Megbabonázva néztem Yoongi elködösült tekintetébe, miközben ajkaim közül akaratlanul is kiszabadult egy elfojtott hang. Ujjaim görcsösen markolták a körénk csavarodott takaró anyagát és éreztem, ahogy a lepedő alattam annyira meggyűrődött, hogy ha nem abban a helyzetben lettünk volna, mint akkor, biztosan zavart volna.

- Shh... - csitított Yoongi, és hogy biztosan felfogjam, most csendben kell maradnom, kővé dermedve támaszkodott felettem.

Hajnali négy óra volt. Odakint még sötét volt, a többiek egyértelműen az igazak álmát aludták. Értettem én, hogy tekintettel kell lennünk rájuk, de van, hogy az ember eljut arra a pontra, amikor már semmi sem érdekli.

Vészesen közeledtem ahhoz a ponthoz.

- Yoongi... - suttogtam egy grimasszal az arcomon, miközben előre mozdítottam a csípőm.

- Csak, ha csendben maradsz - bólintott szigorúan.

- Baszki... - vetettem hátra a fejem.

Aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve megragadtam Yoongi egyik kezét és tenyerét a számra helyeztem. Felvontam a szemöldököm és kihívóan néztem rá.

Kényszeríts.

Homlokát ráncolva vájta fogait alsó ajkába, mire ujjaimat csuklójára fonva próbáltam eltolni magamtól a kezét, hogy én haraphassam azokat a kívánatos ajkakat, azonban Yoongi nagyon is komolyan vette az üzenetem.

Tenyerét a számra szorítva hajolt felém és olyan ütemben kezdett mozogni, hogy a gondolatok kiszaladtak a fejemből és semmi másra nem tudtam koncentrálni, csak az intenzív érzésre, ami lassan az egész testem alatt átvette az uralmat. Szemeim fennakadtak, ahogy Yoongi a fülemhez hajolt és éreztem nehéz légvételeit.

- Szeretlek - nyögte halkan. Elakadt a lélegzetem, miközben mindenem megállíthatatlanul kezdett remegni a mérhetetlen élvezet alatt.

Yoongi elvette a kezét a szám elől, én pedig sűrűn kapkodtam a levegő után, amit addig korlátozva szedtem az orromon keresztül. A lábaimat zsibbadtan nyújtottam ki és ejtettem a lepedőre, miközben lehunyt szemekkel igyekeztem visszatérni a valóságba, bár nagyon is kedvemre volt abban az élvezetbuborékban maradni, amit Yoongi teremtett nekem.

- Baba? - simított végig az arcomon.

- Hmm?

- Jól vagy? - kérdezte halk, rekedtes hangon.

- Még annál is jobban - mosolyodtam el bágyadtan.

- Akkor jó - kuncogott fel, és egy puszit nyomott a számra. - Menjünk zuhanyozni?

- Menjünk - bólintottam.

Éreztem, hogy felkelt az ágyról, ezért várakozva nyújtottam a karjaimat, kicsalva belőle még egy vidám kuncogást. Komolyan fontolóra vettem, hogy csinálok egy hangfelvételt a nevetéséről, hogy akkor is hallhassam, ha éppen nincs velem.

Nem erőltettem meg magam, szerintem nem is lett volna rá erőm, így csak annyit tettem, hogy karjaimat Yoongi nyaka köré fontam és fejemet vállára hajtottam, amíg ő összekulcsolva ujjait a fenekem alatt tartott meg. Próbáltam elnyomni azt az elégedett gondolatot, ami azt üvöltötte, nincs vész, hiszen Yoongi még kifáradva is elbír engem.

Lassan lépkedett a sötét folyosón és csak azután kapcsolta fel a fürdőben a villanyt, hogy becsukta magunk után az ajtót. Azonnal a zuhanyrózsa alá vitt és csak ott tett le, hogy megnyithassa a vizet.

