- Hoseok! - kiáltotta Taehyung hirtelen, mire nem csak, hogy a körülöttünk békésen szunnyadó madarak kaptak szárnyra egyszerre, hanem Jimin és Jungkook is halálra rémült.

Szerelmem úgy szorította a kezem, mintha az élete múlna rajta, miközben rettegve nézett a víz felé, ami alig fél méterre hullámzott tőle. Aztán rám emelte tekintetét és tudtam, egyre gondolunk, ezért csak még jobban felhúztam magam.

- Te igen hülye, minek kiabálsz?! - vágtam teljes erőből Taehyung hátára. Megilletődve fordult felém.

- Hogy akarod megtalálni Hobit? - vonta fel a szemöldökét, mintha én lennék az idióta, amiért nem ordítozom Hoseok nevét.

- Hát nem így - feszült meg az állkapcsom. - Amúgy meg tudom, hol van.

- Igen? - tette csípőre a kezeit. Nem válaszoltam, inkább csak fejemmel biccentettem a kikötő vége felé, ahol tényleg ott ült Hoseok, lábait a víz felé lógatva.

- Na, akkor most megyek, és beolvasok neki - szorította ökölbe a kezeit Jimin, miközben úgy felfújta az arcát, hogy inkább nézett ki úgy, mint egy kölyök mókus, mintsem egy dühös férfi.

- Várjatok! - engedte el a kezem Jungkook és még időben Taehyungék elé állt, mielőtt lerohanták volna Hoseokot. - Szerintem csak Yoongi menjen oda.

- Nem! Az a minimum, hogy ezek után a vízbe lököm! - fújtatott Jimin.

- Itt most nem Hobi a hibás - próbálta nyugtatni őt Jungkook, aztán komoly tekintettel rám nézett. - Hanem Yoongi.

- Hogy én? - mutattam magamra meglepetten.

- Te. Hobi már rég hazajött volna, ha nem vagy olyan makacs! - bólintott határozottan.

- Jó - engedte le a vállait Jimin. - Akkor menjen oda csak Yoongi.

- Aztán mit mondjak neki? - ráncoltam össze a homlokom.

- Kérj tőle bocsánatot - forgatta meg a szemeit Jungkook.

- Igen, mi itt maradunk, aztán, ha látjuk, hogy nem fojtjátok egymást a vízbe, lelépünk. Van mit megbeszélnetek - tért vissza Taehyung ritka, komoly oldala.

- Muszáj? - húztam el a számat, de pontosan tudtam, hogy ebből a helyzetből nem menekülhetek, így még azelőtt elindultam Hoseok irányába, hogy további fejmosást kaphattam volna. Nem értem, minek ekkora felhajtást keríteni ennek az egésznek... Előbb vagy utóbb úgyis hazajött volna Hoseok.

Félúton megtorpantam, mert eszembe jutott, hogy ha most muszáj beszélnem a legjobb barátommal és Jiminék hazamennek, ki tudja hány óra múlva fogom látni Jungkookot. Így sarkon fordultam és értetlen pillantásaikat figyelmen kívül hagyva siettem vissza a fiúmhoz. Derekát átölelve húztam magamhoz és érintettem ajkaimat övéihez.

- Akkor otthon találkozunk - néztem a megilletődöttségtől csillogó szemébe.

Lassan elmosolyodott és tenyerét az arcomra simítva bólintott.

- Oké.

- Mégis miért kell ennyire aranyosnak lenniük? - sóhajtotta Taehyung, mire kuncogva elengedtem Jungkookot és most már tényleg, célirányosan indultam a magányosan üldögélő Hoseokhoz.

Nem gondolkodtam, pedig lehet, hogy jobb lett volna, ha előre megfogalmazom a bocsánatkérésem, nehogy tényleg csak rontsak a dolgokon. Előrelátóan inkább befogtam a számat és csendben álltam meg mellette.

