Minél hamarabb Yoongival akartam lenni, úgyhogy szinte végigrohantam az egész kisbolton. Vettem két szendvicset, de meg sem néztem, mi van bennük, egy kis nassolni valót és vizet is, majd türelmetlenül álltam a pénztárnál várakozó sorba.

Az üvegfalon keresztül teljesen ráláttam a cégre, emiatt pedig még feszültebb lettem, hiszen csupán pár lépés választott el a szerelmemtől, akire most nagyon is szükségem van.

Ugyan Jimin egész nap velem volt, mégis megterhelt lelkileg a beiratkozás. Hiába próbáltam a pozitív gondolataimat előtérbe helyezni, mégiscsak bennem volt, hogy ismét egy nagyobb változás fog bekövetkezni az életemben, ami nem egy-két napra fog szólni, hanem konkrétan egy egész évre. Egy év alatt túl sok minden történhet...

Idegesen nyomtam a pénztáros kezébe a kaják árát, és majdnem rákiáltottam, hogy siessen már, mikor csiga lassúsággal kezdte számolgatni a visszajárót. Nem érek én rá erre.

Kezemben a bevásárlószatyorral csörtettem át a hatalmas épületbe, aminek fotocellás ajtaján belépve máris visszafogtam a lendületből. A hatalmas előtér megrettentett, ennél pedig már csak az volt rosszabb, hogy a bejárattal szemben egy recepciós pult állt, amögött pedig egy kicsit sem barátságosnak tűnő idősebb nő. Amint beléptem, rámkapta szemeit és mutatóujjával feljebb tolta orrán a szemüvegét.

Nagyot nyelve pillantottam oldalra, az egyik lift felé, és számításba vettem a lehetőségeimet. Talán odamehetnék anélkül, hogy rám szólna... Eljátszhatnám, hogy itt dolgozom...

Azonban mielőtt bármelyik ötletemet megvalósíthattam volna, ijesztően mély hangon felszólalt.

- Segíthetek valamiben, uram? - kérdezte szigorúan.

Remegő térdekkel, félve közeledtem felé, hogy mégse kiabálva tudassam vele ittlétem okát, de azért meghagytam azt a bizonyos egy méter távolságot, ha úgy döntene, hogy előkapja a pult mögül a csápjait és megfojt velük mérgében.

- Én... - hebegtem halkan. - Min Yoongihoz jöttem...

- Melyik cégtől? - fordult a számítógépe felé.

- Öhm, nem, én a barátja vagyok, és...

- Idegeneket nem engedhetünk be, sajnálom - vágott a szavamba.

- De én nem vagyok idegen - helyeztem át egyik kezemből a szatyrot a másikba. - Most mondtam, hogy a barátja vagyok.

- Igen - biccentett kimérten. - Múlt héten is ezt mondta egy fiú, ugyanilyen babapofival, hogy ő az egyik itt dolgozó öccse. Biztos lehet abban, uram, hogy nem fogom hagyni, hogy bármit is kiszivárogtasson innen!

- Hogy én? - mutattam magamra elkerekedett szemekkel. - Nem akarok kiszivárogtatni semmit! Tényleg Yoongi barátja vagyok, kérem, engedjen fel hozzá!

- Nem - felelte egyszerűen.

Hisztisen dobbantottam egyet a lábammal, miközben éreztem, hogy szemeimbe könnyek gyűlnek.

- Egy lakásban élek vele, be tudom bizonyítani! - próbálkoztam tovább, és a zsebembe nyúltam, hogy elővegyem az irataimat, de ez a vén boszorkány szinte azonnal leintett. - Akkor felhívom Yoongit, majd ő megmondja, hogy igazam van - dünnyögtem zaklatottan.

A telefonomat előkapva kezdtem hívni Yoongit abban a tudatban, hogy biztosan fel fogja venni. Hiszen eddig akármikor írtam neki vagy hívtam őt, azonnal válaszolt.

Természetesen pont most kellett kivételt tennie.

Hiába vártam a sípszóig, nem vette fel, emiatt pedig az idegesség mellett az aggodalom is eluralkodott rajtam. Muszáj őt látnom!

- Feleslegesen próbálkozik - vetett rám egy rideg pillantást a nő.

- Felfogtam - morogtam fojtottan, majd hirtelen dühből leültem a pult elé.

- Most meg mit művel? - hajolt előre, hogy lelásson rám.

- Minek tűnik? - néztem rá mérgesen.

