Hajnalok hajnalán arra riadtam fel, hogy Seokjin szó szerint kivágta az ajtónkat és valami idegesítő dalt énekelt magas hangon.

- Szép jó reggelt! - dúdolta, miközben lehúzta rólam és Yoongiról a takarót. - Négy óra van, ideje felkelni!

Elkínzottan nyögtem fel és fordultam a másik oldalamra. A szemeim égtek, ahogy sűrűn pislogva próbáltam nyitogatni őket és úgy éreztem magam, mint akit legalább hatszor fejbe vertek. Annyira ismerős ez az érzés...

Szerencsére Jin nem akaratoskodott, hanem tovább ment és hallottam, hogy hasonló módon ébreszti Jiminéket is.

Erőszakkal vettem rá magam, hogy ne aludjak vissza. Azt kántáltam a fejemben, hogy most fontos felébrednem, mert kirándulni megyünk, és reménykedtem benne, hogy az izgatottság még több erőt ad ahhoz, hogy kikeljek az ágyból.

- Jó reggelt - motyogta Yoongi halkan, rekedtes hangon a fülembe, majd körém fonta karjait és arcát a nyakamhoz nyomta.

- Neked is... - dünnyögtem.

Annyira korán volt, hogy még a nap se kelt fel, emiatt pedig még inkább azt éreztem, hogy nincs rendjén ilyenkor ébren lenni. Még lenne három óránk aludni.

Mivel Jin nyitva hagyta az ajtót, hallottam Hoseokot és Namjoont, ahogy álmos hangon szót váltottak a folyosón. Ezek szerint egyedül Seokjin képes arra, hogy hajnalban is kitörő jókedvvel és energiával álljon a dolgokhoz.

- Nem kéne visszaaludni - suttogtam, amikor észrevettem, hogy Yoongi lélegzetei elnyúlnak és az ölelése is gyengült.

- Nem alszom - felelte alig érthetően.

- De igen - fúrtam orromat a hajába. - Keljünk fel...

- Jó - helyeselt, de egyikünk se mozdult meg.

Hagytam időt magunknak, amíg a többiek elvégezték a dolgukat a fürdőben, de amikor már mindenki hangját a konyha felől hallottam, nem maradt más választásom, mint megerőltetni magam és felkelni. Azt mégsem akartam megvárni, hogy Jin ideges legyen miattunk.

A szoba fordult egyet, mikor talpra álltam, és minden léptem elnehezült ahogy megkerültem az ágyat. Tudtam, hogy Yoongi magától úgysem fog megmozdulni, ezért összeszedtem magam és megfogtam a csuklóit, hogy legalább ülő helyzetbe húzzam őt.

- Minek kell ilyen korán indulni? - nyöszörögte, miközben félig kinyílt, bedagadt szemekkel pislogott rám.

- Hosszú az út. A kocsiban majd aludhatunk tovább - nyugtattam meg egyúttal saját magamat is.

Kezembe vettem a mára kikészített ruháimat és a fürdőbe vánszorogtam, ahol hideg vízzel mostam arcot, nehogy véletlenül állva elaludjak. Szerencsére ez bevált, mert valamivel éberebben végeztem el a dolgaimat és újult erővel mentem vissza a szobába.

Yoongi a telefonját nyomkodta, aminek kijelzőjére pillantva arra is rájöttem, hogy a jegyzeteit bújta. Mint minden reggel, gondolom most is összeszedte a gondolatait, hogy miket kell ma csinálnia, de csak mert szokásává vált. Ma nem fog dolgozni, hiszen egyrészt szombat van, másrészt kirándulni megyünk, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk.

- Jungkook - nézett rám hirtelen, amivel rendesen megijesztett engem, ugyanis én egyfolytában őt bámultam.

- Hm?

- Ne ezt a felsőt vedd fel - biccentett felém.

Döbbenten pislogtam rá, aztán lenéztem a felsőmre. Egy egyszerű, fehér póló, szóval nem értem...

- Miért? - kérdeztem.

- Csak ne ezt - rázta meg a fejét. A szekrényhez lépett és előhúzott belőle egy fekete hosszúujjast, ami egyike volt azon ruháimnak, amik sokkal nagyobbak a méreteimnél. - Ez jó lesz.

- De Yoongi... meleg lesz ma... ebben meg fogok sülni - motyogtam, de már vettem is le magamról a pólómat.

- Nem lesz olyan meleg - tudta le ennyivel, majd megvárta, hogy átöltözzek, csak azután ment ő is a fürdőszobába.