Amikor rájött, hogy nincs egyedül, hunyorítva nézett fel rám és esküszöm, egy pillanatra megsajnáltam. Sápadtabb volt a kelleténél, a szemei karikásak voltak és annyira szomorúnak tűnt...

Kimérten biccentettem egyet, mire visszaemelte tekintetét a vízre. Oké, szóval mindketten kussban fogunk itt üldögélni, ki tudja meddig. Gondoltam egyet és leültem mellé, csak hogy úgy tűnjön, mintha elkezdtünk volna beszélgetni. Nem tudom, Taehyungék meddig akarnak várni, de remélem, nem sokáig.

Lábaimat lóbálva meredtem az apróbb hullámokra, amikre szintén mérges voltam. Nem normális, de komolyan haragudtam a vízre, amiért hetekre beteggé tette Jungkookot.

- Tudod, hogy sosem bántanám őt szándékosan - szólalt meg Hoseok, mire azonnal rákaptam a szemeimet. - Habár nem él velünk régóta, olyan nekem, mint Taehyung vagy Jimin. Épp ezért, tudnod kellene, mennyire emészt a bűntudat a történtek miatt - tartotta tekintetét szigorúan a vízen.

Meglepetten pislogtam rá, miközben igyekeztem felfogni, hogy csak részben járultam hozzá a több napos eltűnéséhez. Mintha sokkal jobban megviselné az, amit Jungkookkal tett, mint az, amit dühösen a fejéhez vágtam.

- Miért csináltad? - kérdeztem halkan és magamhoz képest visszafogottan.

- Én ilyen vagyok - vonta meg a vállát. - Amikor belegondoltam, hogy Nate hogyan érezheti magát, valami elpattant bennem és nem akartam semmi mást, csak tudni, hogy nem fog olyat tenni, mint te vagy Jungkook.

- Ez más - hitetlenkedtem. - Nate egy idegen!

- De attól még ember. Ember, akinek lelke van - nézett végre rám. - Csak meg akartam győződni róla, hogy rendben van. Ismersz... még egy utcán lakó hajléktalannak is segítek, az meg még inkább idegen, mint Nate.

- Igaz - bólintottam egyetértően. - De akkor sem kellett volna Jungkookra rontanod.

- Nem tudom, miért tettem - sóhajtotta. - Nem értettetek meg engem, abban a pillanatban úgy gondoltam, ha szépen kérem, nem fogom megtudni Nate telefonszámát...

- Ha rajtam múlt volna, nem kaptad volna meg - feleltem határozottan.

- Erről beszélek - fintorodott el.

- Szóval azért jöttél el, mert nem mersz a történtek után Jungkook elé állni és bocsánatot kérni? - ráncoltam össze a homlokom.

- Hát... igen. De az sem esett jól, amiket mondtál - sütötte le a szemeit. - Megígérted, hogy sosem fogod felhozni a múltamat. Mégis megtetted...

- Mert nem gondolkodtam - néztem én is félre. Mindketten nehezen birkózunk meg az ilyen komoly témákkal. - Amikor mérges vagyok, mondok dolgokat, amiket nem gondolok komolyan.

- Én is - vágott a szavamba.

- Rohadt sokat vártam Jungkookra és végre itt van, újra az enyém. Rettegek, hogy megint elveszíthetem őt... Képes lettem volna meghalni érte és most is, bármikor megtenném. Vigyázni akarok rá, azt akarom, hogy boldog legyen és nagyon nehezen tudom kezelni azokat a helyzeteket, amikor minden kicsúszik a kezemből - motyogtam zavartan.

- Tudom - felelte megértően. - Sajnálom.

- Ja - kulcsoltam össze az ujjaimat. - Én is.

- Hm? - lökte meg a vállam, mire összeszűkített szemekkel néztem rá.

- Bocs.

- Áh, nem hallottam, megismételnéd újra? - vigyorodott el.

- Anyáddal szórakozz - morogtam, miközben talpra álltam és leporoltam a tenyereimet.

- Hova mész? - kérdezte értetlenül.