- Ha nem hagyja el az épületet két percen belül, hívom a biztonságiakat! - emelte fel a hangját.

- Nem kell megvárnia azt a két percet se, hívja nyugodtan - fontam össze magam előtt a karjaimat. - Én csak meg akartam látogatni a barátomat, még kaját is hoztam neki, mert egész nap nem evett, de úgy látszik itt még ez is nagy kérés - duzzogtam hangosan. - Legalább az irataimat megnézhette volna! - folytattam felháborodva, mit sem törődve azzal, hogy elkezdett csörögni a telefonja. - Értem én, hogy nem akarja elveszíteni az állását a rosszakarók miatt, de megmondtam, hogy én nem vagyok az. Bizonyítékom is van rá, de konkrétan figyelembe sem veszi... Egyébként... - jutott eszembe az utolsó ötletem, miközben tenyereimre támaszkodva tápászkodtam fel. - Hol lehet itt panaszt tenni? - kérdeztem a... senkitől.

A pult üres volt, ahogy a teljes előtér is. Döbbenten néztem körbe, még a pult mögé is belestem, hátha csak lehajolt valamiért ez a boszorkány, de nem... Valószínűleg el kellett sietnie valahova amíg én itt nagyszerűen kifejeztem, hogy mennyire fel vagyon háborodva.

Most az egyszer velem van a szerencse.

Vissza se nézve futottam a lifthez és mindkét gombot megnyomtam, mert az most mindegy, hogy merre megyek, a lényeg, hogy mire visszaér a nő, én már ne legyek itt. Néhány idegőrlően hosszú másodperc múlva végre kinyílt előttem az ajtó és egy győztes mosollyal az arcomon léptem be a liftbe.

Nem sokáig örülhettem azonban a sikeremnek, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy ebben a hatalmas épületben hol találom Yoongit. Nem akartam olyan emberekkel összefutni, akik azt gondolnák rólam, mint a recepciós, úgyhogy az internetet hívtam segítségül ahelyett, hogy végigjártam volna az egész céget. A hivatalos oldalon részletes leírást találtam, de mire kibogarásztam a lényeget, vagy három kört tettem a lifttel.

Az épület bal szárnyán a debütálásra váró előadók termei vannak, a jobbon pedig osztozkodnak a producerek, dalszövegírók, stábtagok. Már ez is nagy segítség volt, csak a megfelelő emeletet és termet kellett megtalálnom, ami szintén nem volt nagy kihívás, hiszen amint kiléptem az első szinten, a lifttel szemben lévő falon fel volt tüntetve, hogy azon az emeleten kik dolgoznak.

A vigyor az arcomon letörölhetetlen volt mikor rájöttem, hogy még az ajtók mellett is ki van írva, kik dolgoznak ott, így elég hamar megtaláltam Yoongi és Baekhyun stúdióját. Remélem, nem fogom annyira zavarni őket, ha kell, leülök a sarokba és csendben maradok amíg végeznek, csak látni akarom végre Yoongit.

Kopogás nélkül nyitottam be, hogy tényleg ne zavarjak meg semmit, azonban minden mozdulatomban megálltam, mikor meghallottam, mi folyik odabent. Mint egy rohadt hullámvasút, úgy változott az elmúlt fél órában a hangulatom, kezdek kikészülni tőle...

Lefagyva, meglepetten hallgattam, ahogy Baekhyun szó szerint a barátomat alázta.

- ...és engem az sem érdekel, ha kibasznak téged, sőt, tudod mit? A világ legboldogabb embere lennék! Elegem van, hogy folyton megpróbálsz keresztbe tenni nekem, miközben én vagyok az, aki több, mint egy éve itt dolgozik! Ha átírom a kicseszett dalaidat, befogod a szádat, vágod? Jogom van hozzá! És többé nem tűröm el, hogy úgy beszélj velem, mint egy kutyával! - mondta Baekhyun úgy, mintha valami isten lenne.

Dühösen markoltam rá a kilincsre, miközben beljebb húztam az ajtót, nehogy kiderüljön, hogy itt vagyok, és remegő kézzel vettem elő a telefonomat, amin bekapcsolva a kamerát indítottam el a felvételt.

- Ki beszélt itt arról, hogy átírod a dalaimat? Most nem ez a lényeg, Baekhyun! Te konkrétan elloptad a szövegeimet! - védte meg magát Yoongi fojtott hangon. - A saját nevedet írtad alájuk, mintha közöm se lenne hozzájuk!

