Három napba telt, mire a fiúk kiheverték a szülinapi meglepetés bulimat, bár Hoseok még ma reggel is panaszkodott, hogy fáj a hasa. Hát, nem kicsit lőttek túl a célon.

Sikerült annyit inniuk, hogy világukról se tudtak, de nem haragszom, mert még abban az állapotban is folyton boldog születésnapot kívántak, meg mondtak dolgokat, amiket valószínűleg nem gondoltak annyira komolyan, nekem mégis jól estek.

Én és Yoongi nem vettünk részt az "igyuk le magunkat a sárga földig" akcióban, inkább csak nevettünk a többieken. Jól éreztem magam, kicsit el is érzékenyültem, főleg mikor kiderült, hogy nem is a buli az ajándékom, vagyis nem csak az. Mindannyian készültek nekem külön ajándékokkal.

Jimin egy ajándékutalvánnyal lepett meg mondván, hogy kezdjem a szeptembert új stílusban, és persze kikötötte, hogy csak és kizárolag vele mehetek el levásárolni a kapott összeget. Az egyik ruhaboltba volt érvényes, aminek kimondottan örültem. Hoseok és Taehyung valószínűleg összebeszéltek, mert Tae-től egy fényképezőgépet kaptam, Hobitól pedig egy fotóalbumot, aminek első lapján az a kép köszönt rám, amit Jimin készített rólam és Yoongiról még a kapcsolatunk elején.

Namjoon vett nekem egy könyvet és egy karórát, de bevallom őszintén, előbbiről már most nem tudom, hol van. Nem igazán szeretek olvasni...

Ami pedig a legnagyobb meglepetés volt, az Seokjin ajándéka. Főleg, hogy rendesen felvezette az egészet, miszerint ő az egyetlen, akinek sosem változik a fizetése, ezért minden hónapban félre tud tenni egy keveset. Szóval kaptam tőle egy új telefont.

Nem csak én voltam ledöbbenve, a többiek is tátott szájjal figyelték, ahogy kinyitottam a dobozt, amiben a készülék volt. Bele sem merek gondolni az árába... Sokkal nagyobb, mint az addigi telefonom és sokkal többet is tud, ezt is Jin mondta, ugyanis ő már előre gondolkodott. Ezen bármit meg tudok csinálni, ami a sulihoz szükséges, nem kell laptoppal vagy számítógéppel bajlódnom.

Rettentően hálás vagyok nekik. Ha ők nem lennének, nem is tudom, hol lennék most...

Talán Londonban, az idegesítő osztályomban próbálnék rajzot tanítani aprópénzért, és az idegőrlő munka után valaki olyanhoz térnék haza, akit nem szeretek, hogy eljátsszam a boldog és gondtalan szerelmest, majd késő estig a kamubarátaimmal italozzak egy neves bárban.

Ehelyett itt vagyok Busanban, a városban, ahol születtem és az életem nagy részét éltem. A barátaimmal... nem is, a családommal élek együtt, akiket őszintén szeretek és tudom, hogy sosem hagynának el engem. A szerelmemmel, akinek tiszta szívből mondhatom, hogy szeretem.

Azt hiszem, most jó helyen vagyok.

Egészen elérzékenyültem, miközben a gondolataimba merültem és a lassan elhaladó tájat figyeltem az ablakon. Délelőtt a buszok szerencsére gyorsan járnak, nem úgy, mint délután, mikor mindenki munkából siet haza.

Sűrűn pislogva fordultam Jimin felé, aki a telefonját nyomkodta és egyre többször sóhajtott fel. Megkértem őt, hogy kísérjen el az iskolába, ahova ma lehet beiratkozni. Egyedül nem hiszem, hogy el mertem volna jönni...

- Baj van? - kérdeztem a telefonjára nézve, amin egy táblázat volt megnyitva.

- Ebben a hónapban nem tudok elmenni az árvaházba - mosolyodott el szomorúan. - Elfelejtettem, hogy legközelebb csak szeptemberben fogok ösztöndíjat kapni...

- Szerintem nem kell mindig pénzt költened. Nem elég, ha csak meglátogatod őket és viszel egy kis sütit?

- Ezek gyerekek - rázta meg a fejét hitetlenül. - Amint beteszem a lábam az ajtón, már azzal rohamoznak meg, hogy milyen játékot vittem nekik. A sütit a nevelők szokták megenni...