- Megyünk - néztem le rá. - Üljünk be valahova kajálni, éhen halok.

- Te fizetsz? - tápászkodott fel. - Vagyis, ez nem kérdés. Az összes pénzem elfogyott - mosolyodott el zavartan.

- Az összes? - kerekedtek el a szemeim. - Mire költöttél te annyit?!

- Kibaszott drágák a hotelszobák - húzta el a száját.

- Miért nem aludtál a kocsidban? - kérdeztem és az említett jármű felé siettem, miután megtaláltam a kikötő melletti parkolóban.

- Hülye vagy? - horkantott fel. - Kényelem, ember.

- Úgy látom, nem sokat számított - mutattam rá az arcára.

- Mindegy - legyintett, majd beült a volán mögé, én pedig beszálltam mellé.

- Akkor most meg sem szólalok, nehogy balesetet szenvedjünk - kötöttem be magam.

Hoseok nem válaszolt, szerintem egyetértett velem. A szokottnál is jobban koncentrált az útra és bár nem beszéltük meg, hogy hova menjünk, a telepátia ezúttal is működött közöttünk. Tíz perccel később leparkolt az ismerős étterem előtt, de mielőtt kiszállt volna, megragadtam az alkarját.

- Jin is pipa rád - figyelmeztettem, de ügyet sem vetve szavaimra, lerázta magáról a kezem és kinyitotta a kocsi ajtaját.

Az étterembe lépve rögtön két döbbent, majd dühös szempárral kellett szembenéznünk. A bejárattal szemben lévő pult mögül Jin, előtte pedig Namjoon figyelt fel az érkezésünkre.

- Sziasztok! - intettem egyet, mintha mi sem történt volna, majd a pultra könyököltem.

- Sziasztok? - hördült fel Jin. Hát, az biztos, hogy ha szemmel ölni lehetne, Hoseok már nem élne. - Mi a franc van veled?!

- Élek...? - húzta be a nyakát Hoseok, mire vigyoromat elfojtva fordultam Nam felé.

- Ha még egyszer el mersz tűnni, ráadásul napokra - halkította le a hangját Jin, mert azért még is csak egy étteremben vagyunk, ami ráadásul a munkahelye. - Esküszöm, hogy kitekerem a nyakad!

- Bocsi, anyu - cincogta Hoseok, én pedig eddig bírtam, hangosan felnevettem.

- Ne nevess, a tiédet is - bökte meg a mellkasom Namjoon.

- Mert én mit csináltam? - emeltem magam elé a kezem.

- Mindketten idióták vagytok - bólogatott Jin.

- Meg éhesek - váltottam gyorsan témát, mielőtt még rám is annyira berágnak, mint Hoseokra. - Van valami kaja?

- Ez egy étterem, miért lenne itt kaja? - kérdezte gúnyosan. Ügyet sem vetve rá nyitottam fel az ételhordozó tetejét Namjoon előtt.

- Hova viszed? - kérdeztem és el akartam venni egy szelet csirkét, de bosszúsan a kezemre ütött. - Na!

- Valahogy be kell vágódnom a cégnél - grimaszolt, és visszazárta az ételhordozót, majd a táskájába pakolta. - Megyek is. Este találkozunk, sziasztok! - intett egyet, aztán sarkon fordult és savanyú kifejezéssel az arcán hagyta el az éttermet.

- Nem lennék a helyében - fordultam vissza Jin felé.

- Hol hagytátok a többieket? - kérdezte valamivel nyugodtabban, vagyis már nem úgy nézett a szótlan Hoseokra, mintha fel akarná őt nyársalni.

- Otthon vannak - mondtam.

- Ők nem éhesek?

- Ha azok, majd feltalálják magukat és vagy rendelnek, vagy csinálnak valamit - forgattam meg a szemeimet. Egy biccentéssel el is fogadta a válaszom, majd visszavezette tekintetét Hoseokra.