- Ilyen ez a szakma - nevetett fel undorítóan kárörvendőn az a rohadék. - Nem tudod bebizonyítani, hogy azok a te dalaid. Szomorú.

- Rohadj meg! - kiáltotta Yoongi, mire ösztönösen hátráltam egy lépést. Nem szeretem, ha mérges...

- Ezekkel a dalokkal egy darabig kihúzom. Jó sok pénzt fogok értük kapni, szóval akár fel is mondhatnál. Nincs többé szükségem rád.

- Miért nem tudunk normálisan együtt dolgozni? Fel kellene osztanunk a munkát, akkor mindketten jól járnánk - próbált békülni Yoongi, amit hirtelen nem tudtam hova tenni. Miért nem dühöng?

- Nem osztozkodom én senkivel - röhögött fel Baekhyun.

- Akkor szólj Sejinnek, hogy egyedül dolgozhass, de ne lopj többet tőlem!

- Hát, ezt nem ígérhetem... Tudod, túl jó dalokat írsz. Sejin imádja őket. Annyira, hogy még fizetésemelést is kaptam! Nem nagyszerű?

- És, ha felmondok? - kérdezte Yoongi.

- Jön majd más - felelte Baekhyun. - Jóban is lehetnénk, Yoongi. Ha nem lenne ekkora az arcod, persze. Kössünk alkut.

- Miféle alkut...?

- Nem szólsz bele a dolgomba. Úgy dolgozunk, ahogy én diktálok és a dalaid az enyémek! Cserébe nem rúgatlak ki. Gondolom, neked is jól jön a pénz - ekkora egy szemetet... Erőteljesen a számba harapva szorongattam a telefonomat, miközben vártam Yoongi válaszára.

- Jó - bökte ki végül szerelmem halk, engedékeny hangon.

Meghunyászkodott.

Yoongi rohadtul meghunyászkodott, csakhogy tudja állni az én részemet is mindenben. Ha kirúgnák őt, bajban lennénk mindketten, és ő ezt nem akarja.

Miattam csinálja.

- Remek. Akkor én most lelépek - mondta Baekhyun elégedetten, majd hallottam egy puffanást, úgyhogy halkan visszacsuktam az ajtót és leállítva a felvételt dőltem a falnak az ajtó mellett.

Nem akarom elhinni azt, amit hallottam... Hogy lehet valaki ennyire gonosz? A pénz miatt?! Amikor Yoongi arról panaszkodott, hogy bántja Baekhyun viselkedése, én nem gondoltam, hogy ennyire komoly a dolog...

Pár perccel később nyílt az ajtó és kilépett rajta Baekhyun kívülről tökéletes alakja. Csak mert belül szét van rohadva. Amint meglátott kérdőn vonta fel a szemöldökét.

- Te meg ki vagy? - kérdezte.

- Senki - feleltem mogorván.

Néhány másodpercig furán bámult rám, de végül megrántotta a vállát és elindult, én pedig abban a pillanatban tettem ki elé a lábam.

Nagyot puffanva esett a földre, miközben akkorát kiáltott, hogy visszhangzott tőle a folyosó.

- Mi a szar, ember?! - fordult az oldalára, úgy nézett fel rám.

- Jaj, bocsánat - kaptam a mellkasomhoz tettetett ijedtséggel. - Nem figyeltem! Gyere, hadd segítsek - nyújtottam felé a kezem. Vonakodva nézett rám, majd egy kis hezitálás után felemelte a kezét, én pedig a sajátomat azzal a lendülettel vágtam zsebre.

- Hé! - hördült fel hitetlenül.

- Megérdemelted - bólintottam.

Végignéztem, ahogy nagy nehezen feltápászkodott, majd az orra alatt morogva sietett a lift felé. Szívem szerint hozzávágtam volna a vízzel teli üvegemet, de nem eshettem túlzásba. Inkább végre arra koncentráltam, amiért igazából jöttem.

Ismét lenyomtam a kilincset és kissé félve léptem be a stúdióba. Csend volt, Yoongi az asztal előtt állt, két karjával rátámaszkodva, lehajtott fejjel. A lelkem belesajdult már csak annak a gondolatába is, hogy most mit érezhet.

A szatyrot hangtalanul a földre tettem és pár nagy lépéssel átszelve köztünk a távolságot simultam a hátához. Karjaimmal körbeöleltem derekát és homlokomat a tarkójának nyomva hunytam le a szemeimet.

- Jungkook...? - szólalt meg rekedtes hangon.