Hangos sóhaj hagyta el a számat, ahogy a kellemesen meleg víz a hátamat érte. Nem törődve azzal, hogy a hajam is vizes lesz, hátráltam egy lépést, hogy mindenhol érjen a víz, és arcomat a zuhanyrózsa felé fordítottam.

- Jungkook - fonta derekam köré a karjait Yoongi. - Annyira szexi vagy, hogy az már bűnnek számít.

- Igen? - néztem rá elvigyorodva. - Akkor mindketten mehetünk a böribe.

Elfojtott nevetést hallatott, majd egy kis sampont nyomott a tenyerére és az enyémre is. Puha ujjai gyengéden érintették a bőrömet, beleborzongtam az édes érzésbe.

A zuhanyzás egy kicsit tovább tartott, mint szokott, mindketten kiélveztük egymás elnyújtott érintéseit. Az ilyen pillanatokat mélyen elraktározom magamban, és ezáltal felkerül arra a bizonyos mérlegre, ami az életemet határozza meg. Ha történik bármi, akkor fontos, hogy az a mérleg a jó vagy a rossz oldalra billen. Könnyebb elviselni a negatív érzéseket ha tudom, mennyi jó dolog történt és még történhet velem.

Miután megtörölköztünk, meztelenül settenkedtünk vissza a szobánkba, ahol gyorsan megigazítottam a lepedőt és bebújtam a takaró alá. A félig nyitott ablakon könnyedén áramlott be a hajnali hűvös levegő, amit eddig észre sem vettem, annyira forrón szerettük egymást Yoongival.

- Nem vagy álmos? - kérdezte, miközben mellém feküdt és átölelve derekam húzott magához.

- Nem igazán... Eleget aludtam - hajtottam fejem a mellkasára.

Reméltem, hogy ő sem fáradt el annyira, hogy aludni akarjon, hiszen már délután ötkor kidőltünk, azóta pedig elég sok idő telt el.

- Akkor mit szeretnél csinálni? - simított végig az oldalamon.

- Nézünk videókat? - kérdeztem, de már nyúltam is a telefonomért, még mielőtt válaszolhatott volna.

Kényelmesen elhelyezkedtem és úgy tartottam a telefont, hogy mindketten rendesen lássuk és ne zsibbadjon el közben a kezem. Beléptem a jelenlegi egyik leghíresebb alkalmazásba, ahol tizenöt, vagy maximum egy perces videókat lehet létrehozni. Akár órákat is képes lennék eltölteni azzal, hogy ezeket a felvételeket nézem. Meglepően sok a kreatív és vicces ember, ugyanakkor néha szembejön velem pár megbotránkoztató videó is, aminek láttán hálás lennék, ha az emlékezettörlés egy létező dolog lenne...Ezért inkább csak azokat a videókat mutattam meg Yoonginak, amik tetszettek nekem és bármikor szívesen újranézném őket.

Így töltöttünk egy legalább egy órát, és még volt néhány videó, amit muszáj Yoonginak is látnia, azonban kénytelen voltam megállni, amikor lassan kinyílt a szobánk ajtaja. Értetlenül vontam össze a szemöldököm, hiszen mégis ki akarna bármit is tőlünk reggel hatkor?

Aztán amikor megláttam Taehyungot, rájöttem, milyen nap is van ma.

- Ó... - torpant meg az ajtó mellett amikor látta, hogy mindketten rá figyelünk. - Ti mióta vagytok ébren?

- Nemrég keltünk - biccentett Yoongi. - Szeretnél valamit?

- Csak Jungkookot akartam felébreszteni - rázta meg a fejét Tae. - De mivel már fent vagy, fél óra múlva várlak a nappaliban.

- De csak nyolckor lehet belépni az oldalra, Tae - értetlenkedtem.

- Igen, akkor fog mindenki belépni. De mi már előbb ott leszünk, szóval nem fog kidobni a rendszer - mondta, majd kicsoszogott a szobából, nyitva hagyva az ajtót.

- Ez most komoly...? - morgott Yoongi, miközben arra a pontra meredt, ahol addig Taehyung állt.