Türelmesen vártam, hogy némán tárgyalják meg, amit meg kell. Bár nevetségesnek tartottam, hogy Hoseok percről percre egyre kisebbre húzza össze magát Jin tekintete alatt, mégsem nevettem, mert hiába van nekem is erős személyiségem, a mérges Seokjin ellen még én is veszítenék. Ismét a pultra könyökölve sóhajtottam fel és jártattam a szemeimet közöttük, de szerencsére nem kellett sokáig várnom, Jin leengedte a vállait és megenyhülve bólintott.

- Üljetek le. Viszek nektek valami finomat - intett az egyik üres asztal felé. Hoseok elmosolyodott és megkönnyebbülve lépett mellém.

- Azt hittem, itt helyben megöl - suttogta szórakozottan és maga elé húzta az étlapot, miután helyet foglaltunk.

- Túlságosan szeret téged - legyintettem.

- Figyelj csak - lesett ki rám az étlap mögül. - Jungkook nagyon haragszik rám?

- Hát - köszörültem meg a torkom. - Eléggé.

- Tényleg? - tört rá ismét a félelem.

- Miért, mit gondoltál? Hogy majd csak úgy elnéz afelett, hogy miattad volt pánik rohama? - vontam fel a szemöldököm.

- De... nem volt szándékos - motyogta elkeseredetten.

- Nem is biztos, hogy meg fog bocsátani - fojtottam el a mosolyom.

- Bassza meg - hajtotta le a fejét az asztalra.

Ezek után gyorsan témát váltottam, nehogy gyanút fogjon, de úgy láttam, meghozta a hazugságom a várt eredményt. Kifaggattam őt, hogy mit csinált az elmúlt napokban és én is meséltem neki az új dalról, ami készülőben van, de végig máshol járt gondolatban. Még az ételnek sem örült, pedig Jin a kedvenc kajánkkal lepett meg minket. Szerintem lélekben próbálta felkészíteni magát Jungkook haragjára.

Ezen egyre jobban szórakoztam, hiszen kire tudna Jungkook úgy igazán haragudni? Ha mégis megtörténne valamilyen csoda folytán, akkor sem tartana egy napnál tovább.

Megettük az összes elénk pakolt ételt, majd folytattuk a beszélgetést az étteremben, mert úgy döntöttünk, megvárjuk Jint. Vagyis Hoseok döntött így, valószínűleg csak azért, hogy húzza az időt.

Azt hiszem el is felejtette a veszekedésünk okát. Egy szót sem ejtettünk azokról a mondatokról, amiket a fejéhez vágtam napokkal ezelőtt. Örülök, mert így legalább nem éreztem magam miatta szarul, meg amúgy sem akartam még többször bocsánatot kérni, elég volt egyszer.

- Köszi, hogy megvártatok - trappolt mellénk Jin már a saját ruháiban, táskájával a vállán. - Mehetünk, majd apa zár.

- Biztos? Meg tudjuk várni azt is, ha te zársz - vékonyodott el Hoseok hangja, mire felröhögtem.

- Ha Hobin múlna, itt éjszakáznánk - mondtam, miközben megragadtam a halálra rémült barátom felkarját és az ajtó felé húztam.

- Mert? Mi a baj? Még most sem akarsz hazajönni? - bombázta kérdésekkel őt Jin.

Most az egyszer jó fiú voltam és hátra ültem a kocsiban, mert tudom, hogy Seokjin jobban szereti, ha mindent láthat ami a jármű előtt van. Csendben hallgattam, ahogy Hoseok egyre feszültebben válaszolgat a kérdésekre, de odafigyeltem, nehogy Seokjin elszólja magát Jungkookról. Nem haragszom Hobira, de megérdemli, hogy most így retteg...

- Nem jössz? - kérdeztem őt, mikor kiszálltam a kocsiból, és Jin is már a házban volt.

- Kurvára szégyellem magam - sziszegte.

- Haver, nem kell - sóhajtottam fel. - Csak szívattalak, nem haragszik rád senki...

- Hogy mi? - kapta rám a szemeit.

