Halk, nyűgös hang hagyta el a számat, ahogy az oldalamra fordultam. A fejem zsongott, a gyomrom kavargott és teljesen őszintén, még levegőt venni is fájt. Irritált a takaró, ami a bőrömhöz ért, az ágy, ami nyomta a hátam, és a szuszogás, ami mellőlem jött, ki tudott volna kergetni a világból.

- Francba... - nyöszörögtem, miközben összeszorítva szemeimet rúgtam le a takarót magamról.

Ekkor viszont megcsapott a hűvös levegő, de nem a megszokott módon. Most mindenhol elért, még a kényesebb helyeken is, ezért küszködve ugyan, de résnyire nyitottam a szemeimet, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg meztelen vagyok. Kómásan fordítottam fejemet Yoongi felé, aki hason fekve aludt, és az előbbi akciómnak köszönhetően a térdhajlatáig csúszott a takaró.

Rajta sem volt ruha, szóval hamar rájöttem, hogy mit csináltunk az éjszaka, hiába nem emlékeztem rá. Sőt, onnantól kezdve, hogy JiNa közölte velünk, hogy ő állja az esténket, minden kiesett. Egyáltalán hogy jutottunk haza? És mikor? A srácok vajon tudják...?

Halántékomhoz kaptam a kezem, mikor a fájdalom élesen lecsapott rá. A szemem égni kezdett és ebben a pillanatban azt kívántam, bárcsak valaki leütne, hogy csak akkor ébredjek fel legközelebb, mikor nem kínoz a másnaposság. Ráadásul éreztem azt a bizonyos gombócot a torkomban, ami annyira sürgetett, hogy kénytelen voltam felvenni a harcot az elviselhetetlen fájdalommal és felkelni, hogy legalább egy tiszta alsót felvegyek.

A szekrénynek dőlve rángattam magamra, majd előregörnyedve, az állapotomhoz képest gyorsan értem el az ajtóig, amit kitárva megcsapott az ebéd illata. Több se kellett, tenyeremet a számra szorítva rohantam a fürdőbe, többször is a falnak ütközve, de még idejében odaértem.

Térdre esve hajoltam a wc felé és adtam ki gyomrom tartalmát. Szorosan lehunyt szemhéjaim alatt is csillagokat láttam az erőlködéstől és öklendezéstől, miközben görcsösen szorongattam a wc ülőkét. Két kínlódó mozdulat között azért sikerült levegőért kapnom, hogy mégse fulladjak meg, és ekkor csak reménykedtem benne, hogy gyorsan végzem.

Ami azt illeti, úgy negyed órát görnyedhettem egyhelyben, mert akárhányszor felálltam, hogy fogat mossak, már fordulhattam is vissza. A végén már a könnyem is kicsordult, annyira elegem volt... én csak vissza akartam feküdni az ágyba és átaludni a napot...

Szédelegve álltam a tükör elé, amibe még csak véletlenül sem néztem bele, nehogy még a kinézetem miatt is rám törjön a hányhatnék. Alaposan kiöblítettem a számat, majd fogat mostam és visszacsoszogtam a szobába.

Le akartam menni a konyhába, hogy magamhoz vegyek egy kis vizet és gyógyszert, de nem volt elég erőm rá, szerintem már az első lépcsőfoknál megadta volna magát a testem. Szóval visszafeküdtem az ágyba végre, ahol Yoongi még mindig idegesítően hangosan szuszogott, amit nem is értettem, sosem alszik így...

Pár másodpercig figyeltem őt, hátha azért ad ki ilyen hangot magából, mert hason fekszik és nem kap rendesen levegőt, azonban ezt a gondolatot el is vetettem, mikor hosszabban vett egy lélegzetet, aztán nyammogva fordította a másik irányba a fejét. Megnyugodva vettem a kezembe a telefonom, ami az éjjeli szekrényen pihent, és rányomtam Seokjin nevére. 

Én: Jin...

Közben rápillantottam az időre és meglepetten vettem tudomásul, hogy már délután kettő is elmúlt.

Seokjin: Jövök.

Olvasva a választ, azonnal visszatettem a telefonomat a helyére és a párnára dőltem, magamra húzva a takarót. Várakozva figyeltem a kilincset, most minden másodperc óráknak tűnt, mintha még az idő is ellenem dolgozna. Egyre feszültebb lettem, majdnem ismét írtam Jinnek, hogy hol van már, amikor végre belépett a szobába.