Az ágy szélére ülve piszkáltam a felső ujját, miközben szemeimet a lábfejemre szegeztem. Eszembe jutott valami, ami teljesen elvette még az élettől is a kedvem. Mi van akkor... ha Yoongi azért akarta, hogy átcseréljem a ruhámat, mert túlságosan dagadtnak tűntem a fehér pólóban?

- Jó reggelt! - kopogott Taehyung a nyitott ajtón, mire lassan fordítottam felé a fejem. - Woah... Mi történt, meghalt valaki? - jött hozzám közelebb.

- Nem... - néztem félre.

- Akkor csak álmos vagy, mi? - huppant le mellém, és tenyerével gyengén a combromra csapott. - Veled akartam egy kocsiban utazni, de azt hiszem, igaza lesz Namjoonnak - kuncogott. - Jobb, ha te meg Yoongi Jinnel mentek. Nyugodtan tudtok pihenni.

- Te nem vagy fáradt? - sandítottam fel rá.

- Fiatal vagyok - húzta ki magát. - Meg se kottyan a korán kelés!

- Én is fiatal vagyok... - emeltem a kezem az arcomhoz.

- Jaj, nem úgy értettem - legyintett. - Na de gyere, Jin csinált reggelit.

- Ki tud reggelizni ilyen korán reggel? - kerekedtek el a szemeim.

- Hobi meg én - vigyorodott el. - De hagytunk nektek is egy keveset, ne aggódj!

- Nem vagyok éhes - ráztam meg a fejem. - De menjünk le.

Mivel tegnap este mindent bepakoltunk az autóba, a táskákkal nem kellett most bajlódnunk. Csak körbenéztem a szobában, hogy mindent rendben hagyjunk itthon, majd követtem Taet a konyhába, ahol a srácok jókedvűen üdvözöltek.

- Szép jó reggelt! - sietett elém Jimin, és egy hosszú, meleg ölelésben részesített. - Izgalmas napunk lesz, felkészültél? - kérdezte mosolyogva.

- Még nem - grimaszoltam.

Nem vette magára, hogy is tette volna... Jimin mindig boldog, most meg még inkább, amiért kirándulni megy a csapat. Szerintem nincs semmi, ami elvehetné a jókedvét.

- Yoongi is készülődik? - kérdezte Jin, amikor leültem az asztalhoz, Jimin pedig Hoseokra akaszkodott rá.

- Órák kérdése, és elkészül - bólintottam. Államat a tenyerembe fektetve toltam arrébb a könyökömmel az előttem lévő tányért. 

- Húha, de morcos valaki... - jegyezte meg Namjoon, majd kiitta az utolsó korty kávét is a bögréjéből.

- Csak álmos vagyok - vontam meg a vállam.

- Talán, ha időben lefeküdtél volna aludni, most nem lennél ilyen fáradt - okoskodott Hobi, mire fejemet az asztalra fektettem és erőszakkal vettem rá magam, hogy csendben maradjak.

A nyelvem hegyén volt a csípős beszólás, de nem akartam veszekedést kezdeményezni, ennek a napnak nem erről kell szólnia. Még akkor sem, ha legszívesebben itthon maradnék a szobába zárkózva, hogy sajnáljam magam.

- Indulhatunk! - érkezett meg közénk Yoongi is.

- Végre! - ugrott talpra Jimin.

- Te sem reggelizel? - kérdezte Jin.

- Ki tud reggelizni ilyen korán reggel? - kérdezett vissza Yoongi.

- Kezdek félni tőletek... - motyogta Taehyung, ahogy egyszer rám, egyszer pedig Yoongira nézett. Szórakozottan elmosolyodtam, mert a helyében ugyanígy reagáltam volna. Engem is biztosan kirázna a hideg, ha ugyanúgy viselkedne és ugyanazt mondaná, mint Jimin.

Két ember, egy lélek... vagy valami ilyesmi.

- Akkor induljunk - csapta össze a tenyereit Namjoon, mire mindenki egy emberként állt fel az asztaltól, kivéve engem. Egy picit még pihenni akartam, de nem ellenkeztem, mikor Yoongi a derekamnál fogva segített fel.

- Jól vagy? - kérdezte aggódón, mikor mellkasának dőltem.

- Csak kérek egy ölelést... - bólintottam lassan, mire halkan felkuncogott és körém fonta karjait. Fejemet vállára hajtva hunytam le a szemeimet.

- Egész úton ölelgetni foglak. Meg utána is - suttogta a fülembe. Elégedetten mosolyodtam el, hiszen éppen erre volt szükségem. Yoongi ölelésére.

***

Amikor kinyitottam a szemem, egy teljesen zöld terület tárult elém. Fák, bokrok, majd rétek mellett haladtunk el, ami furcsa érzéssel töltött el az emberektől hemzsegő nagyváros után. Seokjin csendben vezetett, csak a rádió ment halkan, abból is valami szöveg nélküli zene szólt.

Bár elaludtunk amint az autóba ültünk, Yoongi betartotta az ígéretét, és egész úton engem ölelt. Nem mertem megmozdulni, nehogy felébresszem, vagy elengedjen, és még azt is elviseltem, hogy konkrétan mindenem zsibbadt. Órák óta ugyanabban a pozícióban lehettem, úgyhogy reménykedtem benne, hogy hamarosan megérkezünk Incheonba.

Elkaptam Seokjin tekintetét a visszapillantó tükörben, és mosolygó szemeit látva nekem is felfelé görbült a szám. Kipihentnek éreztem magam, nem voltam nyűgös és nem gondolkodtam felesleges dolgokon, amik csak aggasztanának, úgyhogy egyre nagyobb izgalommal vártam a kirándulást. Biztos vagyok benne, hogy emlékezetes lesz.

- Nézd! - szólalt meg Jin halkan.

Ujjával előre mutatott, egyenesen az elénk táruló, csodálatos tájra és rájöttem, már Incheonban vagyunk. Az út emelkedett, ahogy a célunk felé közeledtünk és idejének éreztem felébreszteni Yoongit, nehogy lemaradjon erről a látványról.

Tulajdonképpen nem kellett sokat noszogatnom őt, mert amint felemeltem a fejem a válláról, összerezzent és egy pillanatra kinyitotta a szemeit, hogy tudja, mit csinálok.

- Megérkeztünk - mondtam, miközben megfogtam derekamon pihenő kezét és az ölembe húzva kulcsoltam össze az ujjainkat.

- Még megy az autó - felelte szinte azonnal, és nyakamhoz nyomta arcát.

- Nézz ki az ablakon! - nevettem fel izgatottan. Yoongi kelletlenül ugyan, de tette amit kértem, és szerencsére ő is hasonlóan reagált, mint én.

- Woah... - nézett ki a másik oldalon lévő ablakon is csillogó szemekkel.

- Sokkal szebb, mint a képeken - jegyeztem meg.

- Jó reggelt, madárkák - üdvözölt minket Jin ma már másodjára. - Két percen belül megérkezünk, töröljétek ki a csipát a szemetekből.

- Túl jól vezetsz, Jin. Majdhogynem jobban aludtam itt, mint az ágyamban - mondta Yoongi, miközben én a szememet dörzsöltem, nehogy tényleg csipás maradjon.

- Ezt ismétled majd meg mikor megérkeztünk, hogy Hobi is hallja, oké?

- Kizárt - vigyorodott el Yoongi.

Pár perccel később Seokjin leparkolt egy faház előtt. Nem csak mi döntöttünk úgy, hogy itt töltjük a hétvégét, ugyanis több autó sorakozott a parkolóban, de sikerült pont úgy helyet találni, hogy a két autó egymás mellett maradjon. Amint Hoseok is leparkolt, a kocsi ajtajai kivágódtak, és Jimin arcáról lefagyott a mosoly.

- ...és nem erről volt szó! Háromszor is megnéztem az előrejelzést tegnapelőtt! - csupán ennyit hallottam felháborodott szavaiból, de mikor kiszálltam az autóból, rögtön megértettem, hogy miről beszélt.

A levegő lehűlt idefent és a napnak sem volt túl nagy ereje. Döbbenten támaszkodtam az autó ajtajának, miközben az éppen kiszálló Yoongi felé fordultam. Egy mindent tudó mosollyal kerülte meg a kocsit. Ő mondta reggel, hogy a lenge póló helyett pulóvert vegyek fel. Tudta...

- ... nem nyugszom meg! Le fogok fagyni! Még csak pulcsit se hoztam! - emelte fel a hangját Jimin.

Tévedtem, amikor azt hittem, hogy semmi sem ronthatja el a kedvét.

Idegesen lökte le magáról Taehyung kezét, aki segítségkérőn pislogott felénk, ugyanis hetünk közül én és Yoongi voltunk a legnyugodtabbak.

- Azt hittem, hogy én se hoztam... - motyogta Namjoon, ahogy a táskájából elővett egy pulóvert. - Tuti, hogy nem én raktam el! - emelte fel a fejét értetlenül.

Erre a többiek is szinte feltépték a táskájukat, mintha jelentene bármit is, és a döbbenettől tátogva vették elő a saját, meleg ruhájukat.

- Most, hogy ez megoldódott, tovább mehetünk? - kérdezte Jin, miközben a vállára vette a táskáját.

- Igen, anyu! - szökdelt mellé Jimin, akinek láthatóan visszatért a kedve.

A faházhoz mentek, de úgy gondoltam, nekünk nem feltétlen kell csatlakoznunk hozzájuk. Most még csak kifizetik a helyet, amit el fogunk foglalni.

Tekintetem Yoongira emeltem, aki egy üveg vizet szorongatott a kocsinak dőlve.

- Te voltál, igaz? - léptem elé. - Te nyúltál bele a táskájukba.

- Lehet - villantott felém egy félmosolyt.

- Egy igazi őrangyal vagy - fontam karjaimat a nyaka köré.

A szemei tiszták voltak és úgy csillogtak, mint a csillagok éjszaka a felhőtlen égen. Nem láttam rajta az aggodalmat, a feszültséget, a szorongást. Úgy tűnik, elég volt annyi, hogy elhagyjuk Busant ahhoz, hogy megnyugodjon egy kicsit.

- Mehetünk! - kiáltotta Hoseok felénk, mire elengedtem Yoongit és hátamra vettem a táskámat.

Seokjin és Jimin mentek elől, mert csak ők tudták, merre kell menni. Taehyung Hoseokot piszkálta mögöttük, aki Namjoontól várt segítséget. Én pedig Yoongival az oldalamon, leghátul követtem a kis családomat, miközben minden fát, ami mellett elsétáltunk úgy megnéztem, mintha még sosem jártam volna a természetben.

- Csinálni akarok majd képeket! Rólatok - fordult felénk Taehyung, és hátrafelé lépkedve haladt tovább. - Vannak ötleteim.

- Egy napra kellene csak kikapcsolódnod, Taehyung - forgatta meg a szemeit Yoongi. - Holnapután úgyis kezdődik az egyetem, annyit fotózhatsz majd, amennyit csak akarsz.

- De nekem ez hobbi is, szóval élvezem - felelte Tae.

- Akkor én is nekiállok dalt írni.

- Nem! - szóltam közbe egy kicsivel hangosabban, mint akartam.

- Kérlek, Yoongs! - könyörgött Taehyung. - Imádni fogjátok a képeket, amiket készítek!

- Oké, de van egy feltételem - mosolyogtam rá.

- Nem forgatok pornót, még ha a legjobb barátaim is vagytok...

- He? - kerekedtek el a szemeim. - Mi... dehogyis! - ráztam meg a fejem.

- Akkor mit akarsz? - vonta fel a szemöldökét.

- Én is csinálok képeket rólad és Jiminről - bólintottam.

- Megegyeztünk! - nyújtotta felém a kezét.

- Szóhoz sem jutottam... - morogta Yoongi mellettem.

- Jó móka lesz - öleltem át a felkarját.

- Van egy olyan érzésem, hogy nem fogom élvezni - húzta el a száját.

- Ezek csak fotók - ráncoltam össze a homlokom hitetlenül.

- Nem azt - felelte halkan.

Ekkor érkeztünk meg a terület azon részére, ahol megszállhatunk éjszakára is. Nem sokkal messzebb kisebb faházak sorakoztak, míg volt, aki hasonlóan gondolkodott mint mi, és sátrat állított a házaktól kicsit távolabb. Táblák jelezték, hogy mely részek szabadok, Hoseok és Namjoon pedig azonnal lefoglalták a legtávolabbra eső helyet.

- Biztos jó lesz itt? - kérdezte Jin hezitálva.

- Nem érnek ide a fények - fejtette ki aggodalmát Jimin is.

- Majd teszünk tüzet éjszakára, annyi fény bőven elég lesz - legyintett Hoseok.

- Ha veszélyes lenne, ez a rész is le lenne zárva - nyugtatta a fiúkat Namjoon. - Állítsuk fel a sátrakat, aztán indulhatunk!

- Túrára fel! - tapsolt egyet Jimin, vele egyidőben pedig Yoongi kelletlenül sóhajtott fel.

Egy pillanatig értetlenül álltam előtte, de aztán eszembe jutott, mikor Jin azt mondta, tavaly is túrázni mentek és Yoongi kimondottan utálta. Nos, ez most sem kerülhető el, hiszen a természetben vagyunk, de fejembe vettem, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy Yoongi idén minden percét élvezze a kirándulásnak.