Yoongi elkerekedett szemekkel.

Lerugdaltam magamról a takarót és szinte kiugrottam az ágyból, hogy minél hamarabb leérhessek. Yoongi végig a nyomomban volt, és amint kinyitottam az ajtót, máris jobban hallottunk mindent.

- Azt mondtam, ne szólj hozzám! - hördült fel Jimin, akinek méregtől remegő alakját már a lépcsőn észrevettem.

A nappaliban, a kanapé mellett állt Taehyung előtt, akin szintén látszott, hogy messze elkerülte a béke és a nyugodtság.

- Nem, azt mondtad, hogy ne szóljak hozzád amíg haza nem érünk! Most itthon vagyunk!

- Meggondoltam magam! Most se szólj hozzám! - vicsorgott Jimin. Sosem láttam még őt ennyire mérgesnek, szóval biztosan komoly dolog áll a háttérben.

- Most komolyan azt mondod, hogy az én hibám? - mutatott magára Taehyung hitetlenül. Oldalra pillantva megláttam Seokjint, Hobit és Namjoont, ahogy a konyhából lesnek kifelé.

- Miért, talán az enyém?!

- Hát igen! Egész nap szenvedtem miattad, játszottál velem, úgyhogy igenis a te hibád! - bólintott Taehyung határozottan.

- Ne merészeld rám kenni a te hülyeségedet! - bökött Taehyung mellkasára Jimin. - Ki a franc hordja a telefonját a farzsebében?!

- Én!

- Legalább gondoltál volna rá, amikor lehúztad a nadrágodat!

- Csak én nem értem, min veszekednek? - kérdeztem suttogva Yoongit, de ugyanolyan tanácstalannak tűnt, mint én.

- Ez csak egy telefon, Jimin! Szólok anyáéknak és...

- Dehogy szólsz nekik! - kiabálta Jimin. Esküszöm félek, hogy a végén felrobban az idegtől...

- Jó, akkor nem kell nekem telefon! De azt most mondom, hogy soha többet nem akarok veled egy mosdóban lenni! - sziszegte Tae. - Tök felesleges dolgon veszekszünk!

- Felesleges? Igen? Két évig gyűjtöttünk arra a kicseszett telefonra!

- Akkor megint gyűjtögetek két évig, nagy cucc! - tárta szét a karjait Taehyung.

- Minek, ha nem tudsz vigyázni rá?!

- Tudok vigyázni rá, csak éppen nem az a legfontosabb dolog amikor velem vagy!

- Aha, tudom, mit csinálsz! - villantak fel Jimin szemei.

- Chim, ez csak egy rohadt telefon, nehogy már emiatt veszekedjük...

- De annyira bosszant, hogy ilyen könnyen tönkrement, pedig mennyit dolgoztunk érte... - engedte le a vállait végre Jimin is, majd hirtelen felénk fordult és egyszer ránk, egyszer pedig Seokjinékre nézett. - Ti jól szórakoztok?

- Arra próbálunk rájönni, hogy mi a vita tárgya - bólogatott Namjoon.

- Jimin egész nap hergelt, úgyhogy órák után bezárkóztunk a mosdóba, hogy végre leszo-

- A lényeg az - hadarta Jimin, ahogy tenyerét Tae szájára szorította. - Hogy Taehyung telefonja beleesett a wc-be. Próbáltuk megszárítani, de nem működik.

- Amennyit ráköltöttetek, azt hittem, legalább vízálló - ráncolta össze a homlokát Seokjin.

- Most kiderült, hogy nem - nevetett fel Yoongi.

- Ha a tiédről lenne szó, nem nevetnél rajta - fonta össze a karjait a mellkasa előtt Jimin.

- Használhatod az előző telefonomat - mondtam, mikor Taehyung segítségkérőn rám pillantott. - Nem a legmodernebb, de legalább működik.

- A megmentőm vagy, Kook - mosolyodott el megkönnyebbülten, és elindult felénk.

- Várj, még meg kell beszélnünk, hogy mennyiért adjuk - állt elém Yoongi.

- Ugyan már - forgattam meg a szemeimet.

- Ne szemétkedj velem, holnap lesz a szülinapom! - nyafogott Taehyung.

- Na és? Holnap lesz, tehát ma még lehet. Meg amúgy is, Jiminnek szabad?

- Jiminnek mindent szabad - válaszolta az említett.

- Na jó, gyere - ragadtam meg Tae kezét.

A szobánkba érve az íróasztal fiókjához léptem és elővettem a dobozt, amibe a régi telefonomat tettem, miután megkaptam Seokjintől az újat. Szerencsére a töltőt és a fülhallgatót is eltettem, úgyhogy szinte olyan, mintha Tae venne magának egy másik telefont.

- Ezt ne tedd a farzsebedbe, oké? - nyújtottam felé a dobozt. Elvörösödve bólintott, én pedig nem is próbáltam leplezni, milyen jól szórakozom rajta.

Így legalább megtudtuk, miért nem hallottunk felőlük egész nap. Na meg, hogy Jiminnek miért nem volt ideje létrehozni a chat csoportot...