Két perccel később pedig Seokjin nézett be hozzánk álmos arccal.

- Jó reggelt - intett egyet és már sarkon is fordult.

- Jin! - szóltam utána ijedten.

- Tessék? - lépett vissza.

- Becsuknád kérlek az ajtót?

- Persze - ásított egyet, majd halkan behúzta maga után a szobánk ajtaját.

- Szerintem öltözzünk fel - motyogtam, miközben kimásztam a takaró alól és a szekrény elé álltam.

- Még egy csomó időm van indulásig... - jegyezte meg Yoongi morcosan, de azért készségesen megfogta a ruhákat, amiket felé nyújtottam és lassan öltözködni kezdett.

- Biztos nem baj, hogy ma sem megyek be? - kérdeztem aggódón, miközben belebújtam az egyik pulcsijába.

- Biztos, szerintem ma úgyis csak írni fogok - lépett elém mosolyogva. - Egy csomó ötletem van, ami illene a hangodhoz.

- De ha csak írni fogsz, nem maradhatnál itthon? - fontam karjaimat a nyaka köré.

- Be kell jelentkeznem... - húzta el a száját.

- Azt a boszorkányt meg le se lehet fizetni - grimaszoltam.

Lehet, hogy a recepciós mélyen legbelül tud kedves is lenni, de abban biztos vagyok, hogy nekünk akkor se mutatná meg azt az oldalát, ha mi lennénk az utolsó emberek ezen a bolygón.

- Majd sietek haza - mondta Yoongi, és egy puszit nyomott az arcomra. - Mikor is jön Jiyoung?

- Háromkor. Addig remélhetően végezni fogunk.

- Hívj fel, ha végeztetek, és intézem a jegyeket - bólintott.

- Úgy lesz - mosolyogtam rá.

***

- Tae - szólaltam meg ismét, mire Taehyung lesújtó szemekkel fordult felém.

- Mi van, Jungkook? Mi van?! - kérdezte ingerülten.

Összehúzva magam csúsztam arrébb a földön, miközben tekintetem a laptopra szegeztem magam előtt. Az elmúlt öt órában, amit a gépek előtt töltöttünk, megannyi kérdés jutott eszembe, amivel elvonhattam Taehyung figyelmét, de azt hiszem, kezd egy kicsit elege lenni belőlem. Én is nyűgös voltam már, meg éhes is, Yoongival még reggel betettük a hűtőbe az ebédemet és lassan már csak arra tudtam gondolni.

Őszintén szólva, azt hittem be kell majd vetnem mindent, hogy Taehyungnak megvehessük ajándékba a jegyeket. Fel is készültem, már napokkal ezelőtt megnéztem, hogyan tudom kivonni az áram alól az egész házat, ha esetleg annyi nem lenne elég, hogy kikapcsolom a wifit. Viszont úgy tűnt, a fanatikus rajongók helyettem is elvégzik a munkát. Akárhányszor odaértünk volna, hogy végre beléphessünk a jegyvásárláshoz, a rendszer lefagyott, szóval kezdődhetett az elejéről a virtuális sorban állás.

- Semmi... - motyogtam lehajtva a fejem.

- Ne haragudj - sóhajtott Taehyung. - Csak ideges vagyok. Már biztos elvitték a jó helyeket...

- De nem az a lényeg, hogy ott legyél a koncerten? Az érzésért? - értetlenkedtem.

- Te ezt úgysem érted - rázta meg a fejét.

- Nem, tényleg nem - vontam meg a vállam. - De szerintem, ha így gondolod a dolgokat, abba is hagyhatjuk a várakozást. Az első sorok biztos beteltek már.

- Biztos nem, csak felvásárolták a jegyközvetítők, hogy tripla áron adhassák el a saját oldalukon - morogta mérgesen. - Arra meg nincs nekem pénzem.

- Sajnálom, Tae - másztam hozzá közelebb. - Majd legközelebb... - öleltem át őt szorosan, hogy érezze, én támogatom őt.