Annyira meglepődött, hogy teste még mindig befeszülve fogadta ölelésemet, és csak lassan engedett fel, amint szorosabban vontam magamhoz.

- Ne haragudj, hogy csak így rád törtem... Nekem csak... Szükségem van rád... - szipogtam erősen küzdve a könnyeimmel, amik az egész napos hangulatingadozás miatt akartak kitörni belőlem.

- Mi történt? Baj van? - kérdezte azonnal, és erőszakosan tolta el a kezeimet, hogy szembe tudjon fordulni velem. Amint ezt megtette, két tenyere közé fogta az arcomat és komolyan nézett a szemembe. - Bántott valaki?

- Nem... - válaszoltam remegő hangon. - De téged igen...

- Hallottad? - engedte le a vállait.

- Miért hagytad? - kérdeztem elkeseredetten.

- Nem tehettem mást - ingatta a fejét csalódottan.

- Megalázott téged... miattam! - fontam ujjaimat a csuklói köré.

- Ne beszéljünk róla - döntötte homlokát az enyémnek. - Annyira örülök, hogy itt vagy, baba...

- Igazán?

- Most nekem is szükségem van rád - bólintott aprót, majd édes ajkait az enyémekre illesztette.

Szemeimet lehunyva mélyítettem el csókunkat, ami olyan érzést váltott ki belőlem, mintha képes lenne kitörölni az egész nap történteket. Nem voltam ideges vagy feszült, sokkal inkább felszabadultam, amiért végre ott lehettem, ahol a helyem van. Yoongi karjai között.

- Igazi meglepetés - suttogta elmosolyodva, miután alig pár centire elhúzódott tőlem.

- Hoztam kaját - simítottam végig hüvelykujjammal hibátlan bőrén. - Igaz, csak szendvicset. Most jobban belegondolva, hozhattam volna levest, vagy valami laktatóbbat, de...

- Jó a szendvics - hallgattatott el egy puszival.

Mosolyogva mentem a szatyorért, majd a falhoz tolt, kisebb kanapéra ülve lapogattam meg magam mellett a helyet. Yoongi halkan felnevetett és megrázta a fejét, mintha nem hinné el, hogy tényleg itt vagyok, majd lehuppant mellém és egész tenyerét a fejemre helyezve borzolta össze a hajam.

- Hogy jutottál be amúgy? - kérdezte szórakozottan, és hálásan fogadta el a felé nyújtott szendvicset, amit már kicsomagoltam.

- Ez egy vicces sztori - kuncogtam. - Igazából csak szerencsém volt. A boszorkány nagyon nem akart beengedni, de amikor felhívták és elment, gyorsan beszöktem.

- Boszorkány? - vigyorodott el. - Szóval most engedély nélkül vagy itt?

- Az hát - bólogattam, miközben láthatóan megborzongtam. - Igen... Lehet, hogy már keresnek a biztonsági őrök.

- Majd szólok, hogy legközelebb engedjenek be - mondta teli szájjal.

- Nem hitte el, hogy a barátod vagyok! Azt mondta, biztosan azért vagyok itt, hogy valamit kiszivárogtassak! - meséltem az élményeimet felháborodottan, de persze én sem bírtam ki mosolygás nélkül. - Várj...

- Na?

- Tulajdonképpen pont azt csináltam - kerekedtek el a szemeim.

- Miért? Mit csináltál? - ráncolta össze a homlokát.

- Felvettem a beszélgetéseteket Baekhyunnal - bólintottam, mire Yoongi keze megállt félúton a levegőben és lefagyva meredt rám.

- Hogy mi? - kérdezte szótagolva.

- Felvettem, ahogy az a rohadék kiosztott téged - ismételtem meg magam halkabban.

Yoongi továbbra is úgy bámult rám, mintha szellemet látott volna, aztán hirtelen letette maga mellé a szendvicsét.

- Jungkook - fordult felém teljesen.

- Igen?

- Imádlak!

- Igen? - vontam össze a szemöldököm. - Én is téged, de...

- Zseniális vagy! Megmentettél! - fogta meg a vállaimat.

- Azt hittem, nem szabad olyanról felvételt csinálni, aki nem egyezett bele... - motyogtam elbizonytalanodva.

- Az itt most nem lényeg - nevetett rám. - Sejint nem fogja ez érdekelni!

- Akkor mutasd meg neki! - mosolyodtam el én is izgatottan. Végre én is tettem valamit, amivel segíthettem Yoonginak.