- De ez rengeteg pénz... Költhetnéd magadra is - halkultam el.

- Hidd el, Jungkook, az a boldog mosoly az arcukon, amikor odaadom nekik a játékokat, amikre annyira vágytak, mindent megér - mondta, és közben annyira csillogtak a szemei, hogy nem tudtam és nem is akartam tovább ellenkezni vele.

A következő megálló a miénk volt, így hamar el is terelődtek a gondolataim Jiminről és az árvaházról. Ideges lettem és feszült, legszívesebben hazarohantam volna, vagy Yoongihoz, de nem futamodhattam meg.

Elterveztem, hogy történjék bármi, többé nem leszek egy nyafogó kisfiú, aki még az árnyékától is megijed.

Némán sétáltam Jimin mellett az iskola felé, miközben nyugtató szavakat mondogattam magamban és már arra gondoltam, hogy ezután biztosan elmegyek Yoongihoz.

Ez éppen annyi energiát adott, hogy ne remegő végtagokkal lépjek be az ajtón és nézzek szembe azzal a tucatnyi emberrel, akikkel együtt fogok tanulni a következő egy évben.

Jimin határozottan beállt a sor végére és hangosan, jókedvűen köszönt az ott várakozóknak, akik mosolyogva üdvözölték őt viszont. Komolyan nem értem, hogy veszi ennyire könnyen ezt az egészet...

- Azt hittem, több lesz az idősebb - hajolt hozzám közelebb, miközben feltűnően körbenézett.

- Én is... - válaszoltam remegő hangon.

Talán harmincan várakoztunk a sorunkra, ebből több, mint a fele alig lehetett idősebb nálam.

Biztosan megvan mindenkinek a saját szomorú vagy vidám története, ami miatt nem érettségizett le a megfelelő korban, normális körülmények között. Remélem, megtartják maguknak, mert engem nem érdekel.

- Na, ne izgulj! - ölelte át a derekamat Jimin. - Jó lesz ez!

- Tudom - mosolyogtam rá bizonytalanul. Végülis, csak egy évről van szó, valahogy muszáj lesz kibírnom.

Egy nő sétált végig a soron, mindenkinek adott egy lapot, amit ki kellett tölteni. Tekintve, hogy a kezeim mégis elkezdtek remegni, az enyémet Jimin vette el és ő is töltötte ki az adataimat.

- Heti három alkalomról van szó - lebegtette meg előttem a papírt. - Délután fél négytől este nyolcig. Aludhatsz ameddig csak akarsz - vigyorgott rám.

- Mikor van az a három alkalom? - ráncoltam össze a homlokom.

- Hétfő, szerda, péntek - sorolta.

- Péntek... hát ez remek - húztam el a számat.

- Ne légy telhetetlen, Jungkookie - kuncogott fel.

- Ugye segítesz majd? - néztem rá reménykedve.

- Ezt kérned sem kell. Úgyis hiányzik a matek, meg az angol! - bólogatott izgatottan.

- Bocsánat - hangzott fel mögöttünk egy halk, félénk hang. - Elnézést...

- Igen? - fordult hátra Jimin, ezzel a frászt hozva a lányra, aki megszólított minket.

- Én... Szóval... Hol lehet olyan lapot kapni...? - kérdezte alig hallhatóan. Az arca egyre inkább vörössé vált, miközben a táskája pántját szorongatta elfehéredett ujjakkal.

- Ó, hát úgy negyed órával ezelőtt kijött egy nő, ő adott mindenkinek - felelte Jimin.

- Értem... köszönöm... - bólintott egy aprót a lány, és hátrébb lépett.

Akaratlanul is végig mértem őt. Alacsony volt és vékony, a legegyszerűbb ruhákat hordta és felkötötte barna haját. Egyhelyben toporgott, mintha türelmetlen lenne, de valószínűleg inkább volt ideges. Megállás nélkül a száját harapdálta és kapkodta a tekintetét az emberek között. Jobban félt, mint én.

- Nem akarsz elkezdeni barátkozni? - szorított gyengén a derekamra Jimin, miközben a lány felé biccentett.

- Miért? - vontam fel a szemöldököm. - Vannak barátaim.

- Jó, de lehet, hogy osztálytársak lesztek és... - magyarázkodott, de határozottan a szavába vágtam.

- Tanulni jövök ide, nem barátkozni.