- Köszi, hogy itt ültél velem órákon keresztül - hajtotta fejét a vállamra.

Sosem hallottam még őt ennyire lehangoltnak, egy pillanatra rosszul éreztem magam, amiért örülök, hogy végülis nem sikerült jegyet venni. Aztán emlékeztettem magam, hogy semmi probléma, annál boldogabb lesz, ha megkapja szülinapjára ajándékként.

- Ez csak természetes - mosolyodtam el. - Figyelj csak... Van egy új játék, nemrég jelent meg. Lenne kedved játszani velem? - kérdeztem abban a reményben, hogy ezzel talán jobb kedvre tudom deríteni.

- Nem, most nincs - húzódott el tőlem és a laptopjáért nyúlt. Komolyan, nekem fájt látni ahogy kilépett az oldalról, feladva a jelenlegi egyetlen vágyát.

- Légyszi - kérleltem, mint egy kisgyerek. - Játssz velem...

- Hmm - fonta össze maga előtt a karjait. - Mi ez a játék egyáltalán? - kérdezte halkan.

Azonnal magam felé fordítottam Yoongi laptopját, amit azért hagyott itthon, hogy minél több eszközön beléphessünk az oldalra, ahol jegyet lehet venni a koncertre. Beírtam a játék nevét, majd kíváncsian pillantottam Taere, hátha hallott már róla. Szerencsére nem, és az egyszerű, de lényegretörő kezdőlap rögtön magára vonta a figyelmét.

- Az a lényeg, hogy online játszunk másokkal. Maximum tízen lehetünk egy csoportban, közülünk fog kiválasztani egy embert a rendszer, aki a szélhámos lesz - magyaráztam teljes beleéléssel. Én sem játszottam még, de a suliban mindenki erről beszél és már megnéztem néhány videót magáról a játékról.

- Szélhámos? - ráncolta össze a homlokát értetlenül.

- Aha, akinek meg kell ölnie mindenkit, de úgy, hogy nem lepleződhet le. Ha valaki kitalálja, ki a gyilkos, vagy látott valamit, akkor lehet szavazni a gyanúsítottra. Érted?

- Azt hiszem - bólintott bizonytalanul.

- Oké, lépj be a gépeden - biccentettem a laptopja felé.

Amint mindketten a játékban voltunk, próbáltam elmagyarázni a dolgokat, amiket a videókból tanultam. Szerintem sikerült a tervem, Taehyung teljesen beleélte magát a játékba, ami azt jelentette, erre az időre sikerült elfelejtenie a bánatát a koncerttel kapcsolatban.

Hát, sajnos nem sokáig.

- Sziasztok! - trappolt be a nappaliba Jimin. A táskáját a földre dobta és tekintetét Taehyungon tartva közeledett felé. - Szívem - húzta széles mosolyra az ajkait, majd amint Taehez ért, olyan szenvedélyesen csókolta meg, mintha csak ketten lennének jelen.

Elgondolkodtam, vajon mi is ilyenek vagyunk Yoongival...?

- Történt valami érdekes ma? - kérdezte Taehyung, miközben az ölébe húzta Jimint.

- Csak három órám volt, azok is dög unalmasak voltak - érkezett a válasz egy nagy sóhaj kíséretében. - Sikerült jegyet venni?

- Nem - biggyesztette le Tae az ajkait.

Remek, egész idáig azon voltam, hogy ne érezze magát szarul, erre Jimin egyetlen kérdésével visszazökkentette őt a szomorúságba.

- Sajnálom... Majd legközelebb! Én is elkezdek gyűjtögetni, jó?

- Azt mondtad, annyi pénzt nem ér meg... - motyogta Taehyung.

- Szerelmem, ha ez boldoggá tesz, annyi pénzt költünk rá, amennyit csak kell - felelte Jimin határozottan, majd a válla felett nézett hátra rám. - Jungkookie!

- Huh? - hőköltem hátra.