- Szia - nézett rám futólag, ahogy letett egy üveg vizet az éjjeli szekrényre Yoongi felén, majd a másikkal a kezében kerülte meg az ágyat. - Itt van gyógyszer is.

- Kö...

- Meg mered köszönni, nem tudom mit csinálok veled - morrant rám a szavamba vágva, mire képzeletben homlokon csaptam magam.

Hát persze, ha megköszönöm a gyógyszert, nem fog hatni...

- Életmentő vagy - sóhajtottam panaszosan, majd be is vettem a gyógyszert és nagyokat kortyoltam a hideg vízből.

- Tudom - forgatta meg a szemeit. - Jót buliztatok tegnap?

- Uhm... ahha... - mosolyodtam el kínosan.

- Nem emlékszel - állapította meg egy bólintás kíséretében.

- Mikor értünk haza? - kérdeztem.

- Hajnali kettőkor. De csak olyan öt óra környékén aludtatok el - köszörülte meg a torkát.

Homlokomat ráncolva néztem fel rá, hogy ő mégis honnan tudja, hogy mikor aludtunk el, hogy mit csinálhattunk, ami miatt akkor még ő is ébren volt. Aztán persze leesett. És jó nagyot koppant az amúgy is fájó kobakomban.

- Basszus - temettem az arcomat a tenyereimbe. - Én... mi... bocsánat... - dünnyögtem.

- Semmi baj - nevetett fel halkan. - Aludj még pár órát, utána sokkal jobban leszel - javasolta, miközben az ajtóhoz ment, de mielőtt ki is ment volna a szobából, vetett egy pillantást Yoongira.

Amint becsukódott mögötte az ajtó, szégyenkezve bújtattam égő arcomat a takaró alá. Mindent hallottak. Mindent...

És még csak nem is hibáztathatom Yoongit, mert az egész 'rúgjunk be kettesben' ötlet az enyém volt. Magamnak köszönhetem, hogy ilyen kínos helyzetbe kerültem. Azt hiszem, ma nem mozdulok ki a szobából. Jobb lesz így, különben elsüllyednék szégyenemben. 

Kénytelen voltam lehúzni a fejemről a takarót, mert már alig kaptam levegőt. A halántékom még mindig lüktetett a fájdalomtól és a gyomrom is fura hangokat adott ki, mintha még most is az alkohollal küzdene a szervezetem.

Duzzogva fordultam az oldalamra. Haragudtam magamra, amiért ennyire felelőtlen voltam, haragudtam a srácokra, amiért nem állítottak le minket még a legelején, mikor elindultunk itthonról és haragudtam JiNa-ra, amiért fizette az esténket. Talán nem ittunk volna annyit ha tudom, hogy Yoongi pénztárcáját terheljük.

Emiatt most nem csak a másnapossággal, de még az önutálattal is meg kell küzdenem. Miért csináltam ezt...?

***

Valamilyen csoda folytán sikerült visszaaludnom a tomboló gondolataim ellenére, és mikor legközelebb kinyitottam a szemem, a nap már nem igyekezett annyira áttörni a sötétítőn.

Furcsa, de Jinnek igaza volt, a fejem már nem fájt és mintha meg sem történt volna a délutáni rosszullétem. Csak a lesújtó tények maradtak, amik ismét rám zúdultak, ahogy egyre éberebb lettem. Fejemet a párna alá dugtam, hogy elbújjak, kiváltva a mellettem lustálkodó, ezek szerint szintén éber barátomból egy halk kuncogást.

Puha ujjai végigszántottak a hátamon, mielőtt közelebb csúszott hozzám és körbeölelte a derekam.

- Ne mondd, hogy még mindig rosszul vagy! - dünnyögte homlokát a tarkómhoz nyomva. - Ennyi alvás után ez képtelenség...

- Eh... - ennyire futott tőlem. Meredten bámultam a párna adta sötétségbe, miközben idegesen toltam arrébb Yoongi kezét a hasamról.

- Hé! - mordult fel hitetlenül és erőszakosan vezette vissza tenyerét meztelen bőrömre.

- Hagyj már... - morogtam.

- Mi bajod? - fordított maga felé nemes egyszerűséggel, és még a párnát is lerántotta a fejemről.

Morcosan, ajkaimat lebiggyesztve néztem szembe kérdő tekintetével.

- A fiúk hallottak minket - mondtam bosszúsan.

- És? - vonta fel a szemöldökét. - Legalább nem kellett pornót nézniük miközben kiverték.

- Yoongi! - kiáltottam fel hitetlenül, miközben gyengén a mellkasára csaptam.