- Értem, de egyszerűbb lesz beilleszkedni, ha nyitsz az emberek felé. Biztosan lesznek csoportos vagy páros feladatok, ha nem ismerkedsz, lehetnek kínos szituációk - próbált rávenni az igazára.

- Nem baj, akkor majd egyedül csinálok mindent. Azt mondtad, segítesz - pillantottam rá komolyan.

Még mindig nem értett velem egyet, de legalább nem erősködött tovább.

Felfogtam, hogy mit akart mondani, de tényleg nem akartam ismerkedni. Csak egy évet fogok ide járni, azt sem végig, mert nem lesz minden nap tanítás. Itt vannak nekem Taehyungék, miért kellene még több barátot szereznem?

Meg amúgy is, ki akarna az én barátom lenni?

Jól megleszek én egyedül, majd a szünetekben beszélek Yoongival telefonon, az órákon meg úgyis a tanárra kell figyelni. Túl fogom élni.

Hamarosan elindult a sor és az emberek egyenként mehettek be a terembe, ahol személyesen is felvették az adatokat és tájékoztatást adtak. Jimin ide is bejött velem, mert... Nélküle nem biztos, hogy lett volna merszem feltenni a legfontosabb kérdéseket a nőnek, amik engem is érinthetnek. Annyira feszélyezve éreztem magam, hogy ki is ment minden a fejemből, szóval tényleg szerencsés vagyok, hogy Jimin mellettem van.

Kiderült, hogy csak az érettségihez fontos tárgyakat fogom tanulni, aminek örültem, mert így legalább nem veszik el az időmet holmi töltelék órák. A tankönyvekről pedig kaptam egy listát, magamnak kell beszereznem őket.

Miután végeztünk, a buszmegálló felé indultunk és közben Jiminnel rákerestünk a könyvekre. Majdnem elsírtam magam mikor megláttam, hogy mennyire drágák és emiatt már megint nehézséget fogok okozni Yoonginak, de Jimin megtalálta a könyvek netes verzióit. Máris nyugodtabb lettem, hiszen így csak le kell őket tölteni és kinyomtatni, ami szintén nem fog pénzbe kerülni, mert Namjoon ingyen nyomtat a munkahelyén.

- Nem megyünk el valahova kajálni? - kérdezte Jimin a buszmegállóban lévő padra ülve. - Felhívom Tae-t, hátha végzett már a szaktársaival - vette elő a telefonját. Taehyung is jött volna velünk, de még mindig a nyári feladatán dolgozik a szaktársaival.

- Nem vagyok éhes - mondtam halkan, mire lesújtó tekintettel nézett rám.

- De, az vagy - intett, majd mosolyogva köszönt Taenek, mikor felvette a telefont. - Szia, Szívem! Végeztél már? ... Mi is, most várjuk Jungkookkal a buszt. Nem ülünk be a mekibe? ... Szerintem egy tíz perc múlva ott leszünk... Sikerült megoldani a feladatot?

Egészen belemerült a beszélgetésbe, ezért én is elővettem a telefonomat és megnéztem, hogy innen mégis hogyan tudnék eljutni Yoongihoz. Akkor láttam meg, hogy Jin küldött egy üzenetet.

Seokjin: Szia! Minden rendben megy a beiratkozással? Elvitted a szendvicset, amit kikészítettem neked?

Szemeimet forgatva ültem le Jimin mellé. Seokjin néha rosszabb, mint egy anyuka...

Én: Már végeztünk^^ És hát... elfelejtettem...

Seokjin: Hazug disznó

Én: Mi?!?!?!

Seokjin: Pont annyira felejtetted el, mint Yoongi az övét><

Én: Yoongi se vitt ma kaját??????????????????????????????

Seokjin: Állj le

Seokjin: Nem.

Én: :o

Seokjin: Miért nem lehet megérteni, hogy fontos a helyes étkezés?

Én: Bocsánat... Annyira izgultam a suli miatt, nem tudtam enni:(

Seokjin: Van nálad pénz?

Én: Van

Seokjin: Vegyél kaját... Meg Yoonginak is

Én: Oké, úgyis hozzá megyek most:D

Seokjin: Jimin?

Én: Taehyunggal mennek mekizni

Seokjin: K

Én: ?

Seokjin: Ok.

Én: ?????

Seokjin: Oké, rendben, felfogtam hogy Taehyunggal mennek mekizni!!!!!

Én: ^^

Seokjin: Idegesítő kölyök...

Én: <3

- Kivel beszélsz? - hajolt a telefonom felé Jimin.

- Jinnel - biccentettem. - Én leszállok előbb és elmegyek Yoongihoz, viszek neki kaját.

- Van nálad pénz? - kérdezte.

- Van - feleltem kelletlenül.

Tudom, hogy csak segíteni akarnak, de annyira kínos, amikor megkérdezik, van-e nálam pénz. Én vagyok az egyetlen, akinek nincs fizetése, de Yoongi mindig gondoskodik arról, hogy sose tegyem ki a lábam a házból pénz nélkül. Tudhatnák...

Szerencsére végre megérkezett a busz és megint sikerült helyet találnunk magunknak. Otthontól tíz megálló az iskola, ezzel nem is lenne probléma, ha nem járna ilyen ritkán ez a busz. Ráadásul az utolsó járat este nyolc óra három perckor indul, ami annyit jelent, hogy majd mindig rohannom kell a buszmegállóig a tanórák után. 

- Miért vagy ilyen csendes? - lökte meg a vállamat Jimin. 

- Gondolkodom, hogy hol van a Big Hit közelében bolt - köszörültem meg a torkom zavartan.

- Pont mellette van egy...

- Ja, tényleg - nevettem fel erőltetetten.

- Természetes, ha megijedtél, Jungkookie - mosolyodott el lágyan. - Új hely, új emberek, új elvárások, ez mindenkit megijesztene. Lebegjen a szemed előtt, hogy kevesebb, mint egy évről van szó. Megcsinálod az érettségit, utána ha nem akarsz, nem kell tovább tanulnod.

- Téged nem ijesztene meg - jegyeztem meg halkan.

- Hogy nem-e? Látnod kellett volna, hogyan mentem be első nap az egyetemre - kuncogott fel. - Oké, Taehyung ott volt velem, de nem egy szakon tanulunk, hamar el kellett válnunk egymástól...

- Te is féltél? - meresztettem rá nagy szemeket.

- Az első napomon előbb el kellett jönnöm, mert az idegességtől rosszul lettem - bólogatott. - Aztán rájöttem, hogy felesleges félnem. Mindenki azért van ott, mert tanulni akar, van célja. Senki nem törődik annyira a másikkal, kivéve, ha sikerült szoros barátságot kötniük egymással.

- Gondolod, hogy ez itt is lehetséges...? - kérdeztem bizakodón.

- Hát persze! A nappalira oké, hogy gyökerek járnak, ott még tényleg gyerek mindenki. Ott rúgnak bele a másikba, ahol csak tudnak. Biztos vagyok benne, hogy az estin nem kell ettől félned - karolta át a vállam. - Meg amúgy, ha valaki kötekedni akarna veled, csak szólj, és Taehyunggal elintézzük.

- Köszönöm - mosolyogtam rá.

- Mit? - ráncolta össze a homlokát.

- Mindent, Jimin - néztem a szemébe. - Mindent köszönök.

- Hmm... mindent? - gondolkodott el feltűnően, mintha nem tudná, miről beszélek.

- Ne szórakozz velem - csíptem az oldalába, mire nevetve húzódott el tőlem.

- Én már az elején megmondtam, hogy hálás leszel nekem! - kacsintott.

- Jól van - forgattam meg a szemeimet.

- Szóra sem érdemes, Jungkookie - dünnyögte halkan, miközben már a telefonjára figyelt, ami szüntelenül jelezte az értesítéseket, azaz Taehyung türelmetlen üzeneteit.

Sziasztok!

Ismét elnézést kérek, amiért ilyen sokat kellett várni a részre. Az órarendem katasztrófa (még mindig), de biztosan több időm lesz most, hogy bezárták az egyetemet. Bár fogalmam sincs, hogy a távoktatás mennyiben fog leterhelni, pozitívan állok a dologhoz (amennyire lehet), szóval igyekszem hamarabb hozni a következő részt.^^

Kérlek, nagyon figyeljetek az egészségetekre ebben a rendkívüli helyzetben. Meg amúgy is, mindig, de most még annál is jobban:)

Ó, és már meg akartam kérdezni, de valahogy mindig elmaradt... Mit szóltok az új albumhoz?*,* Melyik a kedvenc dalotok róla? Kíváncsi vagyok:o

Kívánom, hogy mindig legyetek boldogak<3