- Nem hagyhatom, hogy Tae szomorú legyen. Nem baj, ha elrabolom tőled?

- Uhmm... - haboztam kínosan elmosolyodva. - Végülis a tiéd...

- Oh, milyen igaz! - tapsolt egyet kuncogva és Taere nézett. - Hallottad? Az enyém vagy.

- Ezt eddig is tudtam - jegyezte meg Taehyung.

- Gyere, meghívlak a mekibe ebédelni - állt fel Jimin.

- Milyen romantikus - suttogtam visszafojtva a nevetésem, de Taehyung még így is meghallotta amit mondtam.

- Tudod, Jeon, a Happy Mealben benne van az a szó, hogy boldog. Én boldog akarok lenni - mondta egy határozott biccentés kíséretében.

- Oké - emeltem a tenyerem a szám elé, ne higgye azt, hogy kinevetem.

- Kook, jött amúgy egy leveled. A cipős szekrényre tettem - mondta Jimin, miközben a vállára vette a táskáját.

- Nekem? - kerekedtek el a szemeim.

- Hát, a te neved van ráírva - rántotta meg a vállát, majd megfogta Tae kezét és a bejárati ajtó felé húzta. - Majd jövünk!

- Oké - néztem magam elé még akkor is, amikor becsapódott az ajtó mögöttük.

Jött egy levél. Az én nevemre.

Fogalmam sincs, mi lehet az, ugyanis az iskolai dolgokat online kapom...a munkával kapcsolatban is csak e-maileket kapok. Mégis ki az, aki manapság papíron küld üzenetet?!

Rájöttem, hogy erre a kérdésre csak akkor fogok választ kapni, ha elolvasom azt a bizonyos levelet, úgyhogy nagy nehezen feltápászkodtam a földről és a cipős szekrényhez mentem.

Fura, a borítékon semmi sem szerepelt, ami a benne lévő üzenetre utalna. Arra viszont rá tudtam jönni, hogy nem csak egy papírt rejt az a boríték. Kíváncsian nyitottam fel és néztem bele miközben a konyhába mentem, majd az asztalra szórtam a boríték tartalmát. Homlokomat értetlenül ráncolva fogtam a kezembe először a két kisebb lapot.

Meghívó. Egy esküvőre...

Ráragasztva két összehajtott lap. Ha lehet, még nagyobb zűrzavarral a fejemben nyitottam ki azokat is.

Két repülőjegy Londonba.

És végül egy tiszta, fehér lap, amit kihajtva ismerős betűk sorakoztak elém.

Kedves Jungkook!

Ezt a levelet azért írom, mert hiába próbáltalak elérni telefonon, sosem vetted fel, vagy írtál vissza. Bár fogalmam sincs, miért nem, tudod, hogy úgysem tudok rád haragudni. Bízom benne, hogy végre élvezed az életet és szeretném azt hinni, hogy annyira, hogy ezért nincs időd válaszolni nekem.

Bevallom, egy kicsit bánt. Hiányzol. Jó lenne néha beszélgetni, tudod? Amióta elmentél, nem igazán találom a helyem ebben a társaságban.

Oh, igen, amúgy Nate adta meg a címed. Remélem még mindig ott laksz és megkapod ezt a levelet.

Emlékszel az egyik mély beszélgetésünkre a szerelemről? Akkor megígértük egymásnak, ha valamelyikünk megházasodik, a másiknak muszáj ott lennie. Úgy látszik, eljött az én időm.

Még karácsony előtt meg fogok házasodni, Jungkook. El tudod ezt hinni? Mert én nem igazán. Őszintén, nem így terveztem a dolgokat...

Örülnék, ha ott lennél, de persze nem fogok megharagudni, ha nem. Lehet, hogy én vagyok a vak és nem veszem észre, mennyire próbálsz kitörölni az életedből. Ha így van, tudnál küldeni egy üzenetet? Elég annyi, hogy "nem kérek többet belőled", vagy "hagyj békén". Esküszöm, nem zaklatlak többet.

Szeretettel:

Noel