- Oké - fojtotta vissza a nevetését. - Befejeztem.

- Nem vicces...

- De, igazából az - bólintott. - Nehogy rosszul érzed magad emiatt!

- Miért, mégis hogy érezzem magam? - ráncoltam össze a homlokom.

- Elégedetten. Elvégre rohadt jót buliztunk tegnap, nem?

- Te emlékszel rá? - kerekedtek el a szemeim.

- Nem... pont ezért vagyok biztos benne, hogy jó volt - mosolygott rám.

- Akkor is - sóhajtottam fel. - Miattunk nem tudtak aludni egész éjjel.

- Túlélik - rántotta meg a vállát.

- Seokjin is... meg Namjoon is... és Hobi is... annyit dolgoznak, mi meg csak... - ostoroztam magam tovább, mire Yoongi tenyerét a számra tapasztotta.

- Elég. Egy szóval sem panaszkodtak, hidd el, nem haragszanak ránk.

- Csak nem akarnak veszekedni - feleltem fojtott hangon, alig érthetően.

- Majd kiengeszteljük őket akkor - forgatta meg a szemeit.

- Mivel?

- Nem tudom - felelte nemtörődöm stílusban, majd a hátam mögé nyúlt és visszatette a párnámat a fejem alá, és mintha olvasna a gondolataimban, a kezembe adta a telefonomat.

A hátamra fordulva oldottam fel a készüléket, akkor ért az első sokk. Döbbenten szegeztem szemeimet az órára, magamban többször is elmondva, hogy lehetetlen, hogy már fél nyolc is elmúlt. Aztán Yoongira néztem, aki valamilyen oknál fogva engem bámult.

- Te mikor keltél fel? - kérdeztem reménykedve.

- Fél órával ezelőtt - támaszkodott a könyökeire. - De többször is fent voltam előtte. Konkrétan egy órát töltöttem a fürdőben, annyira rosszul voltam.

- Én is... - bólintottam lassan.

- Tudom, Jin elmondta.

- Hogy fogunk mi éjjel aludni? - szegeztem neki a kérdést. Biztos voltam benne, hogy azután, hogy az egész napot átaludtuk, virrasztani fogunk, ha akarjuk, ha nem.

- Majd nézünk filmet, attól elálmosodunk - mutatott a laptopja felé.

- Oké - motyogtam bizonytalanul.

- Ne aggódj annyit - fektette fejét a mellkasomra.

Elmosolyodtam aranyosságán és inkább félretettem a telefonomat, amin néhány üzenet várt egy ismeretlen számról, csak hogy kiélvezhessem ezt a ritka pillanatot, amikor Yoongi olyan, mint egy bújós kiscica. Ujjaimmal tincsei közé túrtam és hibátlan arcát tanulmányoztam, miközben éreztem, hogy ennyi is képes teljesen megnyugtatni.

Nem törődtem azzal, hogy mi lesz a következménye a tegnap esténknek, mert fontosabbnak tűnt azzal foglalkoznom, hogy Yoongi szemei úgy csillognak, ahogy engem néz velük, mint a csillagok a felhőtlen éjszakában. Túl gyönyörűen ahhoz, hogy tényleg valós legyen. Szerettem volna, ha ő is azt látja, amit én. Ha a szemembe néz, amik rajta ragadtak, látnia kell, hogy mennyire szeretem őt. Éreznie kell, hogy nekem is ő az egyetlen.

- Min gondolkodsz? - kérdezte félmosolyra húzva ajkait.

- Azon, hogy ma még egyszer sem csókoltál meg, pedig már fél nyolc is elmúlt... - sóhajtottam panaszosan.

- Ezer bocsánat! - kuncogott, miközben felém hajolt és édes ajkait az enyéimre tapasztotta.

Kezemet hajáról tarkójára, majd vállára csúsztattam, kitapintva valami furcsát a bőrén, amitől szemeim tágra nyíltak és ijedten fordítottam félre a fejem.

- Mi a...? - toltam el magamtól Yoongit, aki értetlenül pislogott rám. Felülve az ágyon vettem szemügyre a vállát, és úgy az egész hátát, amit hosszú, fájdalmas csíkok borítottak. - Hogyan?! Hogy a francba?! Nincs is körmöm! - emeltem fel a hangom felháborodva, miközben felemeltem a kezem, hogy Yoonginak is megmutassam a tompa körmeimet, amiket úgy három napja vágtam le.

- Fura... - préselte össze az ajkait.