- Jungkook vett rá, hogy beszéljek veled - dőltem az autó oldalának.

- Te hagytad, hogy egész este rettegjek? A semmi miatt? - kérdezte vontatottan, folyamatosan rám meredve.

- Ja - rántottam meg a vállam. - De attól még kérj bocsánatot!

- Annyira utállak, hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni - fújtatott, miközben végre kiszállt a járműből.

- Tudom - emeltem a mellkasomhoz a kezem elérzékenyülve.

- Kapd be, Min Yoongi - fordított nekem hátat, majd a bejárathoz ment, én pedig sietve követtem őt, mert nem akartam lemaradni semmiről.

Milyen jól tettem, hogy mögötte mentem, ugyanis ahogy kinyitotta az ajtót, Taehyung és Jimin szinte rögtön letámadták őt. Fejemet ingatva, mosolyogva kerültem ki őket és mentem a történéseket figyelő szerelmemhez.

- Sikerült megbeszélni mindent? - kérdezte elmosolyodva, miközben karjait a derekam köré fonta.

- És még csak nem is öltük meg egymást - bólogattam. - Ti mit csináltatok? - túrtam ujjaimmal enyhén vizes tincsei közé.

A mosoly eltűnt az arcáról, megszeppenve nézett rám és az arca egyre pirosabb lett. Értetlenül vontam össze a szemöldököm és már kezdtem volna faggatni őt, de Hoseok pont ekkor szabadult meg a kölyköktől és megragadva a vállamat tolt arrébb.

- Bazd meg - motyogtam felháborodva, de nem figyelt rám.

- Jungkook... Sajnálom. Nem akartalak bántani - hajtotta le a fejét.

- Tudom - bólintott Jungkook. - Egy percig sem haragudtam rád, Hobi. De többet ne tűnj el, kérlek... Halálra aggódtuk magunkat!

- Nem fogok - hunyászkodott meg Hoseok, aztán érezve a helyzet kínosságát, gyorsan megölelte Jungkookot, majd szó szerint a szobájába menekült.

- Alszunk ma vele? - kérdezte Taehyung, mire Jimin határozottan bólintott egyet és már követték is szegény Hobit.

Hiába kellett volna már hozzászoknom, még mindig el tudok szörnyedni a pizsamájukon. Oké, hogy éjszaka meg alvás, de mondjuk én még akkor sem viselnék ilyen göncöket... Jungkook halkan felkuncogott, gondolom tetszett neki az arckifejezésem, majd összekulcsolta ujjainkat és a lépcső felé húzott.

- Namjoon már alszik, Seokjin pedig elfoglalta a fürdőszobát.

- Szuper - grimaszoltam. - Ajánlom neki, hogy hamar végezzen, mert baromira elfáradtam ma - jegyeztem meg kelletlenül és a szobánkba érve lehuppantam az ágy szélére.

- Mesélj, mi volt? - mászott az ölembe Jungkook, mire kezeim ösztönösen fonódtak dereka köré.

- Megbeszéltünk mindent - feleltem szűkszavúan.

- Bocsánatot kértél?

- Aha - bólintottam. - Aztán elmentünk Jinhez kajálni, ott is beszélgettünk, szóval tényleg minden rendben.

- Akkor jó - mosolyodott el.

Tükörként utánoztam arckifejezését, miközben közelebb vontam őt magamhoz és bevezettem kezeimet felsője alá. Érintésem alatt összerezzent és alsó ajkát beharapva pislogott rám.

- Ti mit csináltatok amíg mi nem voltunk itthon? - tettem fel újra a kérdésem.

- Mi is beszélgettünk - nézett el rólam.

- Hm. Miről? - hajoltam a nyakához.

- Hát... öhm... mindenről, ami épp eszünkbe jutott - motyogta félénken, de közben kissé oldalra billentette a fejét, mikor ajkaimat bőréhez érintettem. Ki igazodik ki rajta...

- Például?

- Például... a... sorozatokról... - sóhajtotta.

- És még?

