- Van nálad pénz? - kérdezte Jimin, miközben visszatette a cipőt a polcra és egy másikat vett el.

- Van - ráztam meg a fejem nemlegesen, még mielőtt azt is rám erőszakolta volna, amit a kezében tartott éppen.

- Jó. Akkor te hívsz meg kajálni - bólintott és egy másik darab után nézett. - A múltkori miatt.

- Már bocsánatot kértem... - forgattam meg a szemeimet.

Ő és Taehyung még mindig haragszanak rám, amiért hazudtunk nekik Yoongival a buliról.

Mint kiderült, feleslegesen aggódtam, mert egy szóval sem emlegették az éjszaka azon részét, amire nagyon nem vagyok büszke. Egyedül azért haragudtak meg ránk, mert mégis nélkülük buliztunk, amíg ők otthon hallgatták Jin jajgatását, mert fájt a dereka. Azóta is azt hallgatom, hogy milyen kegyetlen vagyok és, hogy le kell szoknom a hazudozásról, mert túl jól csinálom.

Ennek ellenére Jimin ma eljött velem a plázába, hogy levásároljam az ajándékomat, amit tőle kaptam szülinapomra. Szerintem nem haragszik komolyan, mármint, akkor nem jött volna el velem...

- Ehhez mit szólsz? - emelt fel egy újabb cipőt, ami már messziről is olyan látványt nyújtott, hogy majdnem rosszul lettem. Jimin ezt látta rajtam és azonnal visszatette a cipőt a helyére, majd széttárt karokkal fordult felém. - Úgy nehezen fogunk vásárolni, ha nem tudod, milyen stílust akarsz viselni!

- De tudom! - fontam össze magam előtt a karjaimat. - Csak itt nincs olyan cipő.

- Milyenre gondolsz pontosan? - vonta fel a szemöldökét.

Nem válaszoltam, inkább én indultam el a polcok között, hogy szétnézzek. Ugyanis úgy indítottunk, hogy Jimin leültetett az egyik székre, ahol próbálni lehet, és rosszabbnál rosszabb cipőket hozott elém.

Amilyet én szeretnék, nehéz lenne elmagyarázni egy olyan fiúnak, mint Jimin. Ő teljesen vattacukor, meg aranyos, meg nem is tudom... nem én.

Magam mögött hagytam jópár cipőt, amikről nem akartam elhinni, hogy bárki is viselné őket, mikor végre arra a sorra jutottam, ami kimondottan nekem lett kitalálva. Izgatottan pásztáztam végig a fekete darabokat, némelyiken kimondottan jól állt a ráaggasztott fémlánc. Nem vonzottak magukhoz, pedig jól néztek ki, de figyelmemet egy egyszerűbb pár ragadta meg. Fekete, magasított szárú, vastag talpú. Első látásra szerelem.

- Nem rossz - bukkant fel mellettem Jimin.

A méretemet kereste, amit szerencsére meg is talált, máskülönben megkértem volna őt, hogy menjen panaszkodni az eladóknak. Ez a cipő kell nekem.

- Remélem, kényelmes - motyogtam miközben leültem az egyik székre és kibontottam a cipő dobozát.

- Ez még télre is jó lesz, olyan vastag a talpa - döntötte oldalra a fejét Jimin.

Felpróbáltam mindkettőt, nehogy az legyen, hogy csak mondjuk a jobbot veszem fel és kényelmesnek érzem, mert előttem már többen felpróbálták.

- Woah - nyújtottam ki a lábaimat. - Ez kell nekem! - néztem fel Jiminre.

- Jól néz ki - bólogatott egyetértően. Felálltam és sétáltam egy két kört, de nem kellett csalódnom, ez a cipő kívül belül tökéletes volt.

- Mehetünk - szorítottam magamhoz a dobozt, miután visszavettem a mostani cipőmet.

Miután fizettem az ajándékkártyával, Jiminnel a szemközti boltba mentünk, ahol felsőket és nadrágokat lehetett venni. Nem akartam már az első helyen elkölteni a pénzt, hátha a másik üzletben jobb ruhák lesznek, de igazából most is az érzéseimre támaszkodtam. Jimin hamar rájött, hogy milyen stílust szeretnék követni és egy szó nélkül segített, jobbnál jobb darabokat mutatott nekem, amik közül nehéz volt válogatni.

- Jungkookie - hajtogatta a kosarunkba az újabb fekete pólót. - Legalább egy olyan ruhát vegyünk, ami passzol rád...

- Miért? - ráncoltam össze a homlokom értetlenül.

- Mert ezekkel konkrétan eltakarod magad. Vagy hatszor nagyobbak nálad - hitetlenkedett.

- De kényelmesek - vontam meg a vállam.

- A világ megérdemli, hogy lássa a tested! - bökött a mellkasomra.

- Mi van? - kerekedtek el a szemeim.

- Ugye nem azért veszünk ilyen ruhákat, mert azt hiszed, hogy ekkora vagy? - szűkítette össze a szemeit.

Hirtelen megértettem az aggodalmát. Minden bizonnyal eszébe jutott, mikor éheztettem magam, mert nem éreztem magam elég jónak. De az elmúlt, mióta Yoongi velem van nincsenek ilyesmi problémáim, mert tudom, hogy ő így szeret.

- Nyugi - ráztam meg a fejem. - Tényleg csak azért akarom ezeket, mert kényelmesek, és mert rohadt jól néznek ki. És nem, a világ nem érdemli meg, hogy lássa a testem. Ez itt - mutattam végig magamon. - Yoongié.

- Öhm, oké - fintorodott el. - Hiszek neked...

- Kösz - forgattam meg a szemeimet, majd magam elé vettem egy hosszúujjast, ami szintén jóval nagyobb volt rám, de fekete volt és a hátán egy vörös sárkány vicsorgott, szóval erre szükségem volt.

Három üzletbe néztünk be, az utolsó után már alig maradt valami a kártyán. Egy egyszerű pólóra sem volt elég, úgyhogy úgy döntöttünk, befejezzük a vásárlást és a kajáldák felé vettük az irányt.

- Ülj le, majd én hozok kaját - mutatott az egyik üres asztal felé.

- Nem én fizetek? - szólaltam meg még azelőtt, hogy végig gondolhattam volna amit mondok.

- De, tényleg - vigyorodott el. - Add a tárcád!

- Miért szólaltam meg... - motyogtam bosszúsan, miközben a csuklómra csúsztattam az egyik szatyrot és kivettem a zsebemből a tárcámat. - Valami finomat hozz legalább! - szóltam utána.

Hüvelykujját felmutatva sietett az egyik kajálda előtt várakozó sorba, én pedig leültem ahhoz az asztalhoz, amit mutatott. Három szék volt körülötte, ezért az egyikre gond nélkül pakoltam le a szatyrokat, amik tele voltak az új ruháimmal. Ha hazamegyünk, kiszanálom a mostaniakat, egy zsákba teszem őket és odaadom Jiminnek. Még azelőtt lestoppolta őket, hogy elindultunk vásárolni, mert következő hónapban el akarja vinni őket az árvaházba.

Úgy tíz perccel később, Jimin két tálcával érkezett az asztalhoz. Az egyiket, amin rizs és csirke volt, elém tette, ő pedig tésztát kért magának.

- Akartam venni sütit is, de amikor a nő felemelte megláttam, hogy égett az alja - húzta fel az orrát.

- Együnk inkább fagyit - bólogattam, miközben ujjaim közé fogtam az evőpálcikákat és hozzáláttam a még meleg ételhez.

- Benne vagyok! - csillantak fel Jimin szemei.

- Cuki vagy - mosolyodtam el. Még csak egy falatot evett a tésztájából, de már összekente az arcát a szósszal.

- Tudom - emelte égnek a szemeit. - Taehyung minden nap ezt mondja.

- Tényleg, mi van mostanában vele? - csaptam le a lehetőségre, hogy Taehyung furcsa viselkedésére fény derüljön.

Az elmúlt napokban folyton a telefonját bújta, és lehet, hogy azért nem akart velem játszani mert haragszik rám, de ezt kötve hiszem.

- Szöulba jön a kedvenc együttese - sóhajtotta Jimin. - El akar menni rá, de elég kevés az esélye, hogy tud jegyet szerezni.

- Miért?

- Mert egy óra alatt elfogynak a jegyek. Egyszer már próbálkozott, egész nap a gép előtt ült, de mire beengedte volna a rendszer, már nem maradt jó hely - magyarázta szomorúan.

- Ennyire híres az az együttes? - kérdeztem meglepődve.

- Az - bólintott. - Nem is mondom, melyikről van szó, mert úgysem ismered. Komolyan, mintha egy barlangban élnél...

- Hé - hőköltem hátra felháborodva.

- Ugyan már! Csak azokat a zenéket hallgatod, amiket Yoongi csinál. Ami nem baj, de akkor ne legyél ilyen, ha azt mondom, hogy fogalmad sincs róla, mi történik a mai világban - mutatott rám.

- Miért, mi történik? - kérdeztem sértetten.

- Ez a banda - hajolt hozzám közelebb. - Az irányítása alá vesz majdnem mindenkit. Aki nem szereti őket, az vagy olyan, mint te, vagy olyan, mint én. Próbálok nem a hatásuk alá kerülni, de mivel Tae nagy rajongójuk, néha komolyan nehéz dolgom van.

- Ez csak egy banda - forgattam meg a szemeimet.

- Én is ezt mondtam, amíg meg nem hallgattam az egyik dalukat - biccentett.
- De mindegy is. Már készítem magam lelkileg, hogy Tae mellett álljak, mikor ismét jegy nélkül marad. Az a baj, hogy a hivatalos oldalon egy perc alatt elfogynak a jegyek, mert a jegyközvetítők felvásárolják. Aztán eladják háromszor annyi pénzért - grimaszolt.

- Mikor lehet jegyet venni? - kérdeztem kíváncsian, mert tervemben állt segíteni Taehyungnak.

- Szeptember huszonkettedikén. Éppen jó időben, mert előtte kapjuk meg az ösztöndíjat. Bocsi - vette fel az asztalra tett telefonját, aminek kijelzőjére nézve széles mosoly terült el az arcán. - Szia, anya! - emelte a füléhez a készüléket.

A megszólítást hallva akaratlanul is megfeszültem és inkább a tányéromra tettem a pálcikáimat.

Jimin felhőtlenül beszélt az anyukájával. Elmondta, hogy minden rendben lesz az iskolakezdéssel, nincs szüksége semmire, és hogy jövő hétvégén meglátogatja őt. Pislogás nélkül meredtem az arcára, amin őszinte boldogság látszott, miközben az én kedvem szinte száguldott a mélybe.

Vajon anyáék még emlékeznek rám? Gondolnak rám néha, vagy elfogadták, hogy nem kérek belőlük?

Amennyi pénzük van, meg tudtak volna találni, ha annyira akarták volna, igaz? Nem az én hibám, hogy már nincs anyukám. Nem az én hibám...

- Jungkook - lengette meg a kezét az arcom előtt Jimin, mire nagyokat pislogva figyeltem rá. - Jól vagy?

- Aha - biccentettem, miközben félretoltam a tányéromat.

- Biztos? - vonta fel a szemöldökét.

- Persze, hol is tartottunk? - köszörültem meg a torkom zavartan.

- A jegyeknél, de most másról akarok veled beszélni - bólintott. - Mondtál nekem valamit a buli estéjén, ami azóta sem hagy nyugodni...

- Ugye nem bántottalak meg? - kérdeztem ijedten.

- Nem, dehogy - mondta. - Én amúgy sem vagyok haragtartó, meg nehéz is megbántani - vonta meg a vállait.

- Akkor? Mit mondtam? - ráncoltam össze a homlokom.

- Egy kapucnis alakról beszéltél. Azt mondtad, láttad őt azon az estén, de nem csak akkor, hanem előtte kétszer is - nézett a szemembe komolyan. - Elmagyaráznád, hogy mi ez az egész? És miért nem beszéltél erről előbb?

- Nem hiszem, hogy az az alak valódi - ráztam meg a fejem, miközben gondolatban jól leszidtam magam, amiért mégis sikerült ezt a terhet Jimin vállára is ráraknom.

- Miért?

- Mert mindig csak én láttam. A metrón ott voltál te is, Tae is, sőt, még Yoongi is, mégis csak nekem tűnt fel. Másodjára csak Yoongi volt velem, akkor meg akartam mutatni neki is, de nem látott semmit. Azon az estén meg... nem tudom, ha Yoongi látta volna, szerintem ő is beszélt volna róla - magyaráztam.

- Hát... - nézett rám vonakodva. - Ha valódi, ha nem, nem normális, hogy látod őt.

- Tudom - sóhajtottam feszülten.

- Rosszul érzed magad? Szomorú gondolataid vannak? - kérdezte az arcomat fürkészve. - Ne merj hazudni!

- Jimin, esküszöm, hogy jól vagyok! - emeltem magam elé a kezeimet. - Hogy ne lennék jól? Hiszen itt vagytok ti, a barátaim, Yoongi, minden nap van mit csinálnom, sosem vagyok egyedül. Oké, a suli miatt kicsit feszült vagyok, de ki ne lenne? - mentegetőztem.

- Most boldog vagy?

- Ebben a pillanatban? - kérdeztem, mire biccentett egyet. - Igen.

- Ha még egyszer látod azt az alakot, szólj nekem - felelte szigorúan.

- Jó - forgattam meg a szemeimet.

- Jungkook, komolyan! Ígérd meg, hogy szólni fogsz!

- Megígérem - grimaszoltam.

- Remek - bólintott elmosolyodva. - Akkor most, hogy ezt megbeszéltük, vegyünk fagyit. Utána el akarlak vinni valahova!

- Hova? - értetlenkedtem. Azt hittem, fagyizunk és mehetünk haza, vagyis ő haza, én pedig a stúdióba.

- Fodrászhoz - vigyorodott el.

- Minek? - kerekedtek el a szemeim.

- Át akarom festetni a hajam, és neked is van egy király ötletem.

- Nekem? Nekem nem kell - nevettem fel hitetlenül.

- Egyszer vagy fiatal, Jungkookie - halkult el, és olyan pillantással illetett, hogy tudtam, esélyem sincs arra, hogy neki nemet mondjak.