- Nagyon fájt? - ráztam meg a fejem elszörnyedve.

- Nem tudom. Nem hiszem... - gondolkodott el feltűnően. - Biztosan élveztem.

- Honnan tudod? - kérdeztem.

- Hát, mikor reggel felkeltem, négy használt gumi volt mellettem. Szerintem ha nem élveztem volna, egy menettel megelégedtem volna... Meg amúgy, józanul is szeretem amikor bevadulsz - vigyorodott el.

- Várj... reggel... vagyis délután, amikor felkeltem, azok még nem voltak ott - mutattam a hátára, leplezve a zavaromat, amit a megjegyzésével váltott ki belőlem.

- Akkor nem is biztos, hogy szex közben csináltad - billentette oldalra a fejét. - Hanem délután álmodban?

- Lehet - vakartam meg a tarkóm zavartan. - Végül is, idegesített ahogy a levegőt vetted. Rosszul voltam, mindenem fájt, te is idegesítettél... van benne valami.

- Jesszus, Jungkook - hőkölt hátra hitetlenül. - Tuti, hogy hajnalban csináltad! Én már reggel láttam őket.

- Jó, akkor csak annyira rosszul voltam, hogy a látásom is elromlott - vontam meg a vállam, majd visszadőltem a párnára.

- Mi az, hogy idegesítettelek? - kért számon felháborodva.

- Olyan furán vetted a levegőt... hangosan - bólogattam.

- Hahh... - fonta össze maga előtt a karjait. - Bocsánat, legközelebb igyekszem halkan lélegezni.

- Köszönöm - biccentettem komolyan, de nem sokáig tudtam tartani az álcámat.

Yoongi szinte rám vetette magát és fürge ujjaival letámadta az oldalamat, ami miatt olyan gyorsan szökött ki ajkaimon a levegő, hogy alig tudtam utánakapni. Vergődve igyekeztem ellene mozdulni, vagy legalább elkapni a kezeit, de a nevetéstől alig láttam őt és olyan volt, mintha mindenhol támadna.

- Yoongi! Állj! - kiáltottam kifulladva, mikor sikerült összegyűjtenem annyi erőt, hogy értelmes szavakat tudjak kinyögni. - Ké-kérlek!

- Nem hallak - nevetett fel ördögien.

Hevesen kapkodva a levegőt fordultam az oldalamra, mikor hirtelen elvette rólam a kezeit. Megváltásként éltem meg, már majdnem elkezdtem hálálkodni neki, amiért megkegyelmezett, amikor megéreztem erős fogását a vádlimon, és ott vége volt a világnak.

Élesen hasított a hirtelen csendbe a hangom ahogy Yoongi a talpamat kezdte ostromolni. Kíméletlenül fogta le a lábamat, hiába próbáltam elrúgni magamtól. A remegés a combomig hatolt, de egész testemmel azon voltam, hogy megakadályozzam őt.

- Elég! Elég már! - ragadtam meg a párna szélét, hogy azzal üssem le Yoongit.

- Yoongi! Ne nyúzd már szegényt! - kiáltotta Namjoon, mire egyszerre kaptuk fejünket a csukott ajtó felé.

Azt hittem a megmentőm be is néz hozzánk, de úgy tűnt, ahogy jött, úgy ment is a dolgára. Mindenesetre, éppen elég időt nyertem neki hála arra, hogy kiszabaduljak Yoongi ellazult fogásából és felkeljek az ágyból.

- Szégyelld magad! - mutattam rá sértetten.

Nagy szemekkel pislogott rám az ágy közepéről, mint aki nem tudja, mi történik körülötte. Aranyos...

- Most mit csinálsz? - kérdezte értetlenül, mikor a szekrényhez mentem és magamra kaptam egy felsőt és egy melegítő nadrágot.

- Hozok kaját a filmhez - bólintottam.

- Biztos vagy benne? - mászott az ágy szélére.

Homlokomat ráncolva fordultam felé, de szinte azonnal rájöttem, mire értette a kérdését. Megköszörültem a torkom és hátat fordítottam neki, miközben levettem az imént felhúzott nadrágot.

- Menj és hozz kaját! - legyintettem hátra, majd miután visszatettem a ruhámat a helyére, a laptopért mentem.

Még jó, hogy Yoongi eszembe juttatta azt, amit én magam terveztem el még délután. Azaz hogy nem megyek ki a szobából, nehogy véletlenül szembe kerüljek a fiúkkal és esélyt adjak nekik, hogy zavarba hozzanak a tegnap éjjel történtek miatt.