- A lovakról...

- A lovakról? - néztem rá. Zavartan megrázta a fejét és kimászott az ölemből.

- Igen. Hogy milyen szépek. Úgy hallom, Seokjin végzett a fürdéssel! - terelte a szót, miközben bebújt a takaró alá és elrejtette előlem az arcát.

Pár pillanatig még ott maradtam mellette és elgondolkodva méregettem őt. Akkor is tudnom kell, hogy miről beszélgettek... Ha ennyire zavarba jön tőle, biztosan valami komoly téma volt.

Elhatároztam, hogy gyorsan lefürdök, közben kitalálom, hogyan vegyem rá őt a beszédre, de rendesen kijátszott engem. Mire visszaértem a fürdőszobából, ő az oldalára fordulva, mélyeket lélegezve aludt. Vagy csak tettette, hogy aludt. Bosszúsan felsóhajtottam és mellé feküdve vettem a kezembe a telefonom, ami már percek óta megállás nélkül villogott.

Kim Taehyung egy új csoportot hozott létre: Mindenki, kivéve JK.

Beléptem a chat csoportba és kíváncsian olvastam el az eddig írtakat, bár nem sokról maradtam le.

Taehyung: Halihó^^ Szóval, azért hoztam létre ezt a csopit, hogy megbeszéljük Jungkookie szülinapját

Seokjin: Nincs ehhez egy kicsit későn???

Jimin: sohasem késő, Jin!

Hoseok: Mire gondoltatok?

Taehyung: Én holnap megyek még ajit venni neki:o

Jimin: nekem már rég megvan, hahaha

Namjoon: Valaki aludna...

Taehyung: Ez most fontos, Nam!

Namjoon: Én is megvettem már az ajándékát amúgy

Seokjin: Tegnap bevásároltam a tortához. Tőlem azt kapja szerintem

Jimin: TaeTae, elmegyek veled ajit venni, de vásároljunk már be a bulira is

Taehyung: Benne vagyok szivi!!!

Én: Buli?

Jimin: jé, Yoongs is ébren van még:OO

Hoseok: Én is megyek veletek!!

Taehyung: Igen, bulit szervezünk holnap estére;)

Seokjin: Akkor már én is megyek... Vegyünk ropogtatnivalót, meg alapanyagokat a sütikhez!

Én: minek

Jimin: meg piát

Taehyung: Mi az, hogy minek?

Én: Jungkook úgysem eszik sütit... max a tortából egy keveset. vegyetek inkább húst

Seokjin: Jó, meg piát

Hoseok: Igen. A pia fontos

Namjoon: Hogy akarjátok? Jungkook rá fog jönni

Taehyung: Nem fog! Hiszen van nekünk egy Yoongink

Én: he?

Jimin: foglald le Jungkookot délután

Én: + délelőtt

Én: egész nap

Seokjin: Mert? Nincs munka?

Én: Persze, majd bemegyek dolgozni a barátom szülinapján. Szabadnap!!!

Seokjin: Jó, na

Én: ok, akkor reggel hagyom pihenni mondjuk tízig, aztán elhúzunk itthonról, ti meg azt csináltok amit akartok, igazából leszarom

Jimin: fú, te. ilyenkor csak meg akarlak ütni

Taehyung: De ez jó!!! Egy egész napunk lesz mindennel elkészülni!

Hoseok: Megbeszéltük!:D

Én: Ja. Akkor most alszom. Pá.

Taehyung: Jó éjt szerelmeim<3 újra együtt a család!!*_*

Jimin: szerelmeim?????????????????

Taehyung: Tudod, hogy értettem

Jimin: hát nem tudom!

Hoseok: lol, egy szobában vagyunk, lol

Vigyorogva tettem az éjjeli szekrényre a telefonomat, majd bebújva a takaró alá öleltem át Jungkookot, akiről kiderült, hogy tényleg alszik, mert meg sem mozdult, továbbra is édesen szuszogott. Ha tudná, mi vár